Genezis 5. – Ádám utódai
2019. december 05. BibliaBlog Nincs hozzászólás

Mózes első könyvének ötödik fejezete Ádám közvetlen utódait, nemzetségtábláját mutatja be. Ezt a „nemzetsége“ kifejezést korábban már láttuk az ég és föld „generációinál“ a második fejezetben. A Biblia itt Ádámtól kezdve tíz nemzedékig követi végig az első emberpár családját, és mindig az elsőszülött fiút – az ókorban a családi és apai hatalom első számú örökösét – nevezi meg. A formula folyamatosan ismétlődik: az adott ember élt valahány évig, aztán nemzette az első fiát, aztán még élt sok évig és fiakat és leányokat nemzett. Végül pedig, ahogy az Édenből kiűzött emberiség minden tagja átéli az Isten által megígért halált. Ádám leszármazottai közül lesz ebben egy kivétel, de ne szaladjunk még előre.

Ami még mindenképpen meghökkentő ebben a nemzetségtáblában, hogy az első tíz nemzedék életkora 777 és 969 év között volt. Vajon tényleg ilyen sokáig éltek emberek a teremtés után nem sokkal? Egyes teológusok szerint ez csak az ókori történetírás egyik módszere, hogy minél régebben élt valaki, annál nagyobb életkort adnak neki – persze ebben az esetben Matuzsálemnek Ádám előtt kellett volna élnie. Véleményem szerint arról lehet inkább szó, hogy az emberi test és génállomány lassan degradálódott annyira, hogy beálljon a későbbi 70-100 év közötti maximumra. Istennek fontos volt ebben az időben, hogy az emberek népesítsék be a földet, és ha Ádám 800 éven keresztül nemzett fiakat és lányokat, akkor ez azt is jelentheti, hogy Éva akár több száz gyermeknek is adhatott életet. Később azonban Isten maga korlátozza szép lassan az emberek maximális életkorát.

1 Ez Ádám nemzetségének a könyve. Amelyik napon Isten az embert teremtette, Istenhez hasonlóvá teremtette1.
2 Férfivá és asszonnyá teremtette, megáldotta, és embernek nevezte őket teremtésük napján.
3 Százharminc esztendőt élt Ádám, és fiút nemzett a saját képére és hasonlóságára, és Sétnek nevezte.
4 Ádám napjai, miután Sétet nemzette, nyolcszáz esztendőt tettek ki, és még nemzett fiakat és leányokat.
5 Ádám egész életének ideje kilencszázharminc esztendő volt, azután meghalt.

Ahogy az eddigiekben is már láthattuk Ádámnak és Évának nem voltak földi szüleik, őket Isten közvetlenül teremtette a saját képmására. Érdekes itt megfigyelni azt a héber szójátékot, hogy Ádám neve vörös földet is jelent, és ugyanazzal a szóval fejezi ki a Szentírás Ádám tulajdonnevét, mint magát az embert, a föld porából összegyúrt élőlényt. Úgy is fordíthatnánk, hogy a férfit és a nőt megteremtette Isten, majd Ádámnak nevezte őket. Ez a rész már itt is mutatja, hogy Isten eredetileg a férfit tette az emberi nem felelős képviselőjévé, míg Évát a feleségét segítőtárssá – vagyis egymás komplementerei, kiegészítői azonos értékkel és szentséggel, mégis különböző funkcióval.

Sét születésének leírása azért is izgalmas, mert itt az elején leszögezi a szentíró: Ádám már a fiát a saját képére és hasonlatosságára nemzette. Amíg a Szent Isten Ádámot megteremtette, és bukása pillanatáig hordozta ezt a szentséget, addig a már bukott Ádám a saját hasonlatosságára nemzette Sétet. Itt találhatjuk az ún. eredendő vagy áteredő bűn gyakorlati megvalósulását. Séttől kezdve minden ember egy Istentől elfordult, Neki engedelmeskedni nem tudó állapotban születik meg, ahogy Pál apostol ezt bőven kifejti majd a Római levél elején. Itt érdemes megfigyelni, hogy a pszichológusok is rengeteget kutatják azt a témát, hogy a gyerekek viselkedésükben (jó és rossz beidegződéseikben, szokásaikban és énképükben) miért hasonlítanak a szüleikre. Vajon minden egyes szokásunkat tanuljuk a szüleinktől, és babaként csak „üres fehér lapként“ születik a lelkünk? Vagy éppen rengeteg dolgot megöröklünk a szüleinktől az ő belső attitűdjükből? A Biblia világosan tanítja, hogy a lázadó és bűnös dolgaink egy részét biztosan már a születésünktől hordozzuk, természetesen egy jellemet lehet fejleszteni vagy éppen degradálni sok gyermekkori tanulással is. Ehhez a témához kötődik egy érdekes teológiai vita azzal kapcsolatban, hogy a kisbabák új emberi lelkét születésükkor Isten teremti-e vagy ez egy a teremtésbe beépített folyamat, és ahogy testi értelemben a genetikai dolgok öröklődnek úgy a a szülők lélekdarabjaiból is új személy „keveredik össze“. Ez a szakasz talán az utóbbira enged jobban következtetni, de a lényeg itt, hogy Sét már Ádám bukott természetét örökölve jön a világra.

Végül itt még érdemes megfigyelni, hogy a bibliai héber gondolkodásban a névadásnak sokkal nagyobb jelentősége van, mint mai kultúránkban. A gyermeknek sokszor nem születésekor, hanem néhány nappal később adtak nevet a szülők azért, hogy előbb megfigyelhessék, vagy imádkozhassanak vele kapcsolatban. A név jelentése pedig sokszor tükrözi az adott ember jellemét, vagy szerepét Isten tervében. Sét neve helyettesítőt jelent, és Éva azért adta neki, mert Ábel helyett kapta őt Istentől.

6 Sét pedig százöt esztendőt élt, és Énóst nemzette.
7 Sét, miután Énóst nemzette, nyolcszázhét esztendeig élt, és fiakat és leányokat nemzett.
8 Sét egész életének ideje kilencszáztizenkét esztendő volt, azután meghalt.

Sétről többet nem tudhatunk meg a Szentírásban, de első fiának neve Énós volt, ami törékenyt és gyarlót jelent. Mekkora alázat kell egy férfi számára, hogy az első fiát így nevezze el? Láthatjuk, hogy Énós születése után kezdi el Sét segítségül hívni az Úr nevét (ld. 1Móz 4,26), mert rádöbben, hogy mennyire szüksége van az Úrra ahhoz, hogy átvészelje az életet az Istentől megátkozott Földön. Itt láthatjuk a Biblia emberképének egy fontos elemét: Isten nem azt tartja igaz embernek, aki tökéletesen bűntelen, hanem aki elismeri lelkének torz voltát, és segítségért kiállt az Örökkévalóhoz. Isten az ilyen kiáltásokra mindig válaszolt.

9 Énós pedig kilencven esztendőt élt, és nemzette Kénánt.
10 Énós, miután Kénánt nemzette, nyolcszáztizenöt esztendeig élt, és fiakat és leányokat nemzett.
11 Énós egész életének ideje kilencszázöt esztendő volt, azután meghalt.

A törékeny és gyarló Énós első fia Kénán, akinek a neve nem hordoz egyértelmű jelentést. A szó gyökere a stabilan rögzített fészekre mutat, amelyben madárfiókák élnek. Ez a kép utalhat Kénán jellemére, de arra is, hogy Ádám családjának helyzete változatlan maradt, a következő nemzedék sem lett szabad az Ádámot sújtó átoktól.

12 Kénán pedig hetven esztendőt élt, és nemzette Mahalalélt.
13 Kénán, miután Mahalalélt nemzette, nyolcszáznegyven esztendeig élt, és fiakat és leányokat nemzett.
14 Kénán egész életének ideje kilencszáztíz esztendő volt, azután meghalt.

Kénán fia Mahalalél, akinek a neve egy héber szóösszetétel: „mahalal“ ami dicsőítést, valakinek felmagasztalását és híressé tételét jelenti, illetve az „él“, ami Isten általános neve az Ószövetségben. Később is több olyan szereplővel találkozunk, akinek a nevébe belekerül tiszteletből Isten neve, például Illés (héberül: Élijah) vagy Dániel próféták. Ádám családjában tehát Isten dicsőítése megjelenik, ami ugyancsak hangsúlyozza a kontrasztot az istentelen Kain és a hívő Sét leszármazottai között.

15 Mahalalél pedig hatvanöt esztendőt élt, és Járedet nemzette.
16 Mahalalél, miután Járedet nemzette, nyolcszázharminc esztendeig élt, és fiakat és leányokat nemzett.
17 Mahalalél egész életének ideje nyolcszázkilencvenöt esztendő volt, azután meghalt.

Mahalalél első fia Járed volt, akinek a neve megalázottat, leereszkedettet vagy akár szolgát is jelenthet. Ebben is megláthatjuk a bukott ám Istent aktívan kereső ember legfontosabb tulajdonságát: az alázatot.

18 Járed pedig százhatvankét esztendőt élt, és Énokot nemzette.
19 Járed, miután Énokot nemzette, nyolcszáz esztendőt élt, és fiakat és leányokat nemzett.
20 Járed egész életének ideje kilencszázhatvankét esztendő volt, azután meghalt.
21 Énok pedig hatvanöt esztendőt élt, és Matuzsálemet nemzette.
22 Énok háromszáz esztendeig az Istennel járt, miután Matuzsálemet nemzette, és fiakat és leányokat nemzett.
23 Énok egész életének ideje háromszázhatvanöt esztendő volt.
24 És mivel Énok Istennel járt, eltűnt, mert Isten magához vette.

Ádám után a hetedik nemzedék képviselője, Énok kiemelt szerepet játszik a Biblia hősei között. Mindenki más előtte és utána a nemzetségtáblában testi halállal fejezte be földi pályafutását, őt azonban Isten magához vette. Ez nem a halálnak egyfajta eufemisztikus kifejezése, hanem a szöveg tényleg arra utal, hogy testben Istenhez ragadtatott fel az égbe, és így nem kellett átélnie a halált. Miért döntött úgy Isten, hogy Énokot magához veszi? Azért, mert ő Istennel járt, ami egy szoros és intim közösségre utal. Természetesen a Szentírásban rengeteg ember van, akinek ilyen szoros közössége lesz az Örökkévalóval, mégis végül meghalnak. Énok neve viszont elkezdőt, megalapítót jelent: ő a feltámadás ígéretének első hírnöke az Ószövetségben. Az ő életén keresztül villantja fel Isten a reményt, hogy az emberi élet nem csak a földi pályafutásról szól, hanem az Úr sokkal hosszabb távra tervez velünk, és ez a terv, hogy vele éljünk végül örökké.

Énok fia is különleges személy, a híres Matuzsálem. Ő volt az Ádám leszármazottai között, aki a leghosszabb élettel büszkélkedhet: 969 évet élt. Ezzel a világunk történelmének leghosszabb életű emberévé vált. A neve azonban nem a korára utal, hanem jelenthet „lándzsás embert“ és „selahi embert“ is, ha a szót konkrét földrajzi helyként értelmezzük. Egyes zsidó írásmagyarázók úgy magyarázták a nevét, hogy „amikor ő megy, akkor megjön“, és ami megjön nem más mint az özönvíz. A különböző generációk életkorából kiszámolható ugyanis, hogy abban az évben hal meg Matuzsálem, amikor Noé belép a bárkába és megkezdődik az özönvíz.

25 Matuzsálem pedig száznyolcvanhét esztendőt élt, és Lámeket nemzette.
26 Matuzsálem, miután Lámeket nemzette, hétszáznyolcvankét esztendőt élt, és fiakat és leányokat nemzett.
27 Matuzsálem egész életének ideje kilencszázhatvankilenc esztendő volt, azután meghalt.
28 Lámek pedig száznyolcvankét esztendőt élt, és fiat nemzett.
29 Nóénak nevezte el, mert ezt mondta: Ő vigasztal meg minket kezünk fáradságos munkájában e földön, melyet megátkozott az ÚR.
30 És Lámek, miután Nóét nemzette, ötszázkilencvenöt esztendőt élt, és fiakat és leányokat nemzett.
31 Lámek egész életének ideje hétszázhetvenhét esztendő volt, azután meghalt.

Matuzsálem fia Lámek, aki majd Nóé édesapja lesz. Nevének jelentése ismeretlen, azt viszont megtudjuk róla, hogy vágyakozott arra a jövőbeli békességre, melyet Isten majd a kígyó fejének széttaposásával hoz. Amikor fia, Nóé megszületik akkor a névadással ezt a reménységét fejezi ki, hiszen a neve „teljes békességet“ jelent. Talán ő lesz az, aki ebben az átkozott világban vigasztalást fog nyújtani számunkra. Ha a megváltást nem is hozza el Nóé, az biztos, hogy Ádámtól a tizedik férfi kulcsszerepet játszik majd Isten tervében.

32 Noé ötszáz esztendős volt, amikor Sémet, Hámot és Jáfetet nemzette.

Nóé úgy tűnik eléggé sokat várt arra, hogy megházasodjon – vagy éppen a feleségével nagyon sok évet vártak a gyermekeik megszületésére. Ötszáz éves korától kezdve születtek meg a gyermekei, akik nem hármas ikrek voltak, ahogy azt később megtudhatjuk a Szentírásból. Sém neve egyszerűen azt jelenti, hogy „a név“; Hám „forróságot“ jelent, utalva a egyfajta trópusi élőhelyre. Jáfet neve pedig „nagy kiterjedést“ jelent. Közel-keleti perspektívából az ókorban Sém leszármazottait tartották a kánaáni és sémita népeknek (köztük a héberek is), Hám leszármazottainak gondolták a fekete bőrű afrikai népcsoportokat, és Jáfet leszármazottai az ún. „szigetlakók“, azok a távoli európai-, ázsiai- esetleg amerikai népek, akikről keveset lehet tudni, de elszéledtek a Föld felszínén. A továbbiakban fog még róluk beszélni a Biblia, de előbb majd meg kell tudnunk, hogy miért is kellett e három ifjúnak újra benépesítenie a földet.


1  A bejegyzésben szereplő összes igevers forrása: Újonnan revideált Károli-Biblia. Copyright © 2011 Veritas Kiadó.

Baji Péter

Baji Péter (1988–) ifjúsági lelkipásztor,
bibliai tudományok (BA) - Logos Hungary Keresztény Főiskola
PhD földtudományok, társadalomföldrajz - ELTE Földtudományi Doktori Iskola
Baji Péter
Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük