Nem sokan voltatok bölcsek
jan 22, 2018 Apologetika Nincs hozzászólás

James N. Anderson Not Many Were Wise című cikkének fordítása.1

Időről időre megjelenik egy tudományos tanulmány, ami a vallásosság és az intelligencia közötti fordított arányosságot próbálja kimutatni — tehát azt, hogy minél okosabb valaki, annál valószínűtlenebb, hogy vallásos is legyen. A legújabb próbálkozás egy ilyen tanulmányokból készített metaanalízis2, ami megerősíti a mostanra már ismerős történetet. Nem meglepően az ateista tábor hangos üdvrivalgással fogadja, akárhányszor egy ehhez hasonló hír megjelenik. A gyanúsítás rendszerint arra vonatkozik, miszerint ezek a tanulmányok arra szolgáltatnak bizonyítékot, hogy a vallásos meggyőződések hamisak vagy észszerűtlenek. Minél intelligensebb valaki, az érvelés szerint, annál jobb esélyei vannak arra, hogy rájöjjön a helyes válaszokra — és a legintelligensebb emberek válaszai nem vallásosak!

Zavarniuk kéne a keresztényeket ezeknek a tanulmányoknak? Tegyük fel az érvelés kedvéért, hogy ezek a kutatások megbízható adatokon alapszanak, és hogy valóban van kapcsolat az intelligencia és a vallástalanság között. Vajon bizonyítják ezek a tanulmányok, hogy a keresztény meggyőződések episztemikusan gyengék3? Számos okból sem.

1. Ha az intelligencia általánosságban kapcsolható az igaz meggyőződések birtoklásához, akkor arra kéne számítanunk, hogy az intelligens emberek meggyőződéseiben széles körű egyetértést tapasztalhatunk. Ez valóban így lehet nem vitatott ténykérdésekben (amelyeket „közismert dolgoknak” nevezünk), azonban nem igaz, ha vitatott témákról van szó. Széles körű véleménykülönbségeket találunk jelentős vitás kérdésekben a magas intelligenciahányadossal rendelkező emberek között.

2. Minél intelligensebb valaki, annál jobb képessége van a racionalizálásra: arra, hogy állítólagos érveket hozzon föl arra, hogy miért hisz egyes dolgokban, amiket valójában más (nem racionális) alapokon fogad el, és hogy meggyőzze magát (és másokat), hogy ezeket a meggyőződéseit valóban ezen érvek alapján fogadja el. Az ész soha nem működik az akarattól vagy az érzelmektől függetlenül. Ezért valakinek az „intelligenciája” éppen olyan hatékonyan képes az igazság keresésével szemben működni, különösen, ha ez az igazság nem kívánatos. Az éles ész olyan, mint egy éles kés: használható jóra és rosszra is, a használója indíttatásaitől függően.

3. Ehhez kapcsolódóan, nem ritka az, hogy nagyon okos emberek kifejezetten bizarr vagy józan ésszel látszólag ellenkező elképzelésekben hisznek és azokat védik, és hogy elég ostoba módon viselkednek. A józan eszet gyakran tekintik az igazsághoz vezető megbízható eszköznek, azonban az intelligencia nem kapcsolódik szorosan a józan észhez. Ahogy hallottam mondani: „Tényleg doktorid kell hogy legyen ahhoz, hogy egy ekkora őrültséget elhiggy.”

4. A magas intelligencia könnyen lehet okozója büszkeségnek, arroganciának és egyfajta önelégült hozzáállásnak. (Ha egy intelligens ember ezzel ellenkezőt állít, akkor racionalizál; lásd fent a 2. pontot.) A kereszténység azonban ezeket bűnöknek tekinti, amelyek szemben állnak az Isten iránti odaszántsággal és a felebarát szeretetével (lásd: pl. Péld 3,5–7; Máté 5,5; Róma 12,16; Fil 2,3; 1Péter 5,5). A keresztény hit és az azzal járó erkölcs tehát botránykő4 lehet azoknak, akik magas IQ-val rendelkeznek. Úgy is mondhatnánk, hogy könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint az intellektuálisan gazdagnak az Isten országába bejutni.5

5. Ha az ún. református episztemológia támogatóinak igazuk van, akkor az egyén istenhitének racionalitása semmilyen direkt kapcsolatban nincsen az illető intelligenciájával. Az, hogy valaki rendelkezik-e racionális hittel Istenben, elsősorban attól függ, hogy rendelkezik-e megfelelően működő sensus divinitatis-szal6 (és nincsen az istenhitével szemben álló megcáfoló megfontolása7). Az istenhit hasonló a más elmék, vagy egy az elméktől függetlenül létező világegyetem létezésében való hithez: egy bázishit,8 amely természetesen kialakul, ha valakinek minden rendben van a kognitív képességeivel. Ezeknek a meggyőződéseknek a racionalitása nincs kapcsolatban a bennük hívő személy intelligenciájával. Alapvetően azon múlik, hogy az illető „épelméjű-e”.

Továbbá, ahogy amellett Alvin Plantinga meggyőzően érvelt9, az, hogy az istenhívők „épelméjűek-e”, alapvetően függ attól, hogy a teizmus igaz-e. A kérdés, hogy létezik-e Isten, nem zárható ki az afféle szociológiai tanulmányok értelmezésekor, amilyenekkel most foglalkozunk. Az eredmények ateizmust támogató értelmezése mögött könnyen lehet, hogy körkörös érvelés áll.

6. Végül, meg kell állapítanunk, hogy ha a kereszténység igaz, akkor arra kéne számítanunk, hogy kevesebb hívőt találunk az értelmiség körében (és nem csak a fent felvetett okokból kifolyólag). Olvassuk el a következőket Lukács evangéliumából:

Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak. Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni. (Lukács 10,21–22)

Az igazság ismerete és a belépés a királyságba Isten kegyelmes akaratán múlik (vö. Máté 16,16–17; János 3,3–8). És, ahogy az Írás következetesen állítja, Isten sokszor szívesen választ „az árral szemben”. Jákóbot választotta Ézsau, az elsőszülött helyett (Róma 9,10–13). Izráel kis nemzetét választotta a népesebb és nagyobb nemzetek helyett (5Mózes 7,6–8). Dávidot választotta a bátyjai helyett (1Sám 16). Még sokszor ennyi példát fel lehetne hozni. Ennek megfelelően, bár Isten mindenféle élethelyzetben lévő embernek ad üdvözítő kegyelméből, különösen szívesen hívja el a gyengéket, a szegényeket, az alázatosakat és a bolondokat, mert ezzel az isteni kegyelmet emeli ki az emberi érdemekkel szemben:

Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. Sőt azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket, hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. (1Kor 1,26–29)

Tehát az Istenről és a megváltásról alkotott keresztény felfogás szerint arra kell számítanunk, hogy aránylag kevesebb hívőt találunk a gazdagok, a nagy hatalmúak, a kiváltságos helyzetűek és a kiemelkedő intellektussal bírók között. Így viszont a fent említett jellegű tanulmányok nem szolgálhatnak bizonyítékként a kereszténység ellen. Akkor már inkább igazolják a bibliai tanításokat.

Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy a kereszténység antiintellektuális vagy ellenséges a szellemileg tehetséges emberekkel szemben. Még egy nem hívő, mint Anthony Flew, is fel tudta ismerni az Újszövetségből, hogy Pál apostol „elsőrangú filozófiai elmével” bírt — és Pál jó hasznát vette az intellektusának. Jézus jártas volt a logikában. Megkockáztatnám, hogy a történelem folyamán a kereszténység többet tett a tudománynak, az igazság keresésének és az elme életének előmozdításában, mint bármely más vallás vagy ideológia. Fides quaerens intellectum.10 Azonban ezzel együtt a kereszténység nem azonosítja az intelligenciát az erénnyel, és nem bálványozza az emberi értelmet. Az intellektust a helyén kezeli.

Összefoglalva, a kereszténység egyik nagy erénye, hogy kiemelten fogadja azokat, akiket a világ értelmisége lenéz. Így tehát nem meglepetés és nem hiteltelenítő tényező, hogy az egyszerűbb gondolkodásúak jelentős arányban vannak jelen sorai közt.


  1. A cím utalás az 1Kor 1,26-ra. A lábjegyzetek és az igehelyekre mutató linkek a fordító kiegészítései.
  2. A tanulmány egy magyar nyelvű összefoglalója itt található.
  3. episztemikusan gyenge = tudás, megismerés szempontjából kevésbé hiteles vagy meggyőző
  4. botránykő: valami, ami akadályt jelent, megütközést, esetleg vétkezést okoz — ami megbotránkoztat.
  5. Utalás: Máté 19,24.
  6. sensus divinitatis = „az istenség érzése”. Református tan, amely szerint minden ember rendelkezik, teremtettsége miatt, egy belső meggyőződéssel a teremtő Isten létezéséről — ezt a tudást tagadhatja vagy elnyomhatja, de meg nem szüntetheti. Bibliai alapja a Róma 1,18–21.
  7. megcáfoló megfontolás: angolul „defeater”, a magyar szóhasználatban Szalai Miklóst követem. Olyan hit, amely ellentétes egy másik meggyőződéssel (vagy cáfolja azt), és az illető ebben biztosabb, mint a másikban. Így a másik hitet feladja (vagy el sem fogadja), vagy legalábbis kevésbé valószínűnek fogja tekinteni.
  8. bázishit: angolul „properly basic belief”, szintén Szalai Miklós szóhasználata. Olyan hit (a református episztemológiában), amely racionálisnak tekinthető, mégsem alapszik külső tényezőkön, például érveken vagy bizonyítékokon.
  9. Plantinga érveléséről egy rövid összefoglaló olvasható magyarul itt.
  10. Jelentése: a hit keresi az értelmet (megértést). Canterbury Anzelm mottója.
Békefi Bálint

Békefi Bálint

Békefi Bálint (1996–) a Pünkösdi Teológiai Főiskola teológus- és az Óbudai Egyetem mérnökinformatikus-hallgatója, a budapesti Golgota Gyülekezet ifjúsági munkájának segítője.
Békefi Bálint
Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.