Engedelmesség: Botrány vagy szeretet?
feb 03, 2017 ApologetikaEtikaGyakorlati teológia Nincs hozzászólás

Az engedelmesség kifejezés a Magyar Értelmező Szótár szerint „szófogadás; a parancsnak, intésnek meghallgatása s teljesítése; akaratunknak egy felsőbb akarathoz alkalmazkodása.” E fogalom véleményem szerint napjainkban egyre inkább kikopik a használatból. Talán egy kicsit pejoratívvá is válik, hiszen egy felvilágosult 21. századi világban miért is lenne szükség arra, hogy akaratunkat egy felettünk álló akarathoz igazítsuk? Úton-útfélen annak a jeleivel találkozhatunk, hogy az emberek jelentős része nem tartja erénynek az engedelmesség különböző formáit. Ha kormányok törvényeket hoznak, igyekszünk kikerülni, vagy ha nem lehet, legalábbis megmondani a véleményünket, hogy ez mennyire rossz döntés volt. Ha az oktatási rendszer dolgozói próbálják kiigazítani gyermekeink rossz szokásait, akkor visszautasítjuk ezeket a próbálkozásokat, ezzel is erősítve magunkban és gyermekeinkben a meggyőződést: „Mi nem engedelmeskedünk senkinek!” E bejegyzésben arra a kérdésre szeretnék választ találni, hogy ez az ősi lázadás a fölöttünk állóknak való engedelmesség ellen honnan fakad, mik a tünetei, és vajon tényleg olyan hasznos-e, mint ahogy mi általában gondoljuk.

Az engedetlenség ősforrása

A Teremtés könyvében egy olyan boldog és ideális ősállapotot látunk, ahol az embernek egy csodálatos környezet adatott, az Éden kertje, ahol mindene megvolt, és nem kellett szembesülnie azzal a sok gonoszsággal, visszaéléssel és fájdalommal, amikkel mi életünk során szembesülünk. Pedig nem volt még tudomány, technika, államszervezet és még semmi olyan találmány vagy intézmény, amelyet az emberiség létrehozott a saját boldogulásáért. Ettől függetlenül az ember a teljességet élte meg, és ennek az állapotnak volt egy velejárója és egy feltétele is: „Fogta az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze azt. És azt parancsolta az Úr Isten az embernek: a kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, bizony meghalsz.” (1Móz 2,15-17) Az említett feltétel az engedelmesség volt Isten irányába: az ember engedelmeskedett a feladatát illetően, hogy művelje és őrizze a kertet; illetve engedelmeskedett abban is, hogy ne egyen a jó és rossz tudásának fájáról.

Természetesen tudjuk, hogy a valódi szívbéli és önkéntes engedelmesség csak akkor tesztelhető, ha lehetőség van mást is választani. Ha arra kérem a kisfiamat, hogy ne nézze meg a Hold másik oldalát, ami a Földről nem látható, akkor valószínű, hogy engedelmességben fog járni egész életében, hiszen meglehetősen kicsi az esély arra, hogy űrutazó váljon belőle. Ellenben ha azt kérem, hogy ne vegye ki a hűtőből a csokit, már egészen más a helyzet. Isten teret adott egy menekülési lehetőségnek az engedetlenség irányába, és lehetőséget adott az ellene lázadó angyalfejedelemnek, az emberiség nagy ellenségének, hogy kommunikáljon az emberrel. Az eredményt természetesen mindenki ismeri: amíg Isten egyértelműen elmondja, hogy ha a tiltott fáról esznek, meg fognak halni, és véget ér az édeni állapot, addig a Sátán azt hazudja, hogy nem fognak meghalni, hanem olyan bölcsek lesznek, mint Isten maga (1Móz 3,1-5). Azt hiszem, ahhoz hívő embernek sem kell lenni, hogy körülnézve a nagyvilágban valaki megállapítsa melyik fél állítása áll közelebb a megtapasztalt emberi valósághoz. Az édenkerti bukás a Biblia beszámolója szerint olyan hatással lett az emberre, hogy már nem tudunk Isten szerint gondolkodni. Pál apostol ezt így fejezi ki: „A test szerinti gondolkodás ellenséges Istennel szemben, mivel nem engedelmeskedik Isten törvényének, mert nem is teheti.” (Róma 8,7) Az ember teljesen alkalmatlanná vált arra, hogy Isten dolgait önmagától érzékelje. Ahogy az első emberpár esetében a tiltott gyümölcs fogyasztása arra a forradalmi felfedezésre és tudásra vezette őket, hogy rájöttek arra, hogy meztelenek, úgy hasonlóan groteszk módon napjaink embereiként annyira képtelenek vagyunk magunktól Istenhez kapcsolódni, hogy inkább a létezését is tagadjuk, és a Biblia kijelentéseit a tündérmesék világába száműzzük.

Az engedetlenség növekedése a történelemben

Képzeljünk el egy olyan világot, ahol az ember senki felé nem tartozik engedelmességgel! Az ember ősi, bukott vágya teljesül, és független lehet mindenkitől, az élete csak a saját kezében van, és azt tesz, amit csak akar. Nincs Isten, aki számon kérné tetteiért, nincsenek törvények, melyeket be kell tartani. Az az emberi tett, amivel a másik akaratát tesszük meg inkább a sajátunk helyett egy jó cél érdekében teljesen elvész. Van bennünk egy ősi ösztön, amitől nagyon kényelmetlenül érezzük magunkat, ha nem lehetnek úgy a dolgok, ahogy mi kitaláltuk őket. A tudományt vallásnak választó emberek ezt evolúciós örökségnek látják, amely arra késztet, hogy a mi érdekeinket mindennél feljebbvalónak tekintsük, és ezt a túlélés érdekében tegyük. A keresztények önközpontúságnak tekintik, amit a Jézusban kapott új életükben igyekeznek egyre inkább levetkőzni Isten segítségével. Hasznos-e nekünk az engedetlenség?

A történelem azt bizonyítja, hogy a „mindenki lázad a másik akarata ellen” állapot teljes mértékben fenntarthatatlan, nemcsak hosszú távon, hanem rövidtávon is. Ezért a társadalmakon belül mindig volt egy olyan csoport, akiknek a hatalmat gyakorolnia kellett. Pontosabban megfogalmazva: a társadalmak vezetői igyekeztek meghatározni azokat a szabályokat, törvényeket és viselkedési normákat, amelyeket, ha mindenki betart, akkor nem tör ki a totális káosz. Természetesen e csoportnak a történelem folyamán volt hatalmi apparátusa, erőszakszervezete (katonaság, rendőrség), akik a fegyverek erejével segítettek nyomatékot adni a törvények elleni lázadás tiltásának. Mindig voltak gondolkodók, akik ezt jogosan kritizálták, mégis valahogy mindig ide jutottak a működőképes társadalmak. Lehet, hogy egy nagyon finomra hangolt képviseleti demokráciát látunk, vagy egy erőskezű uralkodót – a lényeg ugyanaz: vannak szabályok, melyek az együttélést segítik.

Napjaink nyugati világának viszonylag elterjedt posztmodern gondolkodásmódja, melyről már egy korábbi bejegyzés is szólt, pont ezt a hatalomgyakorlási rendet támadja erősen. Ennek oka pedig, hogy a történelemben nagyon sokszor éltek és visszaéltek uralkodó csoportok az erőszakszervezetek hatalmával, és nem volt ritka, hogy olyan törvényeket hoztak, melyek a társadalom ellen voltak, nem pedig érte. Ebből adódóan arra a véleményem szerint téves következtetésre jutottak, hogy a hatalommal, vagyis az akaratunk más akaratának alávetésével csak a baj van. A magyarázat egyszerű: mivel ezzel mindenki mindig úgyis visszaél a kárunkra, ezért védjük meg magunkat tőle. De miért is kell ennek így lennie?

A szeretetből fakadó engedelmesség jézusi útja

Napjaink embere gyakran meglepődik a keresztények viselkedésén, amikor ők komolyan veszik a törvények betartását, és nem az az első gondolatuk mindennel kapcsolatban, hogy hogyan lehet kikerülni a szabályokat. Érdemes azt látni, hogy az engedelmességnek két formája van. Az első formája arról szól, hogy ha nem engedelmeskedem, akkor várhatom a megtorlást, vagyis a túlélés miatt megteszem, de gyűlölöm azt, aki engedelmességre kényszerít. A másik (kevésbé gyakorolt), nemesebb forma viszont arról szól, hogy szeretek valakit és bízom benne, és ezért ha kér tőlem valamit, akkor megteszem: szívesen. Jézus ezt a fajta engedelmességet mutatta be a földi élete során: „Így szólt azért hozzájuk Jézus: Amikor fölemelitek az Emberfiát, akkor majd felismeritek, hogy én ki vagyok, és hogy magamtól semmit sem teszek, hanem azt mondom, amire az Atya tanított engem.” (Jn 8,28) Amíg az első típusú engedelmesség a bizalmatlanságon alapul, a második a bizalmon.

Képzeljünk el egy olyan társadalmat, ahol a vezetők (politikai, gazdasági, bármilyen) teljes erejükkel azon dolgoznának, hogy megáldják, bátorítsák és segítsék az általuk vezetett embereket. Ennek következtében pedig az emberek, akik nem viselik a vezetés terheit, hálából és szeretetből támogatják a vezetőiket, kiállnak mellettük és alávetik magukat azoknak a szabályoknak, melyeket a közösség érdekében és nem az ellen hoznak. Ha e sorok olvasói most felhördülve azt mondják magukban: „Na ez az, ami soha nem fog megvalósulni itt a Földön!”, akkor teljes mértékben egyet kell értenem velük. Ennek az oka pedig a Biblia szerint az ember bűnössége, eredendő elbukása, mely mindenkire kihatott. Túl önzőek vagyunk vezetőként és követőként is, hogy ezeket az elveket kifogástalanul betartsuk. Mégis Jézus beszél egy országról, ahol ez mind meg fog valósulni, és ez nem más, mint Isten országa. Ennek az országnak a vezetője az a Jézus Krisztus, aki az életét volt képes feláldozni önként azokért az emberekért, akik lázadtak és mai napig lázadnak ennek az országnak az eljövetele ellen. Egy régi keresztény mondás szerint: „Ő igazságtalan volt saját magával, hogy velünk ne kelljen igazságosnak lennie.” Az emberiség ősi tolvaja, a Sátán célja, hogy lopjon tőlünk, öljön és pusztítson (Jn 10,10a), és ezt egészen hatékonyan teszi az emberiség történelme során. Jézus viszont azért jött, hogy életünk legyen és bővölködjünk (Jn 10,10b).

Lehet, hogy e sorok nem hívő olvasója azt mondja magában: „Valóban, ha látna olyan embereket maga körül, akiket lehet folyamatosan szeretni és bízni bennük, akkor jobban menne ez az engedelmesség.” Azt kell mondjam, ezzel is teljes mértékben egyetértek. Sok rossz tapasztalaton keresztül erősödik bennünk az az ősi félelem, hogy ne bízzunk meg senkiben. Amikor emberek cserben hagynak, nem tartják be az ígéreteiket, bűnöket követnek el ellenünk (keresztények és nem keresztények egyaránt), akkor bezárkózunk egy önző önvédelembe: én nem hallgatok többé senkire! De valójában a paradoxon az, hogy minél jobban igyekszünk bevédeni magunkat az engedetlenségen keresztül, annál kevésbé érezzük magunkat valójában boldognak és szabadnak. Ki menthet meg minket ebből az ördögi körből?

Habár az Újszövetség legcsodálatosabb ígérete, hogy lesz egy pont a világtörténelemben, amikor Jézus visszajön és uralkodik, Ő azt mondta a tanítványainak, hogy „Isten országa közöttetek van.” (Lk 17,21) Isten országa itt van a Földön mióta Jézus eljött, meghalt a kereszten, feltámadt és elment a mennybe. Jézus tanítványai, a keresztények élhetnek ennek az országnak a szabályai szerint, és élvezhetik, hogy Jézus, a szerető királyuk uralkodik az életükben. Valójában egyvalakinek érdemes engedelmeskedni az életünkben, és ő nem más, mint Jézus Krisztus. Ő nem fog visszaélni a bizalmunkkal, és tudhatjuk, hogy csak a javunkat akarja. Ő az, aki azt kéri a tanítványaitól, hogy tartsák be a földi hatalmak törvényeit (Róma 13,1; Titusz 3,1), és engedelmeskedjenek a hatóságoknak. Sokszor a hívő embereket teljesen életképtelennek és szerencsétlennek nézi a környezetük, hogy egy kis hazugsággal vagy csalással nem hajlandók több pénzt keresni, vagy bármiben előrébb jutni az életben. Talán azt gondolják, hogy a keresztény ember nem érti, hogy milyen nagyszerű lehetőségektől fosztja meg őt a hőn szeretett becsületessége. De a valóság az, hogy hívőként pontosan érezzük e dolgok súlyát, mégis azért, mert szeretett Jézusunk kéri tőlünk, igyekszünk nem belekeveredni becstelen ügyekbe. És igen: sok esetben nem éri meg áldozatokat hozni Jézusért, ha a kívülállók szemével nézzük. Nem éri meg másokért élni és a magunk előre menetelét háttérbe szorítani. De ez csak akkor igaz, ha nem látjuk meg, hogy mennyivel bőségesebb öröm van az Úrral való közösségben, ami csak engedelmesség által mélyül.

Hiszem, hogy napjainkban Isten országa pontosan olyan erővel mutatja meg magát mindenki számára, mint 2000 évvel ezelőtt. És ennek egy fontos megjelenése, amikor keresztényként engedelmesek vagyunk, és ezzel Isten szeretetét közvetítjük a felettünk állók felé (főnök-beosztott, szülő-gyerek, állam-állampolgár, tanár-diák… stb.). A valódi szeretet pedig hiszem, hogy megváltoztatja a világunkat, ha megmenteni nem is tud mindenkit. Álljunk ellen a minket körülvevő önzésnek, és merjünk érdekek nélkül szeretni! Jézusért!
Egy klasszikust idézve: „Ha e sorokat olvassátok: ti vagytok az ellenállás!”

Baji Péter

Baji Péter

Baji Péter (1988–) ifjúsági lelkipásztor,
bibliai tudományok (BA) - Logos Hungary Keresztény Főiskola
PhD földtudományok, társadalomföldrajz - ELTE Földtudományi Doktori Iskola
Baji Péter

Latest posts by Baji Péter (see all)

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.