Vízkeresztség 2.0: Mi értelme a csecsemők megkeresztelésének?
Már 31, 2017 Rendszeres teológia Nincs hozzászólás

Az előző keresztségről szóló bejegyzésben azt a kérdést feszegettük, hogy a Biblia tanítása, az egyháztörténeti beszámolók és a különböző felekezetek álláspontjai alapján hogyan lehetne kibogozni azt a kérdést, hogy a vízkeresztség szentségében történik a hívő ember újjászületése, vagy a keresztség csupán utólagos jelképe a már megtörtént újjászületésnek. Ebben a kérdésben láthattuk, hogy markáns ellentét látszik a két nagy irányzat között, és ha csak a Biblia nyelvezetét és legkorábbi óegyházi iratokat nézzük, akkor egy kissé az egyik irányba billen a mérleg a számunkra hozzáférhető információk alapján.

Ebben a bejegyzésben ezt a vitát kissé magunk mögött hagyva (megválaszolatlanul vagy megválaszoltan) arra hívjuk az olvasóinkat, hogy vizsgáljuk meg közelebbről a másik nagy vízkeresztséggel kapcsolatos töréspontot a keresztények között. E kérdést talán a legtömörebben így lehet feltenni: érvényes-e a csecsemőkeresztség? Az előző és mostani kérdésünkre válaszként adott különböző álláspontokat az alábbi kereszttábla szemlélteti felekezeti példákkal, a teljesség igénye nélkül:

a csecsemőkeresztség érvényescsak a hitvalló keresztség érvényes
a keresztségkor születik újjá az emberrómai katolikus, evangélikus, anglikánegyes teljes evangéliumi karizmatikus gyülekezetek
a keresztség a már megtörtént újjászületést mutatja be jelképesen(református – pontosabban az új szövetségbe tartozást fejezi ki)baptista, evangelikál

Kegyelemből újjászülető csecsemők?

Láthatjuk, hogy a csecsemők megkeresztelésének gyakorlatával élő keresztény közösségek sem egységesek abban, hogy mi történik akkor, amikor a csecsemőt megkeresztelik. Például a római katolikus álláspont szerint az újjászületés az az átváltozás, melyet Isten kegyelme végez el a keresztség során.[1] Mivel a vízkeresztségben náluk nagyobb részt csecsemők részesülnek, így ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy e csecsemők az egyház hite szerint újjászületnek a keresztség szentségében. A protestánsok között ezt a hitet és gyakorlatot az anglikán és az evangélikus egyház is megtartotta.

Ennek a gondolatvilágnak a legpozitívabb és legnemesebb oldala, hogy az érvelésben Isten tiszta és ingyenes kegyelmének hangsúlyozása áll. A csecsemőnek nem kell semmit tennie azért, hogy Isten meghívására válaszoljon, de az eredendő bűn állapota rá is hat, ezért újjá kell születnie a keresztségben. A keresztény szülők részéről tehát kegyetlenség volna az Isten gyermekévé válás csodálatos kegyelmét megtagadni a gyermekektől a katolikus érvelés szerint.[2] Természetesen sem a katolikus, sem az evangélikus tábor nem huny szemet afelett a tény felett, hogy nagyon sok olyan eset van, amikor csecsemőkorukban megkeresztelt emberek később egyáltalán nem élnek bibliai értelemben vett keresztény életet. Ezért emelik ki, hogy a szülők és keresztszülők nevelése valamint később a bérmálkozás/konfirmáció kulcsfontosságú ahhoz, hogy a „keresztségben megkapott kegyelem kibontakozhasson” és valóban elkötelezett, hitvalló kereszténnyé váljon az ember.

Kérdéses dolgok

Az eddig tárgyalt egyházakban nagy hangsúly van azon, hogy az üdvösség elengedhetetlen feltétele a vízkeresztség, mely a megtisztulást és a bűnbocsánatot közvetíti az ember életében. Mégis maga a keresztség nem biztosíték arra, hogy később az ember nem veszíti el a hitét. A katolikus érvelés Márk evangéliumának végéről idézi: „Aki hisz és megkeresztelkedik üdvözül, aki nem hisz elkárhozik” (Mrk 16,16), bizonyítva, hogy van olyan eset, hogy valakit megkereszteltek és végül nem hisz. Ebből következik, hogy az Isten által kegyelemből, érdemek nélkül kapott üdvösség elveszíthető. Itt két gyakorlati problémára szeretném felhívni a figyelmet, melyek mindezekből erednek.

Az első probléma, hogy az Újszövetség több helyen ír arról, hogy milyen az újjászületett ember Istennel való közössége (pl.: Jn 3,8; Róma 6,3-14; Gal 3,27), és ezekben azt látjuk, hogy egy ilyen ember valódi, mély és bensőséges kapcsolatban van Jézus Krisztussal, megváltozik a jelleme és egyre jobban hasonlít Őrá. Felmerül a kérdés, hogy ha egy megkeresztelt csecsemő újjászületik, akkor miért kell megtanítani arra fiatal korában (sok évvel később), hogy ki is az a Jézus, akihez tartozik? Hogyan lehet az, hogy valakit babaként megkereszteltek, de úgy nőtt fel, hogy nem beszéltek nekik Krisztusról, akkor fogalma nincs arról, hogy neki bármilyen kapcsolata lenne Istennel. Ha a csecsemőkeresztség és újjászületés így menne, akkor a világmisszió egy nemzedék alatt végbe mehetne: ehhez csak minden a Földön született gyereket meg kellene keresztelni, aztán pedig a többi majd jönne magától.

A második probléma hasonló az előbbihez. A katolikus érvelés szerint „Ami a keresztség nélkül meghalt gyermekeket illeti, az Egyház csak Isten irgalmasságára tudja őket bízni, amint ezt meg is teszi a megfelelő temetési szertartásban. A minden ember üdvösségét akaró Isten végtelen irgalmassága és Jézus gyöngédsége a gyermekek iránt, mely azt mondatta vele: »Engedjétek hozzám a kisdedeket, ne akadályozzátok őket« (Mk 10,14), följogosít bennünket a reményre, hogy a keresztség nélkül meghalt gyermekek számára is van út az üdvösségre.” Ha egy meg nem keresztelt gyermek is ugyanúgy üdvözülhet, ha olyan fiatalon hal meg, hogy még nem is érti a bűn és megváltás dolgait, akkor teljes mértékben értelmét veszíti a csecsemőkeresztség, és annak „újjászülő” hatása. Ebből következik, hogy semmi mennyei jelentősége nem lenne annak, ha megvárnák, hogy a csecsemő felnőjön, és amikor már érti, hogy mit jelent Jézus követőjévé válni, akkor maga döntsön a keresztség mellett.

A keresztség jelképes értelme a csecsemőknél?

A keresztségnek jelképes jelentőséget tulajdonító, csecsemőket keresztelő közösségekben (hazánkban például a reformátusoknál) hasonlóan az előző csoporthoz Isten megelőlegező kegyelme alapján érvelnek. Ha nem kell semmit tenni az üdvösségért, akkor Isten kegyelme a csecsemők számára is jár. Emellett Kálvin talán leghíresebb érve az ószövetségi körülmetélés a keresztséggel való párhuzamba állítása volt Pál apostol szavai alapján:

„Benne vagytok körülmetélve is, kéz nélküli körülmetéléssel, levetve a bűn testét Krisztus körülmetélésében. Vele együtt vagytok eltemetve a keresztségben, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül.” (Kolossé 2,11-12)

E nézőpont szerint, ahogy egy hithű izraeli családban minden fiúgyermeket kötelező volt körülmetélni a nyolcadik napon, mert Isten ezt parancsolta Ábrahámnak (1Móz 17,10), úgy egy keresztény családban is minden megszületett csecsemőt meg kell keresztelni. Egyes helyeken szép református szokásként a csecsemőket a nyolcadik napjukon keresztelték meg[3]. Ebből következik, hogy mind a körülmetélés, mind a keresztség a szövetség jele, és mivel a gyerekek is részei az Istennel kötött szövetségnek és az egyháznak, ezért hordozniuk kell ezt a jelképet. A református nézőpont tehát a katolikushoz hasonló szeretettel és jóindulattal Isten kegyelmére teszi a hangsúlyt annyi különbséggel, hogy itt a gyerekek megkeresztelése Isten kegyelmes meghívását közvetíti a későbbi újjászületésre és megtérésre, amit majd maga az Úr fog kimunkálni bennük.

Kérdéses dolgok

E nézőpont teológiai értelemben vett leggyengébb pontja, hogy az újszövetségi Szentírás szövegébe bele akarja erőltetni, hogy a keresztség az ószövetségi körülmetélés jogutódja. Ha közelebbről áttanulmányozzuk ezeket az igerészeket[4], láthatjuk, hogy ez egyszerűen nem igaz. Az apostoli korban először a legtöbb keresztény zsidó származású volt, akiket a nyolcadik napon metéltek körül, de a Krisztusban való hitüket megvallva bemerítkeztek. Később a kereszténység terjedésével a nem zsidó származású hívők számára felmerült kérdésként, hogy a keresztségen túl körül kell-e metélniük magukat zsidó szokás szerint? Erre az első jeruzsálemi apostoli zsinat (ApCsel 15) egyértelmű válasza az volt, hogy nem, maga Pál apostol is erre a kérdésre reflektál a fent idézett Kolossé levélben, ahol kijelenti, hogy a Jézus Krisztusban való hit és keresztség visz be az Isten által adott új szövetségbe. Ez a keresztség az ószövetségi próféták által megígért „új körülmetélés” a „szív körülmetélése”, ami arról szól, hogy emberek bűnbánatra jutnak, megismerik Istent és megváltást nyernek. E megváltás elnyeréséhez a testi leszármazásnak semmi köze. Habár Isten rendelte Izrael népe számára a körülmetélést, ez a jelkép az Izraelhez, mint néphez tartozást jelentette a testi származás alapján. Ezt abban is láthatjuk, hogy az újszövetségi hívő zsidó családok továbbra is nyugodtan körülmetélhették a gyermekeiket, sőt Pál apostol körülmetélte Timóteust (ApCsel 16,3), azért, mert zsidó közegben szeretett volna missziózni vele, és az édesanyja zsidó volt, ezért ezt meg is tehette. Az egyháztörténelem későbbi évszázadaiban jelent meg az a szégyenletes hagyomány, mely szerint a megváltást nyert zsidó embernek a régi ószövetségi hagyományait, melyek egyáltalán nem befolyásolnák a keresztény hitét, meg kellett tagadnia, így lett erőszakkal eltávolítva a körülmetélés is a Jézus Krisztusban hívő zsidó családokból[5].

Összességében láthatjuk tehát, hogy ha igaz a református álláspont, miszerint a keresztség csak jelkép, és mennyei értelemben nem befolyásol semmit az ember sorsán, akkor a katolikus állásponthoz képest még kevesebb értelme van a csecsemőket megkeresztelni. Miért ne lehetne megvárni azt, hogy a gyermek idősödve megismerje Istent, és amikor már ő maga hisz, akkor megkeresztelni? Így nemcsak a szülők számára lenne ez nagy ünnep, hanem a gyermek is részesülhetne az egészben, és emléke lenne arról, hogy szövetséget kötött Istennel.

Miért tarthatatlan teológiailag a csecsemőkeresztség?

Mivel e blog keretei nem teszik lehetővé a téma igeversenként való hosszas és mély összefoglalását, itt csak pontokba szedve szeretném tömören bemutatni, hogy a csecsemők megkeresztelése ellen szól a teológiai és korai egyháztörténeti érvek túlnyomó többsége.

Teológiai érvek

1. Az Istent megismerni még képtelen csecsemők és kisgyermekek haláluk esetén üdvözülnek

Minden keresztény közösség egyetért abban, hogy az üdvösség feltétele a Jézus Krisztusban való hit (Ef 2,8). Ehhez a hithez azonban az evangélium üzenetét meg kell tudni érteni. Jézus és az apostolok megtérésre hívó üzenete nem öntudatlan csecsemőkhöz, vagy fogalmakat még nem értő kisgyermekekhez szólt. Abban is minden felekezet egyetért, hogy az ebben az öntudatlan korban meghaló gyermekekre Isten kegyelme kiárad, és nem lesznek számon kérve olyanért, amit nem érthettek meg. A keresztség ebben a kérdésben nem változtat meg semmit.

2. A vízkeresztség az elnyert megváltásról szól, mely Krisztusban való tudatos hitet feltételez

Az Újszövetség világosan tanítja, hogy azok válhatnak Isten gyermekévé, akik elfogadták Jézus Krisztus személyét Isten Fiának és Megváltójuknak (Jn 1,12-13), és őket nevezzük újjászületett keresztényeknek. Az Isten gyermekévé válás, hit és keresztség együtt járnak: „Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Mert akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel.” (Gal 3,26-27) Jézust Messiásként elfogadni öntudatlan gyermek nem tudja, ezért nekik várniuk kell, míg megértik a megváltást.

3. A Bibliában sehol nem találunk konkrét példát csecsemők megkeresztelésére

Van néhány, a vitában mindig előhozott igerész, ami arról szól, hogy az apostolok megkeresztelték valakinek a háza népét (pl.: Filippi börtönőr, Kornéliusz római százados). Itt csak ennyit emelnék ki, hogy becsületes írásmagyarázattal nem lehet sem bizonyítani, sem cáfolni a csecsemők jelenlétét. Egy másik fontos protestáns írásmagyarázati alapelv viszont az, hogy ha a teljes Szentírás általános tanítása alapján kis esélye van egy konkrét hitbeli gyakorlat helyességének, és nem találunk arra konkrét bizonyítékot, hogy hívők ezt gyakorolták Isten akaratából, akkor inkább ne gyakoroljuk. Jelen esetben a vízkeresztség olyan emberek gyakorlata, akik értik mi történik velük, és nincs konkrét példa a Bibliában, hogy bárki is csecsemőt keresztelt volna. Ezek a „bizonyító erejű” igék pusztán belevetítések, viszont ehhez a módszerhez következetesen ragaszkodva akár a földönkívüliek létezését is bele lehet vetíteni a Szentírás szövegébe.

4. A vízkeresztség nem elválasztja, hanem egyesíti a népeket és nemzeteket az evangélium által

„Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok vagyunk, és mindnyájan egy lélekkel itattattunk meg.” (1Kor 12,13) Az evangélium szövetségébe minden nép és nemzet gyermeke beléphet, ha a hitét Jézus Krisztusba veti, és elfogadja őt Urának és Megváltójának. Ha a testi leszármazást visszahozzuk az ószövetségből, akkor a kereszténységből népegyházat hozunk létre, ahol azt a Bibliától teljesen idegen illúziót mutatjuk, miszerint a keresztények csecsemőként megkeresztelt gyerekei kedvesebbek Isten előtt, mint a nem keresztények (esetleg más vallásúak) gyermekei. A Biblia alapján viszont már az előzőekben is láttuk, hogy a Szentírás Istenének szemében egy például fél évesen meghaló megkeresztelt katolikus gyermek semmivel sem számíthat több kegyelemre Istentől, mint egy muszlim vagy ateista kultúrában született hasonló sorsú társa. Reménységünk szerint mind bűnbocsánatot és örök életet nyernek Isten nagy kegyelméből.

Egyháztörténeti érvek[6]

5. Az I. és II. századból sem régészeti, sem írásos bizonyíték nincs a csecsemőkeresztség gyakorlatára

Az egyik legkorábbi hiteles óegyházi irat, a Didakhé (Kr. u. 100 körül) leírja, hogy a keresztség előtt 1-2 napot böjtölni kell, melyet elég nehezen tud egy csecsemő teljesíteni. Ebből a korszakból ránk maradt óegyházi művekben (az Újszövetséghez hasonlóan) semmi nyoma a csecsemőkeresztség gyakorlatának.

6. Egyes III. századi írott források és sírfeliratok alapján halálos beteg csecsemőket, és kisgyermekeket kereszteltek

A korszak egyik érdekes régészeti fejleménye, hogy több ókeresztény sírfelirat arra utal, hogy halálos beteg csecsemőket és néhány éves (10 év alatti) kisgyermekeket a szülők kérésére haláluk előtt nem sokkal megkereszteltek. E gyakorlat szívszorító és kegyelmes voltát szerintem semmilyen jóérzésű ember nem kérdőjelezi meg, még akkor sem, ha teológiailag a Biblia alapján ez nem lett volna szükségszerű. Ha viszont ennek tudatában nézzük az időszakban keletkezett gyermekkeresztség melletti érveket (pl.: Origenész, Kr. u. 230-250), akkor lehetséges, hogy az egyházatyák csupán e „kényszerkeresztségek” miatt kapták a vádakat a gyermekek megkeresztelésének rossz gyakorlatával kapcsolatban.

A III. század legkorábbi csecsemőkeresztséggel kapcsolatos állásfoglalása Tertullianustól (Kr. u. 200) származik, aki határozottan azt javasolta, hogy meg kell várni, amíg a gyermek felnő és döntésképes lesz, majd ezután kereszteljék meg. Ez azt bizonyítja, hogy a keresztény szülők részéről már ekkor felmerült az igény a csecsemők megkeresztelésére, de ezt csak halálos betegség esetén tették meg, de akkor sem biztos, hogy minden gyülekezetben.

7. A csecsemő- és kisgyermek keresztség a IV. században is ritka volt, teológiai alapja pedig nem egyértelmű

Egy másik régészeti érdekességet kiemelve, a kereszténység első évszázadaiból számtalan templomromot tártak fel, és a legrégebbiektől kezdve (pl.: Dura Europos) sorra olyan bemerítő medencéket találtak, melyek felnőttek vagy nagyobb kamaszok bemerítésére alkalmasak elsősorban. A kizárólag csecsemők megkeresztelésére való ún. keresztelő kutakat, melyeket ma a katolikus templomokban láthatunk, a VI. századtól kezdve láthatjuk elterjedni.

Érdekes itt még megemlíteni, hogy több egyházatyáról van feljegyzés, hogy őket mikor keresztelték meg (pl.: kappadóciai atyák, Aranyszájú Szent János, Szt. Jeromos, Szt. Ambrus, Szt. Ágoston). Róluk azt kell tudni, hogy több generációs keresztény családban nőttek fel, mégis mind tizenéves korukban keresztelkedtek meg. Ehhez adódik még az időszak keresztségre felkészítő hagyománya, melyből látszik, hogy közel 3 éven keresztül készítették (tanítással, imával) a megkeresztelkedésre készülőt.

8. A csecsemőkeresztség az V. és VI. századtól jelenik meg az egyháztörténelmi dokumentumokban bevett gyakorlatként

A bérmálás gyakorlata a keresztség tudattalanságának ellensúlyozásaként, a csecsemőkeresztség elterjedésével ekkor indult el. A bérmálás lényege, hogy a csecsemőkorukban megkeresztelt gyermekek 14 éves korukban kézrátétellel és imádsággal részesülnek a Szentlélek ajándékában. Ekkor a gyermek már ismeri a keresztény hitének alapjait, hisz Jézus Krisztusban és odaszánja az életét Istennek. A reformáció óta csecsemőket keresztelő egyházak e szokást konfirmáció néven megtartották hasonló okokkal. A Bibliában a megtérés, a víz- és Szentlélek-keresztség sokszor szinte egy időben történtek (ApCsel 2,38; 10,44-48), a csecsemőkeresztség szokása miatt azonban ezeket időben szét kellett választani.

Konklúzió

Habár láthatjuk, hogy a csecsemők és kisgyermekek megkeresztelése mind biblikus teológiai szempontból, mind egyháztörténeti források alapján teljes mértékben indokolatlan, mégis napjainkban egy olyan történelmi helyzetben vagyunk, melyben tömegesen találkozunk babakorukban megkeresztelt, és később valóban megtért vagy éppen szekularizálódott hívőkkel. Konklúzió helyett e bejegyzést azzal az ígérettel zárom, hogy egy következő, utolsó bejegyzésben olyan mai aktuális, és gyakorlati kérdésre fogom keresni a választ, melyek e feszültségeket igyekeznek feloldani. Ezt pedig abban a hitben teszem, hogy Isten képes felülemelkedni a mi teológiai zűrzavarunkon, hitéletbeli félreértéseinken, és szeretetteljes megmentő és megtartó erejét megmutatja azoknak, akik őszintén Őt keresik.


[1] Pozsonyi Gábor Attila: Újjászületés a vízkeresztségben. Depositum.

[2] A katolikus érvek forrása minden esetben a következő katolikus hitvédelmi oldal: Pozsonyi Gábor Attila: Depositum – katolikus hitvédelem.

[3] Dr. Szűcs Ferenc: A keresztségről. presbiterkepzes.hu.

[4] Egy kiváló református összefoglalás erről: Kenessey Béla: Gyerekkeresztség? (I.rész) – Gondolatok Dr. Czövek Tamás “Keresztség” című könyvével kapcsolatban. Újkálvinizmus.com.

[5] Erről nemrégiben egy átfogó doktori disszertáció készült: Tatai István: Az egyház és Izrael. Harmat Kiadó, 2010.

[6] Az egyháztörténeti érvek összefoglalásában Kenessey Béla kiváló tanulmányát vettem alapul, és mindenkinek ajánlom alapos tanulmányozásra: Gyermekkeresztség? (II.rész) – az első három évszázad gyakorlata. Újkálvinizmus.com.

Baji Péter

Baji Péter

Baji Péter (1988–) ifjúsági lelkipásztor,
bibliai tudományok (BA) - Logos Hungary Keresztény Főiskola
PhD földtudományok, társadalomföldrajz - ELTE Földtudományi Doktori Iskola
Baji Péter

Latest posts by Baji Péter (see all)

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.