Vízkeresztség 3.0: Húsbavágó kérdések és válaszok
máj 12, 2017 Gyakorlati teológiaRendszeres teológia Egy hozzászólás

A vízkeresztséggel kapcsolatos utolsó bejegyzésben néhány olyan kérdésre igyekszünk válaszolni, melyek napjaink viszonylag sokszínű keresztelési gyakorlatában segítenek kiigazodni. Ahogy az előző két bejegyzésben láthattuk, ha igyekszünk körbejárni a kérdéssel kapcsolatos újszövetségi információkat és megvizsgáljuk azt, hogy a korai óegyházi irodalom mit mond a vízkeresztségről, akkor két hangsúlyt fedezhetünk fel.

Az első megosztó kérdés a különböző felekezetekben, hogy a vízkeresztség/bemerítkezés az emberben már megtörtént újjászületés jelképes kiábrázolása, vagy a szertartás alatt teszi meg ezt a csodát Isten az emberben. Kutatásaim során arra jutottam, hogy habár ez egy nagyon nehezen eldönthető kérdés, mégis mind a Szentírás nyelvezete, mind az óegyházi beszámolók arra mutatnak, hogy nagyobb a valószínűsége annak, hogy a korai egyházban a másodikban hittek. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy az embert Isten elkezdi magához vonzani, meghallja az evangéliumot, hinni kezd Jézusban és ezt a hitét a vízkeresztségben vallja meg, és ekkor Isten egy természetfeletti belső átalakulással válaszol, új természetet kap.

A második keresztséggel kapcsolatos kérdés, hogy biblikus-e olyan gyermekeket (főleg csecsemőket) megkeresztelni, akik a koruknál fogva nem érthetik az evangéliumot. A téma körüljárásánál kiderült, hogy ez a kérdés sokkal inkább „fekete-fehér” módon eldönthető a Biblia és korai egyháztörténelem alapján, mint az előző. Ez azt jelenti, hogy a kereszténység korai évszázadaiban és magában az Újszövetségben is kizárólag a Jézus Krisztusban lévő hitének tudatában lévő embert keresztelték meg.

Mivel ma mind a két fő kérdésben különböző módon megosztottak az egyházak teológiailag, ezért napjaink hívőjének (akár a saját életében is) egy jóval bonyolultabb helyzettel kell szembenéznie, mint az egyértelműen egységes gyakorlatot preferáló bibliai időben.

Lássunk tehát néhány mai húsbavágó kérdést ezzel kapcsolatban.

Van-e üdvösségem, ha megtértem de (még) nem merítkeztem be?

Manapság kerülhet az ember olyan helyzetbe, hogy megtér egy gyülekezetben és néhány év elteltével merül fel a vízkeresztség kérdése, mivel nem mindenhol hangsúlyozzák, hogy ha megtértél akkor a következő lépés, hogy merítkezz be. A válasz röviden: igen.

A korai kereszténység gyakorlatában az üdvösségre jutás és szövetségkötés folyamata a Jézusban való hitre jutásban és ennek a vízkeresztségben való megvallásában nyilvánult meg elválaszthatatlanul. Ezt az ősi egységet mutatja a Márk evangéliumának vége, melyről a legtöbb teológus úgy véli, hogy a korai egyház által hozzáírt, de ennek ellenére hiteles későbbi betoldás: „Aki hisz és megkeresztelkedik üdvözül, aki nem hisz elkárhozik” (Márk 16,16).  Ez azt is jelenti, hogy bibliai értelemben, aki megtért, azt azonnal meg lehet keresztelni. Napjainkra a legtöbb felekezetben ezt az organikus egységet időben két egymástól független eseménnyé alakították, ami véleményem szerint nem helyesen követi az újszövetségi mintát. Isten számára azonban az ember örök élete, és üdvösségre jutása a legfontosabb, ezért ha hiszel Jézus Krisztusban, mint Megváltódban, aki meghalt érted a kereszten, elhordozva bűneidet és elfogadtad tőle a megváltást, akkor üdvösséged van, és ez nem függ a keresztségtől.

Ettől függetlenül, ha megtértél és szereted Jézust, akkor sem emberi sem bibliai érvet nem lehet felhozni az ellen, hogy ezután ne keresztelkedj meg.

Ha csecsemőként megkereszteltek, később megtértem, de nem merítkeztem be, akkor nem is születtem újjá?

Ahogy az előzőkben is láttuk a korai egyház és a Szentírás szövege az újjászületés fürdőjének látja a bemerítkezést. Ettől függetlenül számtalan olyan embert ismerek, akiket egy tradicionális egyház csecsemőként megkeresztelt, később ténylegesen elkezdtek hinni Jézusban, és most e dilemmával küzdenek. Véleményem szerint az, hogy te képes vagy hinni Jézus Krisztus halálában és feltámadásában az bizonyítja, hogy újjászülettél. Isten megváltó munkáját az életünkben nem fogja lekorlátozni az, hogy pontatlanul tanítjuk és gyakoroljuk időnként a vízkeresztséggel kapcsolatos dolgokat.

Erre a kérdésre egy újabb kérdéssel is lehet válaszolni, amit mindenképp érdemes átgondolnod, ha ebben a helyzetben vagy. Mi tart vissza attól, hogy most bemerítkezz?

Újjászületik-e a gyermek a csecsemőkeresztségben?

Ahogy a korábbi bejegyzésekben említettem általánosságban a római katolikus és evangélikus csecsemők megkeresztelésénél úgy tekintenek a gyermekre, hogy újjászületett. Az Újszövetség tanúsága szerint azonban az újjászületett ember hisz Jézus Krisztusban, ismeri a megváltóját és személyes közösségben van a Szentlélekkel. A kereszténnyé válás e személyes megtapasztalását nem tudja pótolni a keresztszülők, vagy gyülekezet hite a gyermek életében. Egyébként maga a keresztszülőség fogalma, és egyáltalán az a szemlélet miszerint az egyik ember tud hinni a másik ember helyett, idegen az Újszövetségtől.

Lelkiismeretes dolog-e erőltetni a kiskorukban megkereszteltek bemerítkezését?

Talán a legtöbb összeütközés abban az esetben áll elő, amikor egy kiskorában megkeresztelt, később megtért hívő csatlakozik egy olyan gyülekezethez, ahol nem gyakorolják az öntudatlan gyermekek megkeresztelését. Véleményem szerint a kérdésre a válasz igen. (Bár az erőltetés alatt nem azt értem, hogy erőszakkal dobjuk be a bemerítő medencébe.) Inkább arról van szó, hogy egy ilyen helyzetben hajlamosak vagyunk egyáltalán nem beszélni az ilyen dolgokról az adott csatlakozó hívővel. De az a helyzet, hogy ha a gyülekezetünk a hitvalló keresztséget tartja érvényesnek és biblikusnak, akkor ebből egyenesen következik, hogy a csecsemőkeresztség nem érvényes. Ekkor viszont megtörténhet az, hogy úgy állunk hozzá a kérdéshez, hogy majd az Úr meggyőzi arról az embert, hogy merítkezzen be. Viszont ez azért csak egy féligazság, mert innentől kezdve az emberünk, ha majd úgy „érzi”, hogy az Úr meggyőzte, akkor bemerítkezik, ha pedig úgy „érzi”, hogy a csecsemőkorában történt keresztsége érvényes, akkor majd nem merítkezik be. Ezzel tehát azt sugalljuk (ha nem is szándékosan), hogy az Úr személyes vezetést ad külön-külön minden embernek ebben a kérdésben, holott a Bibliából világos Isten akarata: aki hisz az keresztelkedjen meg. Természetesen sokkal kényelmetlenebb azt mondani ilyen esetben, hogy ha nem akarsz bemerítkezni, akkor engedetlen vagy Istennel szemben, mert a Bibliában egyértelműen látjuk, hogy ez Isten akarata a keresztény ember számára.

Ekkor jelenik meg a már szinte klisévé váló: „és akkor mi van a latorral érv?”. Véleményem szerint ennél gyengébb érvet nem is lehet találni a bemerítkezéssel szemben. Az érv lényege, hogy a kereszten a Jézus mellett függő lator, aki a halála előtt röviddel megtért, nem tudott bemerítkezni. És mivel ő nem tudott bemerítkezni, ezért a bemerítkezés a keresztény élet szempontjából egyáltalán nem fontos Isten számára, egy teljesen opcionális és lényegtelen kérdés. A súlyos logikai probléma ebben az, hogy a lator számára fizikailag lehetetlen volt a bemerítkezés. Ha egy olyan ember vagy, aki néhány órán belül meg fogsz halni és mozdulni sem tudsz, akkor senki nem kényszerít arra, hogy merítkezz be. De ezt az érvet azok szokták használni, akik szimplán emberi büszkeségből nem akarják ezt megtenni. Hadd mutassam meg az ellenpólust: Jézus Krisztus, amikor odament Keresztelő Jánoshoz megkeresztelkedni, akkor a következő dialógus zajlott le. „János azonban tiltakozott, és azt mondta: Nekem kell általad megkereszteltetnem, és te jössz hozzám? Jézus pedig így felelt: Hagyd ezt most, mert így illik nekünk minden igazságot betöltenünk. János erre engedett neki.” (Máté 3,14-15) Ha Jézus bemerítkezett, az apostolok is és a korai egyházban mindenki, kivéve a latort, akkor ne az ő speciális példájával érveljünk.

Lelkiismeretes dolog-e tiltani a kiskorukban megkereszteltek bemerítkezését?

Előfordulhat az az eset is, hogy a kiskorában megkeresztelt ember megtérése után az őt megkeresztelő felekezettől kéri, hogy kereszteljék meg hitvallóként, mert felismerte, hogy ez a biblikus. Vagy akár egy másik gyülekezethez csatlakozik, ahol bemerítenék, de kikéri az előző gyülekezete véleményét. Ekkor gyakran az a tanács (tisztelet a kivételnek), hogy rossz dolgot tesz azzal, hogy bemerítkezik, mert az ember életében csak egyszer lehet megkeresztelkedni. Természetesen ez olyan szempontból igaz, hogy valóban egy érvényes vízkeresztség van az ember életében, és ha tegyük fel a csecsemőkori érvényes, akkor a bemerítkezés tényleg felesleges. Azonban sokszor ebbe az érvelésbe az Efezus levél 4,5-öt hozzák be miszerint meg van írva: „Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség.”. Ezzel az a baj, hogy Pál apostol az eredeti szövegben arra bátorítja az efezusi hívőket, hogy legyenek egységben, viseljék el egymást szeretetben, hiszen ugyanaz az Uruk, a hitük és keresztségük, vagyis mind keresztény testvérek, akik részesültek a megváltásban. Pál itt nem olyan embereknek ír, akik másodszor is meg akarnak keresztelkedni, mert kételyük merült fel az első érvényességével kapcsolatban, és az a válasza, hogy csak egyszer lehet. Az eredeti szövegnek semmi köze ehhez a vitához. Itt még megjegyezném, hogy a bemerítkezést gyakoroló gyülekezetekben is szép számmal előfordul, hogy 6-12 éves korban gyerekek bemerítkeznek lelkesedésből, és később úgy gondolják, hogy a Jézus Krisztusban való igazi bűnbánattal egybekötött hitre jutások később történt meg. Ekkor számukra ugyanúgy megengedett lehet a bemerítkezés, hiszen a saját bevallásuk szerint később váltak hitvallóvá.

Összegezve a rövid válasz a kérdésre: nem. Az embereket azzal riogatni, hogy valami óriási zavart keltenek az Istennel való kapcsolatukban, ha másodszorra keresztelkednek meg, mert az elsőt lelkiismereti és bibliai okokból nem tartják érvényesnek, nem korrekt bibliai értelemben.

A bejegyzésemet azzal zárnám, hogy ha bárki tud olyan húsbavágó kérdésről, ami ide kívánkozik, az a kommenteknél tegye fel bátran!

Baji Péter

Baji Péter

Baji Péter (1988–) ifjúsági lelkipásztor,
bibliai tudományok (BA) - Logos Hungary Keresztény Főiskola
PhD földtudományok, társadalomföldrajz - ELTE Földtudományi Doktori Iskola
Baji Péter

Latest posts by Baji Péter (see all)

Megosztás:

One comment on “Vízkeresztség 3.0: Húsbavágó kérdések és válaszok

  1. Gyakorlatilag hasonló válaszokra hajlok én is. Bár nekem fordítva, az első kérdésnél evidens a keresztség valódi átalakító hatása, inkább a második kérdésben lehet megingatni. Most inkább a felnőtt megtértek keresztségére hajlok, ami elsőre is egyértelműnek tűnt. Felvetődhet a kérdés, hogy is lehetne a gyerekkeresztséget helyesnek tartani. A beugrató szerintem az, ami könnyen homályossá teheti a képet, hogy a gyerekkeresztség mellett felhozott érvek önállóan, tehát nem érvként általában nagyon is megállják a helyüket! De érdemes rákérdezni, valóban érvek-e ezek. Amiket én hallottam:1. Isten kegyelme megelőz mindent, ingyenes… Igen, de ez az ingyen megelőlegezés történelmileg a kereszten már megtörtént, erre válasz az ember megtérése (Szentlélek közreműködésével) keresztsége, amelyet Isten újjászülő ereje kísér. Ezt max. a predestinációban hívők állíthatnák, de következetlenül pont az azt ellenzők és az egyéb cselekedetekben (szerintem helyesen) ember-Isten együttműködését vallók hangoztatják.2. A gyerek is bűnös, rászorul Isten kegyelmére: Igen, Jézus ugyanúgy meghalt érte is, ezért ő is meg van hívva a megtérésre. Gyerekkereszteltként teljesen ugyanúgy tévelyegtem ezotériában és egyéb bűnökben mégis utólag látva Isten akkori hívását is, tehát egyszerre Isten (szerető) haragja és meghívása alatt álltam, mint egyik kereszteletlen most ébredező lakótársam. 3. Természetes, hogy egy keresztény szülő, ha támogatja is a vallásszabadságot, gyermekét nem „semlegesen” neveli, hogy majd ő döntsön, ha nagy lesz, hanem tőle telhető legjobb meggyőződést adja át. Ez a keresztény nevelés, nem pedig a gyerekkeresztség mellett szóló érv. Egy gyermekbemutatással, nyilvános megáldással szerintem ki lehet ezt a szándékot fejezni ünnepélyesen, ha nincs is a Bibliában. 4. háza népével együtt keresztelkedett Lídia és a börtönőr az Apcsel 16-ban: ezt nem tudjuk valóban voltak-e gyerekek, mekkorák (ne felejtsük 14-15 éves lányok régen már házasodtak, úgyhogy egy 10 éves régen már simán megtérhetett, ma is, ha tovább lát a mobiljánál).
    Fontos érv szerintem még, hogy a felnőtt/megtért-keresztséggel megoldódna a másik vitás kérdés a „második” Szentlélek-keresztségről, mert a Biblia szerinti természetes kapcsolatba kerülne a kettő, külön, de túl hosszú időbeli szakadék nélkül ( így persze talán kat. esetben a szentségi és a „tapasztalható” is időben eggyéválna). Érdekes látni, hogy az ortodoxok pl. ezt a szoros kapcsolatot nagyon jól látják, azonban sajnos nem a keresztséget viszik feljebb, hanem a bérmálást le csecsemőkorra, ami már mindannyiunknak szerintem abszurditásnak tűnik. I
    Bár soha nem aggódtam e kérdések ellenére az üdvösségemben, mert hiszem hogy Isten emberi hibák felett áll (mégha persze elvben egyéni akcióval tehetnék is ellene), őszintén szólva hiányzott megtérésemkor a bemerítkezéssel való megvallás lehetősége. Bár mivel szerencsére szüleim a másik két beavató szentségtől hitetlen felvételétől „megkíméltek”, így nem problémáztam túl a dolgot: a keresztségem utólag érvényt nyert a másik kettőt meg teljes hittel fogadhattam. Ettől függetlenül bár egyáltalán nem gondolom egyéni engedetlenségnek, nem is egy ideális helyzet.
    Lenne még mit írni, de így is hosszú. Az Ef.4,5 szerintem is tök evidens, hogy nem számnév, hanem az egységre vonatkozik, ettől függetlenül egyszer kell megkeresztelkedni normálisan, nem ahányszor pl. valaki kimegy megtérő imát mondani ( ez egy újabb kérdéskört érint szerintem)…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.