Címke: Melkisédek

Genezis 14. – Ábrahám a harcos

Mózes első könyvének tizennegyedik részében betekinthetünk egy a Krisztus előtti harmadik évezred végén zajló tipikus közel-keleti konfliktusba. Néhány mezopotámiai városállam királya hadat indít olyan palesztinai királyok ellen, akik többé nem kívánnak adófizetői lenni. Főhősünk, Ábrahám pedig ebbe a konfliktusba unokaöccse, Lót miatt kerül bele – és sikeres mentőakciója után egy nagyon különleges találkozással zárul a történet.

1 Történt pedig Amráfelnak, Sineár királyának és Arjóknak, Ellászár királyának, Kedorláómernak, Élám királyának és Tidálnak, Góim királyának napjaiban,1
2 hogy hadat indítottak ezek Bera, Sodoma királya, Birsa, Gomora királya, Sináb, Admá királya, Seméber, Cebóim királya és Bela, azaz Cóar királya ellen.
3 Mindezek a Sziddím völgyében egyesültek, ahol a Sós-tenger van.

Mózes négy mezopotámiai uralkodó felsorolásával kezdi ezt a részt, akik a mai Holt-tenger környéki városok és talán az ígéret földjének egész térsége felett katonai fölénnyel, és adószedő joggal bírtak. Amráfel valószínűleg Babilon – akkor még kicsi – városállamának uralkodója volt, aki még nem tudta, hogy néhány évszázad múlva ebből a városból emelkedik ki Hammurapi vezetésével az Óbabiloni Birodalom. Arjók nevét meg lehet találni a felső mezopotámiai történelmi emlékek között Mari városa környékén, ezért Ellászár területe is valószínűleg itt keresendő2. Kedorláómer egy elámi név, ami a arra utal, hogy ez a király jött legkeletebbről, és a szöveg alapján azt is láthatjuk, hogy ő volt a legtekintélyesebb a négy uralkodó közül. Végül Tidálról csak annyit tudunk, hogy a hettita eredetű a neve, ráadásul a „Góim” nevű területe egyszerűen a héberben nemzeteket jelent. Itt Mózes lehet, hogy nem ismerte pontosan Tidál városát, és az akarta kifejezni, hogy még egy király a keleti nemzetek közül.

A lázadó királyok közül ötöt említ Mózes, és itt csak annyit érdemes megjegyezni, hogy Sodoma és Gomora városai az egész Szentírásban a gonoszság és Isten elleni lázadás jelképeivé váltak. A királyaik neve is erről árulkodik: Bera és Birsa nevek a héberben a gonoszsággal kapcsolatos szavakat jelentenek. A nagy csata előkészületeit látva tehát a figyelmes olvasó rögtön Lótra gondol, aki nem régiben e területre költözött.

4 Tizenkét esztendeig szolgálták Kedorláómert, és a tizenharmadik esztendőben ellene támadtak.
5 A tizennegyedik esztendőben pedig eljött Kedorláómer és a királyok, akik ővele voltak, és megverték a refáiakat Asterót Karnaimban, a zúziakat Hámban, az émieket Sávé-Kirjátaimban
6 és a hóriakat az ő hegyükön, a Szeíren, egészen Él-Páránig, amely a puszta mellett van.
7 Azután visszafordultak, és Én-Mispátba, azaz Kádésba mentek, és elpusztították az amálékiak egész mezőségét és az emóriakat is, akik Hacecón-Támárban laktak.
8 Tehát kiment Sodoma királya, Gomora királya, Admá királya, Cebóim királya és Bela, azaz Cóar királya, és megütköztek azokkal a Sziddím völgyében:
9 Kedorláómerral, Élám királyával, Tidállal, Góim királyával, Amráfellal, Sineár királyával és Arjókkal, Ellászár királyával. Négy király öt ellen.
10 A Sziddím völgye pedig tele volt szurokforrásokkal. Amikor Sodoma és Gomora királya megfutamodott, beleestek azokba. Akik pedig megmaradtak, a hegyek közé futottak.
11 Elvitték Sodoma és Gomora minden jószágát és eleségét, és elmentek.
12 Lótot, Abrám testvérének a fiát is elvitték jószágostul együtt, és elmentek. Ekkor Lót Sodomában lakott.
13 Eljött pedig egy menekült, és hírül vitte a héber Abrámnak, aki az emóri Mamrénak, Eskól és Ánér testvérének tölgyesében lakott, akik meg Abrám szövetségesei voltak.
14 Amint Abrám meghallotta, hogy rokona fogságba esett, fölfegyverezte a házában felnövekedett háromszáztizennyolc kipróbált legényét, és üldözte őket Dánig.

A hadviselés és seregek mozgatása az ókorban sokkal lassabb volt, mint napjainkban. Erre utal, hogy a Sziddím-völgy királyai a tizenharmadik évben lázadtak fel az adószedőikkel szemben, mégis nagyjából egy évvel később érkeztek meg a seregek megtorolni a pártütést. Palesztina közepén a Jordán és a Földközi-tenger között volt egy útvonal, amit a „Királyok útjának” neveztek: valószínűleg ezen keresztül vonultak be Kedorláómer seregei, és az egész térségben hódító háborút végeztek, majd visszafelé fordultak a lázadó Sodoma környéki királyok ellen. A harcról részleteket nem közöl a szentíró, csak annyit, hogy Sodoma és Gomora királya csúfos vereséget szenvedett, és beleesett a környéken található szurokforrásokba.

Ahogy pedig az ókori hadviselésben szokás volt, a legyőzött népeket teljesen kifosztották, sőt „civileket” is hurcoltak el rabszolgának, és Lót sorsa is ez lett volna. A fordulat azonban itt kezdődik: egy hírnök elmondja Abrámnak a történteket, aki azonnal fegyverbe hívja a háza népének férfi tagjait – valószínűleg szolgákat, akik Abrámmal dolgoztak. És itt merül fel egy nagyon fontos kérdés: hogyan üldözhet háromszáztizennyolc felfegyverzett ember egy négy királyból álló ókori haderőt? Mekkora esélye van győzni Isten emberének a túlerővel szemben?

15 Szolgáit csapatokra osztva ellenük támadt éjszaka, megverte és egészen a Damaszkusztól balra fekvő Hóbáig űzte őket.
16 Visszahozott minden jószágot. Visszahozta az ő rokonát, Lótot jószágával együtt meg az asszonyokat meg a népet is.

Abrám győzelmének pontos részleteit nem láthatjuk itt ezekben a sorokban. Az valószínűsíthető, hogy a négy mezopotámiai király nagy győztes hadjárata után nem igazán számított egy éjszakai rajtaütésre. Amikor egy nagy haderő éppen éjszakázó táborára lecsap egy jóval kisebb sereg, az előnyt hozhat, hiszen ilyenkor a katonák nagy része nincs felfegyverezve és esélyük sincs jól felmérni a rájuk leselkedő fenyegetést. Abrám tehát a nagy sereget az éj leple alatt magabiztosan üldözhette anélkül, hogy az komoly ellentámadásba lendült volna. Menekülés közben pedig természetes, hogy leghamarabb a zsákmányolt állatokat és embereket hagyják hátra, hiszen ezek lassítják a katonai csapat mozgását. A történetben tehát bizonytalanság van arra nézve, hogy Abrám megsemmisítette volna a négy király nagyobb seregét, vagy szimplán a nagy részük csak elmenekült. Ami biztos, az ősatya elérte a célját, megmentette Lótot a rabszolgaságtól, és hazahozta földjére a rokonát.

17 Miután pedig visszatért Kedorláómer és a vele levő királyok megveréséből, kiment elébe Sodoma királya a Sávé völgyébe, azaz a Király-völgybe.
18 Melkisédek, Sálem királya pedig kenyeret és bort hozott. Ő a magasságos Isten papja volt.
19 Megáldotta őt, és azt mondta: Áldott legyen Abrám a magasságos Istentől, az ég és föld teremtőjétől.
20 Áldott a magasságos Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet. És Abrám tizedet adott neki mindenből.
21 Sodoma királya pedig azt mondta Abrámnak: Add nekem a népet, a jószágot pedig tartsd meg magadnak.
22 De Abrám ezt felelte Sodoma királyának: Fölemeltem kezemet az Úrhoz, a magasságos Istenhez, az ég és föld teremtőjéhez,
23 hogy én egy fonalszálat vagy egy sarukötőt sem veszek el mindabból, ami a tiéd, hogy ne mondjad: én gazdagítottam meg Abrámot.
24 Semmi egyebet sem veszek el, csak a legények élelmét és azoknak a férfiaknak a részét, akik eljöttek velem: Anér, Eskól és Mamré kapják meg a részüket.

Érdekes látnunk az egész részben Ábrahám jellemfejlődését, amit az utolsó szakasz kifejezetten kiemel. Amíg korábban az ősatya annyira félt Egyiptom királyától, hogy a feleségét a húgának hazudta, addig most hadsereggel támad neki négy, hasonlóan félelmetes uralkodónak azért, hogy megmentse Lótot. Miután Isten áldásával visszatér az ígéret földjére éppen közvetlenül Jeruzsálem mellett megy el, amikor két király jön elé. Mindkét személy nagy hatalmú, és Abrámmal ellentétben a vezetői pozícióban van a térségben. Amíg azonban Melkisédek a Magasságos Isten papjaként az Örökkévalónak való engedelmesség mintaképe, addig Sodoma királya az Istennel szembeni lázadás és gonoszság megtestesítője. Mindkét király valamilyen módon meg akarja ajándékozni az ősatyát, de amíg Melkisédektől Abrám mindent elfogad, addig Sodoma királyát megveti, és elutasítja ajándékát.

A történet üzenete nagyon világos: Ábrahámnak elhívása van a Teremtő Istentől, és amíg Melkisédek ezt felismeri, elismeri és támogatja, addig Sodoma királya valószínűleg egy számára hasznos és tehetséges szövetségest lát az ősatyában. Az ősatya azonban nem hajlandó szövetséget kötni olyan személlyel, aki istentelen célokra akarná használni a vele való kapcsolatát.

1 A bejegyzésben szereplő összes igevers forrása: Újonnan revideált Károli-Biblia. Copyright © 2011 Veritas Kiadó.

2 Andrew E. Steinmann (2019): Genesis – An Introduction and Commentary. Tyndale Old Testament Commentaries. Volume 1., IVP Academic, Downers Grove, Illinois, 112 o.

Tovább