Az emberi lét szükségleteinek hierarchiája keresztény szemmel
aug 19, 2016 Gyakorlati teológia 2

Sokszínű társadalmunkban, ha az emberek vágyainak és törekvéseinek célját vizsgáljuk, akkor valahol a mélyben egy közös kívánság bújik meg mindenkiben: boldognak lenni. A boldogság elérésének útja a régebbi korokban erősen attól függött, hogy az ember melyik országba születik meg, milyen társadalmi osztályba tartozik vagy milyen vallási csoportban éli az életét. Természetes volt, hogy a boldogság eléréséhez egy tibeti buddhista, egy iráni síita muszlim vallású vagy egy németországi evangélikus ember máshogy közelített. A XVIII. század végi nagy francia forradalom után kialakuló és a XX. század második feléig meghatározó modernista gondolkodás főleg Európában és Észak-Amerikában különböző politikai és gazdasági eszméket felvonultatva ugyancsak utat kívánt mutatni a boldogsághoz. A nacionalizmus, liberalizmus, szocializmus vagy kapitalizmus eszméje mindenki számára ismerős: „boldogok leszünk, ha a nemzet eggyé lesz”, „boldogok leszünk, ha szabad gondolkodókká válunk”, „boldogok leszünk, ha a munkásosztályt többé nem irányítják a tőkések” és „boldogok leszünk, ha megtanulunk gazdaságilag egyre sikeresebben termelni”.

Napjaink társadalmi gondolkodásmódját, főleg a városi emberek között elsősorban a posztmodern gondolkodásmód uralja, melynek lényege, hogy az ember találja meg egyénként, hogy mi teszi boldoggá, és ne egy felülről jövő eszme határozza meg a boldoggá válás útját. Így a különböző utak igen színes kavalkádjában a társadalom széttöredezve azt mondhatja: „légy boldog úgy, ahogy akarsz, csak közben engem ne bánts, és ne ítélj el”. Nem kell távoli országba utaznunk, hogy jógásokkal, Krisna-tudatú hívőkkel, neomarxista gondolkodókkal vagy éppen konzervatív nacionalistákkal találkozzunk. Látszólag teljes mértékben ellentmondó világnézetű emberek (nagyrészt) békésen, egymást (nagyrészt) tisztelve élnek látszólag boldog világpolgárként.

E bejegyzés két szemléletet fog bemutatni azzal kapcsolatban, hogy mire is van szüksége az embernek a boldogság eléréséhez. Az egyik az ún. „Maslow-piramis” koncepciója, mely az emberi szükségleteket egy hierarchikus sorrendbe rendezi az alapján, hogy mire van a legnagyobb szükségünk és milyen sorrendben a boldogság eléréséhez. Mivel ez a modell nagyon gyakran előkerül, ha valaki bármilyen társadalomtudományi témában tanulmányokat végez, érdekes lehet a hatásait megvizsgálni napjaink közgondolkodására. A második szemlélet a kereszténység bibliai nézőpontja, melyet véleményem szerint nagyon kifejezően mutat be Lawrence Crabb a Mélybenéző című könyvében[1]. E szemléletet inkább koncentrikus körökkel lehet leírni.

A szükségletek hierarchiája

Abraham Maslow amerikai pszichológus 1943-ban dolgozta ki a szükségletek elméletét, ami akkoriban a motivációkutatás alapjává vált[2]. Itt a fő kérdés az volt, hogy az emberek miért küzdenek és milyen sorrendben. A hierarchia alsóbb szintjein az elsődleges ún. hiány alapú szükségletek szerepelnek, míg egyre magasabb szinteken a növekedés alapú szükségletek, melyekkel a „boldogságunk” teljes lehet. A koncepció fő megállapítása, hogy az embert a legalacsonyabb szintű, de még betöltetlen szükséglete motiválja elsősorban, és ha azt betöltötte, akkor az elégedettség növeléséhez a következő lépcsőfok következik a következő sorrendben (1. ábra):

1, Fiziológiai szükségletek – a testünk fenntartásához szükséges dolgok

2, Biztonsági szükségletek – a lelki békességünk fenntartása a fizikai körülményeink hosszú távú megőrzésének biztosításával

3, Társas szükségletek – szeretet és elfogadás a társas kapcsolatainkban, a valahová tartozás érzése

4, Önbecsülés – a helyünk megtalálása a világban, önbizalom és eredmények abban, amiben jók vagyunk

5, Önmegvalósítás – a bennünk rejlő lehetőségek kiaknázása, életmű építés

Maslow magyar
1. ábra: A szükségletek hierarchiája – Abraham Maslow, 1950

Habár ezt a koncepciót azóta sokan bírálták és igyekeztek finomítani rajta, mégis a hétköznapi gondolkodásban markánsan megjelenik mind a hívő emberek, mind a nem hívők életében. Miért gondolkodnék az élet értelméről, ha azt sem tudom, holnap hogyan fizetem ki a számláimat? Miért fontos, hogy miben vagyok tehetséges, ha azon küzdök nap mint nap, hogy a munkahelyemet ne veszítsem el. Talán azért is vált nagyon híressé ez a modell, mert a hétköznapi emberi tapasztalataink valóban azt mutatják, hogy a szükségleteink mind az 5 szintjére szükségünk van, és ha ezek be vannak töltve az életünkben, akkor valóban boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak lehetünk.

Természetesen a modellben, ha kimondatlanul is, benne van, hogy az ember vagy nagyon szerencsés körülmények közé születik, illetve kerül az élete során, vagy ezeket a lépcsőfokokat saját erejéből és törekvéseiből meg kell lépnie ahhoz, hogy egyre boldogabb életet építsen magának. Nem kell túl aprólékos megfigyelőnek lennünk ahhoz, hogy észrevegyük, a társadalmunkban nem kis számban találunk olyan embereket, akik sok egyéb külső hatás következtében (szegény környezet, rossz oktatás, betegség, testi vagy szellemi fogyatékosság, tragédiák a családban…stb.) akár teljes életükben kitaszítottá válnak az e szükségletek betöltéséhez való hozzáférésben. Ez azt jelentené, hogy ők soha nem lehetnek valóban boldogok?

Út a boldogsághoz – keresztény szemmel

Keresztény körökben is két elképzelés létezik a boldogsághoz vezető út tekintetében. Az egyik egy kicsit hasonlít Maslow elképzeléséhez (csak gúla alakban felülnézetben ábrázolva, 2. ábra). Lawrence Crabb keresztény lelki gondozó szerint a vágyainkat mélység szerint 3 csoportba lehet sorolni. Vannak környezeti vagy fizikai vágyaink, melyek a hétköznapi anyagi ügyekkel, testi szükségletekkel fémjelezhetők. Ennél mélyebb vágyaink az ún. közösségi vágyak, melyek az emberi kapcsolatainkból származó örömökből táplálkoznak. Crabb központi vágyaknak nevezi azt a területet, ami az Istennel való kapcsolatból, és az Ő imádatából való öröm után sóvárog. Sokszor mi keresztények felhőtlenül boldogok és hálásak tudunk lenni, amikor egy környezeti szükségletünk betöltődik. Például ha új munkahelyünk lesz (netán jobb fizetéssel) vagy veszünk magunknak szép dolgokat, jó ételeket, és testi vágyainkat be tudjuk tölteni, akkor hálásak vagyunk Istennek a gondoskodásáért. Ha ezeken a fizikai vágyak területén vannak olyan betöltetlen szükségek, melyek úgy tűnik, nem jönnek maguktól, akkor nagyon sok energiát tudunk fektetni abba, hogy stratégiákat gyártsunk, hogyan szerezzük meg magunknak a kívánt dolgokat, körülményeket. Természetesen a végén ennek az a célja, hogy hálát adhassunk Istennek ezekért.

Első út - Mélybenéző vágyak
2. ábra: Az emberi vágyak rétegei, első út – Lawrence Crabb nyomán (2007)

Ha a környezeti és fizikai vágyaink területe rendben van, és táplálkozni tudunk abból a komfortból, ami jellemzi az életünket, akkor eggyel mélyebb vágyunkat igyekszünk kielégíteni (2. ábra). Kellenek olyan szerető emberek körénk, akiktől bátorítást, vigasztalást és szeretetet kaphatunk. Boldognak érezzük magunkat, ha a családunk és barátaink szeretnek, és fontos számunkra, hogy legalább néhány ember számára „népszerűek” legyünk. Amikor ez is megvan, és tudunk e két területből táplálkozni, akkor már nem is kell más az életben, azt gondoljuk, hogy Istennel is milyen jó. Végül Istent áldjuk és magasztaljuk, mert olyan fizikai körülményeket és emberi közösséget adott nekünk, ami miatt teljesnek, boldognak és komfortosnak érezzük magunkat ebben a világban. Azt gondoljuk, hogy ez a keresztény életünk végső beteljesülése, és az imáink is ezekre a területekre irányulnak: „Uram add meg ezt meg azt!” De sajnos ezen az úton mi irányítjuk az eseményeket saját önző vágyaink szerint.

Egy megrázó történet olvasható a Királyok második könyvének 10. fejezetében, az Ószövetségben, ami jól bemutatja az eddigiekben tárgyalt hozzáállást. Izraelben egy gonosz és istentelen király, Aháb uralkodott, akit az Úr egy Jéhú nevű fiatalemberrel buktatott meg. Jéhút Elizeus próféta kente fel királlyá, és Ő egy teljesen más viszonyt ápolt Istennel. Engedelmes volt például abban, hogy Isten ítéletét végrehajtsa Aháb leszármazottain Illés próféciáját betöltve. Kiirtotta a Baál papokat és az összes bálványimádást az országból, és külsőleg mindent megtett azért, hogy Istennek engedelmeskedjen és Izrael felett istenfélő királyként uralkodjon. Mégis Jéhú története végén ezt olvassuk: „De nem szakadt el Jéhu Jeroboámnak, Nebát fiának a bűneitől, aki vétekbe ejtette Izraelt: az aranyborjúktól, melyek Bételben és Dánban voltak.” (2Kir 10,29). Ezek az aranyborjúk Izrael királyának tekintélyét voltak hivatottak erősíteni Júda királyával szemben. Mikor az északi 10 törzs elszakadt Dávid utódjától, Roboámtól, akkor Jeroboám, az új izraeli király azért állíttatta ezeket az aranyborjúkat, hogy a nép, aki az Örökkévaló Isten előtt kötelezően megjelent minden évben a jeruzsálemi templomban, ne menjen oda többé, hanem a két borjú előtt jelenjenek meg. E rendelkezés célja az volt, hogy Izrael nehogy újra egyesüljön Dávid leszármazottainak uralkodása alatt, mégis az eszköz egy bálványimádás volt, hiszen Isten teljes mértékben elítélte, hogy helyette bikaszobrok előtt boruljanak le.

Visszatérve Jéhú király történetéhez, az ő nagy tragédiája éppen az volt, hogy volt egy határ, amin túl nem akart Istenhez közelebb jutni. Képzeljük el, mi lett volna, ha Istennek engedelmeskedve lerombolja az aranyborjúkat? Izrael 12 törzse újra együtt ünnepelte volna Jeruzsálemben, az Úr akarata szerint az Örökkévalót. Isten dicsősége kiárad, és talán még újra egyesül is az ország, és a nép újra teljes egységben az Úr útján járhatott volna. De mi lett volna akkor Jéhú királyságával? Ő nem Dávid házából való volt, és tudta, hogy ha újra egyesül Izrael, akkor ő maximum a király első embere lehet, de azok a privilégiumok, amik a királynak járnak, már nem illették volna meg őt. Ez a pont volt az, amikor inkább bebiztosította a saját kényelmét a környezeti és kapcsolati területen, feláldozva egy nagyobb dolgot, amit valóban Isten tehetett volna az életében.

Crabb a Szentírás alapján felvázol számunkra egy második lehetséges utat, melyet Jézus és az apostolok is éltek, és ami Isten valódi tervével egyezik a boldogságunkkal kapcsolatban. Ez arról szól, hogy a különböző mélységű vágyaink sorrendjét meg kellene fordítanunk, hiszen valójában a legmélyebb és legközpontibb vágyunk Istennel egy áldott közösségben lenni. Erre vagyunk teremtve, és ezen a Földön ez az, ami valóban megelégít minket (3. ábra). A sorrend tehát megfordul. Először is Istent keresem azért, aki Ő valójában: az életem forrása, az élő víz, amiről Jézus azt mondja, hogy aki abból iszik, soha nem szomjazik meg (Jn 4,14). Úgy szeretnék boldog és elégedett lenni, hogy Belőle táplálkozom, szomjas vagyok Istenre jobban, mint bárki vagy bármi másra. A második lépés a boldogság felé, hogy belátom, a közösségi vágyaim (emberi kapcsolatok) és a környezeti igényeim itt a földi életben soha nem lesznek tökéletesen betöltve. Erre a belátásra akarta megtanítani Isten Izraelt Jeremiás próféta által, mikor ezt mondta: „…kettős gonoszságot követett el népem: elhagytak engem, az élő vizek forrását, hogy víztárolókat ássanak maguknak, és repedezett falú víztárolókat ástak, melyek nem tartják a vizet.” (Jer 2,13). Ha mi az életünk elsődleges örömforrását a környezeti/fizikai és közösségi vágyainkban jelöljük meg, akár kimondatlanul is, akkor eltévesztjük az Istennel való valódi kapcsolat lényegét. Ráadásul ezek a területek az életünkben mindig „repedezett falú, vizet nem tároló források lesznek”, vagyis ha valami konfliktus vagy összeomlás adódik az életünk e két területén, akkor elveszítjük keresztényként is az örömünket. Ha viszont Isten az elsődleges örömforrásunk, akkor az ideiglenesen vagy akár véglegesen betöltetlen szükségleteink ellenére nyugodt és elégedett életet tudunk élni, mert élvezzük az Istennel való kapcsolatunk örömét.

Második út - Mélybenéző vágyak
3. ábra: Az emberi vágyak rétegei, második út – Lawrence Crabb nyomán (2007)

Ne feledjük a földi életünk keresztényként nem a Kánaán földje – ószövetségi hasonlattal élve inkább a pusztai vándorlás. Jézus követése nem arról szól, hogy Ő köteles minden földi vágyunkat tökéletesen kielégíteni, hanem inkább arról, hogy habár ezek tökéletlenek, mi mégis lehetünk boldogok Őbenne. A tökéletes beteljesülés (3. ábra) pedig az Isten által megígért új égen és új földön a feltámadás után fog megtörténni, amikor már semmilyen olyan körülménnyel nem kell szembenéznünk sem környezeti szinten (pl.: betegség, halál), sem kapcsolati szinten (pl.: bűn, hazugság, gonoszság), melyek megtörhetnék a boldogságunkat.

Ha az első utat követjük, akkor nem értettük meg Isten tervét az életünkre nézve, és úgy élünk, ahogy a nem keresztény emberek. Ha jó irányba megváltozik a környezetünk, mi hálát adunk Istennek, ők azt mondják, hogy jókor voltak jó helyen, vagy szerencséjük volt. Ha jó kapcsolataink vannak a gyülekezetben, és ezt nagy dolognak tartjuk, ne felejtsük el, hogy a nem keresztény embereknek is vannak barátaik, jó kapcsolataik. Ha viszont ezen túl többet nem tudok megmutatni a hitemben, csak hogy Isten megáldott és jó közösségbe járok, akkor egy „világi” barátom is elmondhatja nekem, hogy ilyen örömei neki is vannak. De ennél a kereszténység több, sokkal több.

Konklúzió

A hétköznapi életünk során láthatjuk, hogy vannak környezeti és közösségi vágyaink, melyet Maslow egy piramis-modellben ragadott meg, Crabb pedig szintekre tagolta a mélységük szerint. A bejegyzés célja nem az volt, hogy az ember életében felmerülő fizikai és kapcsolati szükségletek jelentőségét kisebbítse. A földi életünkben szükségünk van nagyon sok olyan dologra, amit a földi környezet és emberi kapcsolatok tudnak kínálni nekünk. Azonban mindenképpen látnunk kel, hogy ezek a körülmények tökéletlenek, és akár időszakosan, vagy véglegesen összetörhetnek például egy betegség, rossz gazdasági helyzet vagy emberi gonoszság miatt. A bejegyzés célja volt megmutatni, hogy az igazi központi vágyunk és szükségletünk az Istennel való kibékült, áldott és örökkévaló közösség, ami csak Jézus Krisztuson és az evangéliumon keresztül jöhet létre. Ha ez a közösség megvan az életünkben, akkor az Úr olyan mélységben tölti be a központi vágyainkat, hogy boldogan és békésen tudjuk átvészelni az élet legkeményebb viharait is. A jó hír pedig, hogy ezt a kapcsolatot Isten ma mindenki számára felkínálja, és nekünk nem kell küzdeni ezért, mert bár nagy ára volt, mégis Jézus Krisztus a halálával és feltámadásával mindent kifizetett ezért a kapcsolatért.

[1] Lawrence Crabb: Mélybenéző. Harmat Kiadó. Budapest, 2007. 238 p.

[2] A. H. Maslow: A Theory of Human Motivation. Psychological Review, 50, pp. 370–396.

Baji Péter

Baji Péter

Baji Péter (1988–) ifjúsági lelkipásztor,
bibliai tudományok (BA) - Logos Hungary Keresztény Főiskola
PhD földtudományok, társadalomföldrajz - ELTE Földtudományi Doktori Iskola
Baji Péter
Megosztás:

2 comments on “Az emberi lét szükségleteinek hierarchiája keresztény szemmel

  1. Szia Péter!
    Nagyon érdekes cikk jó meglátásokkal!! És nagyon is aktuális! Csak egy területet hadd emeljek ki, amivel való szembesülés nekem nagy pofon volt és megingatta bennem is a Maslow modellt az utóbbi keresztény javára (csak nem tudtam volna így megfogalmazni). Ez pedig a hajléktalanok kérdése. Érdekes megfigyelni, hogy pont ezen az egzisztenciális határterületen, ahol azt gondolnánk, a Maslow piramis alsó szintjének betöltése az elsődleges az alany szemszögéből szinte megfordul a piramis.
    Ha ezt nem értjük, könnyen megbotránkozunk és ítélkezünk, ahogy én is tettem, ugyanis egy hajléktalan viselkedése legtöbbször minden csak nem logikus: miért borra költ kenyér, zsír helyett, miért a kutya, ha neki se jut elég, miért nem fogadja el a felajánlott szállót (büszkeség, önbecsülés keresés?) inkább megfagy, miért cserélgeti a kütyüeit a támogatásból evés helyett. Én is botránkoztam ezeken hiszen logikusan gondolkodva kenyeret, szalonnát, 20 db-os multivitamin tablettát érdemes venni a kevés pénzből, ha pusztán biológiailag nézzük. De magamon és sok szegényen észrevettem, hogy kevés pénzt sokkal inkább hajlamos vagyok eltékozolni, mint a többet, mert a biztonság hiányát „kell” valami ínyencséggel pótolni. Nem mintha a felsorolt dolgok helyénvalóak lennének, de ítélkezés helyett ismerjük fel az általad felvázolt keresztény modell alapján ezeknek az embereknek a valódi szükségletét a látszat mögött: Isten és a közösség) betölti a borban keresett öröm, a kutyában keresett társ, biztonság, a önmegvalósítás és a kütyüben keresett időkitöltés iránti vágyat. Más esetet is lehet persze mondani, ahol előjönnek ezek a kérdések (tüzijáték vs. szegények, foci vs. kórházak vitában) csak nem akarok politizálni.

    1. Kedves Gabriella!
      Nagyon egyet tudok érteni a hozzászólással. Ezekből is látszik, hogy „gyárilag” annyira nem Istenben keressük a boldogságot, és ezért magunktól esélytelen rendbe jönnünk. Annyira kilátástalanul összekuszált vágyaink vannak, hogy Isten Fiának ebbe bele kellett halnia, de hiszem, hogy Jézus újra és újra megmutatja, hogy Ő az igazi boldogság legvégső forrása a keresztény ember életében. Köszönjük a kiegészítést!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.