14 elv a vallások keresztény megközelítéséhez
aug 05, 2016 Apologetika Nincs hozzászólás

Mai világunkban észre kell vennünk, hogy az ateizmus és a szekularizmus mellett számos nem keresztény vallás is körülvesz bennünket, és ez a pluralizmus várhatóan a jövőben növekedni fog. Így keresztényekként szembe találjuk magunkat egy olyan kérdéssel, amelyre a mi kultúránkban az elmúlt századokban kevésbé volt sürgető választ adni: hogyan viszonyuljunk ezekhez a vallásokhoz? Hogyan ismerkedjünk velük, hogyan tanulmányozzuk őket? Külön posztot írhatnék a „hogyan” mellett a „miért” kérdéséről is, de ez egyre kevésbé tűnik szükségesnek. Különösen az iszlám egyre meghatározóbb szerepével a közbeszédben, a hozzá kapcsolódó sokféle kulturális üzenet között szükségünk van arra, hogy biblikusan keressünk utat és válaszokat.

Azonban az, hogy keresztények vagyunk, meghatározza a teljes életünket, beleértve a más vallásokkal való foglalkozásunkat is. Én úgy látom, sok keresztény nem meri vagy akarja ezt megfontolni, így ezen a téren sokan sokféle helytelen szélsőségbe esnek — ezért született ez a poszt. Egyik kedvenc kortárs keresztény gondolkodóm, James N. Anderson református teológiai tanár az iszlámról szóló egyetemi kurzusát azzal kezdte, hogy megfogalmazott tizennégy elvet, amelyeket keresztényekként követnünk kell a vallások tanulmányozásakor; a következőkben ezeket fogom összefoglalni. Amint látható lesz, ezek részben átfedésben vannak egymással, részben következnek egymásból, tehát valószínűleg kevesebb pontban is elfértek volna — azonban bízom benne, hogy sokunk javára válik a bővebb kifejtés is.

1. A hűség elve. A nem keresztény vallásokat nem szabad semmilyen olyan módon tanulmányoznunk, amely bármilyen mértékben megalkuvást igényel a keresztény hitünkkel. Máshogy megfogalmazva: a más vallások tanulmányozásakor is elkötelezett keresztényeknek kell maradnunk. Pál apostol arra figyelmeztet, hogy „mindaz, ami nem hitből van, bűn” (Róma 14,23), továbbá arra buzdít Júdás apostollal együtt, hogy „álljatok meg a hitben” (1Kor 16,13) és „küzdjetek a hitért” (Júd 3). Ugyanez következik a híres felszólításából: „Akár esztek tehát, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!” (1Kor 10,31)

2. A „nincs semlegesség” elve. Nem szabad megpróbálnunk a nem keresztény vallásokat „vallásilag semleges” szemszögből tanulmányozni. Elterjedt elképzelés, hogy más vallások tanulmányozásakor a saját hitünket, meggyőződésünket félre kell tennünk ahhoz, hogy elfogulatlan és tudományos igényű munkát végezhessünk. Azonban a vallási semlegesség keresztény szempontból mind elfogadhatatlan (a hűség elve miatt), mind lehetetlen. Lehetetlen elvben azért, mert nem létezik semleges pozíció: Jézus szerint „aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az tékozol.” (Luk 11,23) Lehetetlen gyakorlatban is azért, mert mindenkinek van vallásos elfogultsága — többek között az ateistáknak is –, és még ha valaki kísérletet is tesz ezeknek a kizárására, és azt állítja, hogy semlegesen vizsgál vallásos kérdéseket, rendszerint mégis könnyen felfedezhetők az elfogultságai.

3. A megítélés elve. Sokak szerint a vallások tanulmányozása pusztán leíró kell, hogy legyen, amely jellemzi és bemutatja a vallásokat, de nem alkot róluk erkölcsi ítéleteket. Azonban ha keresztényként akarjuk folytatni a kutatásunkat, meg kell ítélnünk, hogy mi a jó és a rossz az egyes vallásokban. Ahogy Pál apostol írta a thesszalonikai hívőknek: „mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok!” (1Thessz 5,21–22) A János 7,24-ben Jézus szavaiból („Ne ítéljetek látszat szerint, hanem hozzatok igazságos ítéletet!”) kiderül, hogy van helyes és helytelen ítélet: figyelnünk kell, hogy az elsőt gyakoroljuk, az utóbbit pedig elkerüljük.

4. Az objektivitás elve. A fentiek szerint a más vallások tanulmányozásakor sem tehetjük félre a hitbeli és erkölcsi elkötelezettségeinket. Ez azonban nem jelenti, hogy „minden belefér” — vannak olyan tényezők, amelyeket igyekeznünk kell kizárni a más vallások vizsgálatakor. Ezek elsősorban a személyes és kulturális preferenciák és előítéletek. Mózes törvénye is figyelmeztet az elfogultság elkerülésére, a pártatlanságra: „Ne kövessetek el jogtalanságot az ítélkezésben! Ne légy elfogult a nincstelen javára, és ne kedvezz a hatalmasnak! Igaz ítéletet hozz honfitársad ügyében!” (3Móz 19,15) Hasonlóan az irgalmas samaritánus példázata (Luk 10,25–37) is óva int a helytelen előítéleteinktől. Ebből az is következik, hogy a más vallásokat a saját elveik alapján kell megpróbálnunk megérteni, megengedve, hogy a képviselőik maguk határozzák meg és magyarázzák el a nézeteiket, nem pedig a mi fogalmainkat rájuk erőltetnünk — mindezt úgy, hogy közben nem adjuk fel a saját hitbeli elkötelezettségünket.

5. A viszonosság elve. A viszonosság egy erkölcsi fogalom, amelyet a Bibliában többek között Jézus fogalmaz meg az aranyszabályként elhíresült parancsában: „amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük!” (Luk 6,31) Ez az ószövetségi törvényre megy vissza (3Móz 19,18), és valamilyen formában a legtöbb vallásban megtalálható. A jelen helyzetben azt jelenti, hogy a más vallásokat — pontosabban a más vallások követőit — úgy kell kezelnünk, ahogyan szeretnénk, hogy ők minket kezeljenek. Egy példa ennek az alkalmazására: ahogyan protestánsként nem vennénk szívesen, ha egyes Mária-dogmák gyenge pontjaival próbálná valaki kritizálni a hitünket, ugyanúgy az iszlámnál sem helyes, ha felületes általánosításokon keresztül egy szúfi hívővel szemben bizonyos szunnita sajátságok ellen érvelünk, hiszen ezek eltérő irányzatok.

6. A pontosság elve. Ez az elv valójában a kilencedik parancsolat alkalmazása: „ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!” (2Móz 20,16) Keresztényként törekednünk kell arra, hogy pontosan értsük meg és mutassuk be a más vallásokat, mind azok részletei, mind a kiterjedtségük tekintetében. Nem hagyhatunk el fontos részleteket, és nem hangsúlyozhatunk túl egyes elemeket (például a negatívumokat) úgy, hogy az a vallás pontatlan bemutatásához vezessen.

7. A következetesség elve. Ezen elv szerint nem alkalmazhatunk kettős mércét a más vallások kiértékelésekor: más szempontok vagy mércék szerint ítélve meg azokat, mint a saját hitünket. Jézus is beszélt ehhez hasonlóról a hegyi beszédben: „képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd testvéred szeméből a szálkát.” (Máté 7,5) Ez hathat magától értetődőnek, de a gyakorlatban sokszor nehéz: például hajlamosak vagyunk a kereszténység megítélésekor annak a legelőnyösebb képviselőit felhozni, míg más vallások esetében a leggonoszabb vagy legbutább formáit emeljük ki. Vagy például ha valaki azt állítja, hogy a Bibliában ellentmondások találhatók, jogot tartunk arra, hogy ezeket megpróbáljuk összeegyeztetni — így ezt a lehetőséget meg kell adnunk a más vallások, illetve más szent szövegek védelmezőinek is.

8. A helyes fontossági sorrend elve. Ez az elv azt mondja ki, hogy a vallások leírásakor és kritizálásakor a legnagyobb hangsúlyt az adott vallás legfontosabb hittételeire és gyakorlataira kell tennünk. Például az iszlám esetében könnyű lehetne a figyelmet nagyrészt a Mohameddel kapcsolatos esetleg kompromittáló történeteknek vagy a nők öltözködési előírásainak szentelni, azonban ezek nem meghatározóak a legtöbb muszlim hitében, sem az iszlám világnézetben. Ezért (emlékezzünk vissza a viszonosság elvére) ahogyan mi sem szeretnénk, hogy a hitünket főleg másodlagos részletek alapján kritizálják, nekünk is ügyelnünk kell arra, hogy ezt elkerüljük. Ezt az elvet tükrözi Pál apostol felszólítása Tituszhoz, amikor a jelentéktelen viták elkerülésére figyelmezteti: „kerüld az ostoba vitatkozásokat, a nemzetségtáblázatokkal kapcsolatos kérdéseket, a viszálykodásokat és a törvényeskedő harcokat, mert ezek haszontalanok és hiábavalók.” (Tit 3,9)

9. A sokféleség elve. Részben az előző elv ellensúlyozására szolgál a sokféleség elve: míg fontos, hogy egy vallásban a lényeges és központi tanokra összpontosítsunk, nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy minden nagyobb vallásban jelentős sokféleség, számos irányzat található, és ezek megismerése elengedhetetlen mind a vallások felelősségteljes megítéléséhez, mind a híveikkel való hasznos párbeszédhez. Fontos elkerülendő hiba ezen a ponton az, ha egy olyan tulajdonságot, amely valójában csak a vallás egy részére igaz, központiként és meghatározóként kezelünk.

10. A jóindulat elve. A jóindulat1 elve azt mondja ki, hogy egy ellentétes álláspont kritizálása során azt az álláspontot a lehető legerősebb, legmeggyőzőbb formájában kell bemutatni, nem pedig lebutítva, egy könnyen cáfolható karikatúraként. Ez is visszavezethető a viszonosság elvére, és valójában nem pusztán más vallások kutatásánál alkalmazható, hanem minden keresztény tudományos munkában.

11. Az ellentét elve. Ezen elv szerint fel kell ismernünk, hogy a kereszténység és minden más világnézet között mély, alapvető szembenállás található. Legfontosabb értelemben nem beszélhetünk egy skáláról, egy spektrumról, amikor a különböző vallások és a kereszténység viszonyát taglaljuk (bár részigazságokat természetesen tartalmazhatnak): az ellentét sokkal inkább olyan, mint a világosság és a sötétség közötti — a bibliai képek szerint pedig itt nincs félhomály (vö. 1Péter 2,9: „Isten … a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket”). Cornelius Van Til a következőképpen fogalmaz:

Kettő, és csakis kettő csoportja van az embereknek. Vannak, akik a teremtményt imádják és szolgálják, s vannak, akik a Teremtőt. Vannak szövetségszegők és szövetségmegtartók. Az emberek tevékenységének egészében, filozófiai és tudományos munkálkodásukban ugyanúgy, mint imádatukban, az emberek vagy szövetségmegtartók, vagy szövetségszegők.2

12. Az általános kegyelem elve. Fel kell ismernünk és hálát kell adnunk Istennek azért, hogy minden nem keresztény vallásban található valamennyi igazság és valamennyi jó — ennek az oka pedig annak az Istennek a kegyelme, aki „felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak” (Máté 5,45), és aki megáldotta Izmaelt, pedig csak Izsákkal lépett szövetségre (1Móz 17,20–21). Ez a felismerés árnyalja az ellentét elvét, lehetővé téve azt, hogy a nem keresztény világnézetekben elfogadhassuk az igazságot, és építhessünk rá a vallásközi beszélgetéseinkben. Pál apostolnál is ezt a megközelítést találjuk, ha megfigyeljük az Areopágoszon a görögök előtt elmondott beszédét (ApCsel 17,22–31).

13. A felcserélő élősködés elve. Ez a (bevallottan különös nevű) elv azt mondja ki, hogy a nem keresztény vallásoknak mindig része a biblikus hit valamely elemének felcserélése egy téves nézetre, miközben továbbra is a biblikus hitből merítik az igaz elképzeléseiket. Az elv első felét írja le Pál apostol a római levélben: „Akik bölcseknek mondják magukat, bolonddá lettek, és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték halandó emberek, sőt madarak, négylábúak és csúszómászók képmásával.” (Róma 1,22–23) A felcserélésre példaképpen felhozhatjuk a többistenhívő vallásokat, amelyek a bibliai egyistenhitet több (és így szükségszerűen „kisebb”) isten imádatára cserélték fel — így tesz pl. a mormonizmus és a hinduizmus egyes irányzatai. A második felével kapcsolatban nem állítjuk, hogy a Biblia olvasásával jött létre az összes nem keresztény vallás (bár meglepően sok igen), de azt igen, hogy az első, eredeti hitben a Biblia Istenét imádták (az Édenkerttől kezdve), és hogy azóta is ami őróla a természetből megismerhető, azt időnként egyes vallások elismerik, és így közvetetten a bibliai hitre alapoznak. Erre lehet példa az egyistenhit az iszlámban, vagy a halál utáni életben való hit számos keleti vallásban.

14. A békéltetés elve. Utolsóként azt érdemes megjegyeznünk, hogy a más vallások híveivel folytatott dialógusban keresztényekként feladatunk törekedni a békességre — de nem az igazság árán. Pál arra kér, hogy „ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben” (Róma 12,18), Jézus pedig azt tanítja, hogy „boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.” (Máté 5,9) Tehát más vallások tanulmányozásakor, sőt, akár kritizálásakor, a célunk nem lehet az indulatok felszítása vagy erőszak és az ellenségeskedés kirobbantása. Ha azonban az adott vallás valamely hívei minden ellenkező irányú erőfeszítésünk ellenére mégis így reagálnak akkor, ha megpróbáljuk szeretetteljesen az igazságot képviselni feléjük, az már nem a mi felelősségünk. De még ekkor is készeknek kell lennünk a sértések és támadások elviselésére az evangélium céljáért. Ehhez kapcsolódva zárásként olvassuk el, mit tanított Jézus az ellenségeinkkel való viselkedésről:

Nektek pedig, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket! Aki arcul üt téged, tartsd oda annak arcod másik felét is, és aki elveszi felsőruhádat, attól alsóruhádat se tagadd meg! Adj mindenkinek, aki kér tőled, és aki elveszi a tiedet, attól ne követeld vissza! És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük!

Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is ugyanezt teszik. És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik. Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt. Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas! — Lukács evangéliuma 6,27–36


  1. Angolul: charity. Ebben a kontextusban nehezen fordítható.
  2. Cornelius Van Til: Christian Apologetics. P&R, 2003. 62. o. Ford. Szabó Miklós: 26. o.
Békefi Bálint

Békefi Bálint

Békefi Bálint (1996–) a Pünkösdi Teológiai Főiskola teológus- és az Óbudai Egyetem mérnökinformatikus-hallgatója, a budapesti Golgota Gyülekezet ifjúsági munkájának segítője.
Békefi Bálint
Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.