Címke: nemzetek

Genezis 10. – A Föld népeinek eredete

Mózes első könyvének tizedik részében egy ún. nemzetségtáblát találunk, amely bemutatja Nóé utódainak nevét, ahogy a Föld népei kialakultak belőlük. Ezeknél a leírásoknál két dolgot mindenképp jó szem előtt tartanunk: egyrészt a nevek felsorolása nem teljes körű, másrészt az adott népek nevei a Mózes korában ismert népcsoportokat tükrözik. A nevek felsorolása azért feltétlen kimerítő, mert Mózes az ókori Közel-Kelet szempontjából és látóteréből érdekes népeket sorolja fel a teljesség igénye nélkül. Nem biztos tehát, hogy itt megtalálhatjuk például az angolok, franciák vagy dánok közvetlen őseit. A következő fejezetben láthatjuk, hogy Bábel tornyának építése közben Isten a bolygón való szétszéledésre kényszerítette a különböző nagycsaládokat, viszont ebből az is következik, hogy a „nagyon távolra” költöző népek (pl. Távol-Kelet, Nyugat-Európa, Dél-Afrika…stb.) nevei a feledésbe merülhettek. A későbbi Izrael a vele kereskedelmi és egyéb kulturális kapcsolatban lévő népeket tudta jobban megjegyezni, a többieket „távoli szigetlakóknak” nevezte. A fejezetben található nevek azért nagyon lényegesek, mert a későbbi prófétai irodalomban több név megjelenik, és Izrael prófétái más népekkel kapcsolatban is jövendölnek dolgokat, ezért még fogunk velük találkozni az Ószövetségben.

1 Ez pedig Nóé fiainak, Sémnek, Hámnak és Jáfetnek nemzetsége, mert fiaik születtek az özönvíz után1.
2 Jáfet fiai: Gómer, Mágóg, Mádaj, Jáván, Tubál, Mesek és Tírász.
3 Gómer fiai pedig: Askenáz, Rífat és Tógarmá.
4 Jáván fiai pedig: Elisá, Tarsís, Kittím és Dódáním.
5 Ezekből váltak ki a szigetlakó népek az ő országaikban, mindegyik a maga nyelve, családja és nemzetsége szerint.

Az első és legrövidebb leírás Jáfet utódairól szól. Amíg eddig a Biblia mindig a Sém, Hám és Jáfet sorrendet használta Noé fiainak felsorolásában, most ez a sorrend megváltozik. Valószínűleg ez azért volt, mert Ábrahám utódai, a későbbi Izrael földrajzi és kereskedelmi szempontból Jáfet utódaival volt legkevésbé kapcsolatban, így a legkevesebb ismerete is e népekről volt.

Gómer, az első említett fiú neve héberül az ún. kimmerekre utal a legtöbb írásmagyarázó szerint. Ez a nép a Kaukázus-hegységen túljutva sokáig a Fekete-tenger északi partján lévő sztyeppék ura volt az ókorban. Egyesek úgy vélik, hogy a kimmerek nyugatra vándorló utódaiból származtak a germánok, illetve esetleg a kelták ősei. Természetesen egy ilyen ősi család és nép az idők folyamán rengeteg más néppel is keveredhetett, ezért nem könnyű Gómerig visszavezetni pontosan az indoeurópai népek e kisebb csoportját. Gómer három fiát is kiemeli itt a Biblia. Askenázt sokszor sokszor a későbbi szkítákkal azonosítják, akik a Kaukázustól északra található orosz sztyeppéken éltek. A Rífatból származó nép nehezen azonosítható, illetve Tógarmát a Palesztinától északkeletre fekvő területen élő népekkel, egyesek az örmények őseivel azonosítják.

A második fiú Magóg, aki Gómernél még nehezebben azonosítható. A későbbi bibliai említések alapján (pl. Ez 38,2; 39,6) a Izrael földjétől messze északra lakó népek atyja, ezért gyakran a keleti szláv és főleg orosz népek őseként azonosítják.

A harmadik fiú Mádaj, aki a későbbi médek ősatyja, akik a Tigris folyó környékén éltek és később a perzsákkal alkottak közös birodalmat Dániel próféta idején. Egyes írásmagyarázók azt gondolják, hogy Mádaj keletre tovább vándorolt leszármazottaiból származnak az indiaiak is.

A negyedik fiú Jáván, akinek héber neve a görög iónokra utal, sőt később Dániel könyvében már általánosságban a görögök összességére használja a Szentírás a Jáván szót (pl. Dán 8,21). Érdekes, hogy Gómer mellett még Jáván többi „híres” leszármazottját is részletezi a Biblia Jáfet fiainak felsorolásakor. Míg Elisá valószínűleg egy Cipruson élő törzs volt, addig Tarsís nehezen beazonosítható nép: egyesek Kis-Ázsia déli partjainál található Tarzusz városához tennék, ami egyébként Pál apostol születési helye; mások úgy gondolják, hogy a Földközi-tenger távolabbi európai partjainál kell e népet keresnünk, esetleg a mai Spanyolország környékén. Jáván fia volt még Kittím és Dódánim (egyes források szerint Ródánim), ők ugyancsak a Földközi-tenger Kis-Ázsiához közelebbi részén éltek Rodosz és Ciprus szigetein.

Jáfet ötödik és hatodik fia Tubál és Mesek, akiket a bibliamagyarázók Kis-Ázsia keleti részére szoktak tenni. Velük kapcsolatban az az érdekes, hogy Magóg és Gómerhez hasonlóan Ezékiel próféta jövendöléseiben később még említésre kerülnek (pl. Ezék 27,13; 39,1). Jáfet utolsó fiaként pedig Tírász van megemlítve, akiről ismét nincsenek biztos információk, bár egyesek az Itáliában élő Etruszkok őseinek látják őt.

Összességében elmondhatjuk, hogy Izrael földrajzi helyzetéből adódik, hogy Jáfet fiait tekinti a legtávolabb élőknek az ún. „szigetek lakóinak” Mózes első könyve. Akkoriban még nem létezett világtérkép, ezért teljesen érthető, hogy ezek a népek mai beazonosítása nem könnyű. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy Jáfet fiai azok az Eurázsiai népek, akik Izrael területétől magasabb szélességi körön helyezkednek el bolygónkon. Ebből akár az is következhet, hogy Jáfet utódai népesítették be a Távol-Keletet is és később a Bering-szoroson átkeltek Észak-Amerikába, és dél felé haladva az egész kontinenst benépesíthették, és utódaik lehettek Amerika őslakos indián törzsei.

Forrás: esv.org
6 Hám fiai pedig: Kús, Micraim, Pút és Kánaán.
7 Kús fiai pedig: Szebá, Havílá, Szabtá, Ramá, Szabteká. Ramá fiai pedig: Sebá és Dedán.

Hám fiainak jutott ebben a részben a leghosszabb leírás. Ezek a leszármazottak Észak-Afrika irányába indultak el felfedezni és benépesíteni a Földet. Kús népe a Núbiai-sivatagig jutott el, és belőlük származik az ókor óta fennálló Etiópia országa. Micraim nem más, mint Egyiptom héber neve, illetve Pút népét az Egyiptomtól keletre található Líbiai-sivatag területére teszik. Természetesen e három fiú további leszármazottai – vagy akár Hám itt nem megnevezett leszármazottai – népesíthették be Afrika délebbi részeit is a nagy „kirajzás” után. Kánaán pedig, mint a negyedik fiú pedig utódaival a mai Palesztina területét népesíttette be, és tudjuk, hogy igen fontos szerepük lesz e népeknek amikor Józsué által elindul Izrael népének honfoglalása Palesztinában.

Kús öt fiának és két unokájának (Sebá és Dedán) felsorolásában azt láthatjuk, hogy Kús utódai a Vörös-tenger másik oldalán az Arab-félszigeten telepedtek le, és ők lettek a később a Bibliában is többször említett arab kereskedő törzsek ősei.

8 Kús nemzette Nimródot is, aki hatalmas kezdett lenni a földön.
9 Hatalmas vadász volt az ÚR előtt, ezért mondják: Hatalmas vadász az ÚR előtt, mint Nimród.
10 Birodalma kezdetben Bábel, Erek, Akkád, Kalné volt Sineár földjén.
11 E földről ment Assúrba és építette Ninivét, Rehobót városát és Kelahot.
12 És Reszent, ezt a nagy várost Ninive és Kelah között.

Nimród neve Mózes korára már valószínűleg egy ősi, és igen nagy hatalmú uralkodót jelentett. A Szentírás őt is Kús fiaként, de teljesen külön részben említi. A Biblián kívüli történelmi forrásokból láthatjuk, hogy az ún. „termékeny félhold” területének keleti részén születtek meg az emberiség talán legkorábbi városállamai, ahol a keleti despotikus uralkodó típusa formálódott ki. Sineár földje a leírásban maga Mezopotámia, ahol Nimród olyan ősi városokban uralkodott, mint Babilon, Uruk vagy Akkád. A legtöbb ilyen várost már a régészek megtalálták és feltárták a kultúráját. Számunkra és Izrael akkori népe számára ez azért is érdekes, mert Mezopotámia területe és azon belül is Babilon városa szimbólummá válik az egész Bibliában: mégpedig az Isten ellen lázadó emberiség szimbólumává. Habár vita van az írásmagyarázók között, hogy Nimród, aki „hatalmas vadász volt az ÚR előtt” Mózes szemében egy csodálandó, vagy inkább egy nagyon negatív szereplő-e, az biztos, hogy kulturális hagyatéka mindenképp az istentelenség. Babilon képében persze az az üzenet is végigvonul a Szentírás üdvtörténetén, hogy az Isten ellen lázadó emberi civilizációk és hatalmak rengeteg nagy dolgot véghez tudnak vinni, és csillogó, sőt virágzó kultúrát tudnak létrehozni, de végül ezek valamiért mindig válságba kerülnek és összeomlanak. Babilon ellenpontja pedig Jeruzsálem városa lesz majd a prófétai irodalomban, a város, mely Istenre támaszkodik és célja nem a saját dicsősége, hanem Isten szolgálata.

13 Micraim nemzette a lúdiakat, anámiakat, lehábiakat és naftúhiakat,
14 a patrósziakat és kaszlúhiakat, ahonnan a filiszteusok származnak; és a kaftóriakat.
15 Kánaán pedig Szidónt nemzette, az ő elsőszülöttét, azután Hétet,
16 meg a jebúsziakat, emóriakat és girgásiakat,
17 a hivvieket, arkiakat és a színieket,
18 az arvádiakat, cemáriakat és hamátiakat. Azután elszéledtek a kánaániak nemzetségei.
19 A kánaániak határa pedig Szidóntól Gerár felé menve Gázáig, Sodoma, Gomora, Admá és Cebóim felé menve Lesáig terjedt.
20 Ezek Hám fiai családjuk, nyelvük, földjük és nemzetségeik szerint.

Ebben a leírásban Hám utódai közül a későbbi Izrael legnagyobb ellenségeit látjuk. Micraim, Egyiptom ősatyja nemzette a később Alsó-, Középső- és Felső-Egyiptomban élő népcsoportokat. Itt kicsit kakukktojásnak számít a filiszteusok népe és a kaftóriak. Az utóbbi népcsoport Kréta benépesítőiként ismert a bibliamagyarázók között, és talán a filiszteusok ősei is először erre a szigetre mentek, majd ezután települtek át Palesztina tengerparti területére, ahol több száz évvel Mózes után Izrael állandó katonai ellenségeivé váltak. Itt viszont azt is érdemes kiemelni, hogy a „filiszteus” héber szó gyökere migránst, vagyis áttelepült népcsoportot is jelenthet, így érthető, hogy Mózes nem a Dávid korabeli filiszteus népről beszél, maximum az őseikről.

Kánaán leszármazottai a későbbi Izrael területén, az ígéret földjén és annak közvetlen szomszédságában éltek. A könyvben tovább haladva majd láthatjuk, hogy amikor Ábrahám erre a területre érkezik ők már itt élnek. Érdekes látni, hogy ők ugyanúgy az istenfélő Noé leszármazottai, mint később Ábrahám lesz, mégis néhány száz év alatt teljesen elfordultak Teremtő Istentüktől úgy, hogy már meg sem maradt az Úr az emlékezetükben.

21 Sémnek is lettek gyermekei: ő Héber összes fiának az atyja, Jáfetnek pedig testvérbátyja volt.
22 Sém fiai: Élám, Assúr, Arpaksad, Lúd és Arám.
23 Arám fiai pedig: Úc, Húl, Geter és Mas.
24 Arpaksad pedig Selahot nemzette, Selah pedig Hébert.
25 Hébernek is lett két fia. Az egyikük neve Peleg, mivelhogy az ő idejében osztották szét a földet. Testvérének a neve pedig Joktán.
26 Joktán nemzette Almódádot, Selefet, Hacarmávetet és Jerahot,
27 Hadórámot, Úzált és Diklát,
28 Óbált, Abimáélt és Sebát
29 Ófírt, Havílát és Jóbábot. Ezek mind Joktán fiai.
30 Lakóhelyük Mésától fogva Szefárba menve a keleti hegyekig terjedt.
31 Ezek Sém fiai családjuk, nyelvük, földjük és nemzetségük szerint.
32 Ezek Nóé fiainak a családjai nemzetségeik szerint, népeik között; ezekből alakultak ki a népek a földön az özönvíz után.

Utolsó nagy csoportként Mózes Sém utódait sorolja fel, és rögtön azzal kezdi, hogy tőle származik majd Héber. A következő fejezetben láthatjuk majd, ahogy a sok nemzet szétszéled a Föld színén, és mindnek különböző nyelve lesz. Héber pedig Ábrahám ősatyjaként a saját nyelvét örökíti tovább majd az utódaira. Vagyis a Héber által beszélt nyelv válik majd Izrael népének hivatalos nyelvévé, és az ószövetségi Szentírás kinyilatkoztató nyelvévé is.

Sémnek, mint a legidősebb testvérnek is a Közel-Kelet akkori geopolitikai szempontjaiból fontos utódai születnek. Élám, az első említett gyermek nem más, mint a későbbi perzsa nép ősatyja, akik a mai napig megmaradtak Irán területén nagy számban. Érdekesség, hogy ők inkább indoeurópai nyelvet beszélnek, de ez lehet, hogy Nimród utódainak hatása, ahogy kelet felé vándoroltak.

Assúr, a következő említett fiú az ókorból jól ismert asszír nép őse. Amikor e nép majd hatalmas birodalommá válik, akkor ők fogják Izrael északi 10 törzsét leigázni, és szétszórni a birodalmuk területén.

Arpaksadról nem lehet tudni, hogy egy nagyon ősi népet formált volna, de utódaiból származik majd Ábrahám nyomán Izrael. Ami viszont biztos, hogy az ő családja vagy nemzetsége Mezopotámia térségét választotta lakhelyül.

Lúd személye és későbbi népe nem teljesen bizonyos, de több írásagyarázó klasszikusan a Kis-Ázsia nyugati partvidékén található Lídia tartományában élőkkel azonosítja. Arám személye viszont annál ismertebb, ő az ókori Szíria atyja, és az Ószövetségben többször találkozhatunk ezzel a néppel, néha baráti, néha ellenséges szándékkal. Izrael északi szomszédai voltak, és a mai napig azok. Arám felsorolt fiait nagyon nehéz azonosítani újabb népekkel, de valószínűleg az a leszármazottaik nem kerültek távol Palesztina közvetlen környékétől.

Végül a szentíró Ábrahám és a héberek közvetlen leszármazottait sorolja fel, mintegy előkészítve lassan a terepet a Genezis második felére, ahol a rész főszereplője hamarosan megjelenik. Itt még érdekes lehet kiemelni, hogy Héber leszármazottai két nagy családra oszlanak: Peleg és Joktán vonala. Peleg neve azt jelenti „szétválni”, és valóban az ő idejében szóródtak szét a népek és nemzetek. Habár Pelegtől származik majd Ábrahám, a nemzetségtábla ezen részét tudatosan kihagyja az író, míg Joktán utódairól részletesen szól.

Joktán utódainál tizenhárom fiút említ a Szentírás, akik egy meghatározott területen belül települtek le. Az ősi nevek jelentéséből általában az Arab-félszigeten élő különböző települések re és törzsekre következtetnek a téma szakértői. Talán Ofír és Havilá neve kiemelendő, hiszen más helyeken a Bibliában ezek a területek úgy vannak megemlítve, mint ahol aranyat lehet találni. Hogy pontosan milyen típusú aranyra gondolnak, az a szövegek ősi volta miatt már a feledés homályába merült. Láthatjuk tehát, hogy a különböző arab törzsek a Biblia beszámolója szerint Kús és Joktán utódainak keveredéséből jöttek létre, vagyis egyszerre sémiták és hámiták.

Összegezve az eddigieket láthatjuk, hogy legalább két fontos teológiai célja van ennek a fejezetnek. Az első, hogy amikor Izrael fiai találkoznak különböző nyelven beszélő és különböző kultúrájú népekkel, akkor tudják, hogy ezek a népek tulajdonképpen mind Noé utódai. Ezek az utódok pedig – ahogy a következő fejezetben látni fogjuk – Isten akaratából széledtek szét, és váltak különböző nyelvű és kultúrájú népekké. A második fontos cél, ami inkább az Ószövetség későbbi olvasóinak jelentős: a későbbi prófétai irodalomban több helyen megjelenik, hogy Isten nemcsak Izrael jövőjéről, hanem más népek jövőbeli tetteiről is kijelentést ad népének. Ez a nemzetségtábla segítségünkké lehet, hogy beazonosítsuk azokat az ókori népeket, akikről majd Ézsaiás, Ezékiel és a többi próféta beszél. Végül pedig már csak az a kérdésünk maradt, hogy miért kellett ennyire különbözővé válniuk a földi nemzeteknek, ha egy őstől származnak? Erre a választ a következő részben kapjuk meg.

1 A bejegyzésben szereplő összes igevers forrása: Újonnan revideált Károli-Biblia. Copyright © 2011 Veritas Kiadó.

Tovább