Vízkeresztség 1.0: Mikor születik újjá a hívő?
Már 03, 2017 Rendszeres teológia Nincs hozzászólás

Ebben és a következő bejegyzésben egy protestáns körökben örökzöld témát járunk körül és ez nem más, mint a vízben való megkeresztelkedés. A kereszténység már a kezdeti idők óta alapvető fontosságú eseménynek tartja a hívő ember életében ezt a szentséget. Függetlenül az adott korszaktól vagy különböző keresztény irányzatoktól, a megkeresztelt személyt tekintik kereszténynek a keresztények. Az igazi teológiai és hitéleti vita a témában abból indul ki, hogy mi volt Jézus eredeti célja a vízkeresztég gyakorlatával, és ebből kiindulva ki részesülhet belőle. Egyes egyházakban (a kereszténység szám szerint nagyobb hányada) sok évszázados bevett szokás, hogy a tagok gyermekeit (általában csecsemőkorukban) megkeresztelik, és ezzel az adott egyház tagjává válnak, vagyis kereszténnyé. Ezzel ellentétben más gyülekezetekben inkább az a szokás, hogy a keresztény szülők gyermekeinek időt adnak arra, hogy maguk eldöntsék, vajon tényleg szeretnének-e Jézus tanítványai lenni, és amikor igent mondanak az Úr hívására, akkor vízbe merítve megkeresztelik őket.

Távolról nézve a két álláspontot, a vita generálói elsősorban a hitvalló keresztséget gyakorló közösségek, hiszen amikor egy csecsemőkorában megkeresztelt hívő úgy dönt, hogy egy ilyen gyülekezethez szeretne tartozni, akkor szembesül vele, hogy elvárják tőle: keresztelkedjen meg „igazából”. Ekkor pedig elindul az igeversekkel való dobálózás és az érzelmi ráhatás huzavonája, hogy akkor most be kell-e merítkezni annak, akit már kiskorában megkereszteltek. Nem hívő szemmel érdekes lehet látni, hogy a hívők ilyen jelentéktelennek tűnő kérdésben időnként talán túl keményen tudnak vitatkozni. Mégis talán segítség lehet egy picit átgondolni ezt a kérdést a maga kontextusában és következményeiben, mert ekkor megérthetjük, miért okoz ilyen mély érzelmi viharokat a téma egyes emberekben. Jelen bejegyzésben a gyermek – felnőtt keresztség vitáját egyelőre figyelmen kívül hagyva csak arra fókuszálok, hogy milyen szerepe van a vízkeresztségnek a keresztény ember Istennel való  szövetségbe lépésében, amit a Biblia újjászületésnek hív. Ezt azért gondolom elsődleges kérdésnek, mert ennek értelmezése osztja meg elsőként a keresztény felekezeteket, és ennek értelmezéséből adódik a csecsemő- és hitvalló keresztelés magyarázata.

Felekezeti törések az újjászületés kérdésében

A vízkeresztség tartalmát illetően két teológiai nézet áll egymással szemben a különböző gyülekezetek között. Az első (és korábbi) nézet azt vallja, hogy a vízkeresztség szentségének kiszolgáltatásakor, vagyis amikor megkeresztelik az embert, akkor születik újjá a hívő, és ekkor teljesülnek azok az ígéretek, amiket Isten adott az újjászületéssel kapcsolatban (belső lelki változás, Istent kereső szív, a törvény beírása a lelkiismeretünkbe, krisztusi természet felöltése). Ennek a nézetnek egyenes következménye, hogy a vízkeresztség üdvösségkérdés az ember életében, hiszen az Újszövetség időszakában csak újjászületett emberek mehetnek a mennybe. Ezt vallja többek között a római katolikus és az ortodox egyház, valamint a protestánsok közül az evangélikus, anglikán egyházak egy része és több teljes evangéliumi karizmatikus gyülekezet.

A második (egyháztörténeti szempontból későbbi) nézet a reformáció korából eredeztethető, és elsősorban a kálvinista, baptista és más evangéliumi gyülekezetek álláspontja ma. Eszerint a vízkeresztség a keresztény ember életében Jézus számára fontos, de mégis jelképes értelemmel bír. Amikor az ember megkeresztelkedik, akkor mindenki számára kinyilvánítja, hogy már újjászületett, és a kereszténységhez tartozik. Ennek az álláspontnak egyenes következménye, hogy az ember lelkében nem történik újjászületés a vízkeresztség szertartása alatt, ezért maga a szertartás elvégzése nem üdvösségkérdés.

Olvasva a különböző gyülekezetek teológusainak pro és kontra érveit érdekes látni, hogy ebben a kérdésben szinte azonos igehelyekből vezetik le a teljesen ellentétes állításaikat. Alapvetően a vitát vizsgálva azt láthatjuk, hogy van egy kulcsige, mely a legnagyobb jelentőséggel bír, illetve van sok keresztséget említő ige, melyet elő szoktak hozni, és végül van a korai egyháztörténelem vizsgálata.

A kulcsige: Jézus beszélgetése Nikodémussal

„Jézus így válaszolt neki: Bizony, bizony mondom neked, ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja meg az Isten országát. De hogyan születhetik az ember, ha vén? – kérdezte Nikodémus. – Bemehet-e anyja méhébe még egyszer, hogy megszülessen? Jézus azt felelte: Bizony, bizony mondom neked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: Szükség nektek újonnan születnetek.” (János 3,3-7)

A vízkeresztség és újjászületés összekötésének teológiai koncepciója ebben a bibliai szakaszban csúcsosodik ki. Mivel blogunk kiemelt figyelmet szentel a reformátori írásmagyarázati alapelvek betartásának és az induktív bibliatanulmányozás korrektségének, ezért néhány alapvető megfigyelést szeretnék itt megfogalmazni, amely közelebb vihet a szakasz eredeti, természetes üzenetéhez. Ezt csak olyan szemmel tehetjük meg, mely nem elfogult a jelenlegi saját teológiai, felekezeti nézetünkkel kapcsolatban.

Az első megfigyelés, hogy Jézus fő üzenete Nikodémus, a farizeus vezető számára, hogy ha meg akarja látni Isten országát, megérteni Jézus valódi küldetését, akkor újjá kell születnie. A görög eredetiben ez a kifejezés pontosabban azt jelenti, hogy „felülről születni”. Később Jézus elmagyarázza, hogy ez a felülről születés Isten Szentlelkének a munkája, hiszen minden ember először testtől születik (a szülei biológiai folyamatai révén), ezután pedig a menny hívására a Szentlélek újjászüli. Láthatjuk, hogy Nikodémus nem érti, mit gondol Jézus a felülről születésről, ezért az Úr konkretizálja: „ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába”. Úgy is mondhatjuk az Újszövetség szóhasználatával, hogy üdvössége csak felülről született embernek van, és ezt a születést maga Isten tudja elvégezni az ember lelkében. Végül pedig nyomatékosítja újra, hogy Nikodémus számára a legfontosabb üzenet, hogy felülről kell születnie.

A második megfigyelés, hogy az újjászületéshez víz és Szentlélek kell. A görög eredeti konkrétan itt azt mondja, hogy „vízből és Lélekből kell születni”. Az értelmezési vita gyújtópontja az itt található víz kifejezés (a szövegben ténylegesen H2O). Az evangéliumok olvasása közben azt láthatjuk, hogy a víz kifejezés vagy a bemerítkezés (vízkeresztség) kontextusában jelenik meg, vagy a Szentlélekről szól, amit a Jézusban hívők kapnak. Keresztelő János azt állítja, hogy ő vízzel keresztel, de Jézus a Messiás Szentlélekkel keresztel majd (Lk 3,16). Később az Apostolok cselekedeteiben is megjelenik a kereszténnyé válás hármassága, miszerint az ember megtér (megváltoztatja a gondolkodásmódját), megkeresztelkedik vízben és veszi a Szentlelket (ApCsel 2,38), mely élő vizek folyamaiként vezeti őt az örök életre (Jn 7,38).

Ezekből a megfigyelésekből úgy tűnik, hogy ha elképzelünk egy első század végi vagy második század eleji keresztény olvasót, aki a nemrég írásban is megjelent János evangéliumát tartja a kezében, az erről a beszélgetésről azt gondolja, hogy Nikodémusnak a Jézusban való hitét nyilvános keresztséggel kellene megvallania és így Isten az Ő Szentlelkével újjászülte volna. Ezt az értelmezést támasztja alá az óegyházi íratok beszámolója is. Jusztinusz második századi püspök (Kr. u. 155) szerint a következőképp kell keresztelni: „Ezután elvezetjük oda őket, ahol víz van, és ahogyan mi is újjászülettünk, ugyanúgy ők is újjászületnek, a mindenség Atyja, uralkodó Istene és a mi megváltónk, Jézus Krisztus, és a Szentlélek nevében elvégzik ezt a lemosdást a vízben. Krisztus ugyanis azt mondotta: Ha nem születtek újjá, nem mentek be a mennyek országába.” Hasonlóan vélekedik erről Antiókhiai Theophilosz (Kr. u. 181): „…az emberek majd víz és újjászülő fürdő révén megtérést és bűnbocsánatot nyerhetnek, amennyiben az igazsághoz közelednek, újraélednek s befogadják Isten áldását.” Végül érdemes még Tertullianus szavait is megnézni a harmadik század elejéről (Kr. u. 203): „A hit törvénye szerint a keresztség nélkül senki sem üdvözülhet. Ez leginkább az Úr szavából világlik ki, aki mondja: »ha valaki nem születik a vízből, annak nincs élete«.”[1]

Azok a teológusok, akik szerint a vízkeresztségben már korábban újjászületett emberek mintegy jelképként erősítik meg az Úrral való szövetségüket, máshogy vélekednek erről a vizsgált igeszakaszról. Az egyik elterjedt értelmezés, hogy itt Jézus a víz alatt Isten Igéjét érti, vagyis Isten hozzánk szóló hívó szava (víz) és a Szentlélek szül minket újjá. Ez az értelmezés habár elegánsan megoldja a keresztség jelképként láttatásának problémáját, mégis szemet huny afelett a tény felett, hogy a szövegkörnyezet és Jézus szóhasználata nem igazán engedi meg, hogy itt jelképesen beszéljen. Ne feledjük ekkoriban egész Izrael látta, hogy Jézus tanítványai keresztelnek vízben, és ez volt a nyilvános bizonyíték arra, hogy valaki Jézushoz csatlakozott.  A másik hasonló okokból elterjedt ellenérv, hogy itt a víz magzatvizet vagy ondót jelent, így Jézus arra gondol, hogy először az ember víztől (testi módon megszületik), azután Lélektől vagyis Istentől. Véleményem szerint ez az értelmezés teljes mértékben tarthatatlan, mert sem az eredeti szöveg mondatszerkezete, sem a szöveg természetes logikai értelme nem engedi meg ezt.

Igehelyek a keresztségről

Léteznek további igehelyek, melyek a vízkeresztség lényegéről tanították a korai gyülekezetet. Ezeket az igéket is érdemes olyan szemmel vizsgálni, hogy ne erőltessük belléjük megszokott elképzeléseinket róluk, hanem csak induktívan, a természetes üzenetüket próbáljuk kutatni. Az első és talán legismertebb Pál apostol tanítása a Római levél 6. részében:

„Mit mondjunk tehát? Megmaradjunk a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen? Semmiképpen! Mert akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még abban? Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik megkeresztelkedtünk a Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk tehát vele együtt a keresztség által a halálba, hogy amiképpen feltámadt Krisztus a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. Ha pedig eggyé lettünk vele az ő halálában annak hasonlósága szerint, akkor még inkább eggyé leszünk vele feltámadásában is. Mert tudjuk, hogy a mi ó emberünk ővele megfeszíttetett, hogy megerőtlenedjék a bűnnek teste, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek.  Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől. Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élni is fogunk ővele. Mert tudjuk, hogy Krisztus, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta. Mert hogy meghalt, a bűnnek halt meg egyszer s mindenkorra, hogy pedig él, az Istennek él. Így tekintsétek ti is magatokat, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (Róma 6,1-8)

Itt láthatjuk, hogy Pál apostol megszentelődésre bátorítja a római hívőket, és azzal érvel, hogy a bemerítkezésük (ez az eredeti szó) bemerítette őket Krisztus halálába, és ez azt jelenti, hogy régi, bűnös és Isten ellen lázadó természetük a keresztségükkor el lett temetve. Pál szavaiból úgy tűnik, hogy ez a lelki megújulás ott és akkor történt, amikor a hívők megkeresztelkedtek. Természetesen látszik, hogy az apostol jelképekben fejezi ki azt, ami a hívő emberrel történik a keresztségben, hiszen nem hal meg ténylegesen, mégis úgy tűnik, hogy Jézus halálával és feltámadásával való jelképes azonosulás a vízből való kijövetel után olyan hatással van a kereszténnyé váló lelkében, hogy új életben tud járni. Hasonlóan fogalmazza meg ezt a Kolossé levél 2,12-13-ban: „Vele együtt vagytok eltemetve a keresztségben, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül. És titeket, akik halottak voltatok a bűnökben és testetek körülmetéletlenségében, vele együtt megelevenített, és megbocsátotta minden bűnünket.” Pál apostol azt is mondja a keresztséggel kapcsolatban, hogy akik megkeresztelkedtek azok Krisztust öltötték fel magukra, vagyis valóságosan azonosultak Krisztussal, Isten fiaivá váltak és az Úr nem a bűneik alapján tekint már rájuk (Gal 3,26-27).

Pál az efezusi gyülekezetnek azt írja, hogy Jézus a hívőket „a víz fürdőjével az ige által megtisztítva” megszenteli (Ef 5,26). Ezt az igét a katolikus fordításokban a víz fürdője helyett keresztségként fordítják, és habár itt is több értelmezés lehetséges, talán a legtermészetesebb értelme az igének, hogy Jézus megszólítja az embereket, azok hozzá mennek (megtérnek) és keresztségükkel részesülnek az új szövetség áldásaiban, például abban, hogy Isten szentnek tekinti őket. Még konkrétabb összeköttetést látunk az újjászületés és keresztség között Pál apostol Tituszhoz intézett szavaiban: „nem a véghezvitt igaz cselekedeteink alapján újított meg, hanem könyörületből mentett meg minket az újjászületés fürdője és a Szentlélek által” (Tit 3,5). Itt gyakorlatilag Jézus szavai köszönnek vissza, amit Nikodémusnak mondott, miszerint az ember Isten kegyelméből menekül meg víz és Szentlélek általi újjászületésen keresztül.

Végül érdemes megvizsgálni Péter apostol tanítását a vízkeresztségről, mely nagyon hasonlít hozzáállásában az eddig Pál apostolnál látottakhoz:

„Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen. Halálra adatott ugyan test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint, amelyben elment, és a börtönben levő lelkeknek is prédikált, akik egykor engedetlenek voltak, amikor Isten türelemmel várt Nóé napjaiban, a bárka készítésekor, amelyben kevés, azaz nyolc lélek menekült meg víz által. Most pedig titeket is megment ennek képmása, a keresztség, amely nem a test szennyének lemosása, hanem a jó lelkiismeret keresése Isten iránt, Jézus Krisztus feltámadása által, aki felment a mennybe, és Isten jobbján van, akinek alávettettek az angyalok, a hatalmasságok és az erők.” (1Pét 3,18-22)

Péter az újszövetségi hívő emberek megmenekülését Noé megmeneküléséhez hasonlítja jelképesen. Ahogy Noé és családja a vízen keresztül Isten által elkészített módon egy bárkában megmenekült, úgy ment minket meg a vízkeresztség, mellyel jó lelkiismeretet és tulajdonképpen bűnbocsánatot nyerünk Jézus feltámadása miatt. Érdekes látni, hogy Noé számára Isten tevékeny együttműködést készített a meneküléshez (a bárkát felépíteni és abba bemenni neki kellett, Isten szavának való engedelmességgel), úgy a keresztény megmenekülésünk fontos része Péter szerint (lásd még ApCsel 2,38), hogy ha hiszünk Jézusban, akkor engedelmesen megkeresztelkedünk.

Következtetések

A bejegyzésünk fő kérdése az volt, hogy Isten a vízkeresztségben szüli-e újjá a hívőt? Összegezve a Szentírás tanúságát és a korai egyháztörténelmi gondolkodásmódot, két dolgot mindenféleképpen érdemes itt kiemelnem. Az első, hogy ha a keresztséggel kapcsolatos újszövetségi szakaszokat nézzük, akkor a szerzők jelképesen fejezik ki azt, ami történik a keresztségkor, mégis azt sugallják, hogy az ember lelkében ekkor történik valami valóságos dolog, maga az újjászületés. A korai egyházatyák pedig konkrétan abban hittek, hogy a keresztségben születik újjá az ember, és nem előtte, vagyis nem gondolták azt, hogy a keresztségnek csupán jelképes jelentősége van. Ez az állítás a reformáció alatt jelent meg. Itt azért érdemes azt is kiemelni, hogy az egyház korai időszakában ez azért sem volt kérdés, mert az ember kereszténnyé válása csak egy módon volt lehetséges: megtér, megkeresztelkedik és veszi a Szentlelket. Ma főleg azért nagyon kényelmetlen ezekről az igazságokról beszélni, mert  egyrészt létezik, sőt igen elterjedt a csecsemők megkeresztelése, másrész a hitvalló keresztséget gyakorló gyülekezetekben is évek telhetnek el az ember megtérése és megkeresztelése között[2].

A második kiemelendő dolog, hogy akik csak és kizárólag jelképes cselekedetnek látják a keresztséget, mely csak az emberek már megtörtént újjászületését teszi nyilvánossá, azok Isten iránti odaadó tiszteletük miatt gondolják így. Ez a gondolat abból gyökerezik, hogy Isten az, aki miatt lehetséges üdvözülnünk, és Ő végzi bennünk az újjászületés munkáját, és ez azért lehetséges, mert Jézus meghalt értünk a kereszten. Emberi szempontból semmi érdemünk, semmilyen cselekedetünk nem lehet elég értékes ahhoz, hogy a mennybe vigyen minket, csak Jézus érdeme. Ebből kiindulva pedig nem tudják elfogadni, hogy miután Isten megmutatta az evangéliumot nekünk, és hitre juthattunk Jézus Krisztusban, mint megváltónkban, akkor nem múlhat azon az újjászületésünk, hogy hajlandók-e vagyunk bemerítkezni, hiszen akkor már nekünk is lenne érdemünk az egészben. Azonban a Bibliában számtalan példa van (Noé bárkája, vérrel bekent ajtófélfa, rézkígyó… stb.), melyekből azt láthatjuk, hogy Isten jellemétől nincs távol az, hogy elkészít az embereknek egy olyan menekülési lehetőséget, ami kizárólag Ő tud megtenni és nekünk lehetetlen, majd kér tőlünk egy apró engedelmességi lépést, amit viszont mi megtudunk könnyen tenni, és ezzel jelezzük felé, hogy szeretnénk megmenekülni. Számomra ez az olvasat a legvalószínűbb az Újszövetségből: az emberek Istenhez fordulnak, és ezt kifejezik a vízkeresztséggel, amelyben Isten újjászüli őket és Szentlélekkel betelve élik az új életüket. Fontos hangsúlyoznom, hogy az itt levont konklúzió megfogalmazásával nem kívánom a tévedhetetlenség látszatát keltve eldönteni ezt a több százéves teológiai vitát. Pusztán arról van szó, hogy a fentebb ismertetett tények arra engednek következtetni, hogy valószínűbbnek tűnik az az állítás, hogy a vízkeresztség az eredeti értelmében és használatában sokkal erősebben kötődik az újjászületéshez, mint az, hogy ez csupán egy megtérés után (vagy előtt) bármikor elvégezhető egyszerű jelképes cselekedet lenne.

Az itt elhangzottak olyan további gyakorlati kérdéseket vetnek fel, mint…

  • …mi a helyzet a régóta megtért, de meg nem keresztelt hívőkkel?
  • …ha csecsemőként megkereszteltek, később megtértem, akkor nem is születtem újjá?
  • …a csecsemőkeresztségben újjászületik-e a gyermek?
  • …lelkiismeretes dolog-e erőltetni, vagy tiltani a gyerekkorukban megkereszteltek hitvalló bemerítkezését?

E kérdések átgondolására egy következő bejegyzést fogunk szentelni.


[1] Az óegyházi idézetek forrása: Pozsonyi Gábor Attila: Újjászületés a vízkeresztségben. Depositum.

[2] Itt érdemes megjegyezni, talán ennek az is az oka, hogy az ún. „megtérők imája” vagy „fogadd be Jézust a szívedbe” formula átvette a helyét a szövetségkötés valódi újszövetségi formájának, a bemerítkezésnek.

Baji Péter

Baji Péter

Baji Péter (1988–) ifjúsági lelkipásztor,
bibliai tudományok (BA) - Logos Hungary Keresztény Főiskola
PhD földtudományok, társadalomföldrajz - ELTE Földtudományi Doktori Iskola
Baji Péter
Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.