Mit jelent számodra a húsvét?
2018. április 02. Biblia Nincs hozzászólás

Ahogy minden évben eljön a tavasz, úgy újra és újra szembesülünk azzal a nagyon jóleső ténnyel, hogy vannak „pirosbetűs” ünnepek ebben az időszakban, melyek hosszú hétvégéket biztosítanak számunkra. Sokan ebben az időszakban végre meg tudják látogatni rokonaikat, időt tudnak tölteni szeretteikkel egy nehéz és hideg első negyedév után. A gyerekek örülnek, mert a boltok polcai megtelnek finomabbnál finomabb csoki-tojásokkal, húsvéti nyulakkal, és alig várják, hogy mehessenek locsolkodni, vagy éppen fogadhassák a locsolókat. Persze nem minden otthonban fontosak ezek a népszokások, de a pihenést vagy az együtt töltött időt azért a legtöbben élvezik. Sokan tudják azt is, hogy a húsvét egy keresztény eredetű ünnep, azt viszont már kevesebben, hogy ez az időszak nagyobb dolgokra emlékeztet, mint a karácsony. E bejegyzéssel nem kevesebbet szeretnék állítani, mint azt, hogy a húsvét bibliai jelentőségének megértése hatással van az ember személyes örökkévaló sorsára. Ezért legalább egy blogbejegyzésnyi időt érdemes arra szakítani, hogy megkérdezd magadtól: „Mit jelent számomra a húsvét?”

A húsvét eredete

Közel három és fél évezreddel ezelőtt egy, a világtörténelmet átformáló, különleges nép élt Egyiptomban. Egy nép, melynek speciális szerepét nem a genetikai háttere, elért tudományos vagy kulturális eredményei jelentették, hanem a Teremtő Isten elhívása. Ábrahám kiválasztás szerinti örökösei, Jákob (azaz Izrael) fiainak leszármazottai egy közel két-milliós népként igen elnyomott helyzetbe kerültek úgy, hogy ez már a puszta létüket fenyegette. Ekkor azonban az Örökkévaló Isten (ahogy Izrael fiai nevezték – Jahve) úgy döntött, megszabadítja Ábrahám utódait, és egy új földre viszi őket. E nagy feladat vezetésére pedig kiválasztott egy férfit, akit Mózesnek hívtak. Mózes második könyvében láthatjuk, hogy Isten tíz csapást mért Egyiptomra, és ezek egyre erőteljesebbek voltak. A csapások célja pedig az volt, hogy a fáraó és egész népe megértse, hogy Izrael Istene hatalmas, és senki nem akadályozhatja meg Őt a szándékában, miszerint az egész népnek el kell indulnia Egyiptomból új hazája felé.

Habár a fáraó egyre erősebben érezte a csapások súlyát a népén, mégis a tizedik volt az, ami annyira megtörte, hogy végül engedélyt adott az indulásra (2Móz 12,29-33). E csapás arról szólt, hogy Isten egy tavaszi éjszakán, éjfél körül megölt minden elsőszülöttet az országban. Másnap hajnalban arra ébredt egész Egyiptom, hogy a fáraó családjától kezdve minden közemberig meghaltak az egyiptomiak elsőként megszületett gyermekei, sőt még az állatok elsőszülöttjei is. Amíg az első kilenc csapásnál Izrael fiainak semmilyen előkészületet nem kellett tenniük ahhoz, hogy őket ne érje az Úrtól küldött veszedelem, ennél az utolsónál Isten egy nagyon fontos rendelkezést adott népének.

„Majd így szólt az ÚR Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: Ez a hónap lesz nektek az első hónapotok. Ez lesz az első az esztendő hónapjai között. Így szóljatok Izráel egész gyülekezetéhez: „E hónap tizedikén mindenki vegyen magának egy bárányt, háznépenként és házanként egy bárányt. Ha a háznép kevés a bárányhoz, akkor a házához közel lévő szomszédjával együtt vegyen, a lelkek száma szerint. Ki-ki amennyit meg tud enni, úgy számítsátok a bárányhoz. A bárány ép, hím, egyesztendős legyen. Juhot vegyetek vagy kecskét.  Tartsátok magatoknál e hónap tizennegyedik napjáig! Akkor estefelé vágja le Izráel egész gyülekezetének közössége. Vegyenek a vérből, és azokban a házakban, ahol megeszik, hintsenek belőle a két ajtófélre és a szemöldökfára. A húst pedig egyék meg még akkor éjjel. Tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel egyék meg azt. Ne egyetek abból nyersen vagy vízben főtten, hanem tűzön sütve, a fejét a lábszáraival és a belsejével együtt.  Ne hagyjatok belőle reggelre, vagy ami megmarad belőle reggelre, azt tűzzel égessétek meg.  Ilyen módon egyétek meg: a derekatokat övezzétek fel, a sarutok a lábatokon és bototok a kezetekben legyen, és nagy sietséggel egyétek: az ÚR páskája ez.”

Mert átmegyek Egyiptom földjén ezen az éjszakán, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, az embertől kezdve az állatig, és Egyiptom minden istene fölött ítéletet tartok, én, az ÚR.  És a vér jelül lesz nektek a házakon, amelyekben vagytok: meglátom a vért, és elmegyek mellettetek, és nem lesz rajtatok a pusztító csapás, amikor megverem Egyiptom földjét.

Legyen nektek ez a nap emlékeztetőül, és ünnepnek szenteljétek azt az ÚRnak nemzedékről nemzedékre. Örök rendtartás szerint ünnepeljétek meg azt.” (2Móz 12,1-14)

Isten ezt az eseményt annyira fontosnak tartotta népe életében, hogy elrendelte nekik, hogy minden évben ezt az ünnepet, a páska ünnepét meg kell tartaniuk. Mit ünnepeltek tehát Izrael fiai ekkor?

  1. E tavaszi hónap, amikor Isten szabaddá tette őket, lett az első hónapjuk. Minden évük azzal kezdődik, hogy megünneplik új, megszabadított életüket.
  2. Isten a végsőkig képes volt elmenni a népéért, és senki nem állhatott az útjába, amikor Ő eldöntötte, hogy elhozza a szabadulást.
  3. Izrael Istene hatalmasabb Egyiptom (vagy bármilyen más politeista ország) bálványistenségeinél, és ítéletet tartott felettük.
  4. A megváltott nép hit és engedelmesség által menekült meg attól, hogy az ő elsőszülött gyermekeik is meghaljanak.

Az ünnep központi eleme pedig egy fiatal, hibátlan, egyéves bárány. Egy hím bárány, ami rituális értelemben tisztának számított az ószövetségi törvény szerint. Az állatot négy napon keresztül otthon kellett tartani, a család megismerte, akár megszerethette. A negyedik nap estéjén azonban le kellett vágni, és amíg megsütött húsából készült a család ünnepi vacsorája, addig vérét a bejárati ajtó „félfájára és szemöldökfájára” kellett kenni. Az ószövetségi gondolkodásban az vér az adott élőlény életét szimbolizálja (1Móz 9,4-5). E fiatal, életerős, hím bárány, aki élhetne még tovább, az életét áldozza azért, hogy a családot megmentse a pusztító angyal okozta csapástól. De a család nem csak éjszakára kapott védelmet aznap, hanem egy teljesen új élet kezdődött számukra másnap, amikor elindultak Istenük által ígért új otthonuk felé.

Megváltásunk története

Az egyiptomi kivonulás után évről évre páskát ünneplő Izrael népe sokáig nem is sejtette, hogy mindez egy sokkal nagyobb szabadulás előképe csupán. Isten egy olyan szabadítást tervezett, ami nem csak Izrael fiai számára, hanem minden nép és nemzet számára megváltást kínál. Amikor közel kétezer évvel ezelőtt Keresztelő János meglátta Jézust a Jordán folyónál, ahogy közeledik hozzá, így szólt tanítványaihoz: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” (Jn 1,29b). Jézus Krisztus, aki egy törvénytisztelő zsidó családban nőtt fel, minden évben részt vett a páska tavaszi ünnepén, de számunkra a legkülönlegesebb esemény az utolsó ilyen ünnepe volt. A jól ismert „utolsó vacsora” Jézus halála előtti utolsó étkezése a tanítványokkal egy ilyen ünnepi páskavacsora[1] volt, ahol a mózesi törvény szerint elfogyasztották a bárány húsát, kovásztalan kenyerekkel és minden más kellékkel. Ezen az estén Jézus egy olyan különleges dolgot tett, amit előtte még soha.

„És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, nekik adta, és ezt mondta: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsorázott, és ezt mondta: Ez a pohár az új szövetség az én véremben, amely tiérettetek kionttatik.” (Lk 22,19-20)

Amit aznap a tanítványok nem érthettek, másnap már világossá vált számukra, amikor látták, hogy szeretett Mesterüket az akkori zsidó főtanács kezdeményezésére a római katonákkal elfogatták. Jézus kihallgatása és elítélése jogtalan volt, és mindeközben számos brutális testi fenyítést kellett elviselnie az Őt kihallgatóktól. Míg végül megtört testével saját kivégzésére szánt keresztjét neki kellett felvinnie a Golgotára (ún. Koponya-hegy Jeruzsálemben), és keresztre feszítve a legnagyobb kínok között kilehelte lelkét (Mt 27,50). A tanítványok péntek este azzal a tudattal tértek nyugovóra, hogy mesterük meghalt, és vége mindannak, amiben eddig hittek, nincs tovább. A következő nap pedig eljött a szombat, amikor senki sem dolgozhatott és teljes nyugalom borult Jeruzsálemre.

„Szombat elmúltával, a hét első napjára virradóan elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. És íme, nagy földrengés támadt, mert az Úr angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ a sír szájáról, és ráült. Megjelenése olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó. Tőle való félelmükben az őrök halálra rémültek. Az angyal így szólt az asszonyokhoz: Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincs itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt. És menjetek gyorsan, mondjátok meg tanítványainak, hogy feltámadt a halálból, és íme, előttetek megy Galileába, ott majd meglátjátok. Íme, megmondtam nektek.” (Mt 28,1-7)

A páska ünnepköre az ezután létrejövő keresztény gyülekezetnek/egyháznak új értelmet nyert. Húsétkor azt ünnepeljük, hogy Jézus megszerezte a megváltásunkat. Isten hibátlan, bűntelen áldozati bárányaként felvette és elhordozta a mi bűneink büntetését a kereszten. Isten azért engedte, hogy az Ő Fiát ilyen brutálisan kivégezzék, mert ezzel Jézuson hajtotta végre a mi halálos ítéletünket. Mi történt ezután? Ahogy a régi Apostoli Hitvallás mondja: „… megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.” Az apostolok és tanítványok sokasága teljes meglepetésükre a saját szemeikkel látták, és saját kezükkel megtapinthatták a feltámadott Jézus Krisztust. Ő pedig a következő küldetést adta nekik:

„Menjetek el azért, és tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Mindannak megtartására tanítsátok őket, amit én parancsoltam nektek. Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,19-20)

Keresztényként hisszük azt, hogy amiről az evangéliumok beszámolnak, az mind igaz. Jézus valóban meghalt a kereszten, és valóban hiteles tanúk tettek bizonyságot arról, hogy Ő fel is támadt. Aki pedig hisz Jézus Krisztus engesztelő áldozatában és feltámadásában, és ezért kéri Istentől a bűneinek bocsánatát és az örök életet az örök kárhozat helyett, az meg is kapja. És ennél még sokkal többet is kap: Isten gyermeke és örököse lehet, és Jézus Krisztus tanítványaként élhet már most a földi élete során, közösségben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel.

Isten a húsvét üzenetében az üdvösséget adta nekünk hívőknek, és neked is oda szeretné ajándékozni. Kész vagy elindulni ebben a teljesen új életedben Istennel úgy, ahogy Izrael fiai a páska ünnep alatt elhagyták Egyiptomot?

[1] Itt azért érdemes megjegyezni, hogy hívő teológusok között vita van arról, hogy a négy evangéliumban megjelenő utolsó vacsora szövegkörnyezete valóban a páska vacsorájára utal-e. Az nem kérdés, hogy Jézust húsvét ünnepén feszítették meg, csak abban van bizonytalanság, hogy vajon tényleg az egész nép akkor ette-e a páskavacsorát, amikor Jézus és a tanítványok összegyűltek az utolsó vacsorára. Ez természetesen semmit nem változtat Jézus feláldozott „húsvéti bárány” szerepén.

Baji Péter

Baji Péter

Baji Péter (1988–) ifjúsági lelkipásztor,
bibliai tudományok (BA) - Logos Hungary Keresztény Főiskola
PhD földtudományok, társadalomföldrajz - ELTE Földtudományi Doktori Iskola
Baji Péter

Latest posts by Baji Péter (see all)

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.