Hónap: 2020 június

Genezis 20. – A hibáinkból időnként nem tanulunk

Mózes első könyvének huszadik fejezetében Ábrahám és Sára az ígéret földjének déli részére települ, ahol nem ismerik őket. Az ősatya pedig úgy tűnik szorong a gondolattól, hogy újra számára idegenek társaságában kell élnie, ezért újra elkövet egy hibát, amiből anno tanulnia kellett volna.

Tovább
Genezis 19. – Az ítélet hajnala

Mózes első könyvének tizenkilencedik fejezete Lót sorsáról szól. Isten nem őt választotta az akkor még gyermektelen Ábrahám örökösének, sőt földrajzilag el is kellett távolodnia rokonától. Egy olyan nép közé került azonban, akikről egyre nyilvánvalóbbá vált gonoszságuk. Lótot egy olyan embernek mutatja be a Biblia, aki szerette Istent és az Ő útjain akart járni, és maga is kínlódott a Sodomában tapasztaltak miatt (2Pét 2,7). Ebben a részben megláthatjuk, hogy Isten hogyan viszonyul az emberi gonoszsághoz, hogy van egy pont, ami után egy kultúrát nem enged tovább élni, mert az már a többi emberre káros.

Tovább
A szenvedély és alázat viszonya Isten megismerésében

Az evangéliumi világot érintő, és szinte minden évben felbukkanó nagy teológiai viták általában sokak lelki világát kavarják fel. A képzett teológusok a vita „zászlóvivői” általában, hiszen nagyon helyesen úgy érzik, hogy meg kell védeniük a tiszta keresztény tanítást, de ezzel együtt jár, hogy nagy nyilvánosságot is kap az adott teológiai kérdés. Ekkor pedig a hétköznapi keresztény emberek is részeseivé válnak a nagy „boxmeccsnek”, ahol ők is fogadhatnak a győztesekre. Ebben a bejegyzésben két bibliai alapelvre szeretném ráirányítani mindenkinek a figyelmét, amelyek segíthetnek nekünk abban, hogy egy ilyen éppen aktuális vita folyamán kinek az oldalára álljunk, ha egyáltalán szükséges oldalt választani.

Tovább