Coming Out – Homoszexualitás lelkipásztori szemmel
dec 08, 2017 ApologetikaEtika Nincs hozzászólás

Az egyház fennállásának lassan kétezer éve során a hívőknek rengeteg különböző témában kellett megvédeniük a Jézus Krisztusban való hitüket. Ennek az az egyszerű oka, hogy az evangéliumnak radikális, életet és gondolkodásmódot teljesen átformáló hatása van azokra, akik meglátják Jézus Krisztusban a Messiást. Keresztényként élni, a fogalom eredeti értelmében, ugyanis egy anomália a nem keresztény emberek szemében, és ez minden történelmi korra igaz. A hitvédelem (apologetika) hitem szerint végső soron minden keresztény ember feladata. Hitünk megvédésének célja pedig nem az, hogy támadjuk azokat az embertársainkat, akik nem osztoznak meggyőződésünkben, hanem annak világos kifejezése minden ember felé, hogy ha Jézus Krisztus személye és újszövetségi története tényleg valóságos, akkor a mi hitünk nem csak vállalható, hanem Isten egyedüli megmentő útja az emberiség számára. Nem keresztény emberek a történelem során nagyon sok váddal illették a hívők közösségét, és törekedtek annak bizonyítására, hogy amit a keresztények a legdrágább értéknek tartanak, az valójában logikátlan, értelmetlen és időnként erkölcstelen is. Tévedések és viták elkerülése végett itt leszögezném, hogy itt kizárólag az evangéliummal szemben megfogalmazott vádakra gondolok[1]. A nem keresztény világ egyik legélesebb kritikája napjainkban a kereszténységgel szemben annak viszonyulása az azonos neműek közötti kapcsolatokhoz. Azt hiszem a legtöbb olvasónk, legalábbis keresztény részről biztosan, hallott már több pro és kontra érvet, vitasorozatot vagy beszélgetést a témával kapcsolatban. Az ilyen online és offline vitákat végignézve észrevehető, hogy néha pont azért beszélnek el egymás mellett a vitapartnerek, mert nem teljesen értik, hogy mi is pontosan a keresztény álláspont a homoszexualitással kapcsolatban. E bejegyzésben szeretnék négy lényeges kérdést tisztázni a tekintetben, hogy miért is alakult ki ez a vita napjainkra.

  1. Miért éppen ma ennyire aktuális a téma?

Napjaink nyugati társadalmának gondolkozását nagyban befolyásolja a politikai korrektség eszméje (a tolerancia, egyenlő bánásmód és a diszkrimináció elkerülése), mely az utóbbi évtizedekben egyre inkább elterjedt hazánkban is. Az eszme gyökereit megtalálhatjuk a második világháború utáni évtizedekben, amikortól az észak-amerikai és nyugat-európai társadalmak – látván a nemzetiszocialista, fasiszta és kommunista diktatúrák véres elnyomását és eredményét –, mindent meg kívántak tenni annak érdekében, hogy több világégés ne legyen. Ennek az egyik legnemesebb törekvése az volt, hogy össztársadalmi szinten ki akarták irtani az emberek megbélyegzését a bőrszínük, nyelvük, nemük vagy világnézetük alapján. Az idők során egyre többen értettek egyet azzal, hogy a történelem mindig akkor „romlott el”, amikor egy állam vagy bármilyen más politikai hatalom bizonyos a saját érdekeit sértő társadalmi csoportokat elnyomás alá helyezett (megbélyegzés, bebörtönzés, esetleg kivégzés). E mozgalom részeként kerültek előtérbe az azonos neműekhez vonzódók jogai, hiszen a XX. század második feléig általánosságban szégyen és titkolnivaló volt e társadalmakon belül a homoszexuális irányultság. Az 1960-as évek szexuális forradalma és az LMBT-mozgalom azonban felszínre hozta azt a kérdést, hogy miért kellene bármelyik embertársunkat az élet bármely területén diszkriminálni azért, mert a saját neméhez vonzódik[2]. Mindeközben a keresztény egyházak (katolikusok és protestánsok egyaránt) továbbra is azt a tradicionális álláspontot képviselték, hogy Isten szemében a homoszexualitás gyakorlása bűn[3].

Ezen a ponton érdemes elkülöníteni, hogy milyen lehetséges feloldási javaslatok születtek erre a problémára.

  1. Az LMBT-mozgalmak szerint a társadalom minden szegmensében meg kell szüntetni a homoszexuális vágyakkal rendelkező emberek hátrányos megkülönböztetését. Sem a vágyaikat, sem azoknak a gyakorlását nem lehet diszkriminatív módon korlátozni. Ebből pedig az is következhet (ebben nem egységes a mozgalom vélekedése), hogy mivel a társadalom része az egyház, ezért egy homoszexuális vágyakkal rendelkező és azokat aktívan gyakorló embernek ugyanúgy joga kell legyen egy keresztény gyülekezeti közösséghez tartozni, mint bárki másnak.
  2. A tradicionális értékeket tisztelő (keresztény és világi) politikai mozgalmak megoldása az LMBT-mozgalmakkal ellentétben az, hogy a társadalom alapegysége a család, és ha egy nemzet törvénybe iktatva pártolja és bátorítja az azonos neműek közötti vonzalmat, házasságot, akkor ez negatívan hat vissza az egész társadalomra nézve. Egyszerűen fogalmazva a homoszexualitás ártalmas deviancia a meglátásuk szerint.
  3. A Biblia isteni tekintélyét elfogadó keresztény közösségek alapvető érvelése nem politikai jellegű. Ez annyit jelent, hogy egy hívő embernek nem kell küzdenie azért, hogy a világi-politikai hatalom a bibliai erkölcsöt törvénybe iktassa (vagyis tiltsa meg a melegházasságot). Azt viszont egyértelműen látni kell, hogy a keresztény közösséghez való csatlakozás a bibliai egyházkép szempontjából soha nem volt olyan jogi kérdés, amibe beleszólhatott volna akár az állam, akár egy jogokért küzdő szervezet. Ebből következik, hogy ha valaki hitre jut Jézus Krisztusban és csatlakozik a keresztény közösséghez, onnantól kezdve szembe kell néznie a bűneivel (ez természetesen jóval több dolog, mint a szexuális vonzalmak területe), és ha Isten útján akar járni, akkor a bűn minden bibliai formáját Isten szemével kell látnia, és az ellen küzdenie kell a saját életében. Ebből következik, hogy a homoszexuális életmód jogához való ragaszkodás és annak aktív gyakorlása a keresztény élettel összeegyeztethetetlen. Amikor pedig egy keresztény vezető ilyen okokból a közösségből távozásra kér fel egy tagot, az nem diszkriminatív, hanem definitív lépés. Ahogy az sem diszkriminatív, amikor egy programozói állásra egy szobafestő jelentkezik, és kiköti, hogy ő a pozíciót szobafestő tevékenységgel szeretné betölteni, a HR osztály pedig közli, hogy nem veszik fel.
  4. A keresztény gyülekezetek álláspontját megtámadva létezik egy mozgalom hazai és nemzetközi szinten is, amely a Biblia által szült „ellentéteket” igyekszik orvosolni. Ennek a gyakorlati módszere pedig az, hogy a Szentírásból igyekszik levezetni, hogy Isten valójában nem is tiltja a homoszexualitás minden formáját, és akik ez ellen vannak, nem értik jól az Írások szellemét. Ebből pedig az következik, hogy teljesen biblikus lehet egy újjászületett, Jézusban hívő keresztény élete, aki aktívan gyakorolja a homoszexuális vágyait, természetesen egy életen át tartó monogám kapcsolatban.

 

  1. Pro és kontra teológiai érvek

Amikor egy keresztény vezető a homoszexualitást bűnnek ítéli, nagyon hamar ellenségeket szerezhet magának. Gyakran homofóbnak és kegyetlennek tartják a megnyilvánulásáért, mintha rettegne a homoszexuálisoktól, vagy valami gonosz belső motiváció hajtaná arra, hogy bántsa a meleg és leszbikus embereket. Fontos azonban leszögezni, hogy itt egy lelkipásztor a feszültség feloldásának a fent említett c. és d. lehetősége közötti határmezsgyén áll, és valamelyik oldal felé döntenie kell. Egy lelkiismeretes hívő ember és/vagy vezető döntését ebben a kérdésben elsősorban és legfőbb tekintélyként a Szentírás kell, hogy meghatározza. A Bibliában 6 különböző helyen van szó konkrétan az azonos nemű emberek között létesülő szexuális kapcsolatról, és többnyire ezeknek az igéknek az „újraértelmezésén” keresztül igyekeznek a homoszexualitás kereszténységen belüli pártolói megvédeni álláspontjukat. Az igehelyek és érvek a következők:

  1. 1Móz 19-ben Isten elpusztítja Sodomát és Gomorát a bűneik miatt. – Ez nem kizárólag a Lóthoz érkező vendégeken homoszexuális jellegű erőszakot elkövetni vágyó sodomai férfiak tette miatt van, hanem a város totális Isten elleni lázadása miatt.

Ezzel az érvvel írásmagyarázati szempontból teljes mértékben egyet lehet érteni. Itt ugyanis Sodoma férfiai nem valószínű, hogy hétköznapi életükben homoszexuális életvitelt folytattak, inkább arról az ókori (és valljuk be igen gonosz) szokásról van szó, hogy a város férfiai az erőbeni fölényüket bemutatva a településre érkező vendég férfiakat brutális módon megerőszakolták. Ezért ezzel az igerésszel valóban nem érdemes a homoszexuális életmód ellen érvelni.

  1. 3Móz 18,22 „Férfiúval ne hálj úgy, amint asszonnyal hálnak. Utálatosság az.” és 3Móz 20,13 „Ha valaki férfival hál úgy, ahogy asszonnyal hálnak utálatosságot követtek el mindketten. Halállal lakoljanak, vérük rajtuk. – Itt e két igeverssel szemben megfogalmazott kritika ketté ágazik. A liberális teológiai szemlélet képviselői szerint (pl.: Birtalan Balázs, 2004[4]) Mózes harmadik könyvét 4 különböző forrásból állították össze, és végső formájának keletkezési ideje alapvetően a babiloni fogság utánra teendő. Ebből következik, hogy ezeket az igeverseket azért írták le, hogy az izraeli identitást védjék, a zsidók által jól ismert babiloni mintájú férfiprostitúcióval szemben. Mindemellett pedig ezek a törvények a leszbikusságot nem tiltják, mivel akkoriban a nők a férfiak vagyontárgyai voltak, ezért a két igeszakasz arról szól, hogy férfi ne igázzon le férfit vagyontárgyként, mert ez nem tesz jót az izraeli nemzet megmaradásának. Ebben az álláspontban még egy fontos ellenérv lehet, hogy csak „úgy” nem szabad hálni férfinak férfival, mint az asszonnyal lehet, vagyis az akkori higiéniai körülmények között fertőzést okozó anális szexet tiltja ez a törvény. A Bibliát kevésbé liberális alapokon értelmezők kritikája (pl.: mozaikközösség.hu[5]) ezekkel a részekkel az, hogy itt a férfiúval hálás csak rituális tisztátalanságot eredményez, és az a szó, amit „utálatosnak” vagy „förtelmesnek” fordítanak, is csak ilyen rituális tisztátalanságra vonatkozik. Ebből pedig világosan következik, hogy az újszövetségi hívőkre ezek a törvények nem vonatkoznak a jeruzsálemi zsinat határozata szerint (Apcsel 15,1-21).

Birtalan Balázs írásának alapvető szemlélete, hogy a „Biblia fundamentalista értelmezése” pusztító erővel bír, hiszen ma már tudománytalan azt gondolni, hogy Mózes írta Mózes 5 könyvét, vagy Jézus búcsúbeszéde János evangéliumában tényleg el is hangzott. Sőt, véleménye szerint a Bibliát szó szerint értelmezni bálványimádás, a teljes Írás egyben látva viszont Istentől sugalmazott. Ez az álláspont azért totálisan önellentmondásos, mert azt állítja, hogy Isten a babiloni fogság után zsidó írástudóknak „sugalmazza”, hogy írják meg Mózes öt könyvét, utána pedig hazudják azt, hogy Mózes írta. Hasonlóképpen, Isten János apostolnak egy nagyon tanulságos és építő történetet sugalmaz Kr. u. 90 környékén Jézusról, és aztán arra a hazugságra kényszeríti az apostolt, hogy a „sugalmazott” történetet állítsa be úgy, mintha az Jézussal valóban megtörtént volna, és ő maga ennek tanúja lett volna. Ha a liberális teológia írásmagyarázati elveivel él valaki következetesen, akkor annak végpontja nem a Biblia „isteni sugalmazásának” megerősítése, hanem Isten létezésében való kételkedés, méghozzá modern tudományos alapokon. E bejegyzés keretében nem térhetünk ki a Mózes 5 könyvének tradicionális értelmezését és hitelességét felvonultató tudományos érvekre, de azt mindenképp fontos megemlíteni, hogy a könyvek késői keletkezésének elméletét hívő teológusok sem tudományos sem etikai[6] alapon  nem fogadják el. Ebből pedig következik, hogy a homoszexuális megnyilvánulás babiloni vallási prostitúcióra való alkalmazása a Biblia hitelességét elfogadók számára tévút[7].

A másik gyakran hangoztatott ellenérv, miszerint ezek az igék lényege, hogy a férfiak szexuális közeledéssel (vagy inkább házassággal) ne tegyenek „vagyontárggyá” más férfiakat, hanem csak nőket, hiszen így nő majd a zsidó nemzet, pontosan a saját korabeli társadalmi kontextusa miatt aggályos. Ebben a korban valóban a nők helyzete a férfiak tekintélye alá vettetés volt Izraelben, ami azt jelentette, hogy a fiatal lány addig az apja tekintélye alatt volt, amíg a férj ezt a „fennhatóságot” át nem vette. Ebből következik, hogy azért nem ír Mózes a leszbikusságról, mert egy ilyen társadalmi struktúrában sokkal valószínűtlenebb volt, hogy két nő megkíséreljen szexuális kapcsolatot tartani egymással. A férfiaknál viszont (akár a sodomai esetet is számba véve) sokkal szabadabban megvolt az esély arra, hogy akár erőfitogtatásból vagy más okból felnőtt férfiak más férfiakkal kerüljenek ilyen kapcsolatba. Tehát erre az igére hivatkozva azt állítani, hogy ha Istennek alapvetően nem tetszene az azonos neműek között létrejövő bármilyen (akár monogám, szerelmen alapuló) szexuális kapcsolat, akkor itt a leszbikusságra is kitért volna, véleményem szerint nem bizonyító erejű.

A harmadik ellenérv, miszerint Isten csak azt tiltotta meg, hogy két férfi „úgy” háljon egymással, mint a nőkkel szoktak, ezzel utalva az anális szex tiltására és minden más megengedésére, ellentmond a saját kijelentési logikájának. Ha ugyanis Isten csak meg akarta őrizni a szeretkező férfi párokat attól, hogy a „sivatagi éghajlaton” komoly fertőzéseket okozzanak egymásnak, akkor a házasokkal miért olyan kegyetlen, hogy náluk nem tiltja az anális szexet? Azért, mert Isten szemében ezek erkölcsi kérdések, és a szövegkörnyezet is egyértelműen ezt támasztja alá. Ha következetesek akarnánk lenni ennél a résznél a „csak rituális, és fertőzéssel kapcsolatos veszély” elmélethez, akkor azt állíthatnánk, hogy ma már teljesen természetes, ha egy ember egy állattal közösül (1Móz 18,22-23 – következő igeversek), ha odafigyelnek arra, hogy óvszert használjanak, és minden higiénikusan történjen.

Az utolsó – és a Biblia ortodox értelmezését követő emberek számára legerősebbnek tűnő – érv az, hogy  az említett igeversek az ószövetségi istentisztelethez kellő rituális tisztaság megőrzése miatt írattak meg, és teljes mértékben egy kalap alá esnek az étkezési és egyéb tisztátalansági törvényekkel. Ebből az következne, hogy két férfi szexuális együttlétének tiltása olyan ószövetségi törvény, ami már az Újszövetségben nem létezik. Ha azonban végigolvassuk Mózes harmadik könyvének 18. fejezetét, akkor világosan látható, hogy Mózes kifejti, hogy mit ért Isten paráznaság alatt. Először felsorol minden családon belüli vérfertőző szexuális kapcsolatot, melyről a modern tudomány eredményeiből tudjuk, hogy azért káros, mert ha gyermekek születnek, azok nagyon nagy valószínűséggel halmozott genetikai hibákat örökölnek, és így megnyomorodnak teljes életükre (3Móz 18,6-14). Ezután Mózes rátér a családon belüli erkölcstelenségekre, amikor nem vérrokonnal kerül az ember szexuális kapcsolatba, hanem egy vérrokonának házastársával (3Móz 18,15-17). Ez egy olyan örökérvényű erkölcsi rendelkezés, amiről Pál apostol is megerősíti, hogy a gyülekezetben ilyen kapcsolat nem lehetséges (1Kor 5,1-5). Ezután a 18. versben megtiltja a poligámiának azt a formáját, ahol két lánytestvér egy férfi felesége lesz. A 19. vers megtiltja a menstruáció idejére a szexuális életet, majd a 20. versben Mózes megtiltja a másik ember feleségével való közösülést, azért, mert ezzel az ember megfertőzteti magát. Az eddigiekből világosan láthatjuk, hogy a rituális tisztátalanság és az Isten előtti erkölcsi felelősség együtt van jelen a tilalmakban. És habár az újszövetségi gyülekezet álláspontját nem ismerjük a menstruáló feleséggel kapcsolatos szexuális kérdésekről, azt tudjuk, hogy mind a szűk családon belüli „párválasztás”, mind a más feleségéhez való közeledés egyértelműen Isten előtti bűnnek számított.

A fejezet további verseiben az erkölcsi vétségek tovább fokozódnak (3Móz 18,21-23). Az első Istent megszentségtelenítő bűn, amikor szülők a gyermekeiket (alapvetően kisbabákat) elégettek a Molok nevű istennek áldozatul – ez talán nem szorul magyarázatra, hogy csak rituális kérdés-e. A második a férfiúval hálás úgy, mint asszonnyal, ami Isten szemében utálatosság. A harmadik bűn pedig az állatokkal való közösülés kezdeményezése akár férfi, akár nő részéről. A folytatás pedig így szól (3Móz 18,24-30):

Egyikkel se fertőztessétek meg magatokat ezek közül. Mert mindezekkel ama pogányok fertőztették meg magukat, akiket kiűzök előletek. Fertőzötté lett az a föld, de számon kérem a gonoszságát, és kiokádja az a föld a lakosait. Tartsátok meg tehát rendeléseimet és végzéseimet, és ez utálatosságok közül semmit se cselekedjetek, se a bennszülött, se a közöttetek tartózkodó jövevény. Mert mindezeket az utálatosságokat megcselekedték annak a földnek lakosai, amely előttetek van, és förtelmessé lett az a föld. Hogy ki ne okádjon titeket az a föld, ha megfertőztetitek, amint kiokádja azt a népet, amely előttetek van. Mert aki csak egyet is megcselekszik ezekből az utálatosságokból, azt mind ki kell irtani népe közül. Tartsátok meg azért mindazt, amit rendeltem, hogy egyet se kövessetek el azokból az utálatos szokásokból, amelyeket elkövettek tielőttetek, és meg ne fertőztessétek magatokat azokkal. Én, az ÚR vagyok a ti Istenetek.”

Isten világosan kijelenti, hogy a fent felsorolt bűnök Isten elleni lázadásról szólnak, és nem „csak” rituális tisztátalanságról. Isten ítélettel sújtotta azokat a kánaáni népeket, melyek ezeket az utálatosságokat cselekedték, így azt feltételezni, hogy itt csak egészségügyi dolgokról van szó, tévedés. A fent említett, Matthew Vines által megfogalmazott állítás szerint a héber „tóévá” (utálatosság) szót az Ószövetség alapvetően a izraeli és pogány népek közötti kulturális választóvonalak tisztázására használja, és nagyon széles spektrumú a szó jelentéstartalma. A valóság ezzel szemben az, hogy a szó 112 ószövetségi előfordulását megvizsgálva 101 esetben Isten az Ő ellene elkövetett erkölcsi bűnt (bálványimádás, kapzsiság, paráznaság, erőszakos elnyomás…stb.) tartja „utálatosságnak” és a maradék 11 esetben jelenik meg étkezési tilalom vagy olyan eset, amikor egyik nép valamiért utálja a másikat. Természetesen ezeknél a statisztikáknál erősebb magyarázó erővel bír az a szövegkörnyezet, ami mind a 3Móz 18-ban, mind a 20-ban található, ahol férfiak férfival hálása az Isten ellen elkövetett bűnök felsorolásánál jelenik meg a paráznaság témakörében, és mindemellett csak a 20. fejezetben szól egy igevers a „tisztátalan” állatok megevéséről. Vines szerint az apostolok jeruzsálemi zsinatának határozata, a mózesi törvény kulturális-rituális előírásait a keresztények hitében nem tette kötelezővé, ami igaz is. De az Apcsel 15,29-ben láthatjuk, hogy négy dolgot az apostolok és a Szentlélek kötelezőnek tartott a nem zsidó származású keresztények életében: tartózkodni „a bálványáldozati hústól, a vértől, a fulladt állattól és a paráznaságtól.” Ezek a rendelkezések pedig mind Mózes 5 könyvéből származnak, így irreális azt gondolni, hogy az azonos neműek bármilyen szexuális kapcsolatát az apostolok a Tóra alapján nem tartották paráznaságnak.

  1. Róma 1,19-27 „Mert Isten haragja a mennyből megnyilvánul az emberek minden hitetlensége és hamissága ellen, akik az igazságot hamissággal feltartóztatják, hiszen ami Istenből megismerhető, nyilvánvaló előttük, mert Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Mert ami benne láthatatlan, tudniillik az ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva alkotásaiból megérthető és meglátható. Nincs tehát mentség számukra, mert bár Istent megismerték, mégsem dicsőítették Istenként, és hálát sem adtak neki, hanem gondolkozásuk hiábavalóvá lett, és értetlen szívük megsötétedett. Magukat bölcseknek vallva balgává lettek, és az örökkévaló Isten dicsőségét felcserélték mulandó emberek, madarak, négylábúak és csúszómászók képmásával. Isten azért szívük vágya szerinti tisztátalanságra adta őket, hogy egymás testét megbecstelenítsék, mint akik Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a Teremtő helyett, aki mindörökké áldott. Ámen. Isten azért gyalázatos szenvedélyekre adta őket, mert asszonyaik is felcserélték a természetes élést természetellenessel, ugyanígy a férfiak is elhagyták az asszonnyal való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fajtalankodtak, de el is veszik tévelygésük méltó jutalmát önmagukban.” – Pál apostol homoszexualitást elítélő kijelentéseivel szemben három kritikát szoktak megfogalmazni a keresztények közötti homoszexualitást elfogadtatni kívánók. Az első, hogy a Római levél az evangéliumról és megigazulásról szól, és Pál itt csak egy-két aktuális társadalmi példát hoz, de nincs igazán koherens szexuáletikai mondanivalója. A második érv, hogy az apostol ebben az igében a kicsapongó és istentelen ókori pogányság telhetetlenségből fakadó homoszexualitását bírálja, de ő egyáltalán nem találkozhatott az egy életen át tartó, hűséges azonos nemű párok kapcsolatának lehetőségével. A harmadik érv pedig a mondat megfogalmazásából jön a 26. versben, miszerint itt arról van szó, hogy heteroszexuális nők és férfiak cserélték fel a természetes szexuális irányultságukat, és ez valóban bűn, azonban a homoszexuálisak természetes irányultsága alapvetően az azonos nem felé irányul, ezért ők nem cseréltek fel semmit.

Az az érv, miszerint Pál apostol a Római levélben nem egy keresztény szexuáletikai értekezést írt, hanem az emberiség bukását és megváltását írja le, valóban igaz. Azt azonban vegyük észre, hogy két azonos nemű ember egymás felé irányuló szexuális „felgerjedése” az apostol szemében csak az egyik jele annak, hogy az istentelen, bálványimádó életet választották. A fejezet utolsó két versében Pál további következményeket is felsorol, mint a gonoszság, kapzsiság, irigység, gyilkosság, stb. Az utóbbi bűnöket a homoszexualitást keresztényként pártolók is bűnöknek tartják, de akkor miért kell különválasztani a különböző bűnöket?

A második érv szerint azért kell különválasztani a bűnöket, mert itt az apostol csak a kicsapongás céljából fenntartott homoszexuális kapcsolatról van szó, de az azonos neműek hűséges házassági kapcsolata ismeretlen fogalom volt az ókorban. A fő probléma ezzel az érvvel többek között[8] statisztikai természetű. Ha egyszerre állítjuk azt, hogy az Újszövetség szerzői nem ismerték még a született homoszexuális irányultság jelenségét (bár ha hiszünk Jézus és a Szentlélek mindent tudó istenségében, ezt elég nehéz állítani), de átlagosan az emberi társadalmakban a született homoszexuálisok aránya 5-7%, akkor feloldhatatlan ellentmondáshoz jutunk Isten jellemével kapcsolatban. Lehetetlennek tűnik azt feltételezni, hogy az ősgyülekezet két kontinensen átívelő, több ezer főt számláló közösségében nem volt születésétől fogva homoszexuális irányultságú ember. Viszont ha az apostolok nem ismerték ezt a jelenséget, akkor ha egy hívő testvér őszintén elmondta, hogy bármennyit imádkozott, még mindig a saját neméhez vonzódik, akkor kénytelenek voltak azt mondani neki, hogy ez bűn Isten előtt, szóval bármit érez is, ne gyakorolja. Azt mind a Bibliából, mind az ókeresztény irodalomból látjuk, hogy nem voltak meleg és leszbikus házasságok a korai egyházban. Ebből viszont az következik, hogy Isten személyesen kegyetlen volt azokkal az emberekkel, akik ilyen hajlamokkal születtek. Miért nem kapott sem Pál, sem Péter, sem János olyan kinyilatkoztatást a Szentlélektől, hogy Isten szeretetéből kiindulva a születésüktől homoszexuális irányultságú embereknek engedjék a házasságban élést? Jézus Krisztus miért nem volt érzékeny a társadalom 5-7%-át kitevő embercsoportra, miközben a nőkre, özvegyekre, árvákra és kis gyermekekre különös kegyelemmel figyelt oda? Az Újszövetség tele van a keresztény házasságról szóló tanításokkal, mégis itt kizárólag egy férfi és egy nő közötti szövetségről van mindig szó. Ennek az érvelésnek az egyenes következménye csak az lehet, hogy vagy Isten nem tud mindent, ezért Ő sem ismerte a szexuális irányultság fogalmát, vagy pedig pontosan ismerte az Úr ezeket az embereket, de arra kényszerítette az apostolokat, hogy „kegyelmesebb kijelentés híján” a természetes vágyaik egész életen át  tartó elnyomására késztessék a meleg vagy leszbikus keresztény embereket.

A harmadik ellenérv összefügg a másodikkal, így nem kívánom hosszan tárgyalni. Itt arról van szó, hogy Pál apostol csak a heteroszexuálisnak teremtett emberek homoszexuális kapcsolatát tartja bűnnek, de a homoszexuálisnak teremtett emberek kapcsolata nem bűn az újszövetségi kijelentés fényében. Itt is vegyük észre, hogy az ellenérv megfogalmazói azt állítják, hogy Pál apostol nem ismerte a teremtett homoszexuális irányultság fogalmát, viszont ha ez igaz, akkor tulajdonképpen nem is értette Pál itt, hogy miről beszél. Ez az érv így tehát egy nagyon fontos írásmagyarázati alapelv durva megsértése. Ugyanis ha Pál apostol eredeti üzenete a Római levél eredeti címzettjeihez nem tartalmazhatja a teremtett homoszexuális irányultság fogalmát (mivel nem ismerték ezt egyáltalán), akkor hogyan magyarázhatjuk bele utólag ebbe az igeszakaszba, hogy itt Pál csak a teremtett heteroszexuálisokra gondol? És itt is újra felmerül az egyháztörténeti kérdés: miért nem rendelkeztek az apostolok a gyülekezetekben a meleg és leszbikus párok házasságkötésével kapcsolatban? Hiszen a homoszexuálisnak teremtett emberek ott éltek közöttük.

 

  1. 1Kor 6,9-10 „Vagy nem tudjátok, hogy az igazságtalanok nem fogják örökölni Isten országát? Ne tévelyegjetek! Mert sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalankodók, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem szitkozódók, sem rablók nem fogják örökölni Isten országát.” – 1Tim 1,8-11 „Tudjuk pedig, hogy a törvény jó, ha valaki törvényszerűen él vele. És tudja, hogy a törvényt nem az igazért rendelték, hanem a törvényszegőkért és engedetlenekért, az istentelenekért és bűnösökért, a szentségtelenekért és a latrokért, az apagyilkosokért és anyagyilkosokért, az emberölőkért, a paráznákért, fajtalanokért, emberrablókért, hazugokért, hamisan esküvőkért és ami csak ellenkezik az egészséges tanítással az áldott Isten dicsőségének evangéliuma szerint, amelyet rám bízott.” – Pál két levelének a bűnlistáiban megjelenik két kifejezés, melyet sok bibliafordító időnként pontatlanul a homoszexuálisokra értelmezett. Az első ilyen a „malakosz” (bujálkodó) kifejezés, ami alapvetően puhát, átvitt értelemben gyenge jellemű, simulékony ember jelent (csak az elfogult fordítások szerint: nőies férfit). Ezt a kifejezést sokszor azért fordították homoszexuálisra, mert a „női szerepet” eljátszó férfi sztereotíp ideájával kötötték össze a fordítók. A második kifejezés az „arszenokoitész” (fajtalankodó), melynek alapjelentése a „férfival fekvő férfi”, és ezt a szót Pál apostolnál látjuk először a görögben. A keresztények közötti homoszexualitást pártolók legfőbb ellenérve ezzel szemben, hogy ez a szó a bálványimádó vallási férfiprostitúciót jelenti, illetve a két igerész bűnlistájában elfoglalt helye alapján arra lehet következtetni, hogy itt egy kizsákmányoló férfi-férfi kapcsolatról van szó. Fő ellenérv itt még, hogy az Ószövetséghez hasonlóan a leszbikus kapcsolat nem jelenik meg. Vagyis ezek az igék nem tilthatják a hűségen és szereteten alapuló házasságot az azonos neműek között.

A „malakosz” szóval kapcsolatos ellenérv véleményem szerinte elfogadható teljes mértékben. Ez a szó még kétszer fordul elő az Újszövetségben, amikor Jézus Keresztelő Jánossal kapcsolatban „puha ruhákba öltözött” emberekről beszél. A puha szó itt általánosságban jelentheti az erkölcsi értelemben határozatlan, megalkuvó hozzáállást, ahogyan a Jelenések könyvének végső bűnlistájában megjelenik, hogy a „gyávák” sem fogják örökölni Isten országát, akik nem mernek kiállni Isten igazsága mellett (Jel 21,8). Az „arszenokoitész” szóval azonban más a helyzet. Az tényleg látható, hogy a szó „fajtalansággal” való magyar visszaadása egyrészt pontatlan, másrész napjaink magyar emberei sem tudják már e kifejezés pontos tartalmát, sőt a gyerekek szexuális molesztálása juthat eszünkbe róla inkább. A szó csak a két említett páli igerészben található meg, így csak két támpontunk lehet az értelmezésben. A gyengébb támpont, hogy a felsorolásban mindkét esetben a szó a paráznaság és házasságtörés után következik, ez azonban nem magyarázza kétséget kizáróan, hogy paráznaság típusú általános bűnről van szó. A szó jelenése viszont egy görög szóösszetétel. Az első fele az „arszén” szó, ami mindenhol férfit vagy fiút jelent az Újszövetségben. A második fele pedig a „koité” kifejezés, ami ágyat jelent, de három alkalommal használja az Újszövetség a házastársi ágyra és fogantatásra utalva (Róma 9,10; Róma 13,13; Zsid 13,4). A jelentését tehát alapvetően a „férfi férfivel közösül” fordulattal lehet rekonstruálni, ugyanis nem igazán lenne érthető, hogy Pál apostol két férfi egymás mellett szundikálását miért tartaná bűnnek. Az ellenérveket megfogalmazók ezzel egyetértenek, azonban azt állítják, hogy ez csak egy kizsákmányoló kapcsolatra utalhat, mivel a szó után vagy az emberrablás, vagy a tolvajlás van. Természetesen ez nem lehet bizonyító érv arra, hogy Pál itt alapvetően szabad akaratból elkövetett homoszexuális aktusra biztosan nem utal. A másik kapcsolódó ellenérv, hogy miért nincs szó itt a leszbikus életvitelről? Erre a válasz két szempontból is egyértelmű. Egyrészt a két felsorolt bűnlistáról világosan látszik, hogy a teljesség igénye nélkül készült, viszont pont a Római levél 1. részéből tudjuk, hogy a leszbikus életvitelt Pál pontosan ugyanúgy bűnnek tartja, mint a meleg életmódot. Ezért az olvasók nyugodtan beleérthették mindkét homoszexuális kapcsolatot az „arszenokoitész” szóba. Másrészt az újszövetségi gyülekezetek is egy patriarchális társadalomban éltek, így a nőkkel kapcsolatos jogi hozzáállás azonos volt az ószövetségi időkhöz. Ebből következik, hogy egy nő vagy az apa fennhatósága alatt volt férjre várva vagy szüzességet fogadva, vagy a férj fennhatósága alatt. Ebből következik, hogy a leszbikus kapcsolatra való jog gondolata egyáltalán nem merült fel, maximum olyan „független” nők esetében, akiknek gazdag és befolyásos férjeik voltak. De az ő esetükben is ez a dolog már házasságon kívüli paráznaságnak számított volna keresztény gyülekezeten belül.

Összességében elmondható, hogy a keresztény emberek közötti homoszexuális kapcsolatot propagálók gyakori hivatkozási alapja az, hogy azért kezelik a „bigott, fundamentalista” lelkipásztorok bűnnek a meleg vagy leszbikus kapcsolatot, mert nem ismerik elég tudományos alapossággal a Bibliát, és csak kontextusukból ragadnak ki igéket. Ezzel szemben világosan látható, hogy ha komolyan vesszük a reformátorok által lefektetett protestáns írásmagyarázati alapokat, vizsgáljuk a kontextust és az eredeti címzetteknek szóló eredeti üzenetet, akkor teljesen világos, és a teljes Szentíráson végigvonul, hogy Isten az azonos nemű emberek közötti, bármilyen indíttatásból is fakadó szexuális aktust paráznaságnak vagy ha legalább az egyik fél házas, házasságtörésnek tekinti.

 

  1. Miért vannak különösen nehéz helyzetben a keresztény vezetők/lelkipásztorok?

Napjainkban már tengernyi irodalma van annak, hogy keresztény közösségek és vezetők milyen bántalmakat és sebeket okoznak homoszexuális emberek számára. Szó van arról, hogy a melegek és leszbikusok nem élhetik meg emberi méltóságukat keresztény közösségekben. Ezeknek a vádaknak egy része mindenképpen igaz, és a bejegyzés végén ezekre is reflektálni fogok. Azonban szeretnék röviden kitérni arra, hogy keresztény vezetők és lelkipásztorok milyen nyomást élhetnek/élnek meg a téma kapcsán.

Egy ilyen beszélgetésben vagy vitában a lelkipásztorra érzelmi és erkölcsi nyomás nehezedik. Ha ugyanis az érvelésed konklúziója, hogy bűnnek tartod a meleg vagy leszbikus kapcsolatot, akkor néhány megbélyegző és elítélő címke rád kerül. Először is homofób vagy, vagyis félsz a „másságtól”, és ez a félelem vezérel abba, hogy a kényelmes, heteroszexuális életedből a homoszexuális emberek létezését és gondjait kiiktasd. Te könnyen vagy boldog, de egy felesleges benned lappangó félelem miatt más embereket bántasz. Másodszor kegyetlen is vagy, ugyanis nem veszed észre, hogy Isten szereti a homoszexuális embereket, és egy boldog életet akar nekik adni, te pedig arra kárhoztatod őket, hogy örök cölibátust fogadjanak, pedig Isten párral akarja megajándékozni őket. Harmadszor tudatlan is vagy, ugyanis sok éves teológiai képzésed és bibliaismereted olyan tudománytalan, logikátlan és érzelmi alapú kegyességhez vezetett, ami a Szentírás teljesen helytelen értelmezéséhez vezetett téged. Negyedszer nem tanultál a történelemből, amikor egyes igeversekre hivatkozva háborúkat indítottak, emberek szenvedtek és ezek az elnyomók pontosan olyan makacsak voltak az igazukkal kapcsolatban, mint most te. És végül rosszul képviseled Istent, mivel a teremtett homoszexuális ember Őhozzá akar jönni, és mindenben követni Jézust, te viszont kizárod Isten kegyelméből és az üdvösségből. Mindezek után pedig igencsak nehéz jó lelkiismerettel bármi olyan dolgot felvállalni, ami nem azt erősíti meg, hogy a homoszexuális pároknak joguk van keresztényként házasságot kötni.

Az egyháztörténelem tanúsága szerint keresztény vezetők, az apostolok, a mártír egyházatyák, a reformáció előfutárai és létrehozói, valamint az összes újkori misszionárius és evangéliumot hirdető lelkipásztor az életüket adták volna (és néhányan adták is) azért, hogy a Szentírás általuk megismert, jó lelkiismerettel vállalható igazságaihoz ragaszkodjanak. Amikor egy a Bibliát az életében elsődleges tekintélynek tartó lelkipásztortól azt várják, hogy változtasson azon az állásponton, amit elődei a homoszexualitással kapcsolatban vallottak, akkor az Ő emberi méltóságában és szabad vallásgyakorlásában is meggyalázzák. Csak erről ritkábban fogalmazódik meg vezércikk a médiában. Mi nem tartunk felvonulást, hogy kijelentsük: kitartunk Isten Igéjének ortodox és eredeti értelmezése mellett. De a Szentírás üzenetével kapcsolatos szakszerű és ma is aktuális teológiai ismeretünk és az Istennel való tiszta szívű és jó lelkiismeretű kapcsolatunk nem engedi meg, hogy homoszexuális pároknak engedjük a házassági kapcsolat gyakorlását. Ugyanis a Szentírás általunk vallott értelmezése szerint ezzel folyamatos Isten elleni lázadásba segítenénk őket, és végső soron kizárnánk homoszexuális vágyakkal küzdő szeretett embertársainkat abból az üdvösségből és Istennel való kapcsolatból, melyet megváltók Jézus Krisztus készített el nekik és nekünk. Természetesen a melegházasságnál vannak sokkal nagyobb kárt okozó bűnök (hazugság, gyalázkodás, gyilkosság, válások és otthagyott családok sorozatát generáló parázna életmód), viszont ezeknél a bűnöknél a nem keresztények kevésbé akarják meggyőzni a keresztényeket, hogy ezek nem is rossz dolgok. Az Újszövetség világosan kijelenti (Mt 5,29-30; Róma 8,13; 1Kor 6,9-11), hogy a megváltott ember belső jellemvonása, hogy a teljes meggyőződésével szemben áll minden dologgal, amit Isten bűnnek nevez. Isten Szentlelkének segítségével harcol minden bűne ellen, és amikor elbukik, akkor feláll és folytatja a harcot tovább. Ezért teljességgel lehetetlen, hogy egy bibliai bűnnel kapcsolatban ne küzdelmet, hanem az életünkbe való befogadást javasoljunk bárkinek.

 

  1. Hogyan állhat egy keresztény egészségesen a homoszexualitás kérdéséhez a társadalomban és egyházban?
  2. Tiszteljük homoszexuális irányultsággal rendelkező embertársainkat, mert mi pontosan ugyanolyan bűnös emberek vagyunk, mint ők.
  3. Ne szóljunk bele olyan homoszexuális életmódot folytató embertársaink életébe, akik nem kívánnak kereszténnyé válni.

a, Ebbe beletartozik, hogy nem diszkriminálhatjuk őket munkahelyekről vagy a társadalmi élet bármely más területéről (beleértve a gyülekezetet is[9]) az életmódjuk miatt.

b, Isten nem arra hív minket, hogy a nem hívők közötti meleg házasság jogi elfogadása ellen küzdjünk.

c, Ne becsméreljük és alázzuk meg őket szavakkal vagy tettekkel, hiszen ők is Isten képmására lettek teremtve.

  1. Értsük meg alaposan a homoszexuális irányultságú emberek problémáinak pontos részleteit.

a, Elfogadhatjuk azt, hogy az emberek kb. 5-7%-a erős vonzódást érez a vele azonos nemű emberek iránt, és ez a vonzalom az ellenkező nemmel szemben jóval alacsonyabb. Ebből következik, hogy a „homoszexualitás törvényi engedélyezésével az emberiség kihalna” típusú érvek teljesen alaptalanok.

b, Azt azonban a Szentírás alapján nem fogadhatjuk el, hogy ez a vonzalom Isten eredeti teremtési rendjébe illeszkedik, és nem Ádám bukásának következménye. Ezek a vágyak a hazugsághoz, erőszakossághoz és heteroszexuális paráznasághoz hasonlóan egyenlőtlenül oszlanak el az emberi társadalmakban, erre is lehetne statisztikát gyártani.

c, Fontos látni, hogy a tudomány (genetika, pszichológia, szociálpszichológia) mai állása szerint a homoszexuális hajlam komplex okok együttese[10]. Egy kutató sem állítja azt, hogy adott gén vagy géncsoport által determinált lenne az azonos neműek felé tapasztalt vonzalom. Inkább a bizonyos szintű testi hajlam mellett ható, társadalmi és pszichológiai hatások együtteséről beszélhetünk. Ebből következik, hogy a szexuális irányultságáért az ember felelősséggel tartozik és bármi is alakította ki neki, igyekezhet tenni ellene. És nem lehet az „így születtem, nem tudok vele mit csinálni, ezen már változtatni semmilyen módon nem lehet” érveléssel egyetérteni.

d, Az előző pontból következik, hogy az a kijelentés, miszerint a homoszexuális hajlam megváltoztathatatlan, nem felel meg a valóságnak. Keresztény lelki gondozó szolgálatok szakmai tapasztalata alapján elmondható, hogy a megváltozni vágyók motivációjától erősen függ az eredmény, de találkozhatunk olyan emberekkel, akik meg tudtak változni. Természetesen azok, akik meggyőződésre jutnak, hogy Isten őket homoszexuálisnak teremtette a megváltozási arány 0%.

  1. Hisszük, hogy újjászületett hívő embereknél Jézus Krisztus az Ő Szentlelke által megkezdi a megszentelődés egy életen át tartó munkáját.

a, Ebből következik, hogy homoszexuális vágyakkal rendelkező testvéreink számára van lehetőség Isten előtt kedves, boldog és teljes életet élni, még akkor is, ha ez harcokkal és lemondásokkal jár.

b, Isten őszinte és helyreállító szeretetének közvetítését meg kell élnünk gyülekezeteinkben úgy, hogy bárki őszintén elmondhassa, ha az ő életében ilyen kísértések vannak, és anélkül, hogy ez a testvérünk életében megbélyegzéssel vagy a közösségből való kitaszítással járna. Nem szabad a homoszexuális vágyak kiélését nagyobb vagy rosszabb bűnnek tekintenünk, mint bármely másik bibliai bűnt.

c, A megszentelődésbe és újjászületésbe vetett bibliai hitünk alapján határozottan elutasíthatjuk azt a törekvést, miszerint a homoszexuális vágyakkal rendelkező hívők nem követnek el bűnt, ha azonos nemű emberrel párkapcsolatot folytatnak. Ha valaki kereszténynek tartja magát és mindeközben nem fordul szembe a homoszexuális kapcsolat minden formájával, sőt ezt az életmódot kívánja folytatni, akkor bűnével kötelesek vagyunk szembesíteni, és ha nem változtatja meg a gondolkodását, akkor megkérhetjük, hogy távozzon a közösségből addig, amíg ezt a meggyőződést vallja.

d, Bízva a Szentlélek munkájának erejében, a hívők közösségének elkötelezettnek kell lennie abban, hogy Isten kegyelmét és felépítő munkáját az adott személy felé tapintattal és empátiával közvetítsék. Ebből következik, hogy csak azokat bátorítsuk a másik nemmel való szerelmi kapcsolatfelvételre és később házasságkötésre, akiknél egyértelművé válik, hogy korábbi vágyaikat Isten lecsökkentette vagy megszüntette, és valóban tudnak érzelmileg és testileg is kötődni az ellenkező neműekhez. Ebben a folyamatban nem szabad Isten nevében felelőtlenül teljes szabadulást ígérni a homoszexuális vágyaktól és kísértésektől. De abban viszont bátran megerősíthetjük testvéreinket, hogy az Úr mindvégig megtartja őket a vágyaik elleni harcban, és ha közben csatákat veszítenének, akkor is Isten újra fel fogja emelni őket, hogy folytathassák a bűn elleni harcot úgy, ahogy ezt minden más bűnnel kapcsolatban is teszi a hívő ember életében.

 

[1] Az evangéliumnak soha nem voltak gyakorlati következményei a vallásháborúk, keresztes hadjáratok, boszorkányégetések, világi hatalom…stb., amit ugyan az egyház, mint intézmény egyes sötét korszakokban elkövetett, de ez soha nem volt annak elhívása. Így minden nem hívő kritika e rettenetes tettekkel szemben teljesen jogos, azonban nincs köze a Jézus által hirdetett evangéliumhoz.

[2] Itt tágabb értelemben az egész LMBT (Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű) mozgalomról van szó, mely azért küzdött, hogy az ember szabadon és későbbi társadalmi elnyomás- és megbélyegzés-mentesen megélhesse bármilyen szexuális vonzalmát, illetve a transzneműek esetén érzett nemi identitását (akár a született fizikai jegyek ellenére is).

[3] Természetesen akadnak olyan felekezetek, vagy egyes egyházak részegyházai, ahol meleg vagy leszbikus párok házasságát megáldják, ezzel túllépve az ortodox állásponton.

[4] Birtalan Balázs (2004) „Válaszd az életet!” Szempontok a homoszexualitás keresztyén megítéléséhez. Öt Kenyér Keresztény Közösség a Homoszexuálisokért Egyesület.

[5] Matthew Vines: A Biblia és a homoszexualitás. Élőszóban elhangzott előadás. http://www.mozaikkozosseg.org/biblia-homoszexualitas/

[6] Az etikai elutasítás abban áll, hogy Isten hazug lenne, ha úgy adna kinyilatkoztatást magáról, hogy egy több száz évvel később élt szerzőtől azt kérje, hogy az Ő beszédét a régi nagy hívő ember „könyveként” adja ki.

[7] Ebből pedig az is következik, hogy ha valaki nem hisz a Biblia tekintélyében és Istentől ihletettségében, akkor teljesen felesleges igeverseket használnia arra, hogy bizonyítsa a homoszexualitás legitimitását Isten előtt.

[8] Itt megemlíthetjük, hogy Platón: A lakomában c. írásában van szó homoszexuálisnak született emberről, ezért nem igazán lehet azt állítani, hogy ismeretlen volt a fogalom.

[9] Az Istent nyitottan kereső, Jézust megismerni vágyó, de még nem újjászületett meleg és leszbikus embereket kitiltani a gyülekezetből nem szabad. Természetesen az nekik is el kell fogadniuk, hogy mi megtért emberekként szeretjük őket, de küzdünk az általuk élt (ha homoszexuális párkapcsolatban is vannak) életforma ellen. Ha megvallják hitüket Jézus Krisztusban, akkor ezt a küzdelmet természetesen nekik is folytatniuk kell, de Isten Lelke ezt ki is munkálja bennük.

[10] Bővebben erről a kérdésről: http://index.hu/tudomany/2012/09/29/homoszexualitas_ndash_genek_vagy_neveles/

http://hvg.hu/itthon/20151109_Mitol_meleg__Celkuzelben_a_massag_geneti

Baji Péter

Baji Péter

Baji Péter (1988–) ifjúsági lelkipásztor,
bibliai tudományok (BA) - Logos Hungary Keresztény Főiskola
PhD földtudományok, társadalomföldrajz - ELTE Földtudományi Doktori Iskola
Baji Péter

Latest posts by Baji Péter (see all)

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.