Címke: Abrám

Genezis 16. – Amikor besegítünk Istennek

Mózes első könyvének tizenhatodik fejezetében egy különleges, és mai szemmel kifejezetten megalázó eseményt láthatunk. Abrám már közel 10 éve az ígéret földjén vándorol és él, és egyetlen dologra vár: a családalapítás örömére. Száraj türelme ezzel kapcsolatban elfogy, és egy kulturálisan elfogadott, de Isten szemében mégis problémás megoldáshoz nyúl. Az egyiptomi fiatal lány szolgáját Abrámnak adja másodfeleségként, hátha gyermeket szül, és akkor az a gyerek az akkori jog szerint Szárajt illeti majd. Itt kapcsolódunk be a történet folyásába.

1 Száraj, Abrám felesége nem szült neki. De volt egy egyiptomi szolgálója, akinek Hágár volt a neve.1
2 Száraj azt mondta Abrámnak: Íme, az ÚR bezárta a méhemet, hogy ne szüljek: menj be azért a szolgálómhoz, talán általa felépülök. Abrám engedett Száraj szavának.
3 Vette tehát Száraj, Abrám felesége az egyiptomi Hágárt, az ő szolgálóját tíz esztendővel azután, hogy Abrám Kánaán földjén letelepedett, és Abrámnak, az ő férjének feleségül adta.

Az első dolog, ami szembetűnik az ősatya háztartásában, hogy szolgálókat tart. Lehetséges, hogy Hágár az „egyiptomi kirándulás” során csatlakozott hozzájuk. Az akkori kultúrában és társadalmi hierarchiában teljesen természetes volt, hogy gazdagabb emberek szolgálókat, vagy rabszolgákat tartanak. Azt azonban fontos látnunk, hogy ezek a szolgák a család és háztartás részei voltak, és alapvetően a mai „alkalmazott”, vagy „kertész” esetleg régebbi kifejezéssel élve a háznál lakó „cseléd” szerepet töltötték be. Sokan vádolják a Bibliát, hogy támogatja azt a fajta rabszolgaságot, amit az Amerikai Egyesült Államok észak-dél háborújából ismerünk, ahol afrikai embereket behurcolnak, és embertelen körülmények között erőszakosan munkára kényszerítik. Az ószövetségi házban élő szolgák intézménye, főleg az istenfélő embereknél, nem volt ilyen embertelen. Azt viszont látjuk, hogy Száraj utasíthatta Hágárt, hogy legyen Abrám másodfelesége – ami persze abban a kultúrában egy nő számára mindenképpen előnnyel járt.

Azt is megfigyelhetjük, hogy Száraj neheztel Istenre – az Úr zárta be a méhét, pedig megígérte, hogy gyermekük lesz. Ez egy valódi csalódás lehetett a már egyre idősödő asszony számára, hogy 10 év után sem történik semmi, nem szülhet gyereket. Istenből viszont az ígéreteinek betartását nem lehet idő előtt kicsikarni – ez a gondolat végigvonul a Szentíráson. Ha az Örökkévaló valamit megígér, az biztos, hogy meglesz – de az idő az Úr kezében van. Ilyenkor pedig mindig két választásunk van: vagy türelemmel és békében várjuk az ígéretek beteljesülését, vagy önzésünkre hallgatva kerülőutakon megoldjuk, hogy meglegyen, amit szeretnénk. Száraj az utóbbi mellett döntött, és ennek meglettek a következményei.

4 Ő bement Hágárhoz, és az fogant méhében, s amint látta, hogy várandós nem volt becsülete előtte az ő asszonyának.
5 Száraj ezt mondta Abrámnak: Sérelem ért miattad. Én adtam öledbe szolgálómat, és mivel látja, hogy várandós lett, nincs előtte becsületem.
6 Ezt mondta Abrám Szárajnak: Íme, szolgálód a kezedben van, azt tedd vele, amit jónak látsz. És sanyargatta Száraj, úgyhogy elfutott tőle.
7 Az ÚR angyala egy forrásnál talált rá a pusztában, annál a forrásnál, amely a Súrba menő úton van.
8 Ezt mondta: Hágár, Száraj szolgálója! Honnan jössz, és hová mész? Ő így válaszolt: Asszonyomnak, Szárajnak a színe elől futok.
9 Akkor azt mondta neki az ÚR angyala: Térj vissza asszonyodhoz, és alázd meg magad az ő keze alatt.
10 Ezt is mondta neki az ÚR angyala: Fölöttébb megsokasítom a te magodat, hogy sokasága miatt megszámlálható se legyen.
11 Azután ezt mondta neki az ÚR angyala: Íme, várandós vagy, és fiút szülsz. Nevezd Izmaelnek, mivel meghallotta Isten a te nyomorúságodat.
12 Ő pedig vad természetű ember lesz: az ő keze mindenki ellen, mindenki keze pedig őellene lesz; és minden testvére ellenében üti fel a sátrát.
13 S így nevezte Hágár az Urat, aki ővele beszélt: Te vagy a látás Istene. Mert ezt mondta: Én is láthattam azt, aki engem lát.
14 Azért nevezik azt a forrást Lahaj-Rói-forrásnak. Ott van ez Kádés és Bered között.

Hágár tehát Abrám másodfelesége lesz, és rögtön megfogan a méhében egy fiúgyermek. Amire Száraj és férje már évtizedek óta vár Hágár életében azonnal létrejön, az első próbálkozásra. A szolgálólány lehet, hogy csak annyiról tudott, hogy Abrám úgy döntött, hogy gyermeknemzés céljából történjen meg ez a dolog, vagyis kell neki egy fiatalabb, és remélhetőleg termékenyebb feleség is. Természetes, hogy büszke volt magára, miután észrevette, hogy várandós.

Száraj reakciója is – emberi szinten – teljesen természetesnek tűnik. Ő akarta, hogy így oldják meg a gyerek kérdést, mégis nagyon bosszantó, hogy Hágárnál ez a dolog ilyen gyorsan és egyszerűen ment. Az ősatya feleségében még az is kavaroghatott, hogy maga Abrám is jobban fogja értékelni és szeretni Hágárt, mint őt. Itt érdemes megemlíteni, hogy sok ószövetségi történetben Isten közvetlen reakciója nincs leírva, csak az olvasó számára hagyja meg, hogy levonja a tanúságot az eseményekből. A két nő kapcsolatából azt láthatjuk, hogy – mint minden kapcsolat elromlásáért – mindkét fél felelős. Hágár valóban kifejezte büszkeségét, és lenézően bánt Szárajjal. Száraj pedig irígy és féltékeny volt Hágárra, és ennek az érzelemnek utat engedett az életében. Ilyenkor már nem számít „ki ütött először”, csak az, hogy engedjük e tovább eszkalálódni az egymással szemben dédelgetett haragunkat. Száraj esetében az utóbbi történt, és mivel a kapcsolaton belül ő volt a hatalmi pozícióban, ő tudott igazán ártani Hágárnak. Hogy ez a sanyargatás, vagy elnyomás mi volt pontosan, arról nem beszél világosan a Szentírás. Az viszont biztos, hogy Hágár nem bírta tovább, és mivel fellázadni nem lehetett, neki csak a menekülés maradt.

Ahogy a szolgálólány valószínűleg korábbi otthona, Egyiptom felé menekül egy különleges Istenélményben van része. Ez az első alkalom a Teremtés könyvében, hogy az Úr angyala megjelenik, és ilyen testi valóban beszél valakihez. Az ilyen megjelenésekről sokan azt tartják, hogy maga Isten – igazából Jézus Krisztus, a Fiú – jelent meg angyal szerű alakot öltve azért, hogy fontos üzenetet adjon át az adott embernek. Ez az ember viszont, egy jelentéktelennek tűnő szolgálólány, akinek Isten nagy tervében úgy tűnhet nincs akkora szerepe, mint Abrámnak és Szárajnak. Hágár számára ez egy életet meghatározó élmény volt: Abrám Istene látta a nyomorúságát, és törődését kifejezve meglátogatta őt. Habár nem Isten kérte Abrámot, hogy az utódlást Hágáron keresztül oldja meg, mégis maga az Örökkévaló vállal felelősséget a születendő gyermekért, Izmaelért. Ő lesz majd később az arab törzsek ősatyja, és Izsák utódaival – Izrael népével – mindig szemben álló nép lesz. Mégis Isten megőrzi, és megáldja az Ő hatalmas kegyelméből. Ezért Hágár, a jelentéktelen szolgálólány új nevet az Istennek – „Isten, aki lát” – és ezzel nem is tudja jobban megragadni az Úr gondviselő szeretetét minden ember iránt.

Végül fontos meglátnunk ebben a történetben, hogy Isten nemcsak biztosította Hágárt a jelenlétéről, és törődő szeretetéről az életében, hanem irányt is mutatott számára határozottan. Vissza kell mennie Szárajhoz, és alázattal kell tovább élnie. Isten tehát Hágáron keresztül hozza ennek a kapcsolatnak a meggyógyulását. Amikor két ember között a harag és a neheztelés érzelmei elburjánzanak, és már mindketten sokat bántották a másikat, akkor már csak egy módon lehet megtörni ezt az irányt: valaki úgy dönt, hogy alázattal bocsánatot kér, és abbahagyja a viszályt. Hágárnak meg lett volna az oka, hogy továbbra is gyűlölettel tekintsen Szárajra, mégis Isten képessé tette rá, hogy kiszolgáltatta magát újra úrnőjének. És ennek eredménye a békesség volt, és úgy tűnik a viszály befejezéséhez vezetett.

15 Ezután fiút szült Hágár Abrámnak, és Abrám a fiát, aki Hágártól született, Izmaelnek nevezte.
16 Abrám pedig nyolcvanhat esztendős volt, amikor Hágár Izmaelt szülte neki.

Valószínűleg Hágár elmesélte Abrámnak az Istennel való találkozásának történetét, hiszen az ősatyának volt joga a névadáshoz, és számára egyértelmű, hogy a gyermek neve Izmael. Ő lett a család új reménysége, bár Isten terve – ahogy a későbbiekben látni fogjuk – nem ez lesz vele. Hiszem, hogy Izmael születése nem átok volt, hanem áldás. Isten szerette Izmaelt és, mint Ábrahám utódját, ugyanúgy megáldotta, mint később Izsákot. Azonban abban biztos lehetünk, hogy Isten a saját terveit úgy valósítja meg, hogy ehhez nekünk nem kell besegítenünk. Abrám és Száraj életében ugyanis látni fogjuk, hogy ez a döntésük csak egy érdekes mellékvágányként jelenik meg a jövőjükben, de a fő vágányon továbbra is Isten terve fut azzal a gyermekkel, akit Száraj szül majd.

1 A bejegyzésben szereplő összes igevers forrása: Újonnan revideált Károli-Biblia. Copyright © 2011 Veritas Kiadó.

Tovább
Genezis 15. – Szövetség Isten és Ábrahám között

Mózes első könyvének tizenötödik fejezetében egy különleges dolog történik Abrám és Isten között: szövetséget kötnek a kor hivatalos eszközeivel. Ezzel a szövetséggel pedig az Úr megerősíti az ősatyát abban, hogy lesznek saját utódai, akik majd örökölni fogják a megígért földet. A szövetségkötés egy próféciát is tartalmaz arra nézve, hogy mi lesz az örökös utódokkal mielőtt bevonulhatnak az ígéret földjére.

1 Ezek után így szólt az ÚR Abrámhoz látomásban: Ne félj, Abrám! Én pajzsod vagyok neked, jutalmad felette igen bőséges.1
2 Abrám ezt mondta: Uram ISTEN, mit adnál nekem, hiszen magzatok nélkül járok, és az akire az én házam száll, a damaszkuszi Eliézer?
3 Majd így folytatta Abrám: Íme, nem adtál nekem magzatot, és íme, házam szolga szülöttje lesz az örökösöm.
4 Ekkor így szólt hozzá az ÚR: Nem ő lesz az örökösöd, hanem aki ágyékodból származik, az lesz az örökösöd.
5 Azután kivitte őt, és ezt mondta: Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha meg tudod számolni őket. Azt mondta neki: Így lesz a te utódod is.
6 Abrám hitt az ÚRnak, aki ezért igaznak fogadta el őt.

Isten látomásban szólt ezután Abrámhoz, ami nagyon hasonló ahhoz, ahogy a későbbi ószövetségi prófétákhoz beszél Isten (pl. Jeremiás, Ezékiel). Az ősatyának volt miért aggódnia ebben az időszakban hiszen nagy keleti királyok seregét futamította meg, ráadásul Sodoma uralkodójával is igen elutasítóan bánt. Így reálisan számíthatott arra, hogy a közeli vagy távoli városállamok királyai esetleg megtámadják őt a haszon vagy éppen a bosszú reményében. Az Örökkévaló ekkor lép be bátorító szavaival: „nem csak a teljes védelmemet élvezed, hanem meg is jutalmazlak”.

Itt azonban előkerül Abrám legfőbb problémája az élettel: nem született még mindig gyermeke. Isten korábban is azt ígérte, hogy az ígéret földjére való költözéssel utódokat ad az ősatyának, de ennek jelenleg még semmilyen látható eredménye nincs. Abrám jelenlegi jobbkeze a Damaszkuszi Eliézer, aki szolgaként született a házban, és ha az idősödő házaspár gyermek nélkül maradna, akkor akár ő kaphatná ezt az örökséget. Isten azonban határozottan visszautasítja a gondolatot, sőt nem csak egy utódot ígér Abrámnak, hanem annyit, amennyi az éjszakai égbolton lévő csillagok számával vetekedik.

A Szentírás beszámolója szerint „Abrám hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el őt.”. Ez a mondat itt Isten későbbi megváltó tervének is egy kulcsmondata, sőt minket is megtanít arra, hogy milyen típusú hitet vár tőlünk Isten. Ahogy láthatjuk a történetből, Abrám és Sára számára egyre lehetetlenebbé válik gyermeket vállalni a koruk miatt, ráadásul Sára már évtizedek óta meddő: ugyan miért változna meg ez az állapot egy szempillantás alatt? Istennek tehát van egy terve az emberrel, ami lehetetlennek tűnik, az Úr viszont makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy azt végbe kívánja vinni. Abrám reakciója pedig jelzi az egészséges, bibliai hit természetét. Az ősatyának bőven van miért kételkednie a körülmények, és az eddigi tapasztalatai miatt, azonban úgy dönt, hogy a látható tapasztalatok helyett a bizalmát a láthatatlan Istenbe veti mintegy kimondva: „ha Te ezt meg akarod valósítani, hát legyen úgy”.

Pál apostol az Újszövetségben több helyen felhasználja Ábrahám történetét a megváltás hittel kapcsolatos leírásában (pl. Róma 4,3; Gal 3,6). Isten nem azért fogadta el az ősatyát, mert tökéletesen bűntelen lett volna, és nem is azért, mert annyi jót tett az emberekkel, hogy igazán kiérdemelte az Örökkévaló elfogadását. A Teremtés könyve korábbi részeiből láthatjuk, hogy Abrám ugyanúgy a bukott emberiség tagja, aki önmagától képtelen valódi harmóniában és szent közösségben élni a Teremtőjével. Az ősatya nagyon jól tudta, hogy az Úrnál nem lehet efféle dolgokat kiérdemelni, tisztában volt a helyzetével. Amit viszont megtehetett, és meg is tett, hogy amikor megtapasztalta Isten kegyelmes hívását egy új életre, és arra, hogy a tervét megvalósítja az életében, képes volt igent mondani. Ez a megtérés csodája a bibliai hit szemszögéből, amikor a bizalmunkat Istenbe vetjük, és elismerjük, hogy a saját jó emberségünk és tetteink önmagukban nem tudják helyreállítani bukott életünket és Istennel való kapcsolatunkat. Ezért a döntéséért vált Ábrahám a hit nagy példaképévé, és erre a döntésre hív ma Isten mindannyiunkat, hogy engedjük Neki át az életünk helyreállításának felelősségét és munkáját.

7 Azután így szólt hozzá: Én vagyok az ÚR, aki kihoztalak téged Úr-Kaszdimból, hogy neked adjam e földet örökségül.
8 Abrám pedig ezt mondta: Uram ISTEN, miről tudhatom meg, hogy öröklöm azt?
9 Az ÚR erre azt felelte neki: Hozz nekem egy háromesztendős üszőt, egy háromesztendős kecskét és egy háromesztendős kost, egy gerlicét és egy galambot.
10 Elhozta azért mindezeket, és kétfelé hasította őket, és mindegyiknek a felét a másik felével szemben helyezte el, de a madarakat nem hasította kétfelé.
11 És ragadozó madarak szálltak a húsdarabokra, de Abrám elűzte őket.
12 Naplementekor mély álom lepte meg Abrámot, és íme, rémület és nagy sötétség szállt őreá.
13 Ekkor az ÚR azt mondta neki: Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz olyan földön, amely nem az öve, és szolgálatra szorítják és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig.
14 De azt a népet, amelyet szolgálnak, szintén megítélem, és majd kijönnek onnan nagy gazdagsággal.
15 Te pedig békességgel mész el atyáidhoz, és jó vénségben temetnek el.
16 Csak a negyedik nemzedék tér vissza ide; mert az emóriak gonoszsága még nem telt be.
17 És mikor a nap lement, és sötétség lett, íme, egy füstölgő kemence és tüzes fáklya ment át a húsdarabok között.
18 E napon kötött az ÚR szövetséget Abrámmal, és ezt mondta: A te magodnak adom ezt a földet, Egyiptom folyójától fogva a nagy folyóig az Eufráteszig:
19 a kénieket, kenizzieket és kadmóniakat,
20 a hettitákat, perizzieket és a refáiakat,
21 az emóriakat, kánaániakat, girgásiakat és jebúsziakat.

A fejezet második részében Isten újra megígéri ünnepélyesen, hogy az ígéret földjét Abrámnak fogja adni. Az ősatya azonban kételyét fejezte ki a válaszával: „Honnan tudhatom, hogy az enyém lesz? Mi erre a biztosíték?” Itt találkozhatunk a bibliai hit nagy paradoxonával: Abrám egyszerre bízott Istenben, sőt tőle várta, hogy adjon neki megerősítést az ígéreteire nézve. De mégis megerősítést várt, mert emberi értelmének korlátozottsága nagyon nehezen tudta elfogadni, hogy Isten ekkora változást tud hozni az akkori Közel-Kelet népeinek életében. Ez a fajta kételkedés teljesen természetes dolog, emberi mivoltunkból fakad. Amit viszont a szövegből észre kell vegyünk, hogy az ősatya a kételkedésével nem Isten elől futott el, hanem Istenhez futott oda.

Az Örökkévaló pedig Abrám megerősítésére egy korabeli kulturális szokást használt fel: szövetséget vágtak. Az ókori nomád népek között az volt a szokás, amikor két törzs vagy család szövetséget kötött, hogy nagyobb testű állatokat kettévágtak, és a két csoport legfőbb képviselője (pl. törzsfő, vagy apa) egymás után átment az állati tetemek között, és ezzel kötöttek vérszövetséget egymással. E „szerződés” lényege, hogy a két csoport immár szövetséges, ezért köteles katonai, gazdasági és emberi szempontból is egymást védeni. A szétvágott állatokkal pedig azt fejezték ki, hogy ha valamelyik csapat megszegi azt a szövetséget, akkor őket is így vágják szét. Az ilyen szerződések örök érvényűnek, és felbonthatatlannak számítottak általában. Ha figyelmesen vizsgáljuk a szöveget, akkor láthatjuk, hogy ebben az esetben egyedül Isten ment át az állatok között „füstölgő kemence és tüzes fáklya” képében. Ebből pedig megtudhatjuk, hogy ez egy feltétel nélküli szövetség, ahol maga az Örökkévaló Isten kötelezi el magát az Abrámnak tett ígéretek betartására.

Ezen a ponton a szövetségkötés ceremóniája közben Abrám újabb kijelentéseket is kap arról, hogy milyen módon fog megvalósulni Isten ígérete. A rossz hír, hogy Abrám nem fogja életében meglátni e dolgok beteljesülését, mert Isten számára még nincs itt az ideje Kánaán földjének elfoglalására. Megtudhatjuk az is, hogy az ősatya utódai négyszáz évig egy idegen területen fognak élni, és az ott lakók nyomorgatni fogják őket. Végül pedig Isten megígéri, hogy amikor az „emóriak gonoszsága” betelik, akkor az Úr megszabadítja Abrám utódait, és elindulhatnak elfoglalni a földet. Ne feledjük, amikor Mózes e sorokat leírta Isten ihletésére, akkor Izrael népe éppen ezt a szabadítást élte át, és amit még Abrám ködösen és nagyon távolinak látott, az Isten hűségéből beteljesedett tapasztalattá vált.

Végül a 18. versben még egy érdekes megfigyelést tehetünk: az ígéret földje Isten eredeti tervében Egyiptom patakjától (Wadi el Arish nevű vízfolyás a Sínai-félszigeten) egészen az Eufrátesz folyóig terjedt teljes szélességében. Később a Szentírásból megtudhatjuk, hogy a honfoglalás után sok évvel majd csak Dávid és Salamon uralkodása alatt birtokolta Izrael népe ezt az egész területet egy rövid időre. Fontos kérdés számunkra is, hogy Isten nekünk ígért és adott dolgaival tudunk-e élni a maga teljességében a saját életünkben?

1 A bejegyzésben szereplő összes igevers forrása: Újonnan revideált Károli-Biblia. Copyright © 2011 Veritas Kiadó.

Tovább