Interjú: a tudomány és a vallás örök harca? (1)
jan 06, 2017 Apologetika Nincs hozzászólás
Zemplén Gábor
Zemplén Gábor

A tudomány és a vallás viszonyáról mind a hívők, mind a nem vallásos emberek többsége rendelkezik néhány zavaros, vagy akár egészen téves elképzeléssel. Ez nem véletlen, hiszen a téma nehezen átlátható, és számos mítosz övezi — ezek a mítoszok pedig nagyrészt a történelemmel kapcsolatosak. A kérdések tisztázásához és a történelem bemutatásához Zemplén Gábor segítségét kértem, aki a BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszékén docens, ott tanít és kutat. Szakterületei a tudománytörténet és a tudományfilozófia, mindkét témában számos publikációval rendelkezik — ráadásul ezek között találunk olyan cikkeket is, amelyek a tudomány és a vallás viszonyát tárgyalják vagy érintik. Ezúton is megköszönve, hogy vállalta az interjút, az alábbiakban kérdéseim és az ő válaszai olvashatók. Ebben a posztban terjedelmi korlátok miatt az interjúnak csupán az első fele kapott helyet, a második felének a közlésére a következő posztban kerül sor.

Sokak szerint a vallás mint olyan modern fogalom. Mennyire volt elválasztható az ókorban a vallás, a filozófia és a tudomány?

Z. G.: Maguk a fogalmak nem egyértelműek, igen eltérő a válasz, ha „ideológiákra” és gondolatokra gondolunk, mint ha intézményekre és társadalmi struktúrákra. A hagyomány szerint a vallás korábban létezett. A tudomány valamikor a 17. században kezdte meg modernkori diadalmenetét, de mai értelemben vett „tudományos tudással” már a legkorábbi nyomot hagyó kultúrák is rendelkeztek, hisz minden ősi kultúra rendelkezett valamilyen ismerettel az égitestek ciklikus mozgását, a földi élet során megfigyelhető törvényszerűségeket illetően.

Mai tudásunk alapján csillagászati ismeretek informálták a Stonehenge építőit, a környezet mélyreható ismerete tette lehetővé a piramisok építését, és az asztrológia gyökereit ciklikus együttjárásokból eredeztethetjük, például a Nílus késő júliusi áradása jól követte a Sirius feltűnését a keleti horizonton a Kutya csillagkép forró napjai után. A „tudományos” tudás a vallási hiedelmekhez szervesen kapcsolódva élt a modernitás előtti társadalmakban, sőt valószínűleg már a „filozófia” megjelenése előtt is létezett.

A vallások gyakran támogatták specifikus tudományos és szakértői ismeretek kialakulását és fejlődését: Babilonban a belső szervekből jóslás divinációs1 technikái alapos megfigyeléseket tettek szükségessé, és a korai babiloni csillagászattal foglalkozó táblák 12 egymást kergető istenről szólnak. Később ez már az égbolt 30 fokos szakaszaira felosztott zodiákus vagy állatöv jegyeivé alakul át, de a vallásos és tudományos tartalom csak részlegesen különíthető el. A kínai geomantia (a mai fengsuj őse is egyben) segítette az élőhelyek kiválasztását, tájolását és egészséges kialakítását. És ahogy a táplálkozás tudománya ma sem különül el az orvoslástól Kínában, úgy a tizenhetedik századig Európában is megőrizte egyszerre rituális, vallási hagyományokhoz kapcsolódó, gyógyászati és természetismereti aspektusát.

Sok esetben a korai, archeológiai leletekből csak az olvasható ki, amit mai tudományos tudásunk alapján is érteni és ismerni vélünk. Például Gotlandon, a Svédországhoz közeli szigeten százszámra találni mészkőbázisba koptatott, méteres vájatokat. Sejthető, hogy a furcsa kővéseteket a valaha ott élt emberek koptatták ki. „Tudományos” tudásukról ad némi információt, hogy a vésetek iránya jól meghatározható, és a vésetek irányai megfeleltethetők a Hold sokezer évvel korábbi (ma visszaszámolt) kelési irányaival a Metón ciklusnak megfelelő, 235 holdhónapnyi (19 napévnyi) időközökben. Feltételezzük, hogy voltak vallási nézeteik, ám ezek nem rekonstruálhatók, és kérdéses, hogy a filozófia értelmezhető volt-e ebben a társadalomban.

Elterjedt elképzelés, hogy a nyugati világ (vagy legalábbis a kereszténység) történelme során a tudomány és a vallás mindig szemben álltak egymással. Mennyi igazság van ebben?

Z. G.: Melyik vallás melyik tudománnyal? A kezdetekben inkább harmóniáról és kölcsönös támogatásról beszélhetünk. A geometria, a matematika és a természet jelenségeinek valamilyen összeillése már a püthagoreus szekta tagjainak alapvető élménye volt és Athénban, a demokrácia idejében pedig már bizonyítási eljárások használata is elterjedt volt. Az első ezredforduló körül (750–1258) az arab hatalmi centrumokban kialakuló tudósközpontok (könyvtárak, laboratóriumok, kórházak) szervesen kapcsolták az egyistenhitű vallást a kor tudományával, és egyben járultak hozzá mind a matematikai, mind a leíró tudományok fejlődéséhez.

A hellenizmus alexandriai tudósai már azt is megfigyelték, hogy a csillagképek a horizont közelében torzulnak (látószögük nő), de az ókori tudást évszázados munkával tudták csak rekonstruálni a középkor keresztény katedrálisiskoláinak papjai, akik szövegeket másoltak, fordítottak, értelmeztek (a margináliákon érdekes nyomokat hagyva, például, hogy mit értettek „belső bolygó” alatt, vagy hogyan ábrázoltak napfogyatkozást). Közben egyre több megfigyelést végeztek, például vízzel töltött üveggömbökkel. Roger Bacon már „kísérleti” optikát végez, hogy a Bibliában is fontos szivárvány természetes keletkezését megértse. Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy az „experimentum” (kísérlet) és az „experientia” (tapasztalat) ekkoriban még nem különült el fogalmilag (Dear 1995), és Ptolemaiosztól a tizenhetedik századig az asztrológia és az asztronómia (csillagászat) még kéz a kézben fejlődött.

A görög (platonista) geometriai/matematikai hagyomány a középkorban a kereszténységgel átitatva és Arisztotelész tanaival összegyúrva hozta létre azt az Európát egyesítő skolasztikus világképet, amelynek nyomait még a tizenkilencedik század tananyagaiban is fellelhetjük. A matematikai, ún. „kevert” tudományok antik (arisztoteliánus) felosztása a késő középkortól meghatározta a zeneelmélet (harmóniatan), az optika, vagy a csillagászat művelését.

Mikor, miért alakult ki ez a felfogás (a vallás és a tudomány szembenállásáról)?

Z. G.: A tudomány modern (17. századi) forradalma, az új természettudományos világkép születése még az egyistenhiten belül (némi panteista felhangokkal) történt. Először a (keresztény) vallás vált megosztottá a reformáció és az ellenreformáció idejére. Hibás a korszakra úgy tekinteni, mintha a vallás–tudomány szembenállás mai értelemben létezett volna. A vallás–vallás szembenállás nyomokat hagyott a tudomány fejlődésén is.

A tudomány kialakulását nemcsak a növekvő számú megfigyelés, hanem a növekvő számú vélemény, és így véleménykülönbség tette lehetővé. A tudományos forradalom elsősorban ilyen értelemben tekinthető „ideológiai” forradalomnak. Viták hatására a matematika alkalmazási módjai közül számos marginalizálódott a 17. századra, így szorította háttérbe Robert Fludd paracelziánus, kabbalista, „okkult” matematikafelfogását Kepler „modern” szemlélete. De Johannes Kepler még lekottázta a szférák „bolyongóinak” dallamait, és Newton is a harmóniatan arányai szerint osztotta színsávokra a szivárvány színeit, ahogy azok prizmáján átlépve létrehozták a spektrumot, ráadásul a kéziratok alapján az elnevezés (spectre) még okkult tartalommal is bírt számára.

Az epikureus filozófiák feléledésével (Gassendi, Charleton) együtt terjedt a részecskeszemlélet és a mechanikus filozófia, ám ezek elég világosan tiszteletben tartották a vallásos megismerés határait. Kezdett kialakulni az ideológiai konszenzus a korai tudományművelők közt a lehetséges magyarázati modellek kapcsán, azonban a mechanikában döntően eredményesnek bizonyuló newtoni gravitációs törvényben, bár geometriai, matematizáló volt, az alkímiai távolhatás is felsejlett.

Az eretnek Giordano Bruno mélyen vallásos volt, Nap-középpontú univerzumot hirdetett, és úgy gondolta, hogy jórészt Hermész Triszmegisztosz iratai alapján lehet rekonstruálni az eredeti kereszténységet. Megégetésében elsősorban az volt a döntő, hogy fennhangon hirdette: kora egyháza eltorzult és eltávolodott az igaz hittől.

Az egyház tudományt elnyomó szerepének klasszikus illusztrációja Galileo Galilei elítélése az inkvizíció részéről. Mit tudhatunk erről az esetről? A tudomány és a vallás összecsapását látjuk itt?

Z. G.: A 18. századig a tudomány részben a vallás centrális, elfogadott és könnyen dokumentálható szempontjai alapján fejlődött. Galilei pl. maga is jezsuita iskolába járt, számos támogatója vallásos volt, sőt a katolikus egyház prominens képviselői közül került ki. Descartes istenhite és -élménye nem volt kérdéses, és bár filozófiája helyességéről teológusok is vitatkoztak, a jezsuita kollégiumok hamar tankönyvként használták geometriáját; hazánkban még a tizennyolcadik században is erősen karteziánus volt a fizikaoktatás. Az angol lordkancellár, Francis Bacon (1561–1621) számára a navigáció és a kereskedelem látványos fejlődése alátámasztotta a hitet a fejlődésben, a kísérleti tudományok fejlődését pedig nemcsak elfogadhatónak tartotta vallási szempontból, hanem Isten által támogatott vállalkozásnak is látta egyben, saját korára vonatkozó jövendölésként értelmezve Dániel könyve 12. fejezetének 2–5 szakaszát.

A megfigyelési eszközök fejlődésével (távcső, mikroszkóp) és a kísérletezés megjelenésével azonban a korai természetbúvárok rengeteg olyan új tapasztalatot szereztek, amelyeket ki kellett békíteni a Biblia bizonyos passzusaival, esetleg az uralkodó skolasztikus világkép bizonyos elemeivel. A 17. század elején még gyakori volt, hogy mai értelemben vett tudós (például Galilei) bibliamagyarázatot adott egy tudományos elképzelésének tarthatósága mellett érvelve. A század végére már tipikusabb, hogy a vallásos témákat elkülönítik a szerzők a természetfilozófiától, mint Newton. Részben ebből a tematikus tagolásból alakul ki az a — vallásos tudósoknál a 19. században tipikus — dualizmus, amely elkülöníthetőnek tekinti a hit kérdéseit a természet ismeretétől. Michael Faraday vagy Pierre Duhem illusztris képviselői a felfogásnak.

Az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kap a legnagyobb katolikus tanító rend, a jezsuiták konstruktív szerepe, akiknek sokáig olyan rossz hírük volt, mint egy csoportnak sem a „bolsevik kommisszárok” előtt. Egyfelől sokkal árnyaltabb képünk van feltételezett „bűneikről”: Galilei perében jó, erős érveik voltak arra, hogy Kopernikusz heliocentrikus világképét a Galilei által szolgáltatott bizonyítékok alapján nem megalapozott demonstrált igazságként hirdetni. Hasonló kritikájukat (saját fényelmélete kapcsán) később Newton is elfogadta, és ehhez idomítva dolgozta ki induktív módszerét. A rend tagjait számos vád érte, amikről kiderült, hogy nem megalapozottak. Így hozták hírbe Hell Miksát is, a magyar jezsuita csillagászt, a stockholmi Svéd Királyi Akadémia tagját (1771–), aki az 1769-es Vénusz-átvonulásról késleltette adatai publikálását. Ma már világos, hogy Kircher, Clavius, Matteo Ricci, Sacchieri, Grimaldi vagy Bošković éppúgy fontos szerepet játszottak a mai tudomány kialakulásában, mint Newton kevésbé ismert módszertani arisztoteliánus kritikusai (Pardies, Linus, Lucas), vagy az elektromossággal kísérletező rendtársaik.

A protestantizmus aszketikus vonásait már Max Weber kapcsolta a kapitalizmus kialakulásához, és Robert Merton is hosszan érvelt amellett, hogy a puritán értékek hatottak a társadalmilag hasznosítható tudás és technológia robbanásszerű fejlődésére. A 20. század szociológusai számára már tagadhatatlan tény volt, hogy a vallás hatott a tudományra: „…a marxista felfogás burkoltan, a funkcionalista felfogás pedig nyíltan kijelenti, hogy a vallási rendszerek igenis hatnak a magatartásra, s nem pusztán epifenomének; a magatartást részben más tényezőktől függetlenül határozzák meg. Hiszen mégiscsak más a helyzet, ha »a tömegek« elfogadnak vagy ha nem fogadnak el valamely vallást, ahogy az sem mindegy, hogy az egyén szív-e vagy sem ópiumot.” (Merton 1980, 188)

Mai történészek gyakran továbbmennek: a vallásos megfontolások támogatták a tudomány kialakulását, és a tudomány támogatta a vallást, hiszen a 16. századtól elsősorban a történeti vizsgálódások veszélyeztették a vallásos hitrendszerek tarthatóságát (Gaukroger 2006, 3–4).

A protestáns értékek és a tudományos szemléletmód egymást támogató terjedéséről ma már árnyaltabb képünk van, és nyilvánvaló az európai zsidó közösségek szerepe is. A haszkalá2 a természetes értelem jelentőségét hangsúlyozta a kora modern korban. Baruch Spinoza (1632–1677), a portugál narranus család leszármazottja a zsidó közösségeken kívül is nagy hatást gyakorolt a felvilágosodás számos radikális gondolkodójára (gondoljunk csak Herder vagy Goethe nézeteire), Moses Mendelssohn (1729–1786) jelentékeny hatása a zsidó közösségek oktatására és emancipációjára pedig keresztény gondolkodókat is megihletetett (ld. barátja, G.E. Lessing Bölcs Náthán c. műve).

Egy másik elterjedt képzet az ún. „sötét középkor” fogalma. Mit nevezünk pontosan középkornak, és mennyire volt a tudományok és a kultúra fejlődése szempontjából „sötét”?

Z. G.: Részben „öndefiníciós” fogalomról van szó, már a kora reneszánszban így utalt Petarca a klasszikus (görög–római) kultúra és a saját kultúrája közötti szakadékra. Ma már nem illik használni, hiszen tudjuk, hogy a kis populáció és a szűkös források (kevés fent maradt könyv) ellenére fontos kulturális folyamatok zajlottak az időszakban.

A modern tudomány forrásvidékén a görög matematikai hagyománynál obskúrusabb gyakorlatok és elképzelések is megtermékenyítették a késő középkor világképét és a konkrét tudományos elképzeléseket. Az arisztoteliánus tudományképhez akkomodált középkori arab talizmánmágia-szövegek, amelyek a bolygók földi hatásait potencírozták egy korrespondenciális világképben3 fémek, mágikus négyzetek segítségével, vagy az alkímia és a divinációs gyakorlatok különböző szövegei papok és a természetes mágiával foglalkozó természetkutatók fontos olvasmányai voltak. Hatásuk meglátszik abban, hogy az Egyház tipikusan tiltotta a terjesztésüket.

Ha a kort emiatt tekintenénk sötétnek, akkor még a következő korszak is annak tekinthető, hiszen a reneszánszban még nem vált el az, hogy mit tekintünk természettudományos, mit vallásos, mit pedig mágikus gyakorlatnak. Paracelsus még a Krisztusban megtisztulás szimbólumát látta az alkímiai purifikációban, a modern kémiára is ható világképe még egyszerre volt szimbolikus, mélyen vallásos és alkímiai. A kor alkimistákat ábrázoló metszetein tipikusan az alkimista laboratóriuma áll az egyik sarokban, míg egy másikban egy feszület, ahol az alkimista szorgosan imádkozik. John Dee, aki egyetemi évei alatt 18 órát tanult, 4 órát aludt és két órát evett, ill. imádkozott, éppúgy írt kommentárt Eukleidészhez, vizsgált asztrológiai együttállásokat, és foglalkozott angyalmágiával (Szőnyi 1998).

Valóban laposnak tartották ekkor a Földet?

Z. G.: Nem, ez az egyik legismertebb tévhit (faktoid), amit sokan hisznek ténynek. Ennek a kialakulásáról már könyvet is írtak, és wiki oldal is van, szóval akit érdekel, járjon utána. (Mi A tudomány határaiban foglalkozunk vele.)

Az interjú második felét a következő alkalommal közöljük.

Irodalomjegyzék

  • Peter Dear: Discipline & experience: the mathematical way in the scientific revolution. University of Chicago Press, 1995.
  • Stephen Gaukroger: The emergence of a scientific culture: Science and the Shaping of Modernity 1210–1685. Clarendon Press, 2006.
  • Kutrovátz Gábor, Láng Benedek, Zemplén Gábor: A tudomány határai. Typotex, 2008.
  • Robert K. Merton: Társadalomelmélet és társadalmi struktúra. Gondolat, 1980.
  • Szőnyi György Endre: „Exaltatio” és hatalom: Keresztény mágia és okkult szimbolizmus egy keresztény mágus műveiben. JATEPress, 1998.

  1. Divináció = jövőbe látás.
  2. A haszkalá egy az európai zsidók körében szerveződött intellektuális mozgalom volt az 1770-es évektől hozzávetőleg az 1880-asakig; gyakran zsidó felvilágosodásként emlegetik.
  3. Itt talán egyik-másik fogalom magyarázatra szorul. A potencírozás valamilyen hatás vegyi anyagok használatán keresztül történő erősítését jelenti; a korrespondenciális világképre pedig az jellemző, hogy az élet és a világ különböző, egymással közvetlen oksági viszonyban nem álló részei, pl. a csillagok állása és a magánéleti események között összefüggéseket lát.
Békefi Bálint

Békefi Bálint

Békefi Bálint (1996–) a Pünkösdi Teológiai Főiskola teológus- és az Óbudai Egyetem mérnökinformatikus-hallgatója, a budapesti Golgota Gyülekezet ifjúsági munkájának segítője.
Békefi Bálint

Latest posts by Békefi Bálint (see all)

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.