Címke: özönvíz

Genezis 9. – Az új emberi társadalom alapjai

Mózes első könyvének kilencedik fejezetében Isten szövetséget köt az özönvizet túlélő nyolc emberrel. Noé családja fogja újra benépesíteni a Földet, de ez egy hatalmas felelősség: amilyen kultúrát, vezetést és erkölcsöt hagynak az utódaikra, az meg fogja határozni a bolygónk jövőjét. Itt megtudhatjuk, hogy melyek azok az instrukciók, amivel Isten ellátja őket az új életükben.

1 Azután Isten megáldotta Nóét és fiait, és azt mondta nekik: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet1.
2 Féljen és rettegjen tőletek minden földi állat és minden égi madár. Mindazt, ami nyüzsög a földön, és a tenger minden halát is a kezetekbe adom.
3 Minden mozgó állat, amelyik él, legyen nektek táplálékul, amint a zöld füvet is nektek adom.

Ahogy Ádámnál és Évánál is már előkerült, Isten egyszerre áldja meg Noét és ad neki parancsot – tulajdonképpen egy paranccsal áldja meg az ősatyát. Isten áldása mindig a szabad utat jelenti az ember számára, hogy amit meg kell tennie, az valóban sikerülni fog. Noé és fiainak feladata tehát „dolgozni” a bolygónk benépesítésén, míg Isten azt ígéri, hogy ebben a projektben nem gördülnek majd akadályok eléjük. Ha ma rátekintünk Földünk majdnem 8 milliárdos lakosságára, akkor láthatjuk, hogy Isten projektje igen sikeresnek mondható. Manapság viszont a bolygónk magas népessége aggodalommal tölti el az embereket, mert sokan úgy gondolják, hogy a környezetszennyezés és mindenféle globális probléma forrása a Föld túlnépesedése. A Szentírás azonban az emberiség problémáját nem abban látja, hogy mennyien vagyunk, hanem, hogy milyen a szívünk és belső motivációnk – ez az, ami igazán tönkretesz mindent.

Azt is láthatjuk, hogy Isten úgy döntött, hogy az emberiség és az állatvilág kapcsolatát megváltoztatja a korábbi állapothoz képest. Az első emberpártól kezdve egészen az özönvízig az állatok kedves „társteremtményekként” voltak jelen az emberek körül. Az állatoknak nem kellett félniük az embertől, hiszen Isten nem engedte nekik, hogy megegyék az állatokat. Divatos szóval élve úgy is fogalmazhatunk, hogy az özönvíz előtt az ember vegán volt, vagy maximum vegetáriánus, ha feltételezzük, hogy az állatok háziasítása a tejük és tojásuk felhasználásával megtörtént. Ettől a pillanattól kezdve viszont bizonyos állatok az ember vadászati célpontjaivá váltak, és Isten a félelmet és rettegést tette az állatokba, amikor embert látnak, az ő védelmükre.

4 De a húst az éltető vérrel együtt ne egyétek meg!
5 A ti véreteket is, amelyben az életetek van, számonkérem. Minden élőlénytől számonkérem azt, az ember testvérétől is az ember életét.
6 Aki embervért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremtette az embert.
7 Ti pedig szaporodjatok, sokasodjatok, és megsokasodva népesítsétek be a földet.

Az állatok megölése és elfogyasztása kiemelt jelentőséggel bír Isten további terveire nézve. Ahogy az előző részekben már láttuk, az özönvíz nem oldotta meg az ember bukott állapotának problémáját. Isten viszont nem adta fel azt a célt, hogy végül lehetőséget adjon az emberiségnek a teljes helyreállásra. A megváltás nagy tervében pedig a vérnek, mint az állatok és az ember életét közvetlenül befolyásoló testnedvnek, hatalmas szerepet adott Isten. Ezért mondja Noénak, hogy ha meg is eszik az állatokat, megölve őket a vérüket soha ne fogyasszák el. Az állatok, és az ember vére Isten számára szent, ugyanis azt az életet jelképezi a fizikai világunkban, amit egyedül Istennek van hatalma adni minden élőlénynek. Azzal, hogy Noé és később Izrael fiai nem ehettek vért, az életadó és teremtő Istent tisztelték.

A vérnek a második, és talán még fontosabb jelentősége, ami a Szentíráson végigvonul, hogy „vérontás nélkül nincs bűnbocsánat” (Zsid 9,22b). Isten később Mózesen keresztül elrendeli, hogy az emberek a bűneikért állatáldozatokat mutassanak be, vagyis csak akkor nyerhetnek bűnbocsánatot, ha Isten jelenlétében meghal egy állat és a vére az oltárra kerül. Ezzel Isten az ellene való lázadás, a bűn súlyát mutatta meg Izrael népének. De még nem kell ennyire szaladnunk.

Azt viszont fontos látnunk, hogy Isten egy szövetséget köt az emberiséggel, aminek célja az özönvíz előtti káosz és anarchia állapotának elkerülése. Miközben Noé utódai benépesítik a Földet, az emberek többé nincsenek a saját lelkiismeretükkel „szabadon hagyva”. Isten elrendeli, hogy ha valaki megöl egy másik embert, akkor őt is meg kell ölni. Ez pedig nem más, mint a társadalmi, vagy mondhatjuk úgy is, hogy állami igazságszolgáltatás intézményének felállítása. Ezután a népek és nemzetek felelősségévé vált, hogy az Isten és emberek ellen elkövetett erkölcsi vétkeket a bűn ártó következményeivel arányosan büntessék meg. Később a „szemet szemért, fogat fogért” ókori törvénykezési elv is innen ered. Mindennek a célja pedig Isten tervében az, hogy a bukott emberiséget az Ő kegyelméből megmenti a saját, megzabolázatlan önző döntéseinek következményeitől. A történelemben pedig láthatjuk, hogy habár nincsen tökéletes állam és igazságszolgáltatás – hiszen ezt is bűnös emberek tartják fenn – mégis a büntetéstől való félelem visszafogja a társadalmakat, hogy teljesen káoszba, erőszakba és összeomlásba sodródjanak. Ebből a Noéval kötött szövetségből fakad az a tény is, hogy az újszövetségi hívők számára fontos volt, hogy a mindenkori fennálló államapparátussal szemben ne lázadjanak, hanem engedelmeskedjenek neki jó állampolgárként addig, amíg őket magukat nem akarja az állam Isten elleni lázadásra kényszeríteni. Pál apostol szerint az aktuális államhatalom Isten eszköze a bűnös emberek közötti rend fenntartására, ezért a hívő embernek is el kell fogadnia ezt a rendet, nem pedig lázadnia ellene (Róma 13,1-5). A továbbiakban arról olvashatunk, hogy Isten ezt a szövetséget mindaddig fenntartja, míg a Föld a jelenlegi állapotában létezni fog.

8 Azután ezt mondta Isten Nóénak és fiainak:
9 Én pedig, íme, szövetséget szerzek veletek és utódaitokkal
10 és minden veletek élő állattal: madárral, állattal, minden mezei vaddal; mindennel, ami a bárkából kijött, minden földön élő állattal.
11 Szövetséget kötök veletek, hogy ezután soha nem vész el özönvíz miatt egy test sem; sosem lesz többé özönvíz a föld elvesztésére.
12 Majd ezt mondta Isten: Ez a jele a szövetségnek, amelyet örök időkre szerzek köztem és köztetek és minden élő állat között, amely veletek van:
13 Ívemet a felhőkbe helyezem, és ez lesz a jele a szövetségnek közöttem és a föld között.
14 Amikor felhővel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhőben,
15 és megemlékezem szövetségemről, amely köztem és köztetek és minden testből való élő lény között van, és nem lesz többé a víz özönvízzé minden test elvesztésére.
16 Azért tehát legyen az ív a felhőben, hogy lássam azt, és megemlékezzem az örökkévaló szövetségről Isten és minden testben élő lény között, amely a földön van.
17 Akkor ezt mondta Isten Nóénak: Ez annak a szövetségnek a jele, amelyet szereztem közöttem és minden test között, mely a földön van.

Érdekes olvasni azt, hogy a szivárvány, mint fizikai-meteorológiai jelenség hogyan válik Isten szövetségének szimbólumává. A Szentírásból nem lehet tudni pontosan, hogy az özönvízig láthattak-e szivárványt az emberek a Földön. Az biztos, hogy Ádám és Éva édenkerti bukásáig biztos nem volt eső, utána viszont nincs információ arról, hogy volt-e. Ami viszont biztos, hogy Isten sokszor fizikai dolgokat használ fel arra, hogy emlékezzünk az Ő ígéreteire. Jelen esetben arra, hogy többé nem pusztítja el a Földet özönvízzel.

18 Nóé fiai pedig, akik a bárkából kijöttek, ezek voltak: Sém, Hám és Jáfet. Hám pedig Kánaán atyja.
19 Ezek hárman Nóé fiai, és tőlük népesedett be az egész föld.
20 Nóé pedig földművelő lett, és szőlőt ültetett.
21 És amikor ivott a borból, megrészegedett, és mezítelenül volt a sátra közepén.
22 Hám pedig, Kánaán ősatyja meglátta az atyja mezítelenségét, és hírül adta kint levő két testvérének.
23 Akkor Sém és Jáfet ruhát ragadtak, vállukra vetették, és háttal közelítvén takarták be atyjuk mezítelenségét. Így arccal hátra meg sem látták atyjuk mezítelenségét.
24 Amikor Nóé felserkent mámorából, és megtudta, amit kisebbik fia cselekedett vele,
25 azt mondta: Átkozott Kánaán! Szolgák szolgája legyen testvérei között!
26 Azután ezt mondta: Áldott az Úr Sém Istene, legyen Kánaán az ő szolgája!
27 Terjessze ki Isten Jáfetet, lakozzék Sém sátraiban, és legyen szolgája Kánaán!
28 Nóé pedig az özönvíz után még háromszázötven esztendeig élt.
29 Egész életének ideje kilencszázötven esztendő volt; és azután meghalt.

Noé haláláig már nem születtek új gyermekek: Sém, Hám és Jáfet családjaira várt a Föld benépesítése. Az itt leírt történet első látásra több kérdést felvet. Ha Noé ismerte a borkészítés módját, akkor miért nem számolt az alkohol hatásaival? Itt láthatjuk a bibliai történelem első részeg emberét. Lehetséges, hogy Noé találta fel a bort, amikor megkóstolta az elraktározott és közben megerjedt szőlőlét? Mit csinált Noé meztelenül a sátra közepén? Hol volt ekkor a felesége? Miért a fiainak kellett kisegíteni őt a mámorából? A Biblia nem ad egyértelmű választ a kérdésre. Ami biztos, hogy Hám – aki valószínűleg a legfiatalabb volt a testvérei között – meglátta az apját részegen és meztelenül, és ahelyett, hogy ezt a szégyenteljes állapotot megszüntette volna, a két testvérének elmesélte, hogy ők is nézzék meg. A két testvér viszont átélte a helyzet szégyenét, és ahelyett, hogy szórakoztak volna édesapjuk nyomorult helyzetén, betakarták, és segítettek megszüntetni ezt a szégyenteljes állapotot.

Noé reakciója is érdekes ebben a történetben. Azt mindenképpen értjük, hogy mérges volt Hámra, amikor megtudta, hogyan viselkedett vele szemben. Mégis Hám legkisebb fiát, Kánaánt átkozza meg – vagy legalábbis prófétikus módon felfedi a jövőjét, ami átkozott lesz Isten szemében. Tudjuk, hogy ezt az Istentől jövő ihletett beszámolót az a Mózes írta le, aki számára küldetés volt, hogy Izrael népével a mai Palesztina területén élő kánaáni népeket kiirtsa a bűneik sokasága miatt Isten ítéleteként. Itt tehát lehet áthallás, hogy a Mózes korabeli nép tudja, hogy Isten már régóta látta Kánaán utódainak – és nem Hám összes utódjának – istentelenségét. Hiszen már ősatyjuk is milyen ember volt! Érdekes itt még látni, hogy azért is lehet, hogy Noé nem Hámot átkozta meg, mert Isten őt és testvéreit már megáldotta, hogy szaporodjanak és sokasodjanak. Sajnos a történelemben voltak olyan időszakok, amelyben ezekre a bibliai próféciákra helytelenül hivatkozva sémita és jáfetita rasszba tartozó emberek úgy gondolták, hogy Isten számára kedves, ha Hám leszármazottait, az afrikai embereket rabszolgaságba taszítják. Az Ószövetség üzenete viszont itt világos: kizárólag Hám egy leszármazottja válik átkozottá, és ez Kánaán. Az ő utódai pedig közel-keleti népek voltak, és nem afrikaiak.

Ezekkel az üzenetekkel, szövetségekkel, áldásokkal és átkokkal indul útjára az özönvíz utáni új emberi társadalom. A következő részekben pedig megtudhatjuk, hogy Isten az Ő megváltó tervét hogyan kezdi el szép lassan kibontakoztatni a történelem színpadán.

1 A bejegyzésben szereplő összes igevers forrása: Újonnan revideált Károli-Biblia. Copyright © 2011 Veritas Kiadó.

Tovább
Genezis 8. – Egy új világ kezdete

Mózes első könyvének nyolcadik fejezetében az özönvíz lassan lecsillapodik, majd annyira elapad, hogy Noé újra kiléphet a bárkából családjával, és az állatsereggel együtt, hogy birtokba vegyék újra a bolygót, amit Isten számukra tisztított meg. Ez egy új kor kezdete Isten tervében, ahol nem csak az ellene lázadó, és immár teljesen elfajzott földi társadalom lett elpusztítva, hanem maga az Éden kertje is eltűnik, többet nem említi a Szentírás, hogy a bolygónkon meg lehetne azt találni.

1 Isten pedig megemlékezett Nóéról és minden vadról és állatról, amely vele volt a bárkában. Szelet bocsátott a földre és a víz megapadt1.
2 Bezárultak a mélység forrásai és az ég csatornái, és megszűnt az eső az égből.
3 És visszahúzódott az ár a földről, folyton apadva, és százötven nap múlva megfogyatkozott a víz.

Habár Noénak az állatok etetésén túl kizárólag az volt a feladata az „özönvíz műveletben”, hogy várakozzon Isten további utasításaira, ez nem lehetett felemelő időszak főhősünk számára. Várakozni általában unalmas dolog, főleg egy olyan időszakban, amikor nem élhetjük a hétköznapi életünket valami miatt (pl. kórházi kényszerpihenő, álláskeresős időszak… stb.), és nem tudjuk biztosan, hogy mikor fog igazán elkezdődni az új életünk.

A Biblia több helyen úgy vezeti be Isten aktív beavatkozását népe életébe, hogy Ő „megemlékezett” valakiről, vagy akár az egész népéről. Isten itt megemlékezik Noéról, később majd megemlékezik Izraelről, akik Egyiptomban sínylődnek. Ez a héber kifejezés itt nem azt jelenti, hogy Isten elfelejtette volna Noét, aztán véletlen eszébe jutott, hogy most már jó lenne elintézni a „bárka ügyet” is. Sokkal inkább arra utal, hogy az Örökkévaló a vele szövetségben élő embernek ígéreteket tesz, és mindig eljön az a történelmi pillanat, amikor beváltja az ígéretét. Noénak nem csak azt ígérte meg, hogy eljön az özönvíz, hanem azt is, hogy az özönvíz után hősünk családjával új életet kezdhet. Amikor pedig Noé megérezte, hogy a bárka mozgásának iránya emelkedésből süllyedésbe vált, átélte, hogy itt a pont, amikor Isten újra megteszi, amit mond.

Az özönvíz története Isten hűségének és megbízhatóságának története is. És ez csak az ilyen típusú beszámolók kezdete Isten népének történetében. Isten később számtalan esetben, sokszor évtizedekkel vagy évszázadokkal előre megmondja népének, hogy mit fog cselekedni majd, és amikor eljön az idő közbelép, és megteszi amit ígért. Izrael népének tett legdrágább ígérete az volt, hogy eljön a Dávid trónján ülő felkent király, és teljesen új perspektívát hoz majd Isten és az emberek közötti kapcsolatban – ez történt 2000 évvel ezelőtt a Názáreti Jézus szolgálatában. A Bibliában Isten minden jövőre vonatkozó ígérete, aminek már eljött az ígért történelmi ideje, beteljesült: aki nem hiszi olvasson utána! És még ma is vannak be nem teljesült ígéretek, például az, hogy „új eget és új földet várunk, az Ő ígérete szerint, amelyben igazság lakozik.” (2Pét 3,13) Ezen a keresztény reménységen ma sokan hasonlóan röhögnek, mint ahogy Noé idejében tették, amíg el nem jött az özönvíz. De ha a Bibliát olvasod, megérted, hogy az egyik biztos pont az Úrnál, hogy betartja az ígéreteit. De ne szaladjunk ennyire előre, inkább olvassuk el, hogyan jutott el Noé a bárkából való kiszállásig.

4 A bárka a hetedik hónapban, a hónap tizenhetedik napján megfeneklett az Ararát hegyén.
5 A víz pedig a tizedik hónapig folyton apadt. A tizedik hónap első napján meglátszottak a hegyek csúcsai.
6 Negyven nap múlva Nóé kinyitotta a bárka ablakát, amelyet csinált,
7 és kibocsátotta a hollót, és az el-elrepült meg vissza-visszaszállt, míg a víz a földről föl nem száradt.
8 Kibocsátotta a galambot is, hogy meglássa, vajon elfogyott-e a víz a föld színéről.
9 De a galamb nem talált nyugvóhelyet a lábának, és visszatért hozzá a bárkába, mert víz volt az egész föld színén. Ő pedig kinyújtotta a kezét, megfogta, és bevette magához a bárkába.
10 Még másik hét napig várakozott, és ismét kibocsátotta a galambot a bárkából.
11 Este megjött hozzá a galamb, és íme: leszakított olajfalevél volt a csőrében. Ebből tudta meg Nóé, hogy elapadt a víz a földön.
12 Még hét napig várakozott, kibocsátotta a galambot, és az többé nem tért vissza hozzá.
13 A hatszázegyedik esztendőben, az első hónap első napján felszáradt a víz a földről. Ekkor Nóé felnyitotta a bárka fedelét, és látta, hogy íme, megszikkadt a föld színe.

A bárka egy ponton megakadt, ami a szöveg szerint nem volt más, mint a mai Ararát-hegység egyik hegyén, vagyis valahol a mai Törökország és Örményország határvidékén. Ezután még három hónapnak kellett eltelnie, hogy a hegyek csúcsai elkezdjenek látszani – de az élhető, termékeny völgyek még víz alatt voltak. Noé azonban egy idő után kíváncsivá vált, és két madarat is kiengedett repülni a bárkából, hátha viselkedésükből következtethet arra, hogy újra élhető-e a Föld. A holló nem volt e legjobb indikátor, hiszen dögevő állat is, ezért miközben összevissza repkedett a bárka környékén, könnyen táplálékhoz juthatott a víz felszínén úszó elpusztult élőlények testéből. A másodjára kiküldött madár, a galamb azonban növényekkel, magokkal táplálkozik, ezért sokkal jobb „vízszintmérőnek” bizonyult Noé kezében. Amikor már a galamb sem tér vissza, egészen bizonyossá válik, hogy egyre több az élhető szárazföld a bárka körül. Az egy évig tartó „kényszerutazásnak” pedig lassan vége szakad.

14 A második hónapban pedig, a hónap huszonhetedik napjára megszáradt a föld.
15 Ekkor így szólt Isten Nóéhoz:
16 Menj ki a bárkából a feleségeddel, fiaiddal és fiaid feleségeivel együtt,
17 és minden élőlényt, amely veled van, minden madarat és állatot meg minden földön csúszó-mászó állatot vigyél ki magaddal, hogy nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak.
18 Kiment azért Nóé a fiaival, a feleségével és fiainak feleségeivel együtt.
19 Minden állat, minden csúszó-mászó, minden madár, minden, ami mozog a földön kijött a bárkából az ő neme szerint.

Noé egy hívő, Istent kereső ember hírében állt és biztosak lehetünk abban, hogy számára fontos volt az, hogy az Örökkévaló mit akar mondani az életével kapcsolatban. De miután saját szemeivel látta és élte át, hogy a Teremtő az erejének teljes súlyával ítéletben részesíti a bolygó teljes élővilágát, és megtörténik a hihetetlen: minden és mindenki elpusztul körülötte – itt az istenfélelem egészséges érzése az életében új dimenziókba jutott. Mi keresztények sokszor nagyon lazán kezeljük ezt a kérdést, hiszen az Istent Atyánknak, mennyi Apukánknak szólíthatjuk – sőt Jézus azt mondja rólunk, tanítványokról, hogy a barátai vagyunk. És ez így igaz. Isten nagyon személyes és közeli akar lenni, ahogy vele kapcsolatban vagyunk. Az Úr nem szeretné, hogy a benne hívők rettegjenek tőle, de azt újra és újra be kell látnunk, hogy az Isten nem a „sarki fűszeres”, vagy a velünk egy szinten lévő emberi haverunk, hanem a világmindenség teljhatalmú Teremtője és Igaz Bírója, aki mindig is sokkal hatalmasabb lesz nálunk, és ez így van jól. Noét ez az egészséges istenfélelem arra vezette, hogy akármennyire is tisztának látszott a terep a bárka elhagyására, mégis megvárta azt a pontot, amikor az Úr szólt, hogy most már mehet.

20 Nóé oltárt épített az Úrnak, és vett minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és égőáldozattal áldozott az oltáron.
21 Amikor az Úr megérezte a kedves illatot, ezt mondta szívében: Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, jóllehet az ember szívének gondolata ifjúságától fogva gonosz. Nem vesztem el többé az összes élőlényt, amint most cselekedtem.
22 Ezután, amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.

A fejezet végén Isten rátekint Noéra, aki a megmenekülése iránt érzett háláját kifejezve áldozatokat mutatott be a Teremtő, és immár Megmentő Istenének. És ekkor az Örökkévalótól egy nagyon megindító vallomást hallhatunk az új világ jövőjével kapcsolatban. Isten világosan látja, hogy az őstársadalom elpusztításával az ember mély, belső problémája nem oldódott meg. Minden ember a születésétől fogva teli van gonosz gondolatokkal és vágyakkal (is), melyek miatt Ádám, és immár Noé leszármazottai nem képesek a teremtés eredeti rendje szerint valódi, áldott Istennel való engedelmes közösségre. A lázadás csírája ott növekszik minden ember szívében, mégis Isten úgy dönt, hogy többet nem fogja természeti katasztrófával kiirtani a Föld összes lakosát. Míg a bolygónk a Teremtő által kiszabott ideig működik, addig az emberi társadalmat engedi élni rajta ilyen hatalmas ítéletek nélkül. De miért döntött így Isten?

Hiszem azt, hogy meglátott valami nagyon értékeset Noéban. Noé tudta jól, hogy a saját életét jól megvizsgálva ő sem bűntelen, hanem hasonlóan a többiekhez teli van gonosz gondolatokkal és vágyakkal. Lehet a bárkában való utazása során végig azon gondolkodott, hogy miért pont engem mentett meg Isten, hiszen nem vagyok sokkal jobb náluk. Mégis ahogy átélte Isten megmentő jóindulatát, hála tört ki a szívéből, és az áldozatok bemutatásával elismerte, hogy nem érdemelte meg, hogy túlélje az özönvizet, de a legnagyobb kincsnek tartja, hogy Isten mégis megtette ezt vele.

Isten ebbe az új világba küldte el később a Fiát, Jézus Krisztust, hogy haljon meg az emberekért. Mert tudta, hogy mindig lesznek olyanok a történelem során, akik hajlandóak lesznek elismerni tehetetlen voltukat a saját gonoszságaikkal szemben, és kérni Isten megmentő kegyelmét, hogy húzza ki életüket ebből az állapotból. Sok ember azt gondolja, hogy a nagyon jó, erős jellemű és igen erkölcsös emberek válnak keresztényekké. De a bibliai valóság éppen ennek ellenkezőjét mutatja: akik átélik kilátástalan emberi gyengeségüket és Istenhez fordulnak bűnbocsánatért és megváltásért, azokat Isten menti meg saját maguktól. És ennek hosszú éveken-évtizedeken által érlelt, és az Úrral való kapcsolatból fakadó eredménye lesz az erkölcsös és szilárd jellem. Ne tévesszük össze az okot és az okozatot!

1 A bejegyzésben szereplő összes igevers forrása: Újonnan revideált Károli-Biblia. Copyright © 2011 Veritas Kiadó.

Tovább
Genezis 7. – Az özönvíz

Mózes első könyvének hetedik fejezete maga az özönvíz története. Isten elhozza azt a pillanatot, amikor az ítélettel kapcsolatos ígéretei valósággá válnak. A bárka készen áll, Noé megmenthető – már csak el kell indulnia az eseményeknek. Egy héttel az özönvíz előtt Isten megszólítja Noét:

1 Ezt mondta az ÚR Nóénak: Menj be egész házad népével a bárkába, mert csak téged találtalak igaznak színem előtt ebben a nemzedékben1.

Képzeljük el a helyzetet: Noé már hónapok óta aktívan építi a bárkát a verőfényes napsütés közepén, és konkrétan semmi jel nem mutat arra, hogy hamarosan egy olyan kataklizma fog bekövetkezni, ami minden élőlényt elpusztít a Földön. Noé nem volt sem fizikus, sem meteorológus – fogalma nem volt bolygónk működésének rendjéről – egyetlen okból hozta létre a bárkát: mert az Örökkévaló Isten ezt mondta neki. Érdekes lehet eljátszani a gondolattal, hogy mi lett volna, ha Noé kortársai közül egyesek megkérdezték volna tőle, hogy miért építi a bárkát? A választ meghallva pedig kérték volna, hogy ők is bemehessenek. Az biztos, hogy ilyen nem történt – inkább olyannak látszott főhősünk, mint aki sífelszerelést visz az egyiptomi nyaralására. Isten azonban elmondja neki, hogy „csak téged találtalak igaznak” a kortársaid között. A Szentírás alapján teljesen világos, hogy Noé nem bűntelen volt, hiszen ő is Ádám és Éva leszármazottja – e férfit a hite tette igazzá: bízott Isten szavában, és engedelmeskedett neki, amikor el kellett kezdeni bárkát építeni. Sokan úgy gondolják ma is, hogy a Biblia Istenéhez csak tökéletes erkölcsű emberek közeledhetnek, a többieket pedig Isten utálja. Ennek azonban pont az ellenkezője igaz: Isten éppen a bűnös embereket hívja magához, hogy tapasztalják meg az Ő szeretetét, és ezáltal felszabaduljon az életük a mindent tönkretevő bűn alól.

2 Minden tiszta állatból hetet-hetet vigyél be, hímet és nőstényt. Azokból az állatokból pedig, amelyek nem tiszták, kettőt-kettőt: hímet és nőstényt.
3 Az égi madarakból is hetet-hetet, hímet és nőstényt, hogy magvuk maradjon a föld színén.
4 Mert hét nap múlva esőt bocsátok a földre, negyven nap és negyven éjjel, és eltörlök a föld színérő, minden élőlényt, amelyet teremtettem.

Mivel az özönvízzel nem csak minden ember, hanem minden szárazföldi állat is el fog pusztulni, Isten kérte Noét, hogy vigyen be szaporodóképes állatokat a bárkába minden fajból, amit csak talál. Az Úr nem akart újra állatokat teremteni, inkább a régi állatokat mentette át az „új világba”. Itt fontos látnunk, hogy a Genezis eddigi beszámolója szerint az embereknek és a körülöttük élő állatoknak Isten a növényeket adta eledelül, vagyis a bárkába kizárólag növényevő állatok kerültek. Ezek közül a szárazföldi növényevők közül Isten (és Noé) megkülönböztette a tisztákat és nem tisztákat. A tisztákból hétszer többet kellett bevinni és megmenteni. Miért lehetett fontos itt Istennek ez a megkülönböztetés? Mivel a könyv szerzője Mózes, azt tudhatjuk, hogy az ő korában már Isten parancsba adta, hogy milyen állatok „tiszták” és melyek a „tisztátalanok”. A tiszta állatokat rituálisan fel lehetett áldozni Istennek, és utána a húsukból enni lehetett. Mivel az özönvíz előtt is mutattak be állatáldozatot Istennek (pl. Ábel), valószínű, hogy Isten elmondta milyen állatok fogadhatók el számára ilyen áldozatra.

Ami még itt érdekes, hogy a madarakból is hetet-hetet kellett bevinni. Mózes további könyveiben láthatjuk majd, hogy a madarak között is vannak tiszták és tisztátalanok, mégis itt Isten más logika alapján gondolkozik: minden madárból sokat kell megmenteni. Az is lehetséges, hogy mivel Isten egyes madárfajokat arra is használ, hogy bizonyos növények megporzását, illetve magjainak távolba eljuttatását elősegítse, ezért kellett többet megmenteni ezekből az élőlényekből.

Hogyan vitt be Noé ennyi állatot hét nap leforgása alatt a bárkába? Véleményem szerint ez a mentőakció az állatok felé is Isten kegyelmének megnyilvánulása volt, és ahogy látunk például olyan költözőmadarakat, akik tudják merre kell repülni, amikor eljön a vonulás ideje, valószínűleg Isten indította fel ezeket az állatokat, hogy menjenek be önként a bárkába.

5 Nóé azért mindent úgy cselekedett, ahogy az ÚR megparancsolta neki.
6 Nóé pedig hatszáz esztendős volt, amikor az özönvíz volt a földön.
7 Bement tehát Nóé és fiai, a felesége és fiainak feleségei ővele a bárkába az özönvíz elől.
8 A tiszta állatok közül és a tisztátalan állatok közül, a madarak közül és minden földön csúszó mászó állat közül
9 kettő-kettő ment be Nóéhoz a bárkába, hím és nőstény, amint Isten parancsolta Nóénak.
10 Hetednapra pedig megjött az özönvíz a földre.
11 Nóé életének hatszázadik esztendejében, a második hónapban, e hónap tizenhetedik napján fölfakadt a nagy mélység minden forrása, és az ég csatornái megnyíltak.
12 Negyven nap és negyven éjjel esett az eső a földre.
13 Ugyanazon napon ment be Nóé, Sém, Hám és Jáfet, Nóé fiai és Nóé felesége, valamint fiainak három felesége velük együtt a bárkába.
14 Ők és minden vad az ő neme szerint és minden állat az ő neme szerint és minden csúszó-mászó állat, amely csúszik-mászik a földön, az ő neme szerint és minden repdeső állat az ő neme szerint, minden madár, minden szárnyas állat.
15 Kettő-kettő ment be Nóéhoz a bárkába minden testből, amelyben élő lélek volt.
16 Hím és nőstény ment be minden testből, bementek, amint Isten parancsolta. Az ÚR pedig bezárta Nóé mögött az ajtót.
17 Mikor az özönvíz negyven napig volt már a földön, annyira megnövekedtek a vizek, hogy fölvették a bárkát, és fölemelkedett a földről.
18 A víz pedig egyre áradt és növekedett a földön, és a bárka a víz színén járt.
19 Azután a víz fölöttébb nagy erővel áradt a földön, és a legmagasabb hegyeket is elborította az ég alatt.
20 Tizenöt könyökkel növekedett feljebb a víz, miután a hegyeket elborította.
21 És minden földön járó test, madár, állat, vad és a földön nyüzsgő minden csúszó-mászó állat és minden ember odaveszett.
22 A szárazföldön élők közül mindaz elpusztult, aminek az orrában élő lélek lehelete volt.
23 Eltörölt Isten minden élőlényt, amely a föld színén volt, az embertől az állatig, a csúszó-mászó állatig és az égi madárig. Mindent eltörölt a földről, csak Nóé maradt meg és azok, akik vele voltak a bárkában.
24 A víz nőttön nőtt százötven napig a földön.

Ha sok mindent nem is tudunk meg a leírásból Noé gondolkozásáról és jelleméről, azt biztosan láthatjuk, hogy nem volt problémája azzal, hogy engedelmeskedjen Istennek. Az Örökkévaló kért tőle dolgokat, ő pedig megtette úgy, ahogy kérték tőle. Mint az Ó-, mind az Újszövetségen végigvonul az a gondolat, hogy amikor az ember úgy dönt, hogy engedelmeskedni kíván Istennek, akkor az Úr fog kérni tőle dolgokat, és ha megteszi ezeket, akkor boldoggá teszi cselekedete. Lehet olyan életet élni – ha nem is mindig tökéletesen – hogy törekszünk megtenni Isten akaratát az életünkkel kapcsolatban. Isten ebben gyönyörködik, sőt Noénál láttunk, hogy a jövő társadalmát ilyen emberekre akarta alapozni az özönvíz után az Örökkévaló.

Az özönvíz történetével kapcsolatban egyrészt nagyon érdekes, hogy a világtörténelemben nagyon sokan gondolták azt, hogy ez csak egy kiszínezett mese és valóságtartalma egyenlő más népek mitológiai történéseivel. Azonban érdekes látni, hogy más közel-keleti és távolabbi népek őstörténeteiben is újra és újra előkerül az özönvíz képe. Ebből én arra következtetnék, hogy valóban volt özönvíz a Földön, és ezek a történetek torzultak az idők folyamán, de egy nagyon is valóságos történelmi eseményre mutatnak. Hívőként természetesen meg vagyok győződve, hogy a Szentírásban található történet az eredeti, más népek történetei pedig a Teremtőtől való eltávolodás miatt torzultak.

Az özönvízzel kapcsolatban megtudhatjuk azt is, hogy fokozatosan érte el csúcspontját. Negyven nap folyamatos esőzés után emelkedett fel a bárka a földről, és ugyan az eső elállt, de a vizek növekedése folytatódott mindaddig, amíg a hegyek csúcsait is mind belepte a víz. Mai természettudományos ismereteink alapján természetesen nonszensz azt gondolni, hogy szimplán 40 napnyi szakadó eső ekkora víztömeget tud előhozni, azonban a Biblia hozzáteszi, hogy a mélység forrásai is megnyíltak. Azt pedig tudjuk, hogy a Föld kőzetburka is tartalmaz sok helyen rengeteg vizet. Ezek hozzáadásával már sokkal könnyebben elképzelhető, hogy ekkora kataklizma be tudott következni.

Az özönvíz történetével kapcsolatban rengeteg geológiai és teológiai vita és elmélet jelent meg az utóbbi évtizedekben. Természettudományi oldalról a Föld geoid alakját és a kőzetlemezek mozgását figyelembe véve nagyon nehéz elképzelni egy pusztán a természet okozta globális özönvizet, ahol Noé a hegyek tetejét se látta a sok víztől. Ezt a nehézséget próbálták azzal oldani, hogy esetleg csak az akkori Közel-Keletet érintő lokális özönvízről lehetett szó. Ez utóbbi elmélet egyébként olyan szempontból logikus lehet, hogy a Noé előtti emberiség még területileg nem terjedhetett el nagyon, sőt koncentráltan élt az akkori földrajzi térben, ezért Istennel az ő kiirtásukhoz elegendő volt csak a „lakott földet” elárasztania. Sőt a lokális özönvíz választ adhat arra, hogy hogyan kerültek elő a ragadozó állatok, hiszen Noé ilyeneket nem is látott, és nem is mentett meg a bárkában. Azonban lehetséges, hogy Isten a bolygónk más, emberek által még ismeretlen területein megteremthette ezeket, később az özönvíz után pedig szépen elterjedtek a távolból.

Akárhogy is gondolkozunk az özönvíz természettudományi oldalával kapcsolatban, az teljesen világos, hogy Isten beavatkozása nélkül a Föld bolygóról való jelenlegi ismereteink szerint ilyet a természet nem produkál. A mai (és korabeli) olvasónak tehát fontos üzenet, hogy Isten olyan hatalmas, hogy Ő a teremtett világával azt tesz, amit akar. Ha kell „természetellenes” módon kicsavarja a kőzetlemezeket, hogy vizet facsarjon belőlük, vagy akár az akkori élő emberek földrajzi területét egy „tállá” formálja, hogy teli rakhassa vízzel az elpusztításukra. Legyen tehát akár globális, akár csak kis területet érintő az özönvíz: maga Isten személyes és természetfeletti beavatkozása miatt történtek a dolgok úgy, ahogy történtek. De manapság miért nem látunk ilyeneket? A következő fejezetben megtudjuk, hogy Isten szövetséget kötött az akkori új világgal, hogy ilyet többet nem csinál.

Az egész özönvíz történet előkészíti azt a végső ítéletet, amit majd Isten az idők végén Jézus Krisztus visszatérésével fog véghez vinni a lázadó emberiségen. Az Újszövetség beszél egy utolsó ítéletről, amikor Jézus Krisztus eljön és Isten újra hozzányúl a teremtett világához: „Az Úr napja pedig úgy jön majd el, mint a tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig égve felbomlanak, és a föld és a rajta levő dolgok is megégnek.” (2Pt 3,10) Az ítélet nem víz, hanem tűz által jön el majd – de az akkori világ „Noéi”, a hívő emberek megmenekülnek ez ítélet elől.

Hálásak lehetünk Istennek, hogy ma még az az időszak van, amikor a bárka csak épül, de az eső nem kezdett el esni. A Jézus Krisztusban hívők pedig sok ember számára valódi „csodabogarak”, mert várnak egy eljövendő világra, ahol igazság lakozik. Mert sok mindent feláldoznak a földi lehetőségeikből, boldogulásukból azért, mert Isten Szavát hozzájuk többre becsülik, mint a földi életüket. Ahogy akkor kiderült, hogy kinek lett igaza – most is ki fog.

1 A bejegyzésben szereplő összes igevers forrása: Újonnan revideált Károli-Biblia. Copyright © 2011 Veritas Kiadó.

Tovább
Genezis 6. – Noé bárkát épít

Mózes első könyvének hatodik fejezete egy tragikus képet mutat az Isten által teremtett ős-emberiség társadalmáról. A történetben láthatjuk Isten reakcióját ezekre az állapotokra, és megismerhetjük Nóét, az Ószövetség egyik leghíresebb szereplőjét. Vágjunk is bele!

1 Történt pedig, hogy az emberek sokasodni kezdtek a föld színén, és leányaik születtek1.
2 Látták az Isten fiai az emberek leányait, hogy szépek, és feleségül vették közülük mindazokat , akiket megkedveltek.
3 És azt mondta az ÚR: Ne maradjon lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test. Legyen életének ideje százhúsz esztendő.
4 Abban az időben, sőt még azután is, amikor Isten fiai bementek az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szültek nekik, óriások éltek a földön. Ezek azok a hatalmasok, akik eleitől fogva hírneves emberek voltak.

Az első négy igevers egy nagyon érdekes felvezetést ad az özönvíz eljöveteléhez. Az emberek sokasodásával sok lányuk született és „Isten fiai“ feleségül vettek közülük sokakat, mert szépnek vagy inkább jónak látták őket. Ennek az eredménye pedig egyrészt, hogy nagyon furának tűnő lények születtek e házasságokból, másrészt, hogy a gonoszság annyira elterjedt a Földön, hogy Isten csak a teljes őstársadalom kipusztításában látta a járható utat.

A bibliamagyarázók között három elmélet is napvilágot látott ezzel a szakasszal kapcsolatban napjainkig2. A legrégebbi megközelítés szerint az Isten fiai angyali lények voltak, akik szó szerint szexuális kapcsolatba kerültek az emberek lányaival, és így születtek meg az óriások, akik különleges erejű, egyfajta félisteni lények voltak. A nehézség ezzel az értelmezéssel az, hogy ugyan a Biblia Jób könyvében valóban nevezi az angyalokat „Isten fiaknak“, mégis ez a kifejezés időnként Izrael népére, tehát emberekre is utal. Emellett pedig a Szentírás többi része, amit az angyalokkal kapcsolatban tanít, az nem igazán engedi meg, hogy efféle házasságokat elképzeljünk. Ráadásul a megszülető gyerekekre való kifejezést ugyan Károli óriásoknak fordítja, azonban a héber „nephilim“ szó jelentése nagyon nehezen meghatározható, a történelem homályába veszett. Van egy másik értelmezési lehetőség is, ami a II. századi zsidó írástudóktól származik – és kevésbé ismert keresztény körökben – arról, hogy az „Isten fiai“ kifejezés emberi bírókról és vezetőkről szól az őstársadalomban, és az emberek lányaival való házasság szimplán az arisztokrácia és a köznép keveredését jelenthette. Habár elsőre érdekesnek hangzik ez a megközelítés, nehéz belátni, hogy Isten miért hozta el az özönvíz ítéletét azért, mert ezek a házasságok megtörténtek, amikor más helyeken kifejezetten a nagy társadalmi egyenlőtlenségek ellen szólal fel.

A harmadik, és véleményem szerint legjobb, magyarázat szerint az „Isten fiai“ Sét leszármazottait jelentették, akik Istenhez ragaszkodtak, és segítségül hívták az Örökkévalót. A Genezis történeti ívébe jól illeszkedik az a megközelítés, hogy Isten a bukott emberiségen belül meghagyott magának egy csapatot, akik vissza tudtak találni Hozzá, és megtapasztalhatták a bűnbocsánat és kegyelem áldásait. Sét utódai azonban szép lassan házasság révén összekeveredtek Kain utódjaival – ők lennének az emberek lányai – és ez nem ahhoz vezetett, hogy Kain vonala is meggyógyult volna, és Istenhez visszatért volna. Az eredmény, hogy az a kevés hívő, és Istennel járó ember is elfordult a gonoszságba. Végül pedig az őstársadalom annyira gonosz, és Isten ellen lázadóvá vált, hogy már csak egyetlen család maradt, aki kitartott a Teremtő Isten tisztelete mellett. Később majd Isten kijelenti Mózesnek Izrael népével kapcsolatban, hogy a nép ne házasodjon más népekkel, mert ezzel átveszi azt a gondolkodásmódot, kultúrát és isteneket, melyek elviszik a szívüket az élő Úrtól – ez az elfordulás egyik legrégebbi „prototípusa“ amit itt az özönvíz előtt látunk.

Végül pedig érdekes az is látnunk, hogy a tiltott házasságokból születő gyermekek híresek lettek. Mózes itt feltételezi, hogy az eredeti olvasóközönség tudja, hogy mi volt a nefilimek nagy hírnevének okozója, mi azonban ma csak találgathatunk. Lehet, hogy az erőszakos és leigázó gonoszságuk, de az is lehet, hogy a kreatív civilizációs vívmányaik, ahogy ezt egyes zsidó apokrif iratok feltételezik. Isten szemében azonban a szívük, és hozzáállásuk miatt nem voltak méltók a bolygónk jövőjének továbbvitelére nézve.

5 Amikor látta az ÚR, hogy megsokasodott az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatainak minden alkotása szüntelenül csak gonosz,
6 megbánta az ÚR, hogy embert teremtett a földön, és bánkódott szívében.
7 Ezt mondta az ÚR: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; az embert, az állatot, a csúszó-mászó állatokat és az ég madarait. Mert bánom, hogy megteremtettem.

Ahogy Isten rátekintett a totális gonoszságba süllyedt őstársadalomra, láthatjuk a Teremtő szívét is. Isten megmutatja Mózesnek kissé antropomorf kifejezésekkel, hogy mennyire csalódott az általa jóra teremtett emberekkel kapcsolatban. Istent természetesen nem lehet úgy megbántani, hogy neki valóságos „sebet“ okozzunk emberként, mégis számára valódi szomorúság, amikor mi emberek nem azt az utat járjuk, amire valójában meg lettünk teremtve. A Biblia a bűnt sokszor a céltévesztés szóval fejezi ki, és ebben a részben ezt világosan láthatjuk, hogy az emberiség totális céltévesztésben van. Hasonló dolgot élhetett át Isten itt, mint azok a tudósok, akik az uránium maghasadási eljárását kidolgozták, hogy atomenergiát termelhessenek az emberiség javára, aztán inkább atombombát készítettek belőle.

Isten végül meghozza a döntést: minden embernek és állatnak a „föld színén“ el kell pusztulnia, de ezzel még nincs vége az emberiségnek, mert Isten kegyelme megmutatkozik a következőkben.

8 De Nóé kegyelmet talált az ÚR előtt.
9 Nóénak pedig ez a története: Nóé igaz, tökéletes férfiú volt a kortársai között. Nóé Istennel járt.
10 Nóé három fiút nemzett: Sémet, Hámot és Jáfetet.
11 A föld pedig romlott volt Isten előtt, és megtelt erőszakossággal.
12 Isten azért a földre tekintett, és íme, az meg volt romolva, mert minden test rossz útra tért a földön.
13 Azért mondta Isten Nóénak: Minden test vége elérkezett, mivel a föld erőszakossággal telt meg általuk. Íme, elvesztem őket a földdel együtt.
14 Csinálj magadnak bárkát góferfából3, rekeszeket is csinálj a bárkában, és kend be szurokkal belül és kívül.
15 Így csináld meg: a bárka hossza háromszáz könyök legyen, szélessége ötven könyök és magassága harminc könyök.
16 Csinálj ablakot a bárkán, és egykönyöknyire hagyd azt felülről. És oldalt készíts ajtót a bárkára. Alsó, középső és felső szintet készíts.
17 Én pedig, íme, özönvizet hozok a földre, hogy elveszítsek minden testet, amelyben élő lélek van az ég alatt. Minden elvész, ami a földön van.
18 De veled szövetséget kötök, és bemész a bárkába fiaiddal, feleségeddel és fiaidnak feleségeivel együtt.
19 És minden élőből, minden testből, mindenből kettőt-kettőt vigyél be a bárkába, hogy veled együtt életben maradjanak: hímek és nőstények legyenek.
20 A madarak közül az ő nemük szerint, az állatok közül az ő nemük szerint és a föld mindenféle csúszó-mászó állatai közül az ő nemük szerint.
21 Magadnak pedig szerezz be mindenféle eledelt, ami csak ehető, és gyűjtsd be magadhoz, hogy legyen ennivalótok nektek is, meg azoknak is.
22 És Nóé úgy cselekedett, amint Isten parancsolta neki.

Istennek egy különleges hozzáállását láthatjuk meg a történelem első földi ítéletében. Az Örökkévaló az ellene lázadó emberiség számára két utat kínál: vagy megmaradnak a lázadásban és Isten igazságos ítéletében részesülnek, vagy vissza szeretnének térni Isten útjára és belátják, hogy ez egyedül nem fog menni nekik. Nóé a leírás alapján annak a családnak volt a része, aki segítségül hívta Istent, és igaz ember volt, aki Istennel járt. A teljes Szentírás fényében ez azonban nem tökéletes bűntelenséget jelent, hanem azt, hogy Nóé (és családja) belátta a bűneit és keresett menekülést és szabadulást Istennél. Isten pedig az ilyen emberi kérésre mindig az Ő kegyelmével felel. Később láthatjuk, hogy Jézus Krisztus azért jött el, hogy az embereknek elhozza a bűnbocsánatot, és az örök üdvösséget – mégis az emberiség jelentős része büszkeségből elutasította, és ma is elutasítja azt.

Sok vita van történészek között, hogy a Biblián kívüli forrásokban is sok helyen megjelenő özönvíz történetek pontosan milyen mértékben hatottak ki az egész bolygónkra. Arról is vita van, hogy milyen módon nézhetett ki ez a bárka, és Nóé hogyan építhetett fel egy ekkora hajót egyedül. Mivel a Szentírás ezt nem részletezi sokkal bővebben itt még kiemelnék egy nagyon fontos üzenetet ezzel az egész történettel kapcsolatban, mégpedig azt, hogy Isten aktív hitre tanította mindig az Ő megváltottait. Vegyük észre, hogy miután bejelenti, hogy jön az özönvíz és mindenki meg fog halni, de Nóét meg akarja menteni, Nóénak feladatot ad. Kezd el építeni a bárkát és ha kész van, akkor tedd bele az állatokat és a családodat. Nóét tehát amikor megtalálja Isten kegyelme döntenie kell: elhiszem Istennek, hogy az özönvíz elől így megmenekülhetek, vagy nem veszem komolyan az Úr figyelmeztetését? Nóé úgy döntött, hogy bízik Istenben és elkezdi építeni a bárkát egy olyan korszakban, amikor már senki nem vette komolyan a Teremtő szavát, ráadásul esőt sem láttak még soha. Gondoljunk bele, hogy hányan kérdezgethették Nóét, hogy mit építesz? És amikor elmondta a választ hányan nevethették ki? Ugyan már, özönvíz, miről beszélsz – ilyen baj nem érhet minket, bolond vagy te Nóé. Talán nem így gondolkodnak ma is sokan a hívő keresztényekről, akik meg vannak győződve róla, hogy Jézus Krisztus vissza fog jönni és ítél élőket és holtakat? A következő részekben megtudhatjuk majd, hogy kit igazol a történelem.


1  A bejegyzésben szereplő összes igevers forrása: Újonnan revideált Károli-Biblia. Copyright © 2011 Veritas Kiadó.

2  Andrew E. Steinmann (2019): Genesis. An Introduction and Commentary. Tyndale Old Testament Commentaries, Volume I., InterVarsity Press, Downers Grove, Ilinois, pp. 68-69.

3  Ismeretlen fafajta.

Tovább