A National Geographic Jézusról: 4 ellenvetés
2017. december 22. Apologetika Nincs hozzászólás

A National Geographic magazin 2017. decemberi számának – a címlapkép által is sugalltan – Jézus a főszereplője. Három írás is foglalkozik vele: ifj. Vitray Tamás főszerkesztő lapindítója (3. o.), Kelen Károly interjúja Komoróczy Géza ókortörténész-professzorral (34–39. o.) és Kristin Romey képes bemutatója A valódi Jézus nyomában címmel (40–75. o.).1 Ezekben számos olyan állítás és érv található Jézussal kapcsolatban, amelyek ellentétesek a keresztény hittel, és amelyeket vitathatónak, sőt több ponton tévesnek vagy félrevezetőnek tartok. Ebben a posztban ezek közül mutatok be és válaszolok meg néhányat.

1. Történelmi, „tudományos” úton Jézusról alig tudható valami (3. o.), nem maradt fenn róla megbízható életrajz (35. o.)

Richard Burridge 1992-es nagy hatású könyvében, amelynek címe What Are the Gospels? (Mik az evangéliumok?), összehasonlította az ókori görög-római életrajzokat, latinul biosokat az újszövetségi evangéliumokkal. Azt állapította meg, hogy az evangéliumok is ebbe a műfajba sorolhatók: a szerzőik Jézus életrajzát írták meg, még ha nem is pontosan olyan értelemben, mint a mai életrajzok esetében. A bios fő témái egy személy szavai és tettei – külsejének vagy életeseményei kronológiájának megőrzésére kisebb figyelmet fordít. Ezt találjuk az evangéliumoknál is: Jézus tanítását és tetteit mutatják be, hozzávetőleges időrendi sorrendben, és nagy hangsúllyal élete utolsó hetén (nyilván ennek hitbeli jelentősége miatt). Mondhatjuk azt, hogy ezek szerzői tévedtek vagy hazudtak, de hogy nem életrajzokat írtak, azt nem.

De vajon mennyire megbízhatók történelmi szempontból ezek az evangéliumok? János evangéliuma a többség szerint viszonylag kései, az i. sz. 80-as, 90-es évek környékén keletkezhetett. A másik evangéliumok azonban valószínűleg jóval korábbiak. Gyakorlatilag vitathatatlan, hogy Lukács evangéliumának és az Apostolok cselekedeteinek ugyanaz a szerzője, és az utóbbi keletkezett később (ehhez elég a két könyv bevezetését elolvasni). Az Apostolok cselekedetei azonban nem említi Jeruzsálem lerombolását (i. sz. 70), Néró keresztényüldözését (i. sz. 64), Pál apostol halálát (~ i. sz. 62–66), sem pedig Jakab halálát (~ i. sz. 62.). Ráadásul elég hirtelen ér véget akkor, amikor Pál fogságban van Rómában (valószínűleg 62-ben).

Ezek alapján valószínűleg az i. sz. 60-as évek elején íródott – ez viszont azt jelenti, hogy Lukács evangéliuma még ezelőtt, feltehetőleg valamikor az 50-es években. Azt ismét majdnem mindenki elismeri, hogy Lukács az evangéliuma írásakor ismerte Márk evangéliumát, így annak még korábban kellett születnie. Mátét nem szokás Lukácsnál sokkal későbbre datálni, de még ha így is tennénk, Jézus szolgálata után két-három évtizeddel már két életrajzzal rendelkezünk róla.

Persze hamar is lehet tévedni vagy hazudni valakiről, tehát ezzel még nem válaszoltuk meg a megbízhatóság kérdését. Az ún. történeti Jézus-kutatásban vannak bevett szempontok, amelyek alapján egyes elbeszélések (nem egész evangéliumok) hitelesnek tekinthetők. Ilyen például, ha Jézus tanítása eltér mind a korabeli zsidó, mind az azt követő keresztény nézetektől – hiszen ilyet ki adna kitaláltan a szájába? Azonban ilyenből nincs sok. Egy másik szempont, hogyha a történet kínos a korai egyház számára: például amikor Jézus Pétert Sátánnak nevezi (Mt 16,23), vagy hogy a feltámadása után a sírját nők fedezik föl először, akiknek a szavára – például a bíróságokon – akkoriban nem adtak sokat. Ismét: miért talált volna ki ilyet a korai egyház? Egy harmadik, ha egy történet több különböző forrásban megjelenik: például két evangéliumban úgy, hogy látható, hogy az egyik nem a másikból veszi át, vagy az egyik evangélium mellett egy apostoli levélben is, stb. Ilyen és sok más hasonló kritérium alapján számos evangéliumi történetet tekinthetünk hitelesnek.

Richard Bauckham Jesus and the Eyewitnesses (Jézus és a szemtanúk) c. munkája (2008, 2017) az evangéliumok forrásait és történelmi hitelességét vizsgálta meg, és arra jutott, hogy a négy evangélium szerzői többségének közvetlen elérése volt szemtanúi beszámolókhoz. Emellett számos érv áll, például a helyszínek: a földrajz, a települések, a természeti környezet részletes ismerete. Vagy a korban elterjedt személynevek megfelelő gyakoriságú használata: ahogyan ma gyakori férfinév a Péter vagy a Balázs, néhány évtizede pedig a János vagy az István, ugyanúgy az 1. századi Izráelben is előfordultak gyakori és kevésbé gyakori nevek, amelyek máshol és máskor eltérőek voltak.

A Biblián kívüli források alapján ezekről készített statisztikákat vetette össze Bauckham az evangéliumokkal. Ezekben a gyakori nevű emberekből többet találunk, és sokszor jelzők kapcsolódnak hozzájuk, hogy a hivatkozás egyértelmű legyen, ritkább nevű emberekből viszont kevesebb akad, és náluk az evangélisták nem használnak ilyen pontosító kifejezéseket. Én ezt az érvelést roppant meggyőzőnek találom, viszont a részletesebb kifejtésére itt nincs lehetőség – azonban egy korábbi cikkemben ezt már megtettem.

Összefoglalva tehát: több korai, megbízható életrajz elérhető számunkra Jézusról. Kevés olyan mércét találhatunk a hitelesség vagy igazolhatóság szempontjából, amelyet más ókori személyek meg tudnának ugrani, Jézus pedig nem. (Felmerülhet a kérdés, hogy más, ún. apokrif evangéliumok is hiteles Jézus-életrajzoknak tekinthetők-e. Az előző bekezdésben linkelt tanulmányomban olvasható annak a bemutatása, hogy a fenti szempontok – földrajzi ismeretek, névhasználat – alapján ezek elbuknak a megbízhatóság próbáján.)

2. Vagy az evangéliumokban hiszünk, vagy történetileg kutatjuk Jézus személyét – az igazi hit független a történészettől (50., 75. o.)

Ennek a gondolatnak kétféle értelmezése van, az egyikkel egyet tudok érteni, a másikat viszont károsnak tartom. Az előbbi az, hogy a keresztények hite Isten kinyilatkoztatásán alapszik, amelynek befogadását a Szentlélek munkálja ki bennük. Így nem „a tudomány mai állása” határozza meg, hogy mit gondol egy hívő ember, hiszen az változó, valamennyire mindig bizonytalan, és az Istennel találkozást megélt ember számára mindig kevésbé hiteles, mint az általa ihletettnek elfogadott evangéliumi és prédikált leírás. Ez nehezen vitatható.

Viszont a felvilágosodás korában, amikor sokan úgy gondolták, hogy a kereszténység racionális alátámaszthatatlanságát nem lehet tagadni, többen szétválasztották „a történelem Jézusát” „a hit Krisztusától”. (Ez az előzőtől abban különbözik, hogy nem pusztán a történészektől, hanem magától a történelemtől függetlenítjük a hit tárgyát.) Ezt végzetesnek tartom a keresztény hitre nézve: az apostolok igehirdetése szerint ugyanis az evangélium azon áll vagy bukik, hogy az a Jézus, akit a tanítványok ismertek, és akit kivégeztek a kereszten, a harmadik napon testben feltámadt és ezzel legyőzte a halált. Pál apostol szerint „[h]a pedig Krisztus nem támadt fel, akkor… hiábavaló a ti hitetek is.” (1Kor 15,14)

Nem tagadhatjuk keresztényként azt, hogy amit az evangéliumok tanítanak, az valóban megtörtént. Azonban az, hogy ezt honnan tudjuk: nem elsősorban a tudományból, hanem az isteni kinyilatkoztatásból, az igaz és fontos megállapítás. Ez azonban természetesen nyitva hagyja a lehetőségét, hogy az Újszövetség melletti történelmi forrásokat is tanulmányozzuk, vagy magát az Újszövetséget az ihletettség előfeltételezése nélkül azzal a kérdésfeltevéssel, hogy történészeti módszerekkel mik állapíthatók meg ezekből. Azonban ha pusztán a kritikai történészeti módszerek nem képesek igazolni az evangélium igazságát, a fentiek miatt annak nincsen komolyabb következménye a keresztény hitre nézve.

3. Jézus nem akart változtatni a zsidó tanításon, pusztán Keresztelő János életmódváltoztató üzenetét folytatta óvatosabban (38–39. o.)

Komoróczy Géza először lehetőségként, majd tényként említi azt, hogy Keresztelő Jánost valójában azért végezte ki Heródes, mert tartott a tanítványai által okozott esetleges zavargásoktól. Azonban erre semmilyen bizonyíték, vagy akár utalás sincs, egy spekuláció alapján elutasítani egy általánosságban megbízható történelmi beszámolót pedig nem jó történészi eljárás. Mindenesetre ez adja meg az alapot arra a javaslatra, hogy Jézus visszafogottabban képviselte János tanításait, hiszen nem akart bajt keverni, ezért inkább csak gyógyított, csodákat tett és (zsidó személyes erkölcsről) tanított.

Tény, hogy Jézus valóban az Ószövetséggel folytonosságban látta a maga szolgálatát, és a korai egyház is így tekintett rá. Azonban a korabeli vallásossággal rendszeresen szembeszállt, részben elvetve a szombattal, az étkezéssel, a válással vagy az adózással kapcsolatos parancsaikat. Ennél fontosabb, hogy Jézus magát egyfajta prófétai, sőt messiási szerepben látta, aki elhozza az Ószövetségben megprófétált új szövetséget (Jer 31,31–33; Luk 22,20). A bibliai szövetségfelfogás alapján pedig ez erős váltást jelent: az új szövetség új ígéreteket, új feltételeket, az Istennel való megváltozott viszonyt hordoz magában. Jézus valószínűleg nem véletlenül választott tizenkét apostolt, ahogyan Izráelnek tizenkét törzse van: az Istentől eltért nép radikális helyreállításáról, már-már újraalkotásáról kell beszélnünk.

Számos megfontolást lehetne még tárgyalni: Isten közeledő jövőbeli, teljes (nem pusztán erkölcsi-szociális értelmű) uralmának hirdetését, az ószövetségi előképek önmagára értelmezését, a minden nép tanítvánnyá tételére vonatkozó parancsolatot, azonban ezekre most nincs lehetőség. Jézus nem új vallást hirdetett, de a zsidók Istenének egy új tettét hirdette és vezette be.

4. Jézus valószínűleg nem Betlehemben született (38., 51. o.)

A történészek egy része vitatja, hogy Jézus valóban Betlehemben született volna. A magazinban a következő kételyre okot adó megfontolásokat találjuk:

  • Jézust „názáretinek” nevezték (63. o.)
  • Názáretbe tett egyik látogatása után pedig ezt mondta: „Bizony mondom nektek, hogy egyetlen próféta sem kedves a maga hazájában” (38. o.)
  • A betlehemi születésről olvasható két evangéliumi beszámoló, Mátéé és Lukácsé, eltérnek egymástól (51. o.), tehát megbízhatatlanok
  • Az ókeresztények feltehetőleg nem tartották szentnek Betlehemet – nincs rá bizonyíték

Az első két pontot a legjobban az magyarázza meg, hogy ha elolvassuk Jézus názáreti látogatásának a bevezetését Lukács evangéliumában: „Amikor Názáretbe ment, ahol felnevelkedett…” (4,16). Tehát Jézus Lukács szerint is Názáretben nőtt föl, ami megmagyarázza azt, hogy miért ezen a néven ismerték, és miért nevezte azt a hazájának. Miért gondoljuk mégis, hogy Betlehemben született?

Az egyik ok épp az, ami a National Geographic szerint probléma, mégpedig, hogy Máté és Lukács eltérő eseményekről számol be a születés kapcsán. Valóban teljesen más történéseket olvashatunk a két evangéliumban – azonban ezek egyáltalán nem mondanak ellent egymásnak, viszont a különbségek azt mutatják, hogy két külön forrásból származnak az információk. Ez pedig fontos érv a történet hitelessége mellett.

A másik ok Jézus családjához kötődik, mégpedig testvéréhez, Jakabhoz. Jakab valószínűleg tudta, hol született Jézus, és tudjuk róla, hogy a korai egyház egyik vezetője volt. Az Apostolok cselekedetei mellett említi még Pál a galáciabeliekhez írott levelében, sőt Josephus Flavius zsidó történetíró is. Még ha az ő életében nem is születtek még meg az evangéliumok, a szóbeli történetek bizonyára jelen voltak: vajon Jakab szándékosan támogatta volna, hogy ilyeneket terjesszenek Jézusról? Vagy érdekében állhatott ez bármi miatt, miután Jézus követőjévé lett? Nagyon valószínűtlenek ezek a magyarázatok – egy élő, sőt vezető pozíciójú testvér mellett nehéz ilyen mértékben meghamisítani a születésről szóló történeteket.

Az utolsó ellenérv, hogy nem tisztelték Betlehemet az ókeresztények, vitatott – ha igaz, betudhatjuk Názáret nagyobb szerepének, de egyesek a második századi Jusztinosz mártír írásaiban és az apokrif Jakab protoevangéliumában látnak erre utaló jeleket. Mindenesetre a fentiek után nehezen nevezhetnénk ezt döntőnek.

A National Geographic ehavi száma több mint negyven oldalban tárgyalta Jézus életét történeti szempontból – nekem természetesen egy blogposztban nincs lehetőségem minden felvetésükre válaszolni. Azt azonban szerettem volna megmutatni, hogy abban, ahogyan elvitatják a bibliai beszámolók igazságát, gyenge alapokra támaszkodnak, és érveik történeti szinten sem pontosak, meggyőzők. Idén karácsonykor is imádjuk bátran a Megváltót, a hit Krisztusát, aki a történelem Jézusa!2

A Webzegézis szerzői áldott, békés ünnepeket kívánnak minden kedves olvasónak.


  1. Valójában egy negyedik cikket is találunk a témában: ez egy fel nem tüntetett szerző által írott bemutatás Jézus Golgotára vezető útjáról, tanítványairól, és a kereszténység korai terjedéséről a lap Junior szekciójában (26–29. o.). Ehhez most nem lesz hozzáfűznivalóm.
  2. A történeti Jézus-kutatással kapcsolatban több gondolat Darrell Bock kurzusából, az evangéliumok datálásával kapcsolatban William Lane Craig cikkéből (vö. ezzel), Betlehemmel és Jakabbal kapcsolatban pedig Peter J. Williams előadásából származik.
Békefi Bálint

Békefi Bálint

Békefi Bálint (1996–) a Pünkösdi Teológiai Főiskola teológus- és az Óbudai Egyetem mérnökinformatikus-hallgatója, a budapesti Golgota Gyülekezet ifjúsági munkájának segítője.
Békefi Bálint
Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.