Kereszténység és a „gender”
2018. június 04. ApologetikaEtika 4

Bevezetés

Az Európában és Észak-Amerikában dúló kultúrharc egyik fő hadszíntere a nemek kérdése. Mindenki férfinak vagy nőnek születik, és ez meghatározza a társadalomban betöltendő szerepét? Vagy ezeket a szerepeket csupán a társadalom neveli bele az emberekbe, ezzel létrehozva egy olyan struktúrát, amely rendszerszinten elnyomja a nőket? Esetleg a nemekhez kapcsolódó megfelelési kényszernek és az abból fakadó szenvedésnek az az oka, hogy elhittük: pusztán férfi és nő létezik, pedig valójában mindenkinek magának kell megtalálnia (vagy megalkotnia) az ő személyiségét leginkább kifejező nemet?

A vita körülbelül a 20. század második fele, harmadik harmada óta zajlik. Mostanra eljutott egy olyan állapotba, amelyben mind a konzervatív vagy jobboldali, mind a liberális, progresszív, esetleg baloldali résztvevői mély meggyőződésre jutottak saját igazukról és a másik tábor nézetének gonosz és káros voltáról. Az utóbbiak az elmúlt egy-két évtized nyugati törvényhozásában az igazságos társadalom felé megtett első lépéseket látják, míg az előbbiek az emberi természet tagadását, a véleményszabadság korlátozását és a társadalom aláásását. Ez annyira igaz, hogy a nálunk nyugatabbi országok mainstreamjében már-már közmegegyezésnek örvendő progresszív álláspontra az elmúlt pár évben erős (szélső-)jobboldali ellenreakciós hullám érkezett.[1]

Adódik a kérdés: hogyan reagál erre a vitára a keresztény egyház? Meglátásom szerint nagyjából ugyanúgy, mint mindenki más. A konzervatívabb keresztények többsége beállt a (vélt vagy valós) kultúrharc egyik oldalára, míg a progresszívebb vagy liberálisabb keresztények a nekik megfelelő szekuláris oldal gondolatvilágát, nyelvezetét és eszköztárát tették magukévá. Mindezzel gyakran együtt jár az is, hogy rendszerint az ellenfélnek nem csak az álláspontját, de motivációit is helytelennek tartják – a kompetenciájáról nem is szólva.

Mindez természetesen általánosítás, a saját álláspont két szélsőség közötti elhelyezése pedig olcsó retorikai fogás. Természetesen nem azt szeretném sugallni, hogy a konzervatív és a progresszív álláspontok egyformán távol állnak a helyes keresztény reakciótól, vagy hogy ne találhatnánk hiteles, bátor, az igazsághoz és az irgalomhoz ragaszkodó hangokat az egyházban. Azonban mégis úgy gondolom, hogy a témában folyó mind szekuláris, mind keresztény párbeszéd átlagos színvonala emelésre szorul. Éppen ezért ebben a blogposztban szeretném megvizsgálni az ún. „gender” körül kialakult álláspontokat, és ezeket összevetni az evangéliumi kereszténység Bibliából származó ember- és társadalomképével. Természetesen ez a vállalkozás egy könyvet is kitölthetne, így az olvasó megértését kérem azokon a pontokon, ahol egyes kérdéseket leegyszerűsítve vagy nem kellő mélységben tárgyalok.

Genderizmus vagy a társadalmi nemek tudománya?

Társadalomtudomány?

Akadémikus szempontból elmondható, hogy a társadalmi nemek tudománya vagy angolul gender studies egy számos tudományos diszciplína metszetében kialakult kutatási terület. Célja, hogy (többek között) a szociológia, az antropológia, a nyelvészet és az irodalomelmélet, a pszichológia, a filozófia és a történészet eszközeivel együttesen vizsgálja azt, ahogyan a nemek és a nemeknek a társadalomban elfoglalt helye, a hozzájuk kapcsolódó nemi szerepek alakulnak és működnek. Nyugat-európai és észak-amerikai egyetemeken évtizedek óta lehet a témában diplomát szerezni a vonatkozó egyetemi karokon, intézetekben, de mára Magyarországon is több egyetemen folyik társadalmi nemek tudománya képzés. Ezen túl számos nemzetközi és magyar szakmai folyóirat jelentet meg a témába vágó tanulmányokat.

Úgy tűnik tehát, hogy egy valódi társadalomtudományi ágról beszélünk. Mik a fő kutatási területei? Leginkább olyan kérdésekre keres választ, mint hogy…

  • …hogyan alakulnak ki a különböző társadalmakban a nemi sztereotípiák, a nemi szerepek?
  • …miként hatnak ezek az emberek lehetőségeire, kötelezettségeire, szabadságára, pszichéjére, helyére a társadalomban?
  • …milyen mértékben és módokon nyilvánul meg valamelyik nem lenézett, elnyomott szerepe a másikkal szemben?
  • …hogyan beszélnek a nemekről és a nemi szerepről a társadalom különböző szféráiban, és milyen hatása van ezeknek a beszédmódoknak?

A gender studies kutatói ezek alapján számos megállapítást tesznek (akár helyesen, akár helytelenül), mint például hogy…

  • …a nemi szerepeket elsősorban nem a biológia, hanem a neveltetés és a társadalom határozza meg.
  • …az, hogy egy társadalom mit tart lányosnak és fiúsnak, nőiesnek és férfiasnak, a történelem során változik.
  • …a társadalmak többségében a férfiak uralkodó helyzetben vannak, amint az számtalan területen megnyilvánul.
  • …vannak olyan társadalmak, amelyekben nem csak a nyugati világban ismert két nem – férfi és nő – található meg.

Ideológia?

Ehhez a 20. század második felében kialakuló társadalomtudományi diszciplínához a kezdettől fogva szorosan kapcsolódott a politikai aktivizmus, hiszen részben maga a tudományterület is a második hullámos feminizmusnak köszönheti a létrejöttét. Ennek következményeképpen az 1990-es évektől megjelent – először a Római Katolikus Egyház köreiben, majd más felekezetekben, sőt mostanra világi konzervatív és klasszikus liberális gondolkodóktól is – egy erős ellenreakció, amely a „genderideológia”, a „genderizmus” (vélt vagy valós) veszélyeire igyekezett felhívni a figyelmet. A kritika szerint a „gender” aláássa a hagyományos kultúra alapját, a családot, tagadja a nemek biológiai eredetét, és azt a képtelenséget tanítja, hogy az emberek maguk dönthetik el, hogy milyen neműek.

Általánosságban azt gondolom, hogy nem szerencsés olyan néven támadni egy nézetet, amelyet senki nem vall magának.[2] Sem akadémikusok, sem aktivisták nem nevezik magukat „genderideológusnak” vagy „genderistának”, ezért hasznosabbnak tűnik olyan fogalmakkal folytatni párbeszédet, amelyek képviselői azokban magukra ismernek. Azonban ez a terminológiai megjegyzés nem válaszolja meg a valódi kérdést: a társadalmi nemek tudománya valódi tudományág-e, vagy inkább egy elsősorban politikai aktivizmusra fókuszáló progresszív ideológia? Két pontban szeretnék erre válaszolni, először a gender studies, azután pedig a kereszténység szempontjából.

Először tehát meg kell jegyeznünk, hogy a gender studies, a legtöbb társadalomtudományhoz hasonlóan, módszertani és világnézeti előfeltevésekkel dolgozik. A kutatásban feltételez dolgokat a világról, a történelemről, az emberi természetről. (Hogy miket, arról fog szólni a poszt hátralévő része.) Ráadásul a gyökerei részben a feminizmusban és az ún. kritikai elméletben találhatók: mindkét irányzatnak fontos jellemzője, hogy a társadalom működésének leírásához normatív, az igazságos társadalom eléréséhez szükséges cselekvést előíró megállapítások kötődnek.[3] Ilyen módon, bár túlzás lenne a társadalmi nemek tudományát ideológiának nevezni, azt be kell látnunk, hogy a legtöbb kutatója és tanulója valamilyen világnézetből kiinduló elfogultsággal műveli, konklúzióinak pedig gyakorlati, akár személyes relevanciát tulajdonít.

Másodszor fel kell tennünk a kérdést, hogy hogyan viszonyuljunk keresztényként egy olyan társadalomtudomány-területhez, amelyet annak legtöbb művelője a sajátunktól markánsan eltérő világnézetből közelít meg.[4] A keresztény viszonyulást két ellentétes elvben fogalmazhatjuk meg.[5] Az első az ellentét vagy antitézis: a Biblia arra tanít minket, hogy „a bölcsesség kezdete az Úrnak félelme” (Példabeszédek 9,10), így ha valaki más kiindulási pontból kezdi Isten teremtményeinek a vizsgálatát, arra kell számítanunk, hogy – legalábbis, ha következetes – a biblikus bölcsességgel ellentétes következtetésekre fog jutni.

A második elvet „általános kegyelemnek” szokták nevezni: ez azt fejezi ki, hogy Isten jó azokhoz is, akik nem követik őt, ezért gyakran megóvja őket attól, hogy az istentagadásuknak logikus végkövetkeztetéséig eljussanak. Ehelyett – mivel Isten képére teremtettek, és Isten teremtésében élnek – gyakran megragadhatják Isten igazságainak különböző részeit.

Mi következik ezekből? A társadalmi nemek tudományára keresztényként úgy kell tekintenünk, mint valódi társadalomtudományi kutatási területre, amelyet azonban jelentős részben a keresztény világnézettel nem (teljesen) összeegyeztethető előfeltevésekkel művelnek. Így fel kell tárnunk mind a világnézeti ellentétet, mind azokat az igazságokat, amelyekre a téma kutatói alapos munkával, Isten kegyelméből mégis eljutottak, nekünk pedig fontos tanulni belőlük.

Azonban a kutatók között is található markáns véleménykülönbség – a következőkben ezt fogjuk röviden áttekinteni.

Kétféle felfogás a genderről

A gender kritikusai és a genderrel foglalkozó társadalomtudósok közötti félreértés egyik oka az szokott lenni, hogy nem ugyanazt értik a vizsgált kifejezés alatt, vagy fel sem ismerik az eltérő definíciók valóságát. Ahogyan arra Hajdú Janka éleslátóan rámutatott, a konzervatív kritikák jelentős részben azt a felfogást érintik, amely szerint az ember neme a személyiségének kifejeződése, egy egyéni kategória, amelyet mindenki érez, tapasztal, felfedez magában. Ez a gender individuális meghatározása, amit politikai szempontból leginkább liberálisnak, filozófiájában pedig talán egzisztencialistának nevezhetnénk. Ettől alapvetően eltér az a másik – konzervatív kritikától természetesen szintén nem mentes – nézet, amely a gendert alapvetően a társadalom által létrehozott és fenntartott, elnyomó berendezkedést fenntartó fogalomként határozza meg. Ez a megközelítés politikailag elsősorban a baloldalhoz, filozófiailag pedig a kritikai elmélethez köthető.

Bár találhatók közös pontok a két nézetben, mégis úgy látom, hogy alapvetőek a különbségek. Míg az individuális nézet szerint az ember személyiségének van egy alapvető természete, amellyel fontos, hogy összhangban éljen, a társadalmi nézet szerint ez tévedés, hiszen ezek az alapvetőnek hitt személyiségjegyek valójában a nevelés során felvett, az elnyomó társadalmi berendezkedést erősítő külső elvárások és szerepek. Míg az első álláspont ideálja a keretekbe be nem szorított, szabadon megélt önazonosság, addig a másodiké a biológiai nemhez kötődő, a nőket (és esetleg a férfin kívüli egyéb nemeket) alárendelt helyzetbe kényszerítő sztereotípiák társadalmi szintű felszámolása egy egyenlőségre alapuló társadalom érdekében. Míg az előbbi nézet az aktivizmus szintjén a transzneműek jogaiért és elfogadásáért küzdő csoportokhoz köthető, az utóbbit az ún. „radikális” vagy „rendszerszemléletű” feminizmus képviseli. Az ellentétet jól mutatja az is, hogy a két álláspont képviselői a magyar sajtóban is gyakran vitába szállnak egymással.

Kereszténység és a gender individuális felfogása

A nemi identitás egyéni felfogása szerint mindenki valamilyen alapvető személyiségjegyekkel születik, amelyek alapján azután dönthet, hogy melyik nemmel való azonosulás fejezi ki azokat legjobban, melyik segíti leginkább személyisége kibontakozásában, megélésében. Fontos megjegyezni, hogy a gendernek ez a megközelítése független a biológiai nemtől, vagy legalábbis nem azonos azzal. Lehet, hogy valaki a kromoszómái vagy nemi szervei alapján férfi, azonban személyiségében nem tud (teljesen) azonosulni a férfiasnak tartott tulajdonságokkal, így valamilyen más nemi identitást tesz magáévá.[6]

Mivel így a nem az egyén önazonosságának kifejezését szolgálja, általában a nemek sora a férfin és a nőin túl kibővül egyéb lehetőségekkel, amelyeket köztesnek vagy a két póluson túllépőnek tekintenek. A definícióból fakadóan nehéz meghatározni a személyiség és a nem határát, így a nemek teljes listáját is – a Facebook az Egyesült Királyságban regisztrálóknak például 71 lehetőséget kínál fel.  Az olyan nyelvekben, ahol a személyes névmásoknak neme van, ez azzal is járhat, hogy a „nem bináris nemű” ember megkéri a körülötte lévőket, hogy ne hím- vagy nőnemű névmással utaljanak rá, hanem például semlegessel vagy egy olyannal, amit a nem tradicionális nemi identitásúak számára alkottak meg (angolul pl. ze, xe). Ennek a legerősebb esete az ún. transzneműség, amikor valaki a biológiai nemével ellentétes nemmel azonosul,[7] és a feszültség feloldása érdekében akár orvosi módszerekhez is folyamodik.

Mit mondhatunk erről keresztényként? Egyrészt azt, amit a bibliai teremtéstörténetben olvasunk, és amit maga Jézus is megismételt: hogy Isten az embert „Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.” (1Mózes 1,27; vö. Máté 19,4; Márk 10,6) Ebből három tanulságot kell leszűrnünk. Először azt, hogy az ember Isten teremtménye és képmása, így identitását alkotója tervének fényében kell meghatároznia. Sőt, Isten az, aki az ember nemi identitását meghatározza, az ember feladata csupán az, hogy ezt felismerje és megélje. Másodszor azt, hogy Isten teremtési rendjében két nem szerepel: férfi és nő, így a Teremtő akaratával (és ebből következőleg az ember természetével) valódi összhangban álló nemi identitás is vagy férfi, vagy nő kell legyen.[8] Harmadszor azt is fel kell ismernünk, hogy a teremtéstörténetben később a férfi-női pár házasságot alkot, és Jézus is ezen téma kapcsán hivatkozik a fenti idézetre. Ez pedig azt mutatja, hogy a két nem egymástól különbözik, és egymást az isteni terv szerint kiegészíti.

Tehát keresztényként nem tarthatjuk a nemi identitást pusztán a személyiség egy egyéni kifejezőeszközének, amelyet az emberek a sztereotip férfiassághoz és nőiességhez viszonyítva határozhatnak meg maguknak saját önismeretük alapján. A Szentírás tanítása és a keresztény világnézet szerint az ember nemi kettőssége a teremtett világ alapvető tulajdonsága. Ennek legnyilvánvalóbb hordozója a biológia, hiszen a férfi és a nő teremtését rögtön Isten áldása követte: „szaporodjatok, sokasodjatok…!” (1Mózes 1,28) Azonban – feltehetően részben biológiai, részben szocializációhoz köthető okokból – a nemek között pszichológiai különbségek is kimutathatók, amelyeket keresztényként tekinthetünk részben az isteni teremtési rend részének.[9]

Másrészt viszont keresztényként fel kell tennünk (önkritikusan!) a kérdést: mi visz rá egyeseket arra, hogy nemi identitásukban ne azonosuljanak sem a férfias, sem pedig a nőies szereppel? A válasz feltehetően az, hogy nem érzik magukénak a nemekhez tartozó személyiségjegyeket, elvárásokat, sztereotípiákat. A következő kérdés: ha Isten férfinak és nőnek teremtette az embert, akkor sok ember miért látja úgy, hogy ezek a nemek nem írják le jól, hogy ők kik? Erre a kérdésre adhatók (legalább részben igaz) kritikus válaszok is – a nemek félreértése, az ideológiai légkör, helytelen nevelés – azonban én most egy önkritikus szempontot szeretnék felvetni. Vajon amikor keresztényekként a férfiasságról és a nőiességről beszélünk, nem megyünk-e a túl azon, amit a Biblia tanít, és nem „kanonizálunk-e”, nem teszünk-e meghatározóvá olyan hagyományos nemi sztereotípiákat, amik elidegenítenek sokakat az Isten által teremtett nemekkel való azonosulástól?

Valóban minden férfi érzéketlen, racionális elméjű ezermester vagy izompacsirta – és mindeközben romantikus hős –, akit mégis csak egy dolog érdekel? Valóban minden nő az érzelmei által vezérelt, kiszámíthatatlan és kiismerhetetlen intuícióbomba, aki mégis mindig kedves, naiv és halk szavú? Különösen most, amikor sok keresztény támadva érzi az értékeit, fontos, hogy válaszunk ne zsigeri és reakciós legyen, hanem forduljunk vissza Isten kinyilatkoztatásához, és abból tanuljuk meg, hogy mit is jelent férfinak és nőnek lenni. Azzal lehet, hogy jobban tudnának azonosulni az Isten képmására teremtett férfiak és nők.

Kereszténység és a gender társadalmi felfogása

A gender társadalmi szemléletét, azt hiszem, valamivel könnyebb átlátni. Ennek az egyik oka, hogy szorosan összefügg a feminizmus több irányzatával, hiszen azt vizsgálja, hogy a különböző társadalmi nemeket hogyan rendelik hozzá egyes emberekhez, és ez milyen szerepekkel, elvárásokkal, kiváltságokkal, társadalmi státusszal jár. Ez a felfogás a nyugati világban alapvetően két nemet ismer: a férfit és a nőt, ugyanis az emberek túlnyomó többségét ezek egyikébe tartozónak nevelték fel bizonyos biológiai tulajdonságaik alapján.[10]

Azonban a feminizmusnak alaptétele, hogy a társadalom által elvárt nemi szerepeket nem indokolják a biológiai különbségek. Ezzel szemben a nyugati világban a nemi szerepek meghatározója egy elnyomó társadalmi berendezkedés, a férfiuralmi (patriarchális) rendszer. Ebben a rendszerben a férfiakhoz társított tulajdonságok és a férfiak által végzett tevékenységek nagyobb társadalmi megbecsülésnek örvendenek, míg a nők alárendelt és kiszolgáltatott szerepbe kényszerülnek, a nőiesnek tartott tulajdonságok gyakran negatívabb megítélésben részesülnek, munkájukat pedig kevésbé ismerik el. Az egész társadalom, a nagy befolyással járó pozíciók, a nyilvános nyelvhasználat férfias jelleget hordoz, ezzel háttérbe szorítva a nőket, és korlátozva előrejutási lehetőségeiket.

Hogyan szüntethető meg ez az elnyomó struktúra? Különböző feminista mozgalmak és gondolkodók rendszerint eltérő válaszokat adnak erre a kérdésre. Alapvető elvárások (mint például az azonos munkáért kapott egyenlő munkabér) mellett női kvótákkal, kampányokkal, neveléssel igyekeznek a társadalom mély és – szerintük – káros beidegződéseit enyhíteni, hogy a társadalmi nemek közötti hierarchia megszűnjön.

Egyes irányzatok – de hangsúlyozottan nem az összes – szerint a társadalmi nemek elidegeníthetetlenül az elnyomás eszközei. Sally Haslanger filozófus számára például a definíciójának része az, hogy rendszerszintű elnyomás áldozata. Ez viszont azt jelenti, hogy az igazságtalanság csak a társadalmi nemek megszüntetésével érhető el – egy nézet, amelyet genderabolicionizmusnak vagy posztgenderizmusnak szoktak nevezni. Jegyezzük meg ismét: ez nem jellemző minden feminista irányzatra, azonban része a palettának, és nem csupán szélsőséges, radikális gondolkodók képviselik.

Még egy szempontot érdemes kiemelni a gender társadalmi megközelítéséből. Judith Butler emlékeztet, hogy Simone de Beauvoir, a feminizmus egyik meghatározó gondolkodója számára a nő nem „természeti tény”, hanem „történelmi fogalom”. Butler amellett érvel, hogy a nemekhez kötődő tulajdonságok és tettek nem kifejeződései valamilyen belső valóságnak, hanem maguk hozzák létre és alkotják a nemeket. Tehát az ő felfogásuk szerint – még ha ezt nem is osztja minden, főleg mérsékeltebb, feminista gondolkodó – a társadalmi nem pusztán konstrukció.

Hogyan értékelhetjük keresztény szempontból a gendernek ezt az értelmezését? A legkönnyebb a végén kezdenünk, hiszen ezt már korábban részleteztük: a keresztény világnézet szerint a nem születéstől fogva az ember alapvető tulajdonsága, amely nem pusztán a társadalom ráhatásaiból fakad, hanem abból, hogy Isten teremtménye, sőt képmása. Ebből az is következik, hogy a nemek megszüntetése mint ideál nem egyeztethető össze a bibliai tanítással, sőt annak fényében megvalósíthatatlannak kell tekintenünk.

A nemek társadalmi elemzésével, illetve az abból levont erkölcsi megállapításokkal még egy meghatározó ponton ellentétes véleményt kell képviselnünk. Ugyanis a Szentírás arra tanít minket, hogy nem minden hierarchia elnyomó. Pál apostol így ír a korinthusi gyülekezetnek: „De tudnotok kell, hogy minden férfinak Krisztus a feje, az asszony feje a férfi, Krisztus feje pedig Isten.” (1Kor 11,3) Hogyha önmagában patriarchális, elítélendő elnyomásnak akarjuk tartani azt, hogy „az asszony feje a férfi”, akkor azt is elnyomásnak kell tartanunk, hogy „Krisztus feje pedig Isten” – ami viszont teológiai nonszensz lenne.

Pálnak egy másik hasonlata ugyanezt erősíti meg: „a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak” (Efezus 5,23). Hacsak nem akarjuk azt mondani, Krisztus elnyomja az egyházat, azt sem mondhatjuk, hogy a férfi családfői szerepe szükségszerűen a feleség elnyomását hordozza magával. Ennek a magyarázatát szintén a korábban bemutatott teremtési rendben találjuk: mivel Isten nem teljesen ugyanarra a szerepre teremtette a férfit és a nőt, hanem hogy egymást kiegészítsék, így az egyformaság hiánya nem feltétlenül jelent rossz értelemben vett egyenlőtlenséget.

Azonban az a családfői és gyülekezetvezetői szerep, amit a Biblia alapján Isten a férfiaknak szán, veszélyeket és kísértéseket hordoz magában. A feminista társadalomkritika sok férfi, köztük sok keresztény sok bűnét tárta fel abban, ahogyan a nők eredményeit és erőfeszítéseit valóban lekicsinylik, sztereotip tulajdonságaikat időnként valóban lenézik, személyiségüket és intellektusukat kevésbé értékelik, a nyilvánosságban és a közszférában való szereplésüket indokolatlanul akadályozzák. Erre az egyetlen helyes reakció a megtérés – de nem egy szekuláris feminista irányzathoz (hiszen, mint láttuk, azok némely alapgondolata ellentétes a keresztény világnézettel), hanem a Bibliának a nemekről vallott egészséges tanításához, amely magában hordozza a nők értékességének, méltóságának, sokrétű kompetenciáinak értékelését.

Fontos, hogy önvizsgálatot tartsunk a keresztény élet különböző szféráira nézve is. Közösségeinkben meg kell vizsgálnunk azt, ahogyan a nemi szerepekről beszélünk: mennyiben a Biblia vezérel abban, és mennyiben egyszerűen konzervatív megszokások? A gyülekezeti rendezvényeken vagy a keresztény családokban kik milyen feladatot látnak el? Azért van ez így, mert a Szentírás így tanítja, vagy mert ezek az – innen-onnan összeszedett – beidegződéseink? Ezek a beidegződések kinek kedveznek: a férfiaknak vagy a nőknek? Ha ezen a területen az Isten teremtése szerinti rendet képviseljük, akkor a nők nem lesznek elnyomva. Viszont ügyelnünk kell az önvizsgálat folyamatára is: ha a problémák megállapítását és megoldását csak férfiakra bízzuk, akkor nem vetünk számot az ő bűnösségükkel, és kitesszük magunkat annak a veszélynek, hogy igazoljuk a feministák kritikáit.

Konklúzió

Egy ilyen hosszú poszt végén érdemes lehet nagyon röviden összefoglalni a tanulságainkat.

Amiből tanulnunk kell

Keresztényekként fontos megvizsgálnunk, hogy amit a nemekről és a nemi szerepekről tanítunk, képviselünk és megélünk, az valóban a Biblia tanítása-e, vagy jócskán belekeverednek kulturális hagyományok, sztereotípiák is, amelyeket nem jutott eszünkbe megkérdőjelezni, pedig akár károsak is lehetnek. Az, hogy a gender studies legtöbb művelője elutasítja a keresztény álláspontot, a harc mellett az önvizsgálatra is kell, hogy késztessen minket: hol hibáztunk mi, ami miatt minket tartanak számon úgy, mint a szabadság fő ellenségeit?

Amiből nem engedhetünk

Az önvizsgálatból azonban biblikus megújulásnak, nem pedig elveink feladásának kell következnie. Keresztényként ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy Isten a maga képmására, férfivá és nővé teremtette az embert, bármennyire is sérült ez az eredeti terv az emberi bűnök következményeképpen. Hálát kell adnunk azért, hogy a férfiakat és a nőket Isten nem egyformának, hanem egymásnak teremtette, és vigyáznunk kell a házasságra, mint arra az Istentől rendelt intézményre, ami kiábrázolja Krisztus és az egyház viszonyát. Végezetül pedig fontos, hogy ragaszkodjunk az igazságossághoz és az irgalomhoz, hiszen ez határozza meg azt a lelkületet, amellyel az elnyomottak, a szenvedők és az ellenségeink felé kell fordulnunk Jézus Krisztus evangéliumával.

Ezt a posztot megjelenése előtt számos ismerősöm véleményezte, és többen építő kritikát is megfogalmaztak, amelyek hatással voltak a végső változatra. Ezúton is köszönöm nekik!


[1] Noha úgy gondolom – amint ez később ki fog derülni –, hogy nem beszélhetünk egységes liberális vagy baloldali álláspontról, a kultúrharc állását madártávlatból szemlélve mégis a konzervatív és a progresszív irányzatok ellentéte látványos.

[2] A „genderizmus” kifejezés valószínűleg a német keresztény-konzervatív mozgalmakból ([Anti-]Genderismus) jött át Magyarországra – hiszen angolul a genderism közel pontosan az ellenkezőjét jelenti, a nem tradicionális nemi identitások elutasítását.

[3] Ennek hátterében a társadalomtudományokban a 20. század tragédiáit követően lezajlott, a hagyományos struktúrákat gyanakvással szemlélő posztmodern fordulat áll, amelyre a blogon itt reflektáltunk korábban.

[4] A terület legjelesebb evangéliumi keresztény kutatója valószínűleg Dr. Mark A. Yarhouse.

[5] Ezek legvilágosabban a 19. és 20. századi holland neokálvinizmusban jelennek meg, olyan szerzőknél, mint Herman Bavinck, Abraham Kuyper, Herman Dooyeweerd és Cornelius Van Til.

[6] Itt észlelhető egy feszültség abban, hogy a férfiasnak tartott tulajdonságokat (legalább részben) a társadalom határozza meg, míg az, amit a nem identitás kifejez, az ember alapvető személyiségének része. Ez az ún. esszencializmus–konstruktivizmus vita a nemek eredetét illetően itt talán azért jelent feloldatlan ellentétet, mert ez az individuális genderszemléletet elfogadó gondolatvilág jelentős részben nem a tudományos világban, hanem populáris közegben alakult ki.

[7] Ez a megfogalmazás feltételez egy nemi binaritást, amit az itt tárgyalt nézet képviselőinek egy része kifogásolhat, azonban a transzneműség fogalma azt valamennyire előfeltételezi. További nehézséget okoz, hogy egyesek megkérdőjelezik a „biológiai nem” fogalmának legitimitását, ugyanis az több biológiai tényezőből – kromoszómák, nemi szervek, hormonháztartás stb. – áll össze, amelyek egyes (nagyon ritka) esetekben nem esnek egybe, így ehelyett inkább úgy fogalmaznak, hogy valakit születésekor férfi vagy női neműnek osztottak be.

[8] Ezzel szemben fel szoktak hozni egy-két ellenpéldát. Az egyik az ún. interszexualitás, azon jelenségek csoportja, amikor valakinek a biológiai felépítése nem tükrözi egyértelműen az egyik nemet. Keresztény szempontból ezt, mint minden betegséget és fejlődési rendellenességet, a világunk bűnös, bukott voltával kell magyaráznunk, hiszen már nem ugyanabban az állapotban vagyunk, amit Isten eredetileg megalkotott. Várjuk azt, hogy Isten helyreállítsa a teremtését, addig pedig az ilyen módon szenvedő embereknek minden lehetséges segítséget meg kell adnunk, hogy a lehető legteljesebb életet élhessék.

A másik, vitatottabb ellenpélda a nemi diszfória, az a jelenség, amikor egy ember számára súlyos kényelmetlenséget jelent az, amilyen nemnek a teste megfelel, és úgy gondolja, hogy egy ellenkező nemű testben jobban „otthon érezné” magát. Ha valaki ilyen helyzetben az ellenkező nemmel azonosítja magát, azt transzneműnek nevezzük. Egyesek a jelenséget pusztán pszichés zavarként, mentális betegségként azonosítják, míg mások felhívják a figyelmet azokra a tudományos eredményekre, amelyek arra utalnak, hogy az ilyen emberek agyműködése valóban nagyobb hasonlóságot mutat az ellenkező nemű emberek agyi aktivitásával. Tekintve, hogy itt valódi emberek valódi szenvedéséről van szó, az lenne a legkívánatosabb, ha ezt tudnánk nem egy kultúrharc színtereként, hanem egy komplex és csak részlegesen ismert problémaként szemlélni, és arra megoldást keresni.

[9] Teljesen azért nem, mert lehet, hogy széles körben elterjedt, de bibliai szempontból helytelen nevelési mintázatok is alakítják a nemek közötti pszichológiai különbségeket.

[10] Antropológiai kutatások beszámolnak olyan kultúrákról, amelyek nem ezt a két nemből álló struktúrát mutatják. A „nem” fogalmának definíciójától függ, hogy ezeket mennyire tartjuk meggyőzőnek.

Békefi Bálint

Békefi Bálint

Békefi Bálint (1996–) a Pünkösdi Teológiai Főiskola teológus- és az Óbudai Egyetem mérnökinformatikus-hallgatója, a budapesti Golgota Gyülekezet ifjúsági munkájának segítője.
Békefi Bálint
Megosztás:

4 comments on “Kereszténység és a „gender”

  1. Kedves Bálint!

    Először is köszönöm a postot, jó volt végre olvasni politikamentesen erről a kérdésről. A genderprobléma olyan téma, amire túlságosan rátelepedett a politika, így egyike azoknak, amiről csaknem lehetetlen indulatmentesen szót váltani.

    Tulajdonképpen egyet is értek veled, az pedig külön tetszett, hogy keresztényként sem engedted magad „elcsábítani” a szokásosnak nevezhető egyházi retorika felé, ami már a téma felvetését is ördögtől valónak tartja. Csupán kötözködésképpen vetem fel az alábbiakat:

    – írod: „Hacsak nem akarjuk azt mondani, Krisztus elnyomja az egyházat, azt sem mondhatjuk, hogy a férfi családfői szerepe szükségszerűen a feleség elnyomását hordozza magával.” A Szentírás a férfi-nő házasságot valóban a Krisztus-egyház relációhoz hasonlítja. Ám fontos látni szerintem, hogy ez egy hasonlat, nem kevesebb és nem több annál. Krisztus esetében még teoretikus szinten is nehéz lenne azt mondani, hogy elnyomja az egyházát, de ez nem vonatkozik (sajnos) a férfiakra, akik könnyedén visszaélhetnek (sokszor vissza is élnek) „főségükkel”. Vagyis azért, mert kimondjuk ezt a férfiakra, nem feltétlenül kell kimondanunk Krisztusra is.

    – az egészséges Bibliai tanítás, amire hivatkozol, számomra leginkább a teremtésteológiát jelenti ebben a kérdésben. Ne legyünk álszentek: a Biblia patriarchális kontextusban fogant mű. A Biblia világ a férfiak világa, férfiak dominálnak benne, férfiak szólalnak meg benne, az előforduló női példák hozzájuk képest marginálisak. Még Isten antropomorf képzete is többnyire férfias (Miatyánk és nem Mianyánk…) Egyébként zárójelben jegyzem meg, ennyi jót protestánsként is láthatunk a katolikus mariológiában, amely Mária szerepének hangsúlyozásával próbálja ezt a mérleget kiegyensúlyozottabbá tenni. (A doktrinális megalapozottságot most hagyjuk, az offtopic lenne itt.) Egyszóval azt mondanám, a teremtésteológián és Pál azon meggyőződésén túl, hogy Krisztusban nincs többé férfi és nő (ami egyébként nem kívánja összemosni a nemeket, mielőtt valaki félreérti), óvatosan kell a bibliai passzusokra hivatkozni! Túl sokan túl sokszor alkalmazták ezt a stratégiát pont arra, hogy igazolják a férfiak felsőbbrendűségét.

    – ez csak egy kiegészítő megjegyzés: keresztényként érdemes lenne egyszer végiggondolni (egyfajta „keresztény genderkérdés” jelleggel) melyek azok a keresztény társadalmon belüli jelenségek, erőhatások, folyamatok, melyek a nőket alacsonyabb szinten kezelik, mint a férfiakat. Vajon van-e a keresztény szlengben, szolgálatról alkotott felfogásunkban, egyházképünkben, teológiánkban, stb, stb… olyan gondolat, melyek az egyházon belül képeznek felesleges gátakat a nők előtt? Ennek márcsak pragmatikusan is jó oka volna az a tény, hogy sokkal több nő van a gyülekezetekben, mint férfi – de ha mindenhol a férfiak dominálnak, akkor jelentős erőforrások heverhetnek parlagon.

    Még egyszer köszi a színvonalas írásodat!

    1. Kedves Sytka!

      Köszönöm a kommentedet. Visszakötözködöm: az első és a harmadik megjegyzésedre ott van a posztban a válaszom. 🙂

      1. Ezt írod: „Ám fontos látni szerintem, hogy ez egy hasonlat, nem kevesebb és nem több annál. Krisztus esetében még teoretikus szinten is nehéz lenne azt mondani, hogy elnyomja az egyházát, de ez nem vonatkozik (sajnos) a férfiakra, akik könnyedén visszaélhetnek (sokszor vissza is élnek) „főségükkel”.”

      Ezzel én is egyetértek, éppen ezért írtam ezt: „Hacsak nem akarjuk azt mondani, Krisztus elnyomja az egyházat, azt sem mondhatjuk, hogy a férfi családfői szerepe szükségszerűen a feleség elnyomását hordozza magával.” A „szükségszerűen” kiemelése éppen ezt akarja sugallni: lehetséges, hogy egy férfi visszaéljen a pozíciójával, de nem mondhatjuk, hogy ez a bibliai modellből automatikusan következne.

      3. Ezt is írod: „keresztényként érdemes lenne egyszer végiggondolni (egyfajta „keresztény genderkérdés” jelleggel) melyek azok a keresztény társadalmon belüli jelenségek, erőhatások, folyamatok, melyek a nőket alacsonyabb szinten kezelik, mint a férfiakat. Vajon van-e a keresztény szlengben, szolgálatról alkotott felfogásunkban, egyházképünkben, teológiánkban, stb, stb… olyan gondolat, melyek az egyházon belül képeznek felesleges gátakat a nők előtt?”

      Én pedig éppen ezt írtam: „Fontos, hogy önvizsgálatot tartsunk a keresztény élet különböző szféráira nézve is. Közösségeinkben meg kell vizsgálnunk azt, ahogyan a nemi szerepekről beszélünk: mennyiben a Biblia vezérel abban, és mennyiben egyszerűen konzervatív megszokások? A gyülekezeti rendezvényeken vagy a keresztény családokban kik milyen feladatot látnak el? Azért van ez így, mert a Szentírás így tanítja, vagy mert ezek az – innen-onnan összeszedett – beidegződéseink? Ezek a beidegződések kinek kedveznek: a férfiaknak vagy a nőknek? Ha ezen a területen az Isten teremtése szerinti rendet képviseljük, akkor a nők nem lesznek elnyomva. Viszont ügyelnünk kell az önvizsgálat folyamatára is: ha a problémák megállapítását és megoldását csak férfiakra bízzuk, akkor nem vetünk számot az ő bűnösségükkel, és kitesszük magunkat annak a veszélynek, hogy igazoljuk a feministák kritikáit.”

      2. Ezek után röviden rátérnék a 2. pontodra is. Egyetértek veled abban, hogy a Biblia nemekkel kapcsolatos kijelentéseinek értelmezésekor észben kell tartanunk a kulturális kontextusukat. Azonban az olyan teológiai jelentőségű dolgokat, mint Isten atyasága, szerintem tévedés kulturális alapúnak tartani. Nehéz belátnom, hogy a szimpátián kívül a teremtésteológián túl miért pont azt tartod még megőrizendőnek, hogy Krisztusban többé nincs férfi és nő. Szerintem azért ennél bátrabbak lehetünk: amit a Szentírás állít és tanít, azt nekünk hinnünk és elfogadnunk kell, természetesen figyelembe véve az üdvtörténeti és kulturális környezetet. Hosszú lenne minden passzust végigelemezni, de röviden én úgy látom, hogy amit az Újszövetség (többségében Pál) a nemekről ír, azok némi aktualizálással (pl. a fejbefedés összetett kérdésében) ma is érvényesek. Nem is véletlen, hogy sokszor ő is a teremtésre, illetve a természeti rendre vezeti ezeket vissza.

      1. Igen, magam is észrevettem, hogy részben olyasmire reagáltam, amiről te egyébként írtál. 🙂 Csupán arra gondoltam, részletesen bele lehetne merülni (nemcsak a felvetés szintjén) abba a kérdésbe, konkrétan miben érhető tetten az egyház „férfiközpontúsága”.

        „Nehéz belátnom, hogy a szimpátián kívül a teremtésteológián túl miért pont azt tartod még megőrizendőnek, hogy Krisztusban többé nincs férfi és nő.”

        Csak hirtelen ötlet volt a részemről, de talán a teremtésteológiát, közelebbről a teremtésleírást azért, mert ott még egyenlőnek vannak kikiáltva a nemek (Isten a férfit és nőt is a saját képére és hasonlatosságára alkotta meg), később azonban a hangsúly egyértelműen a férfiak irányába dől. Ismerve a korabeli viszonyokat, erősen patriarchális társadalomról beszélünk és ez bizony lenyomatot képez néhol a bibliai szövegen, elveken, teológián. Pál kijelentése a nemek egyenlőségéről („nincs többé férfi és nő”) pontosan ezért tetszik, mert különösen a saját korához képest előremutató. (Mondjuk kiemelhettem volna Jézus hozzáállást is a nőkhöz, mert az is ilyen volt.)

        1. Lehet, hogy félreértelek, de egyelőre úgy tűnik nekem, mintha lenne egy előre kialakult képed a nemek viszonyáról, és azokat a bibliai passzusokat tartanád mértékadónak, amelyek ezzel összhangban vannak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.