Címke: feltámadás

Mit jelent számodra a húsvét?

Ahogy minden évben eljön a tavasz, úgy újra és újra szembesülünk azzal a nagyon jóleső ténnyel, hogy vannak „pirosbetűs” ünnepek ebben az időszakban, melyek hosszú hétvégéket biztosítanak számunkra. Sokan ebben az időszakban végre meg tudják látogatni rokonaikat, időt tudnak tölteni szeretteikkel egy nehéz és hideg első negyedév után. A gyerekek örülnek, mert a boltok polcai megtelnek finomabbnál finomabb csoki-tojásokkal, húsvéti nyulakkal, és alig várják, hogy mehessenek locsolkodni, vagy éppen fogadhassák a locsolókat. Persze nem minden otthonban fontosak ezek a népszokások, de a pihenést vagy az együtt töltött időt azért a legtöbben élvezik. Sokan tudják azt is, hogy a húsvét egy keresztény eredetű ünnep, azt viszont már kevesebben, hogy ez az időszak nagyobb dolgokra emlékeztet, mint a karácsony.

Tovább
Történelmi kérdések Jézus feltámadása körül: hallucináció? (3)

Az előző posztban eljutottunk addig, hogy történelmi szempontból közel bizonyos a következő két állítás: (1) voltak az 1. század közepén Jézus-tanítványok, akik azt állították, hogy találkoztak a feltámadt Jézussal, és (2) ezen tanítványok között voltak olyanok, akik valóban úgy gondolták, hogy találkoztak a feltámadt Jézussal (vagyis nem mind szándékosan hazudtak). Ez fontos alap, azonban ebből még nem következik semmi fontos Jézus feltámadására nézve, hiszen ezeket elfogadva is számos szkeptikus elképzelés található ki. Ezek kizárására ebben a posztban megvizsgáljuk a következő kérdést.

Tovább
Történelmi kérdések Jézus feltámadása körül (1–2)

Bevezetés

Egy 2010-ből származó adat szerint a világon 2,2 milliárd olyan ember él, aki kereszténynek mondja magát. A kereszténységnek pedig az egyik legalapvetőbb tanítása, hogy Jézus a keresztre feszítése utáni harmadik napon feltámadt, így nagyon sok áll vagy bukik azon, hogy ez valóban megtörtént-e.

Tovább