Vigyázz az agyadra – szekták toborzási és befolyásolási technikái (I.)
ápr 14, 2017 ApologetikaEtika Nincs hozzászólás

Az alábbi vendégposzt szerzője Dr. Péteri Dóra.

Mi lehet a közös egy öngyilkos merénylőben, egy gazdasági piramisjátékba behúzott vállalkozóban és egy utcán toborzó vallási aktivistában? Az egyik lehetséges válasz: a jogtalan befolyásolás, amit alkalmazhattak rajtuk.

A gondolkodásmódod, az érzelmeid és a viselkedésed – vagyis az identitásod — kívülről, mások által észrevétlenül befolyásolható megfelelően kialakított közegben, megfelelő pszichológiai módszerek használatával.

Ha szeretnéd tudni, hogy hogyan tudod felismerni ezeket a technikákat és megvédeni magadat és az agyadat akár vallási, akár politikai, akár gazdasági érdekeltségű szekták toborzó tevékenységétől, vagy egy ilyen csoportból való kijövetel után szeretnél mielőbb felépülni, akkor olvass tovább! Szerintem hasznos lesz.

Ez a cikk egy korábban általam megtartott előadás összefoglalásaként jött létre, és Steven Hassan „Combating Cult Mind Control” c. könyve adja az itt tárgyaltak vázának jelentős részét a saját tapasztalataimmal vegyítve.

Miért szerettem volna erről a témáról írni?

Egyrészről azért, mert az átlagember általában nagyon keveset vagy semmit nem tud a jogtalan befolyásolásról, ennek a technikáiról, mikéntjéről és arról, hogy ez hogyan használható fel ellenünk, hogyan köthetik meg és tarthatják kontrolljuk alatt a gondolatainkat, érzelmeinket, viselkedésünket mások.

Másrészt sebezhetetlennek gondoljuk magunkat, azt gondoljuk, hogy szektákhoz csak akaratgyenge, könnyen befolyásolható, iskolázatlan emberek csatlakoznak (pedig legtöbbször pont magas iskolázottságú emberek esnek áldozatul a toborzási folyamatoknak), és azt gondoljuk, velünk ez nem fordulhat elő. És ez a legnagyobb ereje ezeknek a csoportoknak, mert a sebezhetetlenség-érzésünk miatt nem figyelünk, nem védekezünk. Pedig a jogtalan befolyásolással szemben mindannyian sebezhetőek vagyunk, amint ezt majd látni fogjuk a később tárgyalt pszichológiai kísérletekből.

Harmadrészt ha bekerülsz egy ilyen magas kontrollú csoportba, annak nagyon komoly pszichés következményei vannak, amiket nem kívánok senkinek, és ha ez az írás segít neked elkerülni ezeket, vagy gyorsabban kijönnöd és felépülnöd, már megérte megírni ezt a cikket.

Először azt nézzük meg együtt, hogy milyen típusú csoportok használják a jogtalan befolyásolást.

Jogtalan befolyásolást használó csoportok

A klasszikus szektakép, ami talán a legtöbbünk fejben él, egy karizmatikus vezetőről szól, és körülötte rengeteg emberről, aki fanatikusan követi a vezetőt valamilyen, általában vallási dogmához ragaszkodva. Azonban a 21. században a szekták más formákat vesznek fel, legtöbbször nem ennyire látványosak vagy egyértelműek elsőre.

Ami érdekes, hogy ezek a magas kontrollt gyakorló csoportok lehetnek több száz fős, de akár csak 2–12 fős kisebb csoportok is. Valamint egy házaspár 2 tagja (1 vezető, 1 követő) is alkalmas lehet a jogtalan befolyásolás gyakorlására alkalmas környezetnek akár.

Ha a központi dogma témáját nézzük, amire felépülnek ezek a csoportok, akkor találhatunk közöttük…

  • vallási (Bibliára épülő, Koránra épülő, buddhista tanokra épülő… stb.),
  • gazdasági (kapzsiságra felépülő rendszerek, MLM rendszerű gazdasági szekták, emberkereskedő csoportok),
  • politikai (ISIS, al-Káida, Boko Haram…), vagy akár
  • oktatási (megvilágosodás csak rajtunk keresztül, vagy speciális tudás amit csak mi tudunk neked nyújtani, New Age guruk)

…szektákat is.

Ezen csoportok jellemzői:

Általában a piramisfelépítés, a hierarchikus hatalom megléte a szervezeten belül és a dogma jelenléte jellemzi, ami az egyetlen helyes útként és egyetlen helyes elgondolásként jelentkezik. A dogma miatt minden kérdésre kész válasz van (nem kell, hogy gondolkodj!).

Másodjára nézzük meg, hogy milyen technikákat alkalmaznak, amivel befolyásolhatóak vagyunk.

Befolyásolási technikák

Jogtalan befolyásolás: Modern pszichológiai technikák rendszeres és hosszútávú alkalmazása, aminek a célja, hogy aláássa az adott ember érzelmei, gondolatai és viselkedése feletti saját kontrollját.

Mindannyian hatással vagyunk egymásra és befolyásoljuk egymást. Ez az élet természetes része, sőt sokszor a befolyásolás jó és kívánatos.

De amikor valaki tudatosan alkalmazza a befolyásolást a másik tudtán kívül, azzal a céllal, hogy megfossza őt a szabad döntési képességétől, a gondolkodásmódját kívülről befolyásolja a saját érdekei szerint és az identitását kicserélje a másik embernek, az már a jogtalan befolyásolás kategóriája, ami nagyon komolyan destruktív, és védekeznünk kell ellene.

Van különbség befolyásolás és jogtalan befolyásolás között! (Angol nyelvterületen az undue influence kifejezést használják ennek a jelenségnek a leírására.) Jó befolyás lehet például egy vitaest, ahol ellentétes nézeteket ütköztetünk, és próbáljuk megérteni mindkét felet. És lehet, hogy az est végére megváltozik az álláspontunk, de azért, mert megláttunk valamilyen szempontot, amire addig nem gondoltunk. És nem azért, mert kívülről észrevétlenül manipuláltak.

A destruktív befolyások közé tartozhat például a bántalmazás, radikalizáció, szekták toborzó tevékenysége, vagy a propaganda.

Pozitív befolyásolás:
pl. vitaest, iskolai tanulás

  • tudsz róla
  • te döntöd el, hogy szeretnéd
  • az egyéniség és a különbözőségek bátorítva vannak

Destruktív befolyásolás:
pl. politikai, vallási, gazdasági szekták toborzása, bántalmazás

  • nem tudsz róla, hogy zajlik
  • nem adnak neked informált döntési lehetőséget
  • az identitás és egyéniség lerombolása a cél

A szociálpszichológia és a csoportdinamika alapelvei

A II. világháború óta kutatták, hogy embercsoportok hogyan voltak képesek más emberek tömeges kiirtásában részt venni, és azt normálisnak elfogadni. Mi vett rá normál, egyszerű embereket, hogy ne tiltakozzanak és beálljanak a sorba.

Rengeteg kísérletet elvégeztek azóta a szociálpszichológia területén, ami betekintést engedett ezekbe az egyéneket befolyásoló folyamatokba mind egyéni, mind csoportos közegben. Hihetetlen viselkedést befolyásoló ereje van a csoportdinamikának, a viselkedést megváltoztató technikáknak, a csoportkonformitásnak és a hatalomnak való vak engedelmességnek.

Ezeket hívják befolyásoló folyamatoknak, ahol az adott szituáció határozza meg sokkal inkább az egyén viselkedését, mint az adott személy meggyőződése vagy morális értékei.

Négy konkrét kísérletet szeretnék bemutatni, ami a szektákban lezajló befolyásolási folyamatok egy-egy aspektusát talán meg tudja magyarázni. Valamint a kognitívdisszonancia-elmélet lesz, ami összeköti a végén a pontokat, és teljes képet adhat a konkrét viselkedésváltozásról, amin keresztülmennek a betoborzott tagok.

A konkrét bemutatásra kerülő kísérletek a következők:

  • Egy viselkedést befolyásoló technika (pszichológushallgatók)
  • Asch-kísérlet (konformitás)
  • Milgram-kísérlet (hatalomnak való engedelmesség)
  • stanfordi börtönkísérlet
  • Kognitívdisszonancia-elmélet

 

Egy viselkedést befolyásoló technika:

Egy pszichológushallgatókból álló csoport összefogott, hogy használjanak egy viselkedést megváltoztató technikát a tanáruknál.

Amikor a tanár a szoba bal oldalán állva tanított, mindenki mosolygott és figyelt rá, ám amint a jobb oldal felé ment a tanár, a diákok eljátszották, hogy unatkoznak. Nem sokkal később a tanár balra tartózkodott az órák nagy részében, és a következő óráktól kezdve a terem bal falának támaszkodva tanított. Mikor a diákok beavatták ezen kísérletük részleteibe, a tanár erősködött, hogy semmilyen befolyásolás nem történt, hanem ő választotta, hogy így szeret tanítani, és mindig is így tanított.

Ennek a tanárnak fogalma nem volt, hogy épp tudatos befolyásolás alatt állt, és amikor szembesült vele, inkább a tagadásba menekült, mint hogy beismerje agya sebezhetőségét.

Itt az egyik kulcs, hogy ez a tanár ahelyett, hogy szembenézett volna sebezhetőségével, inkább választotta a hazugságot, hogy sebezhetetlen! A tagadás azonban soha nem segít meggyógyulni, mert hazugságban maradunk, pedig csak az igazság képes megszabadítani.

A szektákban ez a viselkedésváltoztatás szervezetten működik, főleg az új tagokra koncentrálva, akiknek fogalmuk sincs róla, hogy épp befolyásolás alatt vannak.

Egyelőre tehát annyit tudunk, hogy tudat alatt mások képesek a viselkedésünket úgy befolyásolni, hogy észre sem vesszük ezt! Elég, ha mosolyognak, ha azt tesszük, amit szeretnének, és komoran néznek, ha azt, amit nem szeretnék, hogy tegyünk.

Hasonlóan hatásos viselkedés befolyásoló a konformitás és a hatalomnak való engedelmesség is.

Konformitás: az Asch-kísérlet

Solomon Asch az eredeti kísérletet 1955-ben végezte el a Stanford Egyetemen. A konformitás erejét vizsgálta, azaz hogy a kísérleti személyek mennyire engedelmeskednek a csoport nyomásának.

A kísérlet: a kísérleti személyek (6–8 fős csoportban) két kártyát látnak, melyeken vonalak vannak. Az egyik kártyán egyetlen egyenes vonal van, melyet standardnak (referenciának) jelölnek ki, a másikon pedig ezzel összehasonlítandó három másik, különböző hosszúságú vonal látható. A feladat az, hogy hangosan kimondják, egymás után következve, hogy a három vonal közül melyik azonos hosszúságú a standarddal szerintük. Mint látható a képen, ha valakinek nem volt baj a látásával, egyértelműen eldönthető volt ez a kérdés normális esetben. Jelen esetben természetesen a „C” a jó válasz.

Egy ember kivételével a kísérletben résztvevő csoport beépített emberekből áll. A beépített embereket előre arra kérték, hogy a 18 körből 12 körben nyilvánvalóan rossz választ mondjanak be egységesen. A kísérlet tényleges alanya (aki úgy tudta, hogy a vizuális észlelését vizsgálják) nagyjából utolsó előttiként következik. Vajon a jó választ mondja, amit ténylegesen észlel? Vagy a rosszat, amit a többiek mondanak, hogy alkalmazkodjon a csoporthoz?

Ha a csoport tekintélyszemélye vagy a csoport egésze ugyanazt a rossz választ adta egy kérdésre (pl. milyen hosszú ez a vonal), a vizsgált egyének ⅓-a inkább megkérdőjelezte a saját észlelését és elfogadta igaznak a hamis választ, amit mindenki más határozottan állított. Ami talán ennél is érdekesebb, hogy az a ⅔-a az alanyoknak, akik kitartottak a saját véleményük mellett, egész végig szorongtak, amiért nem alkalmazkodtak a csoporthoz.

Ebből azt tudjuk megérteni, hogy ha egy csoportba bekerül az ember, igen sebezhető arra, hogy akár a saját józan eszével vagy érzékelésével szemben hamis állításokat elfogadjon, ha egy csoport azokat egységesen igazságnak elfogadja, vagy a tekintélyszemély határozottan állítja. Vagy, ha nem hajlandó behódolni az alany, akkor folyamatos szorongásban lesz amiatt, hogy nem alkalmazkodott. És később látni fogjuk, hogy a szorongásos állapot sokáig nem tartható fent!

Hatalomnak való engedelmesség:

1.) Milgram-kísérlet (1961, Yale Egyetem)

Újsághirdetésben kerestek férfi kísérleti alanyokat egy tanulási kutatáshoz, amit a Yale Egyetem szervezett, és 4,5 dollárt kapott, aki eljött kísérleti alanynak. A jelentkezők úgy tudták, hogy a büntetés hatását fogják vizsgálni egy tanulási folyamat során.

A kísérlet valós célja azonban a résztvevők hatalommal szembeni engedelmességének vizsgálata volt, amikor olyasmit kérnek tőlük, ami lelkiismeretükkel ellenkezik.

(Érdekesség: Milgram egyébként ezt a kísérletet Adolf Eichmann jeruzsálemi pere után végezte el, mert utána akart járni, hogy amikor háborús bűnökkel vádolták a náci tiszteket, ők sorra azzal védekeztek, hogy csak az utasításokat hajtották végre, és nem ők a felelősek a saját tetteikért, akkor mennyire állta meg a helyét ez az érvelés.)

Végül negyven alannyal végezték el a kísérletet, akik 20 és 50 év közötti férfiak voltak.

A kísérlet szereplői a következők voltak: Egy kísérletvezető (K), egy diák (T) és a tanár (S) (ő volt a kísérlet valódi alanya!).

Feladat: A tanárnak szópárokat kellett felolvasnia, amelyeket a tanulónak memorizálnia kellett, és elismételnie. Helyes válasz esetén továbbhaladtak a következő szópárra, azonban helytelen válasz esetén növekvő feszültségű áramütést kellett adnia a tanárnak a tanulónak, 15 volttól indulva 450 voltig.

Valójában a tanulót alakító színész csupán eljátszotta a szimulált áramütések hatásait, hiszen természetesen nem volt rákötve ténylegesen az áram. De a „tanár” ezt nem tudta, ő abban a hitben volt végig, hogy ténylegesen és valódi áramütésekkel bünteti a „tanulót”.

Elérve a 150 voltot a „tanuló” kérte a kísérlet befejezését. És innentől indult a kísérlet legérdekesebb része. A tanár kettős tűz közé került. Egyrészt hatott rá a tanuló esedezése, hogy ne bántsa és hagyják abba a kísérletet, és ezáltal a saját lelkiismerete. Másrészt a kísérletvezető (akin fehér köpeny volt, a hatalmat és autoritást szimbolizálandó) ekkor azt mondta neki: „Kérem, folytassa.” — és ezzel utasította az engedelmességre.

Ezután, folytatva a kísérletet az emelkedő feszültségekkel, a tanulót játszó színész fokozódó kellemetlenséget, majd komoly fájdalomérzetet játszott el, végül már kiabálni kezdett, hogy állítsák le a kísérletet. Ha a tanár szerepét betöltő résztvevő nem akarta folytatni, a kísérletvezető elmondta neki, hogy ő, a kísérlet vezetője vállal minden felelősséget a kísérlet eredményeiért és a tanuló épségéért, és a kísérlet szerint a tanárnak tovább kell folytatnia.

A kísérletvezető mondatai ellenszegülés esetén a következők voltak erősödő sorrendben:

  • „Kérem folytassa.”
  • „A kísérlet szerint folytatnia kell!”
  • „Abszolút elengedhetetlen, hogy folytassa!”
  • „Nincs más választása, mint hogy folytatja!”

Ha hatalommal felruházott személy utasította az egyént, megtett olyan dolgokat is, amik ellen belső ellenállása volt, és tudta, hogy fizikai szenvedést fog okozni velük másnak.

Milgram első kísérletsorozatában a kísérleti személyek 65%-a volt hajlandó kiadni a legnagyobb, 450 voltos áramütést, bár sokuk meglehetősen rossz érzéssel tette ezt meg. Egyetlen résztvevő sem állt meg 300 volt alatt.

Ennek a kísérletnek az eredményein teljesen ledöbbentek a kutatók. Mert ez azt jelenti, hogy teljesen normális emberek ⅔-a képes lenne komoly fizikai sérülést okozni, vagy megölni valakit, ha egy hatalommal felruházott személy erre utasítja. Így rájöttek, hogy a II. világháború eseményei nem elmebeteg emberek vagy a német nép kollektív genetikai deficitje volt, hanem „pusztán” szociálpszichológiai folyamatok működtek. És ezeket kihasználva voltak képesek a vezetők ilyen borzalmakat elkövetni és elkövettetni másokkal.

2.) A stanfordi börtönkísérlet (vagy Zimbardo-féle börtönkísérlet) (1971)

Ez a kísérlet az emberek fogságban való viselkedését vizsgálta, és szintén a hatalomnak való engedelmességről tudhatunk meg új dolgokat általa.

A Stanford Egyetem alagsorában Philip Zimbardo a kollégáival berendezett egy játékbörtönt, és hallgatókat toborzott egy kéthetes kísérlethez. A résztvevő önkéntes diákokat két csoportra osztották, foglyokra (10 fő) és őrökre (11 fő). Az őrök 8 órás műszakban dolgoztak a játékbörtönben, a napjuk többi részét kint tölthették a való életben, de ügyeletbe behívhatók voltak bármikor. A foglyok a nap 24 órájában bent tartózkodtak a játékbörtönben 3 fős cellákban. Volt továbbá egy egyszemélyes büntető cella, ha valamelyik rab rosszul viselkedett, akkor oda zárták be. Ez a börtönszimuláció annyira valóságos volt, amennyire csak lehetett. A rab szerepét kihúzott diákokért rendőrautóval mentek el a lakásukra, ott letartóztatták őket, és behozták a börtönbe. Ott levetkőztették őket pucérra, rabruhát és egy számazonosítót kaptak, a nevüket pedig onnantól nem használták a megszólításukra.

Az őrök egyenruhát, gumibotot, napszemüveget kaptak, és arra utasították őket, hogy tartsanak rendet a börtönben. A fizikai erőszak alkalmazása nem volt megengedve. Zimbardo maga is lent volt a játékbörtönben, hogy megfigyelje a történéseket.

A kísérletet azonban a befejezés tervezett ideje előtt — hat nap után — félbe kellett szakítani, mert az alanyok viselkedésükkel veszélyeztetni kezdték egymás testi és lelki épségét. Zimbardo a következőket írta az élményeiről:

Hat nap elteltével véget kellett vetnünk a játékbörtönnek, mert amit láttunk, iszonyatos volt. Többé már nem volt nyilvánvaló sem számunkra, sem a legtöbb kísérleti személy számára, hogy hol végződnek ők és hol kezdődnek szerepeik. A többség valóban »rabbá« vagy »börtönőrré« vált, és többé nem voltak képesek tisztán különbséget tenni a szerepjátszás és saját személyük között. Viselkedésüknek, gondolkodásuknak és érzéseiknek szinte minden aspektusában drámai változások következtek be. Nem egészen egy hét alatt a bebörtönzés élménye (időlegesen) elmosta az egész addigi életük során tanult dolgokat; felfüggesztette az emberi értékeket, kikezdte az énképüket, és az emberi természet legtorzabb, legközönségesebb, legpatologikusabb oldala került felszínre. El kellett borzadnunk, amint láttuk, hogy egyes fiúk (»őrök«) úgy kezelnek másokat, mintha hitvány állatok lennének, örömüket lelik a kegyetlenségben, miközben mások (»foglyok«) szolgálatkész, engedelmes, dehumanizált gépekké váltak, akiket csak a menekülés, a saját egyéni túlélésük, valamint az őrök ellen halmozódó gyűlöletük foglalkoztatott.

Ebből a kísérletből rájöttek, hogy hatalmi jelképek használatával (egyenruha, gumibot), valamint az alárendeltség kifejezésével (letartóztatás, fogolyruha, büntetés, parancsnak engedelmeskedés) és egy kontrollált környezet megteremtésével nagyon rövid idő alatt bele lehet avatkozni emberek pszichéjébe, az énképüket, az identitásukat felül lehet írni pusztán akár 6 nap alatt. A viselkedésük kisebb fokú befolyásolásához meg akár órák is elegendőek voltak!

Amikor összezavarodunk és nem tudjuk, mit csináljunk, másokra nézünk (főleg hatalmi helyzetben levőkre), és megpróbálunk alkalmazkodni és utánozni az ő viselkedésüket.

Kognitívdisszonancia-elmélet

Festinger elmélete a következő: ha valamilyen új információ vagy tapasztalat ellentmond a korábbi elképzeléseknek vagy ismereteknek, akkor disszonanciát, belső feszültséget élünk át. Ez a disszonancia szorongást kelt, melyet csökkenteni igyekszünk.

Hogyan működik a gyakorlatban ez?

Adott egy UFO-váró szekta vezetője, aki megjósolta a világ végének pontos dátumát, amikor az UFO-k eljönnek a hűséges csoportért, a többi embert pedig eltörlik a Föld színéről. (A történelem folyamán már sok csoport megpróbálkozott ezzel, és eddig mindenki rosszul jósolta meg ezt a dátumot.)

Ennek a vezetőnek a követői eladták mindenüket, elajándékozták az összes pénzüket, és várták együtt, hogy az UFO-k eljöjjenek értük az adott megjósolt napon. Egész éjjel vártak, és reggelre nem történt semmi. Az ember azt várná ezek után, hogy felismerik, hogy átverték őket, kiábrándulnak és dühösen távoznak. De nem ez történt!

A legtöbb tag (a legelkötelezettebbek, akik rengeteg időt és pénzt öltek már eddig bele) még jobban ragaszkodott a vezetőhöz és ahhoz, hogy várják tovább az UFO-kat. Ők maguk pedig rövid időn belül kreáltak egy elméletet, hogy azért nem jöttek értük az UFO-k, és azért nem lett vége a világnak, mert az imáikat meghallgatták az istenek, és megkegyelmeztek egyelőre az egész világnak az ő hűségük miatt. Így tudtak egy kudarcból sikertörténetet kreálni a tagok, és így megnyugtatva magukat, hogy jó az irány, még elkötelezettebben imádkoztak és várták tovább az UFO-kat.

A kognitív disszonancia tud magyarázatot adni arra, hogy miért a megnövekedett elköteleződés volt a válasza ezeknek az embereknek. A szekták önként keltenek ilyen disszonáns helyzeteket, hogy kontrollálják általa a tagjaikat.

Steven Hassan kicsit más perspektívából írja le ugyanezt a folyamatot. Őszerinte az ember identitása három részből tevődik össze. Az ember viselkedésének, gondolkodásának és érzelmeinek együttesét nevezzük identitásnak.

Szerinte ha ebből a három összetevőből az egyiket megváltoztatod kívülről (akár jogtalan befolyásolás által), a másik kettő változni fog vele együtt! És ha megváltoztatod / kontrollálni tudod mindhármat, az individuum megszűnik önmaga lenni. Így lehet valakinek a személyiségét „elrabolni”, kicserélni teljesen.

Változtasd meg egy ember viselkedését, és a gondolatai és az érzelmei olyan irányba fognak változni, hogy csökkentsék a disszonanciát.

Hassan ezért a BITE-modellel írta le a jogtalan befolyásolásra használható környezetet, aminek része a viselkedéskontroll, a gondolatkontroll és az érzelemkontroll is.

Többek között erről a modellről lesz szó a cikk hamarosan megjelenő második felében.

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.