Címke: elhívás

Genezis 12. – Ábrahám korai évei

Mózes első könyvének tizenkettedik fejezetétől kezdve az emberiség egyetemes történelme „lelassul”, és a Szentírás egy kiemelkedően fontos családra kezd fókuszálni. Ábrahám családjának történetét a Krisztus előtti második évezred legelejére datálhatjuk. A következő fejezetekben egyrészt megláthatjuk, hogyan vált néppé Izrael egyetlen egy nagy család kiválasztása nyomán. Mindeközben pedig rengeteget érthetünk meg Isten globális megváltó tervéről, és arról is, hogy személyesen hogyan közeledik egy-egy emberhez. Kezdjük is el!

1 Ezt mondta az ÚR Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet én mutatok neked1.
2 Nagy nemzetté teszlek és megáldalak, felmagasztalom nevedet, és áldás leszel.
3 Megáldom azokat, akik téged áldanak, és megátkozom azt, aki téged átkoz. Megáldatik benned a föld minden nemzetsége.

Mózes már az elejétől kezdve úgy beszél Abrámról, – Ábrahámnak ugyanis ez volt az eredeti neve – mint akinek jó kapcsolata van az Örökkévaló Istennel. A fejezet első mondata kétségtelenül az ősatya nagy elhívása, de több mint valószínű, hogy nem ekkor találkozik először Istennel. Lehetséges, hogy Táré, az édesapja mesélt arról az álomról, hogy Jahve majd elviszi őket Kánaán földjére, és most az apja halála után Abrámnak kell átvennie a „stafétabotot” az Úrral való kommunikációban. Ez nem lenne meglepő, hiszen Mózes a későbbiekben leírja, hogyan történik ez meg majd Izsákkal, Ábrahám fiával és Jákobbal az unokájával. Abban az ókori keleti kultúrában a családfő halála után a legidősebb fiú vált a nagycsalád tekintélyes vezetőjévé, így Isten is a tervének nagy vízióját ebben a korszakban, amikor még Izrael család és nem nemzet, nekik adja.

A Bibliában Ábrahám az Istenbe vetett hit ősi nagy példája. Ennek a hitnek a megnyilvánulását pedig már itt megláthatjuk. Ábrahám már nagyon régóta él Mezopotámiában, mondhatni nem „pályakezdő”, aki keresi az útját. Mégis Isten arra kéri, hogy a már megszokott környezetét és otthonát ennyi év után hagyja el, mert nagy terve van vele. Ábrahámnak itt döntenie kell: vagy éli tovább kényelmes életét apja örökségében, vagy hallgat az Örökkévaló Istenre, és ezzel a „járt utat járatlanra cseréli”. A mai napig hívő emberek generációi tapasztalnak meg hasonlót, amikor Isten egy szövetségre hívja őket, és ezzel a korábbi életük sok szempontból teljesen megváltozik. Ehhez a változáshoz azonban bizalom kell: el kell hinni, hogy bár nem látjuk mi lesz ezután, Istennek azonban jó terve van és végig is fog vezetni azon, mert Ő hűséges.

Isten már itt a kezdetekkor jó pár felfoghatatlannak tűnő ígéretet tesz Abrámnak. „Nagy nemzetté teszlek”, úgy, hogy a feleséged jelenleg meddő. „Nagy neved lesz és áldás leszel”, úgy, hogy jelenleg nem sok emberre vagy hatással a saját családodon kívül. Megvédelek téged minden ellenségedtől: aki veled van áldást nyer, aki ellened támad az Úr személyesen átkozza meg. És végül a legnagyobb ígéret: „egy olyan terv részese vagy, amin keresztül az egész föld minden kirajzott nemzete áldást nyer majd.” Ő még nem tudja, de mi már tisztán látjuk a történelemből: Ábrahámnak végig kellett járnia az útját Istennel, hogy egyszer majd eljöjjön Izraelbe a Messiás, Jézus Krisztus az egész világ üdvözítője. Ma már nem kérdés, hogy mindenki ismeri Ábrahám nevét, hiszen mind a zsidóság, mint a belőle kinövő kereszténység világhírű hitté vált.

4 Elment Abrám, ahogy az ÚR mondta neki, és Lót is elment vele. Abrám pedig hetvenöt esztendős volt, mikor kiment Háránból.
5 Fogta Abrám a feleségét, Szárajt, Lótot, testvére fiát és minden szerzeményüket, amelyet szereztek, és a cselédeket, akikre Háránban tettek szert, és elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek. El is jutottak Kánaán földjére.
6 Átment Abrám a földön egészen Sikem vidékéig, Móré tölgyeséig. Akkor Kánaániak voltak azon a földön.
7 Az ÚR megjelent Abrámnak, és ezt mondta neki: A te utódaidnak adom ezt a földet. És Abrám oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki.
8 Onnan azután a hegyvidék felé ment, Bételtől keletre, és felütötte sátrát. Bétel volt nyugatra, Aj pedig keletre; és ott oltárt épített az Úrnak, és segítségül hívta az ÚR nevét.
9 Majd tovább költözött Abrám, folyton dél felé húzódva.

Abrám nem csak az Istenbe vetett általános hit, hanem a hiteles cselekvő hit példája is. A világtörténelem során mind a zsidóságon, mind a kereszténységen belül sokan mondták magukról, hogy ők hisznek Istenben. Elhinni azt, hogy a Teremtő Isten létezik egy dolog, engedelmeskedni annak, amit kér tőlünk már sokkal nehezebb. Az ősatya nem csak oltárt épített Istennek, és ezzel hirdette az Örökkévaló dicsőségét, hanem amikor a súlyos döntéseket meg kellett hoznia Istenért, akkor ő kész volt ezekre a döntésekre. Hetvenöt évesen – ami az ő akkori egészségi állapotához képest nagyjából a mai középkorú embert jeleníti meg – eldöntötte, hogy minden egzisztenciáját felpakolja és elindul az ismeretlen felé csak azért, mert Isten kéri tőle.

Erre az utazásra Abrámot elkísérte Lót is, aki az unokaöccse volt. Lót édesapja már halott ekkor, így valószínű, hogy Abrám egyfajta pót-apa szerepet töltött be az életében. Így viszont közelről láthatott arról példát, milyen egy hiteles, Istennel járó ember. Ez a hit később Lót számára is követendő példa lett.

Régi bibliai igazság, hogy Isten mindent tud, és az időn kívül áll, vagyis a múltunkat, jelenünket és jövőnket tökéletesen ismeri. Mégis gyakran látjuk azt Isten embereinek az életében, hogy az Örökkévaló nem mondja el előre részletesen, hogy mi fog történni a jövőnkben, hanem csak mindig egy következő engedelmességi lépésre hív. Abrám, mikor már megérkezett Kánaán földjére és letelepedett ott, akkor jelent meg neki Isten újra, és megismételte ígéretét, miszerint az az egész föld majd az utódainak adatik. Mivel pedig mást nem mondott az Örökkévaló, Abrám egyszerűen csak élte a hétköznapi életét az ígéret földjén, vándorló pásztorként bejárva azt. Ezzel kapcsolatban itt fontos megjegyezni, hogy mi hívők természetes módon vágyunk arra, hogy Isten lehetőleg napi rendszerességgel jelentse ki magát olyan erővel, hogy az a teljes életünket megváltoztassa. Abrám életében viszont láthatjuk, hogy az Urat hűségesen követő hétköznapok túlnyomó többségben voltak Isten nagy, mérföldkő szerű kinyilatkoztató megjelenéseivel szemben.

10 Azonban éhség lett az országban, és Abrám lement Egyiptomba, hogy ott tartózkodjék, mert nagy volt az éhség azon a földön.
11 Amikor közel járt Egyiptomhoz, ezt mondta feleségének, Szárajnak: Íme, tudom, hogy szép ábrázatú asszony vagy.
12 Azért, mikor meglátnak téged az egyiptomiak, majd azt mondják: felesége ez ennek, és engem megölnek, téged pedig életben hagynak.
13 Mondd azért, kérlek, hogy a húgom vagy, hogy jó dolgom legyen miattad, és életben maradjak általad.
14 Amikor Abrám Egyiptomba érkezett, látták az egyiptomiak, hogy nagyon szép az asszony.
15 Mikor meglátták őt a fáraó főemberei, magasztalták a fáraó előtt, és elvitték az asszonyt a fáraó udvarába.
16 A fáraó jól bánt miatta Abrámmal, és lettek juhai, ökrei, szamarai, szolgái, szolgálói, nőstény szamarai és tevéi.
17 De megverte az ÚR a fáraót és az ő házát nagy csapásokkal Szárajért, Abrám feleségéért.
18 Hívatta azért a fáraó Abrámot, és azt mondta: Miért művelted ezt velem? Miért nem mondtad meg nekem, hogy ő a feleséged?
19 Miért mondtad: a húgom ő? Azért vettem feleségül. Most már, íme, itt a feleséged, vedd magadhoz, és menj el.
20 És parancsot adott a fáraó néhány embernek, hogy kísérjék ki őt, feleségével és mindenével együtt.

Ahogy korábban már láttuk Mózes első könyvében, az ember állapota nem változott meg az édenkerti bukás óta. Ahogy a szentíró végigvezet Isten elhívott embereinek a történetén, nemcsak dicső hitbeli „magasságaikat” láthatjuk, hanem emberi „mélységüket” is. A Biblia nem szépíti a hithősök történetét, a tökéletességük illúzióját keltve, épp ellenkezőleg: megmutatja a legsötétebb és leginkább szégyellni való bukásaikat is.

Abrám első hibája, hogy látja a kánaáni éhínséget, de nem kérdezi meg Istent, hogy mit kezdjen vele. Isten terve teljesen világos azzal kapcsolatban, hogy a családjával együtt Kánaán földjén éljen – és Isten a szükségeiről egyébként gondoskodott volna – mégis félelemből úgy dönt, hogy Egyiptom területére költözik. Az ősatya kálváriáját folytatja azzal, hogy valamiért fél az Egyiptomban élő emberektől, és attól retteg, hogy gyönyörű feleségét elveszik tőle, és megölik. Mai szemmel furának tűnhet, hogy egy közel 70 éves asszony miért lenne ilyen „kapós” az egyiptomiak körében, de azt látnunk kell, hogy Ábrahám családjában az öregedés lassabban folyt le, mint napjainkban – Sára végül 127 évet élt, vagyis ekkor még gyönyörű felnőtt nőként nézhetett ki. Abrámot a félelme arra vezette, hogy feladja házasságának szentségét, és kötelességeit, mint férj. A Biblia nem beszél arról konkrétan, hogy Száraj és az egyiptomi uralkodó között létesült-e szexuális kapcsolat, de mivel a fáraó háremébe került, ez nagyon is lehetséges. Habár Abrám házasságtörésbe taszítja feleségét, Isten végül személyesen menti meg őt, és az ősatyát is ettől a szürreális helyzettől. Abrámnak valószínűleg ez volt élete egyik legszégyenteljesebb megtapasztalása.

E szakasz végén és a következőkben nagyon fontos dolgot tudhatunk meg Istenről is: a bűnt gyűlöli, de a bűnöst szereti. Isten jól látta mit tett az ősatya, megmentette őt a bűnei következményétől, és folytatta az útját vele. Isten elhívása Ábrahám életében nem tört össze, mert Isten szeretete és hűsége továbblendítette őt és végül visszatérhetett a számára ígért földre.

1 A bejegyzésben szereplő összes igevers forrása: Újonnan revideált Károli-Biblia. Copyright © 2011 Veritas Kiadó.

Tovább