Genezis 22. – Áldozd fel a fiadat!
2020. szeptember 10. BibliaBlog Nincs hozzászólás

Mózes első könyvének huszonkettedik részében Ábrahám életének legnagyobb próbatételét nézhetjük végig, amikor Isten azt kéri tőle, hogy áldozza fel Izsákot. Az utazás és a próba eredménye rengeteg tanulsággal szolgál az Istennel való kapcsolatról, ezért érdemes tanulmányozni.

1 Ezek után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot, és ezt mondta neki: Ábrahám! S ő így felelt: Imhol vagyok.1
2 Isten ezt mondta neki: Vedd a fiadat, a te egyetlenegyedet, aki szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked.
3 Fölkelt tehát Ábrahám jókor reggel, és megnyergelte a szamarát. Maga mellé vette két szolgáját és fiát, Izsákot, és fát hasogatott az égőáldozathoz. Akkor fölkerekedett, és elindult a helyre, amelyet Isten mondott neki.

Izsák feláldozása az Ószövetség egyik leghíresebb története, melynek részleteit érdemes megvizsgálni közelebbről. Ne felejtsük el, hogy a Genezis eredeti és első olvasóközönsége Izrael népe, akik Mózes által jöttek ki Egyiptomból, és akik azt a törvényt kapták Istentől, hogy a gyerekek feláldozása (ld. 3Móz 20,2-4) és egyáltalán az emberáldozat az egyik leggonoszabb bűn Isten szemében. Isten Igéje itt mégis sokkolja az ókori és mai olvasót is: Hogyan kérhet a mindenható, szerető Isten ilyet Ábrahámtól?

Érdekes azt is megfigyelni, hogy Isten részletes utasításokat ad Ábrahámnak hová vigye Izsákot és hogyan áldozza fel. A tűzáldozatokat úgy készítették, hogy az áldozati állatot megölték és a teljes tetemét egy oltáron elégették – ez később a mózesi áldozati rendszerben az Isten iránti hálát és teljes odaszánást jelképezte. Az ősatyának tehát kétsége sem lehetett afelől, hogy ez a „kirándulás” a gyermeke életébe fog kerülni. Mórijjá földje is egy különleges szerepet foglal el Isten tervében: egyetlen másik helyen látjuk ezt a Bibliában megemlítve. A 2Krónikák 3,1-ben Mórijjá-hegye a jeruzsálemi templom hegyét jelenti, ahol később Isten tisztelete folyik majd Salamon templomában. Ha nem is kell ennek túl nagy jelentőséget tulajdonítanunk, annyit mindenképp megláthatunk ebből, hogy az áldozati rendszer Isten üdvtervének központi részét adja már az ősatyák idejétől kezdve, és ez nem véletlen.

Amikor azt mondja Isten, hogy áldozd fel „akit szeretsz”, akkor nagyon jól tudja, hogy a legnagyobbat kéri Ábrahámtól. A Biblia kutatói szerint bár pontos adatot nem közöl velünk a Szentírás, ezen a ponton Izsáknak már nagy gyereknek, akár tizenévesnek kell lennie. Ez látszik az apa és fia későbbi beszélgetéséből, és abból, hogy a fát Izsák cipeli majd az apja helyett. A szeretet szó ebben az apa-fiú kapcsolat kontextusban jelenik meg először a Bibliában, ami ugyancsak beszédes. Ábrahám Istennel való kapcsolata és engedelmes reakciója egyszerre lenyűgöző és félelmetes: Mi mehetett végig az ősatyában, hogy oly hamar igent mondott Isten határozott parancsára? Ki ez az Isten, akiért érdemes mindent odaadni?

4 Harmadnapon fölemelte szemét Ábrahám, és meglátta a helyet messziről.
5 Ekkor azt mondta szolgáinak: Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek amoda, és imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok.
6 Vette tehát Ábrahám az égőáldozathoz való fákat, és föltette a fiára, Izsákra, ő maga pedig kezébe vette a tüzet és a kést, és így mentek ketten együtt.
7 Majd megszólította Izsák az atyját, Ábrahámot: Atyám! Az pedig mondta: Íme, itt vagyok, fiam. Izsák pedig megkérdezte: Itt van a tűz és a fa, de hol van az égőáldozatra való bárány?
8 Ábrahám azt felelte: Isten majd gondoskodik az égőáldozatra való bárányról, fiam. És mentek ketten együtt.

A bibliai leírás nem beszél arról, hogy a hosszú utazás során mi zajlott le Ábrahámban. Az biztos viszont, hogy a „küldetésük” valódi céljáról egyedül ő tudott. Lehetséges, sőt valószínű, hogy Sárával, Izsák édesanyjával sem beszélt semmit erről a dologról. Úgy tűnik Ábrahám biztos volt abban, hogy Isten ígéretei itt nem érhetnek véget, valaminek kell történnie a hegyen, és majd Izsákkal együtt jönnek vissza. A Zsidókhoz írt levél szerzője az Újszövetségben azt jelenti ki, hogy Ábrahám hitt abban, hogy Isten majd a fiát feltámasztja a halálból (Zsid 11,19).

Felfelé a hegyen már Izsák is gyanakodni kezd: „Apám, mit fogunk feláldozni?”. Ábrahám családjában felnőve biztosan látott már rengeteg áldozatbemutatást a Mindenható Istennek, hiszen az ősatya rendszeresen épített oltárokat, és áldozatokkal is imádta Istent. A hatalmas lelki terhet hordozó édesapa ott a hegyen az utolsó pillanatig vár majd Isten szavára, ami mindent megváltoztat, így most elég annyit tudnia Izsáknak, hogy az Úr gondoskodik az áldozatról.

9 Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, Ábrahám megépítette az oltárt, rárakta a fiát, megkötözte Izsákot, a fiát, és föltette az oltárra, a farakás tetejére.
10 Majd kinyújtotta a kezét, és vette a kést, hogy levágja a fiát.
11 Akkor kiáltott neki az Úr angyala az égből: Ábrahám, Ábrahám! Ő pedig felelt: Íme, itt vagyok.
12 Az angyal pedig így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt! Mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedveztél fiadnak, a te egyetlenegyednek érettem.
13 Akkor fölemelte Ábrahám a szemét, és látta, hogy íme, a háta mögött egy kos akadt meg szarvánál fogva a bozótban. Odament tehát, elhozta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett.
14 És Ábrahám azt a helyet Jahve-jirének nevezte el. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés.

A próbatétel hatalmas volt, de Ábrahám átment a vizsgán – Isten nem engedte, hogy feláldozza az egyetlenegy fiát, soha nem is volt ez a terve. De felmerülhet a kérdés minden olvasóban, hogy ha Isten jól ismerte Ábrahámot, és tudta, hogy úgyis megtenné, akkor miért kellett az utolsó pillanatig elhoznia? Véleményem szerint három erős üzenet áll itt Isten jelleméről:

1. Ha valamire nagyon sok ideig keservesen várunk, és végre meglesz, akkor a hosszú várakozás miatt vágyunk tárgya bálvánnyá válhat az életünkben. Igen „életszagú” azt feltételezni, hogy miután Ábrahám és Sára sok éve várt egyetlen gyermeke végre megszületett, onnantól kezdve a családban minden Izsákról szólt. Oly sokáig vártak rá, annyi küzdelmet tettek bele az Izsák projektbe, hogy megkísérti őket az az érzés, hogy a gyerekről szóljon már minden. Óvni kell, védeni kell, minden mozdulatára figyelni kell, nehogy valami baja legyen és elveszítsük azt, akire oly sokat kellett várnunk. Lehetséges, hogy Sára és Ábrahám túlzottan Izsák körül forgott, de a család bálványának lenni nagyon egészségtelen szerep. Ha jó gyerek vagy minden rólad szól, ha elrontasz valamit, akkor is mindenki veled van elfoglalva, mert gyermekként te válsz a család reménységévé és jövőjévé. Jézus szavai az Újszövetségben nagyon világosak ezzel kapcsolatban: „Ha valaki hozzám jön, és meg nem gyűlöli apját és anyját, feleségét és gyermekeit, fiútestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet a tanítványom.” (Lk 14,26) Itt nem arról van szó, hogy utálnunk kell szó szerint a családtagjainkat, és nem kell gondoskodnunk a lehető legjobban a saját gyermekeinkről. Inkább arról, hogy egyik családtagunk véleménye, személye sem lehet fontosabb számunkra Isten személyénél, mert ha bárki emberfia belép a Teremtőnk helyére, akkor automatikusan félresiklik az életünk. És ezért volt olyan radikális Ábrahám számára Isten próbája: „Képes vagy-e megválni az általad mindennél jobban szeretett gyermekedtől azért, mert ÉN kértem tőled?” Ábrahám ezzel a lépéssel bizonyította saját maga előtt, és Isten előtt is, hogy jobban szereti az Urat, mint Izsákot. Ez első hallásra nagyon keménynek hangzik, de a gyönyörű paradoxon az egészben, hogy amikor Isten van az első helyen az életünkben, akkor tudjuk valójában a legjobban és legegészségesebben szeretni a családtagjainkat is – szóval ők mindenképpen jól járnak ezzel.

2. A második nagy üzenete ennek a próbának számomra, hogy Isten valóban nem kér emberáldozatot az Őt szolgáló emberektől. Sok keresztény elköveti azt a hibát, hogy Isten elhívását és szolgálatát úgy végzi, hogy ehhez túlontúl nagy árat kell fizetnie a saját családjának. Elhanyagolja a házastársát, gyermekeit arra hivatkozva, hogy nincs elég ideje, mert az Urat kell szolgálnia. Az Újszövetségben Pál apostol arról ír, hogy akkor lehet valaki kipróbált keresztény vezető, ha a családjáról megfelelően gondoskodik (Tit 1,6). Istennek olyan áron nincs szüksége a buzgó szolgálatunkra, hogy közben a gyermekeink lelkivilágát tönkretegyük, és végül amikor felnőnek majd gyűlöljék Istent, mert mindig Vele kellett versengeniük a szülők figyelméért.

3. E próba legnagyobb, történelmen átívelő üzenete viszont az, hogy Isten gondoskodik az áldozatról. Lesz majd valaki, aki tényleg a hús-vér ember fiát fogja feláldozni azért, hogy az embereknek szolgálhasson, de ez a valaki maga a Mennyei Atya lesz, a Mindenható Isten. Ő majd gondoskodik egy olyan áldozatról, ami egyszer és mindenkorra legyőzi a bűnt és a halált, és örök életet nyer a megváltottaknak. Isten előre elkészített áldozati báránya, nem is messze Mórijjá-hegyétől fog kereszthalált halni mindannyiunkért, Ábrahám bokorba akadt állata pedig ennek az előképe.

15 Az Úr angyala másodszor is szólította Ábrahámot az égből,
16 és azt mondta: Magamra esküszöm, azt mondja az Úr, mivelhogy e dolgot cselekedted, és nem kedveztél a fiadnak, a te egyetlenegyednek,
17 bizony megáldalak téged, és bőségesen megsokasítom magodat, mint az ég csillagait és mint a fövenyt, mely a tenger partján van, és a te magod örökségként fogja birtokolni ellenségeinek kapuját.
18 És utódaidban áldást nyer a föld minden nemzetsége, mivelhogy engedtél beszédemnek.
19 Visszatért azért Ábrahám a szolgáihoz, fölkeltek, és együtt elmentek Beérsebába, mert Ábrahám Beérsebában lakott.

Ábrahám hitére Isten válaszol, és hatalmas jövőbeli áldásokat helyez kilátásba. Egy ilyen ember hitére és örökségére szeretné építeni Izrael nemzetét, akik majd birtokolják az ígéret földjét. És ezen a nemzeten keresztül a bolygónk minden népe és nemzete áldást fog nyerni – és mi már tudjuk, hogy azért, mert Izraelből származik Jézus Krisztus, az egész világ Megváltója. Ábrahám így visszatérhetett békében lakhelyére, és bár ezeket a távoli ígéreteket már nem láthatta meg az életében, Istennel mégis békessége volt.

20 Ezek után hírt hoztak Ábrahámnak: Íme, Milká is fiúkat szült Náhórnak, a testvérednek:
21 Úcot, az elsőszülöttjét és Búzt, annak testvérét és Kemúélt, Arám apját.
22 És Keszedet, Hazót, Pildást, Jidláfot és Betúélt.
23 Betúél pedig Rebekát nemzette. Ezt a nyolcat szülte Milká Náhórnak, Ábrahám testvérének.
24 Ágyasa, akinek a neve Reúmá volt, Tebahot, Gahamot, Tahast és Maakát szülte neki.

Az utolsó néhány igevers Náhor leszármazottait mutatja – amíg Ábrahámnak vére lett egy saját gyermeke, öccse rengeteg gyermeket nemzett. Náhorról tudjuk, hogy Mezopotámiában élt és utódai is ezen a környéken élő kisebb népekké váltak, illetve az ágyasától származó gyermekeket sokszor azonosítják az észak-arábiai egyes népekkel. Bibliai érdekesség, hogy Jób is Úz földjén élt és egyik barátja pedig Búz földjéről jött – ezért gondolják sokan, hogy Jób Ábrahám korában élt valószínűleg.

A következő szakaszban egy nagyon szomorú történet következik majd, ugyanis Sára, Ábrahám felesége meghal.

1 A bejegyzésben szereplő összes igevers forrása: Újonnan revideált Károli-Biblia. Copyright © 2011 Veritas Kiadó.

Baji Péter

Baji Péter (1988–) ifjúsági lelkipásztor,
bibliai tudományok (BA) - Logos Hungary Keresztény Főiskola
PhD földtudományok, társadalomföldrajz - ELTE Földtudományi Doktori Iskola
Baji Péter

Latest posts by Baji Péter (see all)

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük