Miért látszik Isten ma inaktívnak (1)?
dec 09, 2016 BibliaGyakorlati teológia Nincs hozzászólás

A Biblia 66 könyve rengeteg lehetőséget ad számunkra, hogy tanuljunk Isten személyéről és elmélyüljön a hitünk, mégis vannak egyes könyvek, amelyek kiemelt lelkesedéssel töltik el az olvasóikat. E könyvek csoportjába gyakran beletartoznak Isten népének történelmi beszámolói, ahol az Örökkévaló megmutatja természetfeletti erejét, és ezzel ámulatba ejti a hívőket és a nem hívőket egyaránt. Itt eszünkbe juthat Izrael népének kivonulása Egyiptomból a Vörös-tenger kettéválasztásán át, vagy Illés próféta története a Baál-papokkal, és természetesen az Apostolok Cselekedeteinek megannyi beszámolója, amikor a nem hívők is félelemmel nézték távolról Isten erejének munkáját (ApCsel 5,11-13). Amikor ezeket a beszámolókat olvassuk, akkor gyakran vágy ébred a bennünk arra, hogy a mi életünkben is ilyen intenzíven lássuk Isten aktív, természetfeletti beavatkozásait az emberek életébe. Lehet, hogy keresztény életünk során néhányszor már első kézből tapasztaltunk ilyen csodákat, de az is megeshet, hogy még soha. Amikor esetleg ismerőseink, barátaink beszámolnak ilyen csodákról, akkor pedig egy idő után kiábrándultság tölthet el minket, hogy miért van az, hogy az ilyen dolgok csak „az ismerőseink ismerőseivel” történhetnek meg. Tovább fokozva a kérdést, lehet végigmegy bennünk az a gondolat, hogy talán Isten ma már nem is tesz csodát? Talán azokat a csodának vélt dolgokat, amiket mi magunk tapasztaltunk, csak addig magyaráztuk magunknak, míg tényleg csodának tűntek? Talán egyet kellene értenünk a liberális teológusok mozgalmával, akik szerint a Szentírásban olvasható összes természetfeletti beavatkozás csak kiszínezett, de valójában valótlan történet? A következő két bejegyzésben szeretném körüljárni e probléma gyökerét úgy, hogy először megvizsgálom a természetfeletti beavatkozások szerepét és gyakoriságát a bibliai üdvtörténetben, majd egy második bejegyzésben igyekszem feltárni a bennünk zajló „Isten inaktív” érzés hátterét. Fontosnak tartom átgondolni azt, hogy erre a valóban égető kérdésre találhatunk-e megnyugtató bibliai választ.

Valóság a csodákról és időszakokról

Ha megvizsgáljuk a Biblia történeti könyveinek beszámolóit abból a szempontból, hogy milyen gyakran avatkozott bele Isten természetfeletti módon a történelembe, vagy akár csak egy embercsoport életébe, akkor azt láthatjuk, hogy bizonyos időszakokban vannak nagy sűrűsödések, máskor viszont úgy tűnik, hogy Isten nem csinál semmi látványosat. Ha összegyűjtjük Isten látványosabb megnyilvánulásait a bibliai történelemben (megengedően beleértve azokat az eseteket is, amikor Isten „csak” szólt valakihez), akkor is csak néhány sűrűsödési időszakot láthatunk és sok csendet Isten üdvtörténetében (1. ábra).

Bibliai csodák diagram
1. ábra: A Biblia csodái időrendben, évekre lebontva

A bibliai őstörténet két globális természetfeletti megnyilvánulása maga a teremtés és az őstörténetet lezáró özönvíz. E két időpont közé ékelődik az az esemény, amikor Énok, Ádám után a hetedik nemzedék képviselője élve a Mennybe ragadtatott, mivel az Úrral járt (1Móz 5). Ezután az ószövetségi időkben két sűrűsödés van: Ábrahám, Izsák és Jákób vándorlásainak időszakában az Örökkévaló sokszor megjelenik, szólítja az ősatyákat vagy akár csodát tesz. Ebben a 241 éves időszakban történik a Sodoma és Gomora feletti ítélet is, itt találkozik Ábrahám Melkisédekkel, és Jákób ebben az időszakban tusakodik az éjszaka megjelenő titokzatos lénnyel[1]. Az időszak fontos jellemzője, hogy Isten angyalok kíséretében egyfajta teofániaként megjelenik, és beszélget az embereivel.

Jákób utolsó próféciái után közel 430 év csend következik Isten részéről Izrael irányába. Ami nagyon érdekes ebben az időszakban, hogy József egy istenfélő népet hagyott maga után Egyiptomban, és a Szentírásból kiderül, hogy Izrael hitt a Mindenható Istenben, aki majd meg fogja őket szabadítani. Isten mégis úgy döntött, hogy nem ad nagy természetfeletti megnyilvánulásokat, sem próféciákat az Őt egyébként jó szívvel kereső népének.

A következő sűrűsödési időszak Mózessel kezdődik, amikor Isten meghallgatja a népe imádságát, és megszabadítja őket Egyiptomból. Az időszak végpontja Malakiás prófétálása Kr.e. 430-ban. Ez az időszak sem egységes csodák és nagy próféciák tekintetében, valójában öt nagyobb sűrűsödési blokkra lehet osztani. Az első ilyen időszak a Kr. e. 1446 és 1374 közötti 72 év, amely felöleli Izrael kivonulását Egyiptomból[2], Isten hatalmas megnyilvánulásait Mózesen keresztül, a 40 éves pusztai vándorlást, valamint Bálám próféciáit is az ígéret földjének határán. Ebbe a korszakba tartozik továbbá Józsué vezetői megbízása az Úrtól, a Jordán kettéválása, Jerikó csodálatos bevétele és a Nap megállítása Gibeonban. A korszak azzal zárul, hogy a Bírák könyvének elején az Úr angyala meginti Izrael népét, hogy Józsué halála után is kövessék az Örökkévalót.

A második sűrűsödési időszak a sínai szövetség megkötése óta a Bírák könyvének második felétől kezdődik nagyjából a Kr. e. 1097 és 1070 közötti 37 év, amikor Izrael különböző vezetői, mint Jefte, Sámson és végül az utolsó bíra, Sámuel természetfeletti erőt kap az ellenségek legyőzésére. Ebben az időszakban nagyon gyakori beszámoló, hogy az Úrnak lelke megnyugszik valakin, és ő ettől fizikai értelemben is erőt kap a küldetése teljesítésére.

A harmadik gyakoribb természetfeletti megnyilvánulásokkal fémjelzett korszak Saul király lelki bukásától indul és Dávid uralomra való készülésének, majd uralkodásának időszakát fogja közre. A Kr. e. 1041 és 991 közötti időszak 50 évére nem jellemzőek nagy, fizikai jellegű csodák, viszont Isten sokszor szól próféciák vagy látomások által Dávidhoz. Tulajdonképpen ez az időszak indítja el Izraelben a klasszikus próféták időszakát, akiknek a fő elhívásuk a királyok és a nép helyreigazítása, visszaterelése Istenhez.

A negyedik és a kivonulás óta legintenzívebb csodasűrűsödési időszak a Kr. e. 863 és 734 közötti közel 130 évet foglalja magába. E korszakban főleg az izraeli királyok, de Júda királyai is elfordulnak Istentől, és gyakran kerülnek bálványimádásba. Isten népének szellemi állapota egyre nagyobb sötétség felé halad, és a királyi udvarban már egyre kevésbé látják szívesen az Úr prófétáit, sőt üldözések törnek ki ellenük. Az időszak Illés próféta szolgálatával kezdődik, és Elizeussal folytatódik. Habár e két próféta tette talán a legtöbb természetfeletti megnyilvánulást Izrael életében, ezen időszak fontos jellemzője még, hogy az északi 10 törzs számára egyre közelebb kerül az asszír fogság időszaka. Az korszak második felében már megjelennek a korai írópróféták, mint Jóel, Ámósz, Jónás és Hóseás, illetve az időszak végét Mikeás és Ézsaiás prófétálásainak kezdete zárja. Tragikus tény, hogy az időszak számtalan természetfeletti, isteni beavatkozása és próféciája sem tudta visszatenni Izraelt és Júdát arra az útra, amit az Örökkévaló készített nekik.

Az ötödik, és egyben utolsó csodasűrűsödés történelmi fókuszpontja Jeruzsálem bukása és a babiloni fogság. Az időszak megközelítően a Kr. e. 638 és 573 közötti 65 évet öleli fel. Ebben az időszakban a kor íróprófétáinak beszámolóit láthatjuk, ahogy újra és újra jövendölnek Júda bukásáról, a fogságról, de Isten végső eszkatologikus helyreállításáról és ítéletéről is. Az időszakot Zofóniás és Jeremiás próféciái kezdik és Ezékiel látomásai zárják az új, helyreállított jeruzsálemi templomról. Az időszakban az egyetlen fizikai értelemben is természetfeletti jelenség, amikor az Úr megjelenik, és megmenti Dániel három barátját az égő tüzes kemencéből Babilonban. Még egy nagyon emblematikus látomás ebben az időszakban, amikor Ezékiel Babilonban meglátja Isten mozgó trónját, és ezzel biztos lehet benne, hogy az Örökkévaló látja a népe szenvedéseit.

Az ószövetségi időszak lezárásaként érdekes látni, hogy a fogságból visszatért nép között ugyan néhány prófécia elhangzik, de a templom újjáépítése sem hozta meg Isten korábbi sokkal intenzívebben megtapasztalható jelenlétét. Amikor Salamon a templomát felszentelte, az Úr dicsősége betöltötte a helyet természetfeletti módon, azonban Ezsdrás és Nehémiás idejében ilyen jelenségeket már nem látunk. Malakiás Kr. e. 430-ban elmondott messiási próféciái után 424 évig nem történik semmilyen megörökítésre méltó isteni beavatkozás Izrael életében.

Érdekes lehet itt megemlíteni, hogy ha a csodák gyakoriságának számtani átlagát kiszámoljuk az Ószövetségben, érdekes eredményekre juthatunk. Ha az Ábrahám és Malakiás közötti, történelmileg pontosabban dokumentált időszakot nézzük, akkor átlagosan 21 évente tett Isten csodát az egész időszakra nézve. Ha csak a pátriárkák életét nézzük, akkor 17 évente várhattak átlagosan Isten valamiféle természetfeletti szólására vagy megnyilvánulására. Ha a Mózes elhívásától az Ószövetség végéig vezető elég sűrű időszakot nézzük, akkor átlagosan 12,5 évente várhattak csodát Istentől Izrael fiai. Természetesen az ilyen számolgatásoknak nincs sok értelme, mert látjuk, hogy az Ószövetségben voltak sűrűsödések és kihagyások, mert Isten így döntött. Azt láthatjuk, hogy a kihagyások idején több száz év elteltével több nemzedék született meg és halt meg úgy, hogy akár még a szüleik sem tudtak beszámolni Isten nagy csodáiról, amit láttak, így hát számukra maradt az írott hagyomány, az imádság és a kitartó hit.

Az újszövetségi időszakot Keresztelő János születésétől (Kr. e. 6) vizsgálva egészen János jelenéseiig (Kr. u. 95) egy kicsit több, mint 100 évet láthatunk. Természetesen ezt is két sűrűsödési időszakra oszthatjuk. Jézus bemerítkezésétől kezdve egészen Fülöp pünkösd utáni samáriai csodáiig tartó 6 évre, illetve Pál apostol megtérésétől (Kr. u. 34) egészen a római fogságáig tartó időszakra (Kr. u. 62), melyet az Apostolok cselekedetei mutat be. Az első időszak Izrael messiási meglátogatása, Jézus tömeges csodái minden szinten, és a korai apostoli igehirdetését követő jelek és csodák. Itt láthatjuk, hogy Isten minden mennyei erőforrást megad, hogy megerősítse a kialakulóban lévő egyházat. Ami érdekes azonban, hogy habár a Pál apostol szolgálatát fémjelző következő 20 évben is történnek bőven az első időszakhoz hasonló csodák, mégis számukban már kicsit ritkulnak, nagyjából évente 1-2 nagyobb csodát találunk. Természetesen ezt azért érdemes kritikával kezelni, hiszen jogos a felvetés, hogy az Apostolok Cselekedetei Lukács műve, ezért természetes, hogy elsősorban Pál apostol életére tudott koncentrálni, főleg a későbbi időkben. Ha itt is átlagot számolnánk, akkor azt mondhatnánk, hogy az újszövetségi korszak egy évszázadában átlagosan 5 évet kellet várni egy csodára, de ha csak Jézus szolgálatától vesszük az időt Pál római fogságáig, akkor az ezt felölelő 25 évben átlagosan 2,3 évente történt csoda. Az ilyen statisztikák semmilyen teológiai konklúzióra nem vezethetnek, mindössze érdekességként lehet őket megjeleníteni. Hasznos lehetne még az egyháztörténelem eddigi 2000 évére egy hasonló elemzést készíteni, mert hasonlóan Izrael hosszú történelméhez, véleményem szerint itt is láthatnánk „csendes” és „aktív” időszakokat egyaránt.

Mit kezdjünk Isten inaktivitásával?

Ez a bejegyzés arra mindenképpen rávilágíthat, hogy Isten szuverén módon bármikor dönthet úgy, hogy akár több száz éven keresztül nem tesz nagy, természetfeletti beavatkozásokat az emberi történelembe. A jó hír azonban az, hogy Isten soha nem várta el a népétől, hogy az Ő természetfeletti csodáit hajkurásszák, és soha nem volt a Benne való hit és vele való közösség alapja a fizikai csodák személyes, közvetlen megtapasztalása. Jó látni azonban, hogy Isten nem csak ilyen módon munkálkodik és van hatással az emberekre. Az ószövetségi időkben Mózes törvénye, Isten Igéje nemcsak a Sínai-hegy mellett szólt, hanem olyan időszakokban is, amikor még az emberek szüleinek sem volt emléke Isten nagy csodáiról. Meg vagyok győződve róla, hogy Isten napjainkban is tesz bizonyos időközönként természetfeletti csodákat, bár nem olyan sűrűn, mint olyan ébredések idején, amikor egész városok vagy nemzetek észrevették, hogy valamit tényleg Isten csinál. Ettől függetlenül az Újszövetségben Jézus megígérte, hogy fog vezetni az Ő beszédein keresztül, és a Szentlelken keresztül hűségesen, amíg itt élünk a Földön.

Sokszor megkavar minket, keresztényeket, amikor azt mondjuk egymásnak: Isten szólt hozzám a Biblia olvasásán keresztül. Ekkor talán nem a legmegfelelőbb fogalommal élünk, mert azt gondolhatjuk, hogy az Ő hangját hallható módon halljuk, természetfeletti csodaként. De sokszor ez egyáltalán nem így van. Inkább úgy fogalmaznám át a mondatot: „Olvastam a Bibliát, és Isten hatással volt rám”. Ez azt jelenti, hogy amit olvastam, az megragadta a szívemet, és ezért máshogy fogok élni, mintha nem olvastam volna. Amikor ilyen hatással van rám a Szentírás, hogy az ottani szó miatt engedelmes leszek Istennek és követem Őt, akkor talán nincs is szükség hallható emberi szóra, mert Isten már vezet az Ő Lelkével, szelíden és csendesen. Ebből tudhatom, hogy újjászülettem és valóban kapcsolatom van Istennel, mert ha ez nem így lenne, akkor képtelen lennék Neki engedelmeskedni (lásd Róm 8,5-8). Szóval mégiscsak aktív az az Isten, aki meggyőz arról, hogy bízzak benne, és ne menjek egy úton az ellene lázadó emberiséggel. Ha ez ott van az életemben, akkor a természetfeletti megtapasztalások csak hab a tortán.

Végül hadd zárjam Péter apostol bátorításával, Isten csendes időszakainak okairól: „Mindenekelőtt tudjátok meg, hogy az utolsó napokban csúfolódók jönnek, akik saját kívánságaik szerint járnak, és gúnyosan kérdezgetik: Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy marad a teremtés kezdetétől fogva. Mert rejtve van előttük, hogy az egek régtől fogva voltak, és a föld is, amely vízből és víz által állt elő az Isten szavára, amely által az akkori világ özönvízzel elborítva elveszett. A mostani egek pedig és a föld ugyanazon szó által félre lettek téve, a tűznek fenntartatva az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára. Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap. Nem késik az ígérettel az Úr, még ha némelyek késedelemnek tartják is, hanem hosszútűrő irántatok, nem akarva, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson. Az Úr napja pedig úgy jön majd el, mint a tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig égve felbomlanak, és a föld és a rajta levő dolgok is megégnek. Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyennek kell lennetek nektek szent életben és kegyességben, akik várjátok és siettetnétek az Isten napjának eljövetelét, amikor az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak!  De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakozik.” (2Pét 3,3-14)

[1] E lényt egyes írásmagyarázók angyalnak, mások Isten emberi alakot öltött megjelenésének, ún. teofániának tartják.

[2] A Biblia kutatói között vita van arról, hogy a kivonulás a Kr. e. 15. vagy a 13. században történt-e, én a teljes elemzésben a korábbi kivonulási datálásokat vettem alapul. Itt a konkrét történelmi időpontok a téma szempontjából nem lényegesek, csak az egymáshoz való időbeli eltérésük.

Baji Péter

Baji Péter

Baji Péter (1988–) ifjúsági lelkipásztor,
bibliai tudományok (BA) - Logos Hungary Keresztény Főiskola
PhD földtudományok, társadalomföldrajz - ELTE Földtudományi Doktori Iskola
Baji Péter
Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.