Címke: bukás

Genezis 3. – Mit tettél?

Mózes első könyvének harmadik fejezete rengeteg olyan kérdésre ad választ számunka, amiket az előző fejezet végén tettünk fel. Ha Isten ilyen tökéletes világot és embert alkotott, akkor ma miért nincsenek édeni állapotok a Földön? Miért önzők az emberek? Miért vannak háborúk, nyomorúságok és mennek tönkre folyamatosan kapcsolatok? És még sorolhatnánk. Ezekkel a kérdésekkel a Mózes korabeli zsidóság is szembesült, ebben a világ semmit nem változott: ma modern életmód és eszközök kíséretében éljük meg önző gonoszságainkat – ennyi a különbség. Miért kellett mindennek megváltoznia? A Szentírás erre egy nagyon világos választ ad – ezért érdemes rajta elmélkedni!

1 A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei vadnál, melyet az ÚR Isten teremtett, és ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?[1].
2 Az asszony így válaszolt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk.
3 De annak a fának a gyümölcséből, amely a kert közepén van, azt mondta Isten: abból ne egyetek, azt meg se érintsétek, hogy meg ne haljatok.
4 A kígyó pedig azt mondta az asszonynak: Bizony nem haltok meg.
5 Hanem tudja Isten, hogy amelyik napon esztek abból, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint Isten: jónak és gonosznak tudói.

Az ősi kígyó képe rengeteg kérdést vet fel számunkra. Valódi állat volt-e, vagy csak egy kígyóhoz hasonlatos lény? Azt fontos leszögeznünk, hogy a Biblia nem állatmese és a szerzői pontosan tudták, hogy az állatok nem tudnak beszélni. Összesen kétszer szólal meg állat a Szentírásban, először itt, majd Bálám szamara esetében. Mindkét esetben világosan látjuk, hogy egy nem látható világban található szellemi lény hatására történtek ezek a beszédek. János apostol a Jelenések könyvében az ősi kígyót a Sátánnal azonosítja, aki megtéveszti az egész földkerekséget (Jel 12,9). E kígyó tehát az Istennel szűntelenül ellenkező személyes gonosz szimbóluma – a Szentírás világos ebben a kérdésben is: a gonoszság a világba egy személyen keresztül jött be, aki teremtmény és nem része Isten eredeti jó tervének. E teremtmény, a Sátán (héberül ellenséget jelent) az idők végén el fog pusztulni, tehát vége lesz az uralmának.

Felmerülhet bennünk az a jogos kérdés is, hogy ha Isten mindenható és mindent előre lát, akkor miért engedte be a Sátánt az Éden kertjébe? Miért nem őrizte meg az emberiséget a bukástól és az ezzel járó átkoktól. Beszélhetünk-e egyáltalán egy hozzánk valóban jóságos Istenről mindezek után? Érdekes látni, hogy Pál apostol az Újszövetségben, ahogy a megváltásról beszél a következőket mondja a hívőknek: „Mert kiválasztott minket Őbenne a világ teremtetése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk Őelőtte.” (Ef 1,4) Azt biztosan tudhatjuk, hogy Isten még mielőtt a Földet megteremtette már tudta, hogy az Ő Fia Jézus Krisztus által meg akar váltani embereket a bűn és a Sátán uralma alól. Vagyis dönthetett volna úgy, hogy az első emberpárt elszeparálja az Isten elleni lázadás bármilyen lehetőségétől, mégis hasznosabbnak és jobbnak tartotta ha megtörténik a bukás, mert így megtörténhet a megváltás is. Úgy is fogalmazhatunk, hogy megváltott embernek lenni jobb pozíció Isten szerint, mintha megmaradtunk volna ártatlan tudatlanságban az édeni állapotban. Másrészt úgy is fogalmazhatunk, hogy Isten „fair” akart lenni a Sátánnal. Itt egy új faj: az Isten képére teremtett emberiség. A Sátán szerint a Mindenható Isten uralma káros a világmindenség számára – jobb lenne, ha inkább ő uralkodna helyette. És a dráma az Édenben kezdődik el: a Sátán szabadon bemutathatja, hogy mit tud nyújtani az ő uralma az ember számára – és Isten is megmutatja milyen az az élet, amiben Ő uralkodik. Két személy vonzza, csábítja a szívünket, de a választásunk függvényében nagyon eltérő élet vár ránk már itt a Földön is. Hogy kinek melyik kell: döntse el maga! De ne feledjük, a rendszer úgy lett megalkotva, hogy nincs középút.

Isten őszinte és igaz szavával szemben a kígyó nem tartja problémának, hogy az asszony számára kétszer is hazudjon. „Tényleg nem ehettek egyik fáról sem a kertben?” A kérdés már önmagában nonszensz, és a világ első nője jól válaszol, még bízik Istenben. Azonban már az első kérdés érzelmi felhangja csöpögteti a bizalmatlanság mérgét az emberbe. Isten nem mondta el, hogy miért nem lehet enni a jó és rossz tudásának fájáról, de a fa az emberi szuverenitás jelképe. Aki eszik a gyümölcséből, az többé nem akar Istentől függeni – maga akarja eldönteni, mi a jó és rossz számára. Az első emberpár pedig találkozik egy lénnyel, aki úgy tűnik már megtette ezt a függetlenedési lépést Istennel szemben, mégsem halt bele. És ezt kínálja fel az asszonynak: ebbe a döntésbe nem halsz bele – sőt olyan hatalmas lehetsz, mint Isten, önmagad istenévé válhatsz: micsoda szabadság?!

6 Mivel úgy látta az asszony, hogy jó volna enni arról a fáról, mert kedves a szemnek, és kívánatos, mert bölccsé tesz, szakított annak gyümölcséből, és evett. Adott a vele levő férjének is, és ő is evett.
7 Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Fügefalevelet fűztek hát össze, és ágyékkötőket csináltak maguknak.

Az ember úgy lett megteremtve, hogy a belső hiedelmei (bibliai szóval hite) határozzák meg a vágyait és döntéseit. Az asszony elkezdett bizalmatlan lenni Istennel szemben, – „lehet, hogy tényleg nem halunk meg” – és egyre inkább megbízott a kígyó szavaiban. És az eddig teljesen figyelmen kívül hagyott fa gyümölcse hirtelen a világ legkívánatosabb dolgává vált. Ami megdöbbentő, hogy a férfi végignézte ezt a jelenetet és nem szólt semmit, sőt ő maga is elfogadta a fa gyümölcsét a feleségétől. Mi lett mindennek a következménye?

A Sátán által ígért hatalmas bölcsesség és függetlenség helyett csak egy dolgot látott meg az első emberpár: a mezítelenségüket. Szinte érthetetlen ez a reakció: eddig is meztelenek voltak, mi változott meg. Az ószövetségi héber nyelv sokszor hétköznapi fizikai vagy biológiai képeken keresztül mutat be lelki dolgokat. A meztelenség a Bibliában mindig a szégyen kifejezése. Az ember először érezte életében, hogy valami miatt szégyenkeznie kell – bűntudata támadt. Ez a mély bűntudat pedig egy másik nagyon ismerős dologra vezette az első párt: az elrejtőzésre, és a dolgok takargatására. Az ágyékkötők képe bemutatja, hogy az immár bukott ember ösztönös reakciója a bűnbocsánat iránti bizalmatlanság. Manapság nem illik beszélnünk saját bűneinkről – senki nem szeret dicsekedni a hazugságaival, csalásaival és egyéb önző gonoszságokkal – hiszen miért lenne jobb, ki tudna feloldozni engem azért, amit tettem? Ez az érzés nagyon ősi, mint azt láthatjuk.

8 Majd meghallották az ÚR Isten szavát, aki hűvös alkonyatkor a kertben járt. És elrejtőzött az ember és a felesége az ÚR Isten elől a kert fái közé.
9 Az ÚR Isten pedig hívta az embert, és azt mondta neki: Hol vagy?
10 Ő így felelt: Szavadat hallottam a kertben, és megijedtem, mivel mezítelen vagyok, és elrejtőztem.
11 Isten azt kérdezte: Ki mondta neked, hogy mezítelen vagy? Vagy talán ettél a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél?
12 Az ember ezt mondta: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem arról a fáról, azért ettem.
13 Ekkor az ÚR Isten azt kérdezte az asszonytól: Mit cselekedtél? Az asszony ezt felelte: A kígyó ámított el engem, azért tettem.

Aki valaha nevelt már gyermeket, jól ismeri ezt a jelenetet. Apa vagy anya hazajön a munkából, a gyerek valamiért olyan szótlan, távolságtartó. Megkérdezed, hogy mi a helyzet: „ááá, semmi különös.” „De mégis, történt esetleg valami, amit el kellene mondanod?” „Hát tettem valami rosszat, de XY volt az, aki miatt történt az egész…” „Mindjárt gondoltam…”

Isten szerető apaként megérkezik, és hívja a férfit: a család vezetőjét. Ádám pedig bevallja: „azért bújtam el, mert félek tőled”. „Ugyan Ádám, mi okotok lenne félni tőlem?” Ádám félelme azért volt erős, mert szíve mélyén pontosan tudta, hogy engedetlen volt Istennel szemben.

Valamit itt le kell szögeznünk: a Biblia Istene örökkévaló és mindenhol jelen lévő. Ebből az következik, hogy pontosan tudta, sőt végignézte Ő maga is az első emberpár becsapásának jelenetét. Mégis, mikor Ádámot kérdezi azzal a céllal teszi, hogy vállalja a felelősséget tetteiért, és kérjen bocsánatot. A férfi azonban hárítja a felelősséget: „az asszony volt, akit egyébként Te adtál mellém”. Végsősoron, tehát Isten a hibás, miért teremtett ilyen megkísérthető asszonyt. Ádámot itt elvesztettük, de talán Éva őszintén vállalja a felelősséget. Isten kérdésére azonban itt sem bűnbánat, hanem hárítás lesz a válasz: „a kígyó csapott be engem, ő a hibás”.

Érdekes itt még észre vennünk azt – kissé előre szaladva a Biblia történetében –, hogy Isten a Sátánt nem kérdezi, az ő örökkévaló sorsa már a világ teremtésekor biztos volt. A lázadásáért Isten örök ítéletben fogja részesíteni. Amíg az ördög számára nincs, az ember számára van bűnbocsánat – de annak az első lépése mindig a bűn valóságával való szembenézés az életünkben.

14 Akkor ezt mondta az ÚR Isten a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozott légy minden jószág és minden mezei vad között. Hasadon járj, és port egyél életed minden napján.
15 Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magva között: ő a fejedre tapos, te pedig a sarkát mardosod.

Isten első szava a Sátán felé, hogy megátkozza őt. Itt a könyv szerzője nem arra akar teológiai magyarázatot adni, hogy a kígyóknak biológiailag miért nincsen lábuk. Sokkal inkább az emberek által jól ismert alattomos és sokszor életveszélyes földi csúszó-mászó állat képével fejezi ki a Sátán szerepét a világ történelmében. Isten egy jövendölést mond itt, amivel ki akarja fejezni, hogy bár a kígyó megnyerte itt a csatát, de a háborúnak nincs vége. Az asszony utódai egyrészt utalnak a mindenkori hívő emberekre, akik visszatalálnak Teremtőjükhöz: ők a Sátán fejére pályáznak – céljuk a gonosz munkájának lerombolása a Földön. Eszközük pedig az emberek meggyőzése: a Sátán hazudik, ne higgyetek neki. A kígyó utódai pedig azok az emberek, akik teljes szívből bíznak továbbra is a Sátán hazugságaiban, és nem hajlandók bizalmat szavazni Teremtő Istenünknek. Őket rettentően zavarja, hogy vannak hívő emberek a Földön – és ennek néha csak verbális, néha nagyon kemény erőszakos eszközökkel is hangot adnak. Mi a kimenetele ennek az örök harcnak világunkban?

A jó hír, amit az Újszövetségben már olvashatunk, hogy a háború eldőlt. Az asszony igazi magva több mint 2000 éve megszületett erre a világra, és az Ő életének, halálának és feltámadásának kozmikus jelentősége van. A názáreti Jézus Krisztus sarkába halálosan belemart az ősi kígyó, mert úgy döntött Isten, hogy ezt megengedi neki. Jézus a kereszthalálakor az emberiség minden Isten ellen elkövetett bűnének ítéletét magára vette, és elhordozta – a történelem egyetlen embere, aki soha nem követett el bűnt, a mi bűneinkbe halt bele. De feltámadásával rátaposott a kígyó fejére, és azóta Jézus népe töretlenül hirdeti: Isten mindenért meg akar bocsátani az embereknek, ki lehet jönni a Sátán átka alól végérvényesen. Ez a remény és örömhír az ember bukása után közvetlenül Isten szájából hangzik el.

16 Az asszonynak azt mondta: Nagyon megsokasítom várandósságod fájdalmait. Fájdalommal szülsz gyermekeket, mégis vágyakozni fogsz férjed után, ő pedig uralkodik rajtad.

Habár nem túl polkorrekt ma ezt mondani, de a Szentírás alapján tudjuk, hogy Isten úgy teremtette meg a nőt, hogy legyen egy vágy benne, hogy életet adjon gyermekeknek. Az ókor világában hatalmas tisztesség és életcél volt ez a nők számára, míg a meddő nők hatalmas szégyent éltek meg, ha nem tudtak szülni gyereket. Isten e csodálatos folyamatba építette bele az egyik legnagyobb fájdalmat, amit az asszony fizikailag átélhet az élete során. Emlékeztetve őt arra, hogy a világban a döntése miatt valami végérvényesen elromlott. A bukás másik következménye, melyet a történelem folyamán sokan a férfiak gonosz uralmának neveztek. Éva mindig is vágyakozott a férje után, de ezután már nem az a kedves és gondoskodó vezető lesz, hanem egy bukott ember, teli önzéssel és akár agresszióval. És itt választ is kapunk a kérdésünkre azzal kapcsolatban, hogy miért olyan hihetetlenül nehéz a férfi és a nő kapcsolata, és egy életen át tartó egészséges és boldog házasság fenntartása. Ahogy Isten kikerül az ember közegéből, úgy az általa adott élet, erő és szeretet is elhalványodik.

17 Az embernek pedig azt mondta: Mivel hallgattál a feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél, átkozott legyen a föld temiattad, fáradságos munkával élj belőle életed minden napján.
18 Tövist és bogáncskórót teremjen neked, s a mező füvét egyed.
19 Arcod verítékével egyed kenyeredet, mígnem visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te, és ismét porrá leszel.

Amíg az asszonynak legmélyebb vágya a gyermekszülés, addig a férfi teremtettségénél fogva vágyakozik a sikeres és hatásos munkára. Isten azonban leszűkítette bolygónk erőforrásait, sőt megátkozta a teremtett világot Ádám döntése miatt. Ennek következménye pedig a munka világában megjelenő folyamatos szélmalomharc. Sokkal több fáradságos munkával lehet sikereket elérni, és az sem mindig biztosított, hogy ezt könnyen fenn tudjuk tartani. Ezen keresztül pedig emlékezteti Isten az embert – valami visszavonhatatlanul elromlott ebben a világban. És a legdrámaibb következmény, amit Isten valóban megígért és a Sátán hazugsága ellenére betartott – az öregedés és halál az ember életében. Isten az embert örök életre tervezte, de a bűn hozta be az öregedés, betegség és halál valóságát életünkbe.

20 Ádám pedig Évának nevezte feleségét, mivelhogy ő lett az anyja minden élőnek.
21 Az ÚR Isten pedig bőrruhát csinált Ádámnak és feleségének, és felöltöztette őket.
22 Majd azt mondta az ÚR Isten: Íme, az ember olyan lett, mint közülünk egy, mivel tudja mi a jó, és mi a rossz. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakítson az élet fájáról is, hogy egyen, és örökké éljen:
23 kiküldte az ÚR Isten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett.
24 Kiűzte az embert, és odahelyezte az Éden kertjének keleti oldala felől a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.

Amíg Ádám neve a föld porára utal, amiből formálta Isten – Éva neve „életadót” jelent. Ő az ős anyja a Biblia szerint minden emberi lénynek, aki első gyermekét már az Édenen kívül szüli majd meg. Isten pedig a lázadás következménye mellett továbbra is gondoskodik az első emberpárról. Jahve Elohim – a Megváltó Isten – bőrruhát készít az első emberpárnak, amihez egy állatnak legalább meg kellett halnia. Egyes bibliamagyarázók szerint már itt láthatjuk a csíráját az Istennek bemutatott későbbi állatáldozatoknak, melyek azt a teljes Szentíráson végig vonuló igazságot jelenítik meg, hogy „vérontás nélkül nincs bűnbocsánat” (Zsid 9,22b).

Ahogy itt láthatjuk az emberpár Édenből való „kilakoltatása” egy célt szolgált, hogy ne maradjon örökké meg ebben a lázadó állapotban. Isten nem engedi ettől kezdve, hogy az ember az élet fájáról egyen, ami az Istenből jövő örök élet szimbóluma. Isten célja az emberiséggel ugyanis nem az, hogy örökké élő lázadó lényekként tegyék tönkre Isten világát, hanem hogy Istent szerető dicsőséges lényekként Vele való örök közösségben építsék fel azt. Az élet fájához való ösvényt csak Isten tudja újra megnyitni, és ez a megváltással meg is tette Jézus – de amikor rátekintünk erre a bukott és halállal átszőtt világra tudnunk kell, hogy egyedül Isten az Ő kegyelméből tud minket helyreállítani, ha ezt kérjük Tőle.

[1] A bejegyzésben szereplő összes igevers forrása: Újonnan revideált Károli-Biblia. Copyright © 2011 Veritas Kiadó.

Tovább