Genezis 13. – A szükséges elválás
2020. február 14. BibliaBlog Nincs hozzászólás

Mózes első könyvének tizenharmadik fejezete Ábrahám, és unokaöccse Lót viszonyáról szól, melynek végkifejlete a két család útjának elválása lesz. Isten korábbi ígéretei alapján láthatjuk, hogy Ábrahám elhívása nem csak a szülőföldjének, hanem a háza népének elhagyása is volt, azért, hogy az utódaiból Isten egy új népet hívjon életre. Mózes korában már világos volt, hogy Lót utódaiból egy Izraeltől teljesen különböző nép lett, de ez a szeparáció a rokonságon belül Ábrahám döntésével kezdődött. Isten az ősatyával kapcsolatos akarata csak úgy valósulhat meg, ha Lót egy kicsit „távolabb megy”, vagyis már nem számít Ábrahámmal egy háztartásban lévő embernek. Ahogy pedig látni fogjuk, ez egy nagyon gyakorlati probléma megoldására született döntés eredménye lesz.

1 Abrám feljött Egyiptomból a déli tartományba, feleségével és mindenével együtt, és Lót is vele jött1.
2 Abrámnak pedig sok jószága, ezüstje és aranya volt.
3 Egyik helyről a másikra ment dél felől egészen Bételig, oda, ahol először volt a sátra, Bétel és Aj között;
4 annak az oltárnak a helyéig, melyet ott korábban készített. És segítségül hívta Abrám az ÚR nevét.

Főhősünk az előző fejezetben csúfos szégyent vallott az Istennek való engedelmességében, és a férj szerepében is. A saját félelme vezérelte Egyiptomba, és most szomorú tapasztalatokkal és mindemellett anyagi gyarapodással tér vissza Kánaán földjére. Az ősatya először a Negev sivatag területéré érkezik, majd egyre északabbra vándorol, és eljut Kánaán középső részéig Bétel – az Örökkévaló tiszteletének későbbi izraeli központja – közelébe, ahol már korábban saját maga épített oltárt az Úr tiszteletére.

Ábrahámnak ez a tette valószínűleg bűnbánatból fakadt. Tudta, hogy azt az utat, amire maga Isten helyezte, elhagyta, de élt benne a remény, hogy újra „fel tudja venni a fonalat” az Úr követésében. Ehhez a legjobb mód pedig az volt, hogy visszatérjen arra a helyre, ahol még Isten szólt hozzá, és ő maga is még az Úr útján járt. Ábrahám példájából itt azt is megláthatjuk, hogy az Istenben bízó emberek is időnként elveszíthetik a fókuszt az életükben, letérhetnek a saját félelmeik és bizonytalanságaik miatt a „keskeny útról” – ettől annyira életszerű a Biblia hőseinek élete. Azonban az is nagyon reményteljes, hogy vissza lehet térni az útra, hiszen Abrám a kihűlt oltárát újra izzásba tudta hozni, és visszatért az Úrral való közösség melegsége az életébe.

5 Lótnak is, aki Abrámmal járt, voltak juhai, ökrei és sátrai,
6 és nem bírta eltartani őket az a föld, hogy együtt lakjanak. Mivel sok jószáguk volt, nem lakhattak együtt.
7 Viszálykodás is támadt Abrám jószágainak és Lót jószágainak a pásztorai között. Akkor még a kánaániak és a perizziek is ott laktak azon a földön.
8 Abrám ezt mondta Lótnak: Ne legyen viszály köztem és közted, se az én pásztoraim és a te pásztoraid között, hiszen testvérek vagyunk.
9 Hát nincs előtted az egész föld? Kérlek, válj el tőlem. Ha te balra tartasz, én jobbra megyek, ha te jobbra mész én balra térek.
10 Fölemelte ezért Lót a szemét, és látta, hogy a Jordán egész melléke bővizű föld. Mert mielőtt elpusztította volna az ÚR Sodomát és Gomorát, egészen Cóarig olyan volt az, mint az ÚR kertje, mint Egyiptom földje.
11 Lót tehát a Jordán egész mellékét választotta magának, és elköltözött kelet felé. Így hát elváltak egymástól.
12 Abrám Kánaán földjén telepedett le, Lót pedig a Jordán melléki városokban és Sodomáig sátorozott.
13 Sodoma lakosai pedig nagyon gonoszak és bűnösök voltak az ÚR előtt.

A Kánaán földjére visszatéréssel úgy tűnik nem sikerült helyreállítani a két család megélhetésének gondjait, ami miatt nemrég Egyiptomba menekültek. Kánaán földjén más népek is éltek, akik leterhelték az erőforrásokat (pl. kutak és legelők az állatoknak), és úgy látszik, hogy Lót és Abrám túl nagy állatállománnyal rendelkezett ahhoz, hogy azon az egy területen közösen tudjanak megélni. A vita az erőforrásokon azonban nem a két családfő között, hanem inkább a szolgáik között folytak a mezőn. Mivel Abrám tudta jól, hogy Isten ígérete szerint majd gyermekei születnek, és bővülni fog a család, Lótot nem gondolta lehetséges örökösének. Eljött az idő, amikor unokaöccse már felnőtt családfő és meg kell keresnie a saját területét az ég alatt.

Abrám, mint rangidős családfő kezdeményezte a konfliktusok feloldását Lóttal. Az ajánlata pedig igen nagyvonalú volt: Lót választhatott, hogy melyik területet szeretné „belakni” a saját nyájával, és Abrám ehhez alkalmazkodva az ellenkező irányba indult. Ez a döntés a bibliai hit egy gyönyörű és létfontosságú aspektusát mutatja be: Isten hűségét a saját ígéreteihez. A Lóttal való tárgyalás eredménye az is lehetett volna, hogy a fiatal rokon elsősorban Kánaán területén szeretne élni, és Abrámot kijjebb szorítja az ígéret földjéről. Abrám azonban bízott Istenben, ezért Lót bárhogy dönt is, ha az Örökkévaló végül az ő utódainak akarja adni Kánaánt, akkor ebben Őt senki nem állíthatja meg. Hívőként gyakran elkövetjük azt a hibát, hogy olyan dolgokért küzdünk teljes erőbedobással, amit igazából Isten már nekünk ígért, és csak várnunk kellene a beteljesülésre. Érdemes ezért tanulnunk az ősatya bölcs és türelmes hitéből.

Lót területválasztásáról itt érdemes szót ejteni. A Sodoma és Gomora városának környékét úgy írja le itt a Szentírás, mint egy igen virágzó gazdaságú terület – amin természetesen nem lepődhetünk meg, hiszen a Jordán folyó völgyében volt, és a termékeny folyóvölgyek az ókorban általában kiemelten prosperáló gazdaságú területek voltak. A Mózes korabeli olvasó azonban tudta erről a környékről, hogy már nem ilyen, sőt elpusztult városok nyomai vannak a környéken. A későbbi fejezetekben majd megtudjuk pontosan mi történt ezekkel a helyekkel, de egy dolgot fontos kiemelni: az itt lakók igen gonoszok és bűnösök voltak az Úr szemében. Azt a jelenséget, amit itt láthatunk a bibliai teológia az „általános kegyelem” kifejezéssel illeti. Ez annyit jelent, hogy az édenkerti események óta bukott ember ugyan a bűnei miatt Isten ítélete alatt van, és szüksége van Isten speciális kegyelmére (a megváltásra), hogy helyreálljon az élete, mégis a földi munkálkodásában ettől függetlenül lehet sikeres. A Nap ugyanúgy kisüt rá, az ő földjére is esik az eső és bolygónk erőforrásaiból Isten kegyelméből minden ellene lázadó ember is ugyanúgy részesül. Így lehetséges, hogy a Lót által oly gazdagnak és virágzónak látott területen olyan emberek élnek, akik sikeresek ugyan, de Isten szemszögéből kirívóan erkölcstelenek. Lótnak ezzel a döntésével még később meggyűlik a baja, de ne szaladjunk előre történetünkben.

14 Az ÚR pedig azt mondta Abrámnak, miután Lót elvált tőle: Emeld fel a szemedet, és tekints arról a helyről, ahol vagy, északra, délre, keletre és nyugatra.
15 Mert az egész földet, amelyet látsz, neked és utódaidnak adom örökre.
16 Olyanná teszem magodat, mint a föld pora: hogy ha valaki megszámlálhatja a föld porát, a te utódaid is megszámlálhatók lesznek.
17 Kelj fel, járd be ezt az országot hosszában és széltében, mert neked adom.
18 Fölszedte azért Abrám a sátrát, elment, és letelepedett Mamré tölgyesében, Hebrón vidékén, és oltárt épített ott az ÚRnak.

A fejezet utolsó része mintha egyfajta felszabadulásként csendülne fel. Isten meglátogatja Abrámot, aki végre már egyedül van, és ott jár azon az úton, ahol vár a következő lépésre Isten tervében. Isten lépése pedig itt és most az ígéret megerősítése: Abrámnak abban a tudatban kell bejárnia Kánaán földjét, hogy ez végső soron majd az ő családjának tulajdona lesz. Annak a rengeteg utódnak, amit Isten akar adni az ősatya számára kell is ez a nagy terület, mégis érdekes látni, hogy itt még Abrám nem igazán láthatta hogyan fog beteljesülni mindez az ígéret, hiszen sem tulajdonjoga nem volt még Kánaánban, sem gyermeke. Az ősatya itt újra Istenbe veti a bizalmát, és hűségesen folytatja vándorútját az ígért földön, és nem tesz más, mint éli az életét, és vár Istenre. Mai türelmetlen, instant világunkban jó hallani ezt az üzenetet is: Isten sokszor azért várat meg minket, mert a türelmes várakozás egyszerűen pozitív irányba formálja a jellemünket.

1 A bejegyzésben szereplő összes igevers forrása: Újonnan revideált Károli-Biblia. Copyright © 2011 Veritas Kiadó.

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük