Pénzéhesek-e a keresztények? – 6 ok, amiért az evangélium alternatív pénzszerzési formává silányul
jún 09, 2017 EtikaGyakorlati teológiaRendszeres teológia Nincs hozzászólás

Nemrégiben az a megtiszteltetést ért, hogy olvashattam egy kiváló szakdolgozatot, Buhe Pilime, egy igen bölcs zimbabwei fiatal hölgy tollából az ún. „prosperity gospel”, magyarul „jóléti vagy bővölködési evangélium” témájában[1]. Számomra megdöbbentő volt azt látni, hogy kutatási területén, a Zimbabwében élő keresztények között mennyire elterjedt ez az irányzat, és mindez milyen rossz hatással van a nem keresztények véleményére a kereszténységről. A webzegézis egyik fontos célja, hogy egy nem keresztény érdeklődő is világos és őszinte képet kapjon a keresztény emberek hitéről, ezért Buhe szakdolgozata alapján (az ő engedélyével) röviden be szeretném mutatni, hogyan alakulnak ki ezek a visszásságok a kereszténységen belül. A bejegyzés írójaként fontos megjegyeznem elöljáróban, hogy a később említett problémák bármelyik hívő ember életében megjelenhetnek kísértésként, semmiképp nem nézem le azokat az embereket, akik ebben benne vannak, de jó dolog újra és újra átgondolni, hogy milyen bibliai értékkel bír az a kegyességi mozgalom, amiben keresztényként éppen vagyunk.

Ember- vagy Krisztus-központú evangélium?

A kereszténység központi üzenete, mely két évezrede változatlan, hogy Jézus Krisztus személyében Isten emberré lett, eljött a Földre, és Isten Fiaként kivégezték egy római kereszten, majd harmadnap feltámadt. Mindez pedig azért történt, mert az emberiség fellázadt Isten ellen, és egy totálisan menthetetlen, bukott állapotba került, melyből saját magát a legnemesebb törekvései által sem tudja kimenteni. De Jézus, a második Ádám (1Kor 15,45) az egyetlen, tökéletesen bűntelen emberként az emberiség összes bűnének büntetését elhordozta a kereszten, ennek eredményeképpen, pedig a benne hívő emberek bűnbocsánatban és megváltásban részesülnek Isten ingyen kegyelméből.

Van egy nagyon világosan felismerhető pont, ahol a keresztény tanítás és gyakorlat el tud csúszni a „banánhéjon”, és ez nem más, mint a megváltás tartalma. Az egész Újszövetségen végigvonul az a tény, hogy, a teremtett világmindenség alapvető lényege és középpontja Isten személye. Minden, ami körülöttünk van Jézus Krisztus által teremtetett, és Őrá nézve jött létre (Jn 1,3; Kol 1,16), így Ő a mindenség középpontja. Ebből az is következik, hogy minden teremtmény (beleértve az embert is) arra lett teremtve, hogy Istent imádja, körülötte forogjon, és a Vele való kapcsolatban legyen teljes. A bukásunk pedig arról szól, hogy az ember önmaga körül akart forogni, saját magát (vágyait, érzéseit, gondolatait) helyezi az univerzum középpontjába.

Az evangélium valódi örömhírként arról tanúskodik, hogy a megváltást és örök életet elnyert ember meg tud változni, és az önmaga körül forgó lényét újra Isten felé fordítani. Ez a változás pedig a Jézus Krisztusba vetett hitéből, és az újjászületéséből adódik, amit Isten végzett el benne. Az ember- vagy jólét-központú „evangélium” számára ezzel ellentétben Jézus Krisztus nem válik céllá, hanem csupán eszköz lesz a „hívő” ember kezében, azért, hogy áldást, pénzügyi gyarapodást és a saját életének földi előmenetelét elősegítse.

A mozgalom gyökerei

Az 1950-es években kezdődő ún. teljes evangéliumi karizmatikus megújulás részeként az Egyesült Államokból indult el a mozgalom, melynek fontos célja volt az emberek földi életének és körülményeinek jobbá tétele. A mozgalom a „Word of Faith Movement” (A hit szava) néven vált ismertté, de ide tartoznak a „Health and Wealth Gospel” (Egészség és Gazdagság Evangéliuma) illetve a „Positive Confession” (Pozitív megvallás) fogalma is. Habár ez az irányzat a 20. század végén tetőzött az amerikai kereszténységen belül, gyökerei részben visszanyúlnak a 19. századi, pozitív gondolkodásra sarkalló mozgalomhoz, melynek hasonlóan a célja az egészség és gazdagság elérése volt. A keresztény mozgalom egyik kulcsszereplője E. W. Kenyon volt, aki a Biblia tanítását ötvözve a pozitív gondolkodás mozgalommal kezdte azt hirdetni, hogy a keresztényeknek Jézus Krisztusban joguk van a „jól menő” élethez. E teológia abból a bibliai igazságból indul ki, hogy a Sátán az emberi életet nyomorba akarja dönteni, és az első emberpár bukása óta az emberi élet megannyi szenvedéssel: betegséggel, halállal és anyagi gondokkal néz szembe. Ebből következik, hogy az ember életében minden szenvedés a Sátán munkája, ezt a munkát azonban Jézus Krisztus a kereszthalálával és feltámadásával lerombolta. Az egyik kulcsige ezzel kapcsolatban a János evangéliumában található.

„A tolvaj nem másért jön, hanem hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bővölködjenek.” (Jn 10,10)

Jézus kijelentése így a kontextusából kiragadva alkalmas volt arra, hogy megalapozza azt az Újszövetségtől idegen elképzelést, miszerint a Sátán és a bűn által okozott emberi szenvedést, Jézus a végső eljövetele előtt megszűnteti a benne hívők életében. Ez röviden annyit jelent, hogy egyes igeverseket keresztények „hittel megvallanak”, akkor a tulajdonukba kerül az egészség és gazdagság ajándéka, hiszen nem lehet Isten akarata egy hívő ember nyomorúsága ezen a földön. A mozgalom fontos sajátossága még, hogy nem helyez nagy hangsúlyt a Biblia szisztematikus, induktív tanulmányozására és tanítására, hanem a hívő embereket a prédikációkban olyan „kulcs igeverseken” keresztül vezeti és bátorítja, melyek több esetben a kontextusukból kiragadva nem is azt jelentik, amit állítanak róluk. Erre kiváló példa Péter első levelében a 2,24 igevers kiforgatása: „Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalva az igazságnak éljünk, és az Ő sebei által gyógyultatok meg.” Már a rész önmaga is, de a kontextus is egyértelművé teszi, hogy itt Péter a „gyógyulás” alatt a bűneinkből való gyógyulásként érti, és semmi köze a testi betegségből való gyógyuláshoz. De a mozgalom „evangélistái” (pl: T.L. Osborn[2]) azt állítják, hogy csak hittel meg kell vallanunk, ha betegek vagyunk, hogy Jézus sebei által már meggyógyultunk, és ha elég a hitünk, akkor a testi gyógyulás meg fog jelenni az életünkben. Természetesen ilyen „pozitív megvallásokra” mindig fogunk találni jó „bizonyságot” hiszen rengeteg ember esik betegségbe, majd gyógyul meg, és ha még közben ezt mondogatta is, lám a példa, hogy Isten meggyógyította. Ha pedig valaki mégsem gyógyul meg, akkor nem gyakorolta elég hittel a jogait. A következőkben a mozgalom 6 alapvető problémáját mutatom be Buhe dolgozata alapján.

1, A tized fogalmának félreértelmezése

Az Ószövetségben Isten elrendelte Izrael népe számára, hogy a Lévita papság fenntartása céljából minden családnak, a jövedelmének tizedét be kell fizetnie a templom számára. A különböző felekezetek között ma is eltérő álláspont van arra nézve, hogy milyen módon kell az ószövetségi tizedet a keresztényeknek beépíteni az adakozási szokásaikba. Az egyik tábor azt hangsúlyozza, hogy a tized Istené és ez az Újszövetségben sem szűnt meg, és a tizedünk helyi gyülekezetnek adakozásával kifejezzük a hálánkat Isten felé, az elkötelezettségünket az Ő munkája iránt, és a kiszolgáltatottságunkat, hogy a fizetésünk 90%-a is elég arra, hogy az Úr gondoskodjon rólunk. A másik tábor szerint a tized nem újszövetségi fogalom, és az adakozás mértéke teljesen az adott hívő emberre van bízva, ahogy a szíve indítja, de ha tizedet akar fizetni, mert neki az úgy tetszik, akkor szabadon megteheti. A jóléti evangélium hirdetői azonban azt hirdetik, hogy ha hűségesen beadja az ember a tizedet a közösségbe, annak eredménye garantált anyagi áldás lesz. Mindezt Malakiás próféta könyvéből eredeztetik (Mal 3,10), mely az egyetlen ilyen ígéret a Bibliában, és egy nagyon speciális történelmi helyzetben íródott a babiloni fogságból visszatérő zsidók számára. Ekkor a nép ugyanis a jeruzsálemi templom felépítése és papság helyreállítása helyett, a saját megélhetéseinek gondjaira fókuszált, és ezért a visszatérésük értelmét vesztette. Ekkor ígérte Isten azt, hogy ha majd beadják a tizedet és újraindítják az építkezést, akkor különös módon meg lesznek áldva. Az evangéliumokban ezzel szemben az a kép tárul elénk, hogy Isten gondoskodik a keresztény ember alapvető szükségeiről (pl.: étel, ruha), de a hívőnek nem lehet elsődleges életcélja az anyagi gyarapodás, a földi kincsek gyűjtése (Mt 6,19-33).

2, Visszaélés az emberek szegénységével

Egy olyan országban, ahol a népesség nagy része valódi szegénységben él, és a mindennapi szükségletei is alig vannak betöltve (mint Zimbabwe), ott egy olyan üzenet, amely segíthet kilábalni e reménytelen helyzetből jóval vonzóbb lehet, mint a gazdagabb társadalmakban. Ezzel a kilátástalan helyzettel visszaélve a „jóléti evangélium” hirdetői azt ígérik, hogy ha a hívők minél többet adakoznak, annál jobban meg fogja áldani őket Isten anyagilag. Az adományok elosztásában természetesen az adakozók nem szólhatnak bele, de mivel jó „bizonyságként” e gyülekezetek vezetése egyre gazdagabbá válik (a többiek adományából), azt állíthatják, a többi (évek után sem) igazán gazdagodó hívőnek, hogy csak azért nem gazdagodnak, mert nincs elég hitük. A manipulatív ördögi kör itt bezárul, és sokan akár évtizedekig benne maradhatnak ebben a körforgásban, és nem mernek kiszállni, mert várják, hogy mikor jön már el az ő pillanatuk, mikor eléggé hisznek és meggazdagodhatnak. Ezt az állapotot Pál apostol így írja le:

„Minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak.” 1Tim 6,10

A legrosszabb ebben a helyzetben az, hogy nemcsak a gazdagodó vezetők építenek fel magukban egy torz képet Istenről, hanem a követőik sem tudják megtapasztalni a Jézussal való bensőséges kapcsolat örömét, mert az ő életcéljuk is a szegénységből kilábalás, és az anyagi gyarapodás lesz, még ha ez sikertelen is.

3, A korrekt bibliai tanítás hiánya

A „jóléti evangélium” gyülekezetek alapvetően nem a reformáció által elhozott Sola Scriptura elvre épülnek, ahol a hívőket megtanítják, hogy ők maguk is egyre jobban ismerjék a Biblia igazságait, és a hitüket ebben gyakorolják. E közösségekben az elsődleges tekintély az „Isten felkent embere”, aki úgy értelmezi a Bibliát, ahogy akarja, nem lehet neki ellentmondani, mert akkor a hívők magának Istennek mondanak ellen. Innentől kezdve pedig a gyülekezet középpontjában nem Jézus Krisztus személye az imádat tárgya, hanem egy személy, aki ugyan használja a Bibliát, de csak eszközként, hogy a saját „országát” építse. E cél megvalósításának kiváló eszköze, hogy minden olyan részt a Bibliában, ami ellentmondana a mozgalom hitbeli meggyőződésének (és van ilyen bőven), vagy kontextusukból kiragadva értelmezik, vagy nem is hozzák elő a prédikációk során.

Érdekes látni az Újszövetség lapjain mennyi vita volt az első tanítványok, az apostolok életében. Ennek ellenére, Jézus feltámadása és pünkösd után sem látjuk azt, hogy bármelyikük fölé helyezte volna magát a másiknak, és belépett volna az „Isten embere” szerepbe. Amikor például Péter apostol nem zsidó embereket megkeresztelt, akkor az egész jeruzsálemi gyülekezet kérdőre vonta, és neki be kellett számolnia a dolgokról, hogy mit miért csinált (ApCsel 11). Az apostolok, amikor fontos döntésre került sor mindig egymással tanácskoztak, de nem volt egy kiemelt ember, akiről azt gondolták volna, hogy ő Isten bölcsességének és kijelentésének kizárólagos forrása. Amikor viszont ma egy vezető elkezdi ezt gondolni magáról, akkor elindul egy olyan lejtőn, amiről csak akkor tud visszafordulni, ha engedi, hogy mások kijózanítsák.

4, Kapzsiság

A bukott emberi természet jellegzetessége, hogy arra vágyunk, hogy minél kevesebb munkabefektetéssel minél több pénzt szerezzünk. Amikor azonban az ember újjászületik, a Jézus Krisztusban való élete meggyógyítja ezektől a vágyaktól, és már sokkal érdekesebb számára Isten országa, mint a földi vagyongyűjtés. Ahogy ez előző résznél is említettem, a pénz kezelése az ilyen típusú mozgalmakban gyakran teljesen átláthatatlan az átlag hívő ember számára. A gyógyulás útja az átlátható pénzkezelés, amikor bármelyik hívő láthatja a gyülekezet pénzügyeit. Ha nincs mit szégyellni, akkor ezzel semmi probléma nincs. Keresztény vezetőknek a jellemükből adódóan elszámoltathatóknak kell lenniük, és talán az első rossz lépés az, amikor egy ilyen elszámoltató kérdésnél megsértődnek, és visszaélnek a „Jézus által adott” tekintélyükkel.

5, Megalkuvás

A kapzsiságból fakadóan, amikor a vezetők teljes egzisztenciája (nagy ház, új autó, magas életszínvonal) a gyülekezet adományaira van építve, nehezíti a gyógyulást, hogy mindezt kockára tenné a vezető, ha elismerné, hogy eddig nem hűen hirdette Isten igéjét. Ezért inkább (tisztelet a kivételnek) sokszor azok is megalkuvásba kerülnek, akik felismerték, hogy nem az igazságot hirdetik, de mégis folytatják a téves tanítást, hogy a gyülekezetük megszokott „boldogságát” és a saját családjuk javait megőrizzék. Isten országa viszont nem ilyen, és akik mégis bátran ki mernek lépni ebből a körből, azok megtapasztalják, hogy sokkal nagyobb áldás egy Istenét ismerő, egészséges hitű gyülekezet, mint a sok földi kincs.

6, Trükközés az emberekkel

Pál apostol rövid (mintegy 2 éves) szolgálata alatt Efezusban átélt egy nagyon különleges ébredési időszakot, amikor Isten „nem mindennapi” csodákat tett (ApCsel 19,8-12). Ez azzal járt, hogy Isten Szentlelke olyan erővel érintette meg és gyógyította meg az embereket, miközben az apostol Jézushoz vezette őket, hogy még a Pál ruhadarabjait is elvitték néhányan, és ezt a betegekre téve, ők is meggyógyultak, illetve a gonosz szellemek kimentek belőlük. Az Újszövetségben ez az eset egyszer történt meg, de valóban Isten csodálatos, és ingyenes munkája volt, hogy megdicsőítse fiát, Jézus Krisztust.  Ebből az igéből kiindulva az 1990-es évek közepétől kezdve az ún. TV evangélisták elkezdték árulni a „felkent zsebkendőiket” azért, hogy azt betegekhez elvigyék, és azok meggyógyuljanak. Természetesen nagyon nehéz statisztikai adatokkal alátámasztani e „kendők” hatékonyságát, mindazonáltal egy biztos: Pál apostol nem csinált a kendőiből Efezusban üzleti vállalkozást. Később e jóléti gyülekezetekben további „szent dolgokat” is elkezdtek árusítani, mint szent olaj, szent víz, felkent vizsgázó toll (?), megszentelt (így iható) szennyvíz… stb. Az szegény emberek pedig az egyébként is nehezen megkeresett pénzüket, ilyen dolgokra költik, remélve, hogy életük jobbá lesz, írja Buhe a zimbabwei helyzetről.

 

Konklúzió helyett

Teljesen bibliai dolognak tartom, hogy Isten az embert az Ő végtelen szeretetéből meggyógyítja, vagy akár megáldja anyagilag, ezzel semmi probléma nincsen. Ahogy remélem e bejegyzésből kiderült, az vezet egy nagyon kicsavart és groteszk hitélethez, amikor Isten áldásait kívánjuk igazán az Ő személye helyett. A kereszténység jóval több és jobb annál, minthogy Istent „felhasználjuk” a földi jólétünk biztosítására. De azok, akik erre építik a mozgalmukat, azoktól az áldásoktól fosztják meg magukat és követőiket, hogy azok megtapasztalják az Atya mélységes szeretetét és valóban egyre inkább olyanokká váljanak, mint Jézus Krisztus.

Ha az életedben felismerted ezeket a tüneteket, tudd meg, hogy Isten az Ő végtelen szeretetével meg akar gyógyítani, és jóval többet adni, mint amit eddig hittél!

[1] Buhe Pilime (2017): The Prosperity Gospel and Christianity in Zimbabwe. Systematic Theology Thesis. Calvary Chapel Bible College Europe, Vajta. 69 p.

[2] T. L. Osborn (2009): A betegek meggyógyulnak.

Baji Péter

Baji Péter

Baji Péter (1988–) ifjúsági lelkipásztor,
bibliai tudományok (BA) - Logos Hungary Keresztény Főiskola
PhD földtudományok, társadalomföldrajz - ELTE Földtudományi Doktori Iskola
Baji Péter
Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.