Genezis 11. – Bábeltől Ábrahámig
2020. január 30. BibliaBlog Nincs hozzászólás

Mózes első könyvének tizenegyedik fejezete két részből áll. Az elején láthatjuk Bábel tornyának építését és annak következményeit, majd a szentíró rátér Sém vonalának egy eddig nem tárgyalt részére, Peleg utódaira. Ahogy az előző részben már láthattuk, Peleg utódainak felsorolása direkt maradt le ott, hogy ebben a fejezetben eljussunk Abrám (a későbbi Ábrahám) személyéhez. Abrám színre lépésével ugyanis a könyvben elkezdődik az ősatyák (más néven: pátriárkák) korszaka, ezért jelen fejezet egyfajta átvezetésnek is tekinthető.

1 Az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde volt1.
2 Mikor azután kelet felől elindultak, Sineár földjén egy síkságot találtak, és ott letelepedtek.
3 Azt mondták egymásnak: Gyertek, vessünk téglát, és égessük jól ki! A tégla lett nekik kő gyanánt, a szurok pedig habarcs gyanánt.
4 Ezt mondták: Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén!

Mózes már a legelején kiemeli azt, hogy Noé közvetlen leszármazottainak talán pár száz embert tömörítő családja egy nyelven beszélt. Teljesen evidens, hiszen Noénak és fiainak meg kellett érteniük egymást, sőt ehhez még azt is hozzátehetjük, hogy az az ősi nyelv, amin ők beszéltek Ádám nyelve is lehetett. Hogy melyik mai nyelvhez hasonlított ez a beszéd, arról nem tudunk meg semmit. Persze feltételezhetjük, hogy Isten üdvtervének a vonalán születő utódoké lett az eredeti nyelv, és akkor ez a héber – de valójában Isten el is tüntethette ezt a régi nyelvet jelezve, hogy Ádám és az őstársadalom megromlását kulturális értelemben is jó lenne elfelejteni.

Nóé utódai az Ararát-hegységből kelet-délkelet felé indultak Mezopotámia területére, bibliai névvel Sineár földjének termékeny síkságára. Az ókori történelemből az is jól ismert tény, hogy amíg a termékeny félhold hegyvidékibb területein kőből építkeztek, Mezopotámia nagy síkvidékén csak agyag volt, és azt kiégetve a mai téglák ősét az itt élők fejlesztették ki. Sém, Hám és Jáfet családjának a célja megdöbbentő: azért építenek várost és tornyot, hogy híresek legyenek és ne széledjenek el a bolygónkon.

Itt újra szembekerülünk az ember bukott természetével, melynek központi motivációja az önzés és a büszkeség. Amíg Isten parancsba adta Noé utódainak, hogy szóródjanak szét a Földön, fedezzék fel azt, addig ők ennek az ellenkezőjét kívánják csinálni. Nem is olyan régen menekült meg ez a család az emberiség totális pusztulásától, de talán csak néhány évtizeddel később az Isten által elvetett őstársadalom rendszerét építenék fel. A „szerezzünk magunknak nevet” arra utal, hogy ne a Teremtő Istené legyen a dicsőség és a hatalom, hanem az emberek mutassák meg, hogy egyedül döntenek a sorsuk felől. A torony építése, ami elér az égig e hatalom és büszkeség szimbóluma – sőt talán azé a vágyé is, hogy ha Isten újra özönvizet küldene, akkor legyen hová menekülni és túlvészelni a katasztrófát.

A történelem során sokan bírálták a Bibliát azzal kapcsolatban, hogy ez csak emberek által kitalált történetek gyűjteménye. Sokan Bábel tornyának történetéről is így gondolkoznak. Mégis ha az emberek által kreált világirodalmat, világvallásokat vagy épp társadalomtudományokat nézzük szinte senki nem feltételezi, hogy az emberiség minden egyes tagja ennyire romlott lenne. A bűn természetét nem lehet tagadni, mert akkor a valóságot tagadnánk, de az emberi történetek és magyarázatok mindig oda jutnak, hogy vannak nagyon gonosz emberek, akik valamiért ilyenné váltak, de a többiek azért jók, sőt rengeteg hétköznapi hős van. Bántja a büszkeségünket szembenézni romlottságunk teljes valóságával, mi nem írtunk volna ilyet, hogy Noé az özönvíz egyetlen igaz hőse lerészegedik és meztelenül fetreng a sátrában. Vagy éppen az ősatya utódai már egy nemzedéken belül csak magukkal törődnek, és nincs közöttük egy ember sem, aki felemeli a szavát e lázadó város megépítésével szemben. Isten azonban tökéletesen látja a szívünk legmélyét is, és amikor megszólít minket, nem fog hazudni a valós állapotunkról.

5 Az ÚR pedig leszállt, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet az emberek fiai építettek.
6 Ezt mondta az ÚR: Íme, e nép egy, és az egésznek egy a nyelve, de munkájának ez csak a kezdete. Bizony semmi sem gátolja, hogy véghez vigyenek mindent, amit elgondolnak magukban.
7 Nosza, szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvüket, hogy ne értsék meg egymás beszédét!
8 Így szélesztette szét őket onnan az ÚR az egész föld színére, és abbahagyták a város építését.
9 Azért nevezték azt Bábelnak, mert ott zavarta össze az ÚR az egész föld nyelvét, és onnan szélesztette szét őket az egész föld színére.

Miért nem tetszett Istennek, hogy Babilon ősi városa felépül? Ennyire kicsinyes lenne, hogy mert az emberek nem hallgattak rá, és most megsértődik? A válasz természetesen: határozott nem. Amíg a Föld felfedezése, a népek honfoglalása rengeteg építéssel és vesződséggel jár, addig együtt maradni és egy nagy városi civilizációt építeni sokkal vonzóbb. Ez a lépés azonban túl hamar vezetett volna az erőszak és önző emberi gonoszság pusztításához, ezért nem akarta Isten engedni.

Isten beavatkozása a dologba egyszerre drasztikus, mégis hosszú távon hasznos. Beavatkozik az emberi agyak nyelvközpontjába, és ettől kezdve mintha egy szempillantás alatt mindenkinek megváltozna az anyanyelve úgy, hogy ezt észre sem veszik magukon, csak azon lepődnek meg, hogy a másik családfő beszédét nem értik. Ebből a történetből tehát egyrészt az ókori Izrael népével együtt megtudhatjuk, hogy ha mindannyian Noétól származunk mégis miért látunk különböző nyelvű és kultúrájú népeket. Másrészt arra is rácsodálkozhatunk, hogy ma a Földön élő népek és nemzetek sokszínű nyelve és kultúrája azért létezik, mert anno Isten úgy döntött új nyelveket teremt és ezt beleülteti emberek fejébe, hogy induljanak el felfedezni világunkat.

A Bábel név a héberben egy szójáték, mivel nagyon hasonló az „összezavar” héber kifejezéshez. Ezért kapta Babilon ezt a nevet, mert Isten tett valamit, ami visszafordíthatatlan következményekkel járt az emberiség történelmére.

10 Ez Sém nemzetsége: Sém százesztendős korában nemzette Arpaksadot, két évvel az özönvíz után.
11 Sém, miután Arpaksadot nemzette, ötszáz esztendeig élt, és fiakat és leányokat nemzett.
12 Arpaksad pedig harminc esztendős volt, amikor Selahot nemzette.
13 Arpaksad, miután Selahot nemzette, négyszázhárom esztendeig élt, és fiakat és leányokat nemzett.
14 Selah pedig harmincesztendős volt, amikor Hébert nemzette.
15 Selah, miután Hébert nemzette, négyszázhárom esztendeig élt, és fiakat és leányokat nemzett.
16 Héber pedig harmincnégy esztendős volt, amikor Peleget nemzette.
17 Héber, miután Peleget nemzette, négyszázharminc esztendeig élt, és fiakat és leányokat nemzett.
18 Peleg pedig harmincesztendős volt, amikor Reút nemzette.
19 Peleg, miután Reút nemzette, kétszázkilenc esztendeig élt, és fiakat és leányokat nemzett.
20 Reú pedig harminckét esztendős volt, amikor Szerúgot nemzette.
21 Reú, miután Szerúgot nemzette, kétszázhét esztendeig élt, és fiakat és leányokat nemzett.
22 Szerúg pedig harmincesztendős volt, amikor Náhórt nemzette.
23 Szerúg, miután Náhórt nemzette, kétszáz esztendeig élt, és fiakat és leányokat nemzett.
24 Náhór pedig huszonkilenc esztendős volt, amikor Tárét nemzette.
25 Náhór, miután Tárét nemzette, száztizenkilenc esztendeig élt, és fiakat és leányokat nemzett.
26 Táré pedig hetvenesztendős volt, és nemzette Abrámot, Náhórt és Háránt.

A Szentírás itt éles váltással újra kezdi Sém nemzetségkönyvének leírását, de immár Peleg vonalán. Ennek célja, hogy láthassuk Abrám, vagyis a későbbi Ábrahám őseit. Ezek a nemzetségtáblázatok azért fontosak, mert Évának Isten azt az ígéretet tette, hogy az utódai közül lesz egy férfi, aki majd rátapos a kígyó fejére. A reménység ígéretének továbbvivője az özönvíz idején Noé lett, majd fia Sém és az ő vonalán majd Ábrahám és fiai.

Ebben a nemzetségtáblázatban még az is érdekes, hogy Ádám első nemzetségtáblázatához hasonlóan leírja az adott ősatyák életidejét. Amíg azonban Ádám utódainál 800-900 év közé estek ezek az életkorok, addig itt egyre erősebben csökken az adott ember életének ideje. Sém még 600 évet élt, Arpaksad már csak 433 évig volt jelen a földön. Amíg Selah és Héber életkora is 400 év felett volt Peleg, aki már azok között volt, akik Bábelből elindultak, már csak 239 évig élt. 200 év feletti kor élt meg Reú és Szerúg is, de Ábrahám nagyapja, Náhór már 148 esztendős korában halt meg. Innentől kezdve pedig az ősatyák életkora 100 és 200 év közé esik, szép lassan csökkenő tendenciát mutatva. A szaporodás és sokasodás tehát Isten akaratából azzal is járt, hogy a várható élettartama az embereknek lecsökkent az özönvíz utáni évszázadokban. Mivel pedig az embereknek hamarabb kell szembenézniük a halállal, talán hamarabb gondolkoznak el az életük értelmén, és az Istennel való viszonyukon is.

27 Ez Táré nemzetsége: Táré Abrámot, Náhórt és Háránt nemzette. Hárán pedig Lótot nemzette.
28 Hárán pedig meghalt apja, Táré szeme előtt, szülőföldjén, Úr-Kaszdimban.
29 Abrám és Náhór pedig feleséget vettek maguknak. Abrám feleségének a neve Száraj volt, Náhór feleségének pedig Milká; ő Háránnak Milká apjának és Jiszká apjának leánya.
30 Száraj pedig meddő volt, nem volt gyermeke.
31 És fogta Táré Abrámot, a fiát és Lótot, Hárán fiát, az unokáját és Szárajt, a menyét, Abrámnak, az ő fiának feleségét, és elindultak együtt Úr-Kaszdimból, hogy Kánaán földjére menjenek. Eljutottak Háránig, és ott letelepedtek.
32 Táré pedig kétszázöt esztendős volt, amikor meghalt Háránban.

A nemzetségtábla vége, hogy Noéhoz hasonlóan Tárénak is három fiát mutatja be a Szentírás: Abrámot, Náhórt és Háránt. Mindhárom fiúnak lesz szerepe a következő nemzedékek történetében. Természetesen Abrám lesz Isten ígéreteinek birtoklója és a Szentírás főszereplője, mégis az Örökkévaló áldásaiból Náhor fia Lót és Hárán gyermekei is részesülni fognak.

Táré családjának története olyan módon is párhuzamba hozható Noé családjának a történetével, hogy az irányt az édesapa mutatja, de a három gyermek közül csak egy áll bele igazán Isten elhívásának beteljesítésébe. Jelen esetünkben már Tárénak is az volt a terve, hogy Kánaán földje felé vegye az irányt – bár nem tudjuk, hogy Isten hívta-e erre – azonban a következő részekben láthatjuk majd, hogy Abrámnak maga az Úr szól, hogy folytassa a vándorlást atyja úti célja felé.

Ezzel a résszel befejeződik a Kezdetek könyvének első szakasza, mely rengeteg választ ad arra, hogy mi és hogyan történik az emberiség életében ezen a bolygón. A továbbiakban viszont Isten nagy megváltó tervének kibontakozását láthatjuk, amely végigvezet Ábrahám életétől kezdve a teljes Ószövetségben és Jézus Krisztus életében, halálában és feltámadásában éri el végső beteljesülését. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a Genezis első felében azt láthattuk, hogy Isten hogyan kezeli az emberiséget, mint egészt. A második felében az Örökkévaló megmutatkozik abban, hogy milyen módon törődik egyes személyekkel, hithősökkel és azok családjaival. Érdemes hát tovább olvasni a Szentírás első könyvét!

1 A bejegyzésben szereplő összes igevers forrása: Újonnan revideált Károli-Biblia. Copyright © 2011 Veritas Kiadó.

Baji Péter

Baji Péter (1988–) ifjúsági lelkipásztor,
bibliai tudományok (BA) - Logos Hungary Keresztény Főiskola
PhD földtudományok, társadalomföldrajz - ELTE Földtudományi Doktori Iskola
Baji Péter

Latest posts by Baji Péter (see all)

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük